2008. június 1., vasárnap

Csaitanja Maháprabhu


kālān naṣṭaṁ bhakti-yogaṁ nijaṁ yaḥ
prāduṣkartuṁ kṛṣṇa-caitanya-nāmā ||
āvirbhūtas tasya pādāravinde
gāḍhaṁ gāḍhaṁ līyatāṁ citta-bhṛṅgaḥ ||

kālāt naṣṭam – (hosszú) idő óta elveszett (eltűnt); bhakti-yogam – szerető odaadás jógáját; nijam – sajátját; yaḥ – aki; prādus-kartum – nyilvánvalóvá, láthatóvá tenni; kṛṣṇa-caitanya-nāmā – Krsna Csaitanja néven; āvirbhūtaḥ – a megjelent; tasya – az övé; pāda-aravinde – lótuszlábánál; gāḍham gāḍham – nagyon közelről, szorosan (az ismétlés fokozást jelöl); līyatām – ragaszkodjék, vonzódjék, belefeledkezzék; citta-bhṛṅgaḥ – elmém méhecskéje;

Hadd keressen oltalmat tudatom, amely olyan, akár egy méh, az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábánál, aki most Srí Krsna Csaitanja Maháprabhuként jelent meg, hogy a Neki végzett odaadó szolgálat ősi tudományát tanítsa, amely az idők folyamán szinte teljesen elveszett!

A vers Szárvabhauma Bhattácsárja hódoló fohásza. Szárvabhauma Bhattácsárja jeles tudós volt Puriban, aki az ifjú szerzetesként a városba érkező Csaitanja Maháprabhut védőszárnyai alá akarta venni, ám felismerte, hogy ő valójában Krsna, aki most egy bhakta képében jelent meg a világban. E fohászát egy pálmalevélre írta, majd odaadta Dzsagadánandának, hogy ő vigye el Maháprabhuhoz. Útközben Mukunda Datta elkérte a pálmalevelet, s a verset felmásolta háza falára. Mikor Csaitanja megkapta a pálmalevelet, elolvasta majd nyomban darabokra tépte, hiszen rejtve kívánt maradni, ám a vers megőrződött Mukunda házfalán, a bhakták örömére.
A kála szó e versben időt jelent, ám jelentései között megtaláljuk a feketét ill. sötétkéket is, ami sötét testszínű Krsnára is utalhat. Hosszú idő óta elveszett azaz eltűnt, láthatatlanná vált a szerető odaadás jógája, s ez a hosszú idő a sötét (kála) Krsna eltávozásának idejétől számítható. Ám most újra megmutatja magát, feltárulkozik az Úr, Krsna Csaitanjaként, azzal a szándékkal, hogy ismért nyilvánvalóvá tegye, magasba emelje az iránta érzett odaadás, önnön (nidzsam) bhakti-jógáját.
A méhek szinte belefeledkeznek a lótusz illatába, ahogyan körülötte döngicsélnek... hadd feledkezzék hát elménk méhecskéje az ő lótuszlábának imádatába.

3 megjegyzés:

  1. Csaitaja Maháprabhu azt hiszem az egyik legnagyobb "paradoxon", ami létezik a bhakti jógában. Számomra azért is olyan kedves. Egyre kedvesebb. Nehéz megérezni, hol a határ Krsna, Csaitanja és Rádhárání között. Erre ráérezni, ezt megérteni egy életre szóló feladat. Hadd idézzem ide Sríla Prabhupáda szavait, amelyeket a napokban találtam és meglepett hangulatuk, amely egy kicsit más, mint, amit tőleg "megszokhattunk".

    "Srí Csaitanja Maháprabhu:... Ő Isten, guru, bhakta és Isten kiterjedése egyszemélyben...Krsna, hogy Rádharáni természetét tanulmányozhassa és egyidejűleg Önmagát is megértse, magára öltötte Rádharání szerepét. Ez a titka Srí Csaitanjának... Rádhá-Krsna tulajdonképpen a kölcsönös szeretet... Amikor Krsna megpróbálja élvezni gyönyörenergiáját, megnyilvánul egy Tőle különböző formában mint Rádhárání. Amikor pedig Önmgagát Rádháráni szemszögéből akarja megérteni, akkor eggyé válik Rádháráníval. Ezt az egyesülést nevezzük Srí Csaitanjának... Hasonlóan ahhoz, ahogya Holdat kiköpülték a tengerből, jelent meg Csaitanja Maháprabhu mint Rádhá és Krsna szerelmi kapcsolatának gyümölcse." (Srí Csaitanja tanítása. 29-35. o.)

    Hát van Maháprabhuhál magasabb és szentebb misztérium?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Icus,
    ajánlom figyelmedbe a Csaitanja-csaritámrta 1.4. fejezetét, az 55. verstől illetve a 230. verstől való részeket. Krsnadász Kavirádzs gószvámí művének bevezető fohászaként idézi Szvarúp Dámódar versét... ismerősnek fogod majd találni ;)
    köszönöm az idézetet... bizony, magasra tetted a lécet.
    :)
    acsd

    VálaszTörlés
  3. Nem szerettem volna semmilyen mércét felállítani, csak találtam ezeket a szép sorokat és nagyon megtetszettek.

    Utánanézek a könyvtárban annak, amit mondtál.

    VálaszTörlés