fekete és arany

kṛṣṇa-varṇaṁ tviṣākṛṣṇaṁ sāṅgopāṅgāstra-pārṣadam |
yajñaiḥ saṅkīrtana-prāyair yajanti hi sumedhasaḥ ||

kṛṣṇa-varṇam – a krs-na szótagokat (ismételve); tviṣā – ragyogással; akṛṣṇam – nem feketés; sa-aṅga – társakkal („rész”); upāṅga – szolga („alrész”); astra-fegyver; pārṣadam – bensőséges barátok; yajñaiḥ – áldozat által; saṅkīrtana-prāyaiḥ – közös dicsőítéssel; yajanti – imádják; hi – bizonnyal; su-medhasaḥ – az okos emberek („jó-értelműek”);
A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat.
más fordításban:
A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.

(Bhág.11.5.32, Karabhádzsana rsi szavai Nimi királyhoz)

A király kérdése, s a bölcs válasza ekképpen szólt:
„19. (Nimi) király szólt: Kérlek mondjátok el, mely korokban miféle formát és színt öltött az Úr, s milyen néven ismerik Őt! Milyen előírt szertartásokkal imádják Őt az emberek?
20. A bölcs Karabhádzsana válaszolt: Az Úr Késava a Szatja, Trétá, Dvápara és Kali korokban különböző színt, formát és nevet ölt és különböző módokon imádják Őt.
21. A Szatja korszakban az Úr fehér színű, négykarú, hajfürtjei összetapadtak, fakéregből és szarvasbőrből készül az öltözéke. Szent zsinórt visel, rudráksa-füzért, botot és kamandalut (kókuszdió héjából készült víztartó edényt) tart kezében.
22. Abban a korban az emberek elméje természetes mód nyugodt, nem táplálnak ellenséges érzelmeket senkivel szemben, barátságosak minden élőlénnyel és mindenkire egyenlően tekintenek. Az Urat (meditációs) lemondásokkal, az elme és az érzékek szabályozásával imádják.
23. A Szatja korszakban az Urat Hansza, Szuparna, Vaikuntha, Dharma, Jógésvar, Amala, Ísvara, Purusa, Avjakta és Paramátma néven ismerik.
24. A Trétá korban az Úr testszíne vöröses árnyalatú, négy karja van, háromsoros övet visel derekán (a három Védába nyert beavatást jelölendő) és aranyszőke fürtjei vannak. Az áldozatok formájában jelenik meg, ahogy a három Véda is leírja. Kezében áldozókanalat (szrukot, amivel a ghít locsolják a szent tűzre) és ghíadagolót (szruvát, fából készült áldozati eszközt) tart.
25. Akkor a Védákban járatos jámbor emberek a három Véda imádatszabályai szerinti áldozatokkal imádják az Úr Harit, mint minden imádandó félisten megtestesülését.
26. (A Trétá-koszakban) Visnu, Jagja, Prsnigarbha, Szarvadéva, Urukrama, Vrsákapi, Dzsajanta és Urugája néven ismerik Őt.
27. A Dvápara-korszakban az Úr feketés színű, sárga öltözéket visel, (kezeiben) fegyvereit és jelképeit tartja (azaz a kagylót, diszkoszt, buzogányt és lótuszvirágot), a kausztubha ékkövet viseli és a srívatsza jeléről (göndör fehér tincs a mellkas jobb oldalán) ismerhető fel.
28. Ebben a korban, óh király, a végső valóságot kutató emberek a Védákban és tantrákban foglaltak szerint imádják a Legfelsőbb Urat, akit királyi jelvények (ernyő, csamara-legyező s így tovább) ékesítenek.
29. Üdv néked Vászudév, Szankarsan, Pradjumna és Aniruddha, üdv néked, Legfelsőbb!
30. Dicsőség a mindenható Nárájan rsinek, a teremtőnek, az univerzum mindent átható és megtestesítő irányítójának, aki ott lakozik mindenki szívében!
31. Kedves királyom, így magasztalják az emberek az univerzum Urát a Dvápara-korszakban. Halld hát, hogyan imádják Őt a Kali-korszakban a tantrák által előírt rituációkkal!
32. A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.33. Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítő olyannyira vágyott beteljesülésen, a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik ők) a létóceánt. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
34. Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, (ő,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdőbe vonult, s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
35. Királyom, a különböző jugák emberei a korszakoknak megfelelő néven és formában így imádják az Úr Harit, minden áldás s a végső üdvösség adományozóját.
36. Az idősebb és jó ítélőképességű emberek, akik mindig a dolgok lényegét választják a legtöbbre ezt a Kali-korszakot becsülik, mert az Úr szent neveinek zengésével az ember betöltheti minden óhaját (amit máskülönben csak sok-sok jámbor cselekedettel érhetne el).” (Bhág. 11.5.19-36.)

A Csaitanja-előtti kommentátorok (így Srídhar Szvámí is) a versben a tviṣākṛṣṇam szófordulatot tviṣā kṛṣṇam-ként értelmezve az indraníla drágakőként tündöklő Krsnára vonatkoztatták, így az aṅga (rész) imádandó testrészeire, az upāṅga (alrész) ékszereire, a fegyverek a Szudarsan csakrára és Krsna más fegyvereire, a pārṣadam pedig Szunanda vezette társaira vonatkozik.
Csaitanja Maháprabhut követően azonban egészen más értelmet nyert a szöveg. Dzsíva gószvámí a Tattva-szandarbhában így kommentálja a verset:

antaḥ kṛṣṇaṁ bahir gauraṁ darśitāṅgādi-vaibhavam |
kalau saṅkīrtanādyaiḥ smaḥ kṛṣṇa-caitanyam āśritāḥ ||
A belül fekete, kívül aranyszínű, társaival (híveivel, fegyvereivel s bensőséges barátaival együtt) dicsőségét megmutató Krsna-Csaitanjához a szankírtan-áldozattal folyamodunk oltalomért.

A Krama-szandarbhában mindezt részletesen is kifejti, magyarázatát Sríla Prabhupád a Csaitanja-csaritámrta 1.3.52. verséhez fúzött magyarázatában foglalja össze.
A varṇa szó jelent társadalmi osztályt, de színt, és szótagot is. Utóbbival a kṛṣṇa-varṇa jelentése: akinek az ajkai mindig Krsna nevének szótagjait zengik. Ám testszíne nem feketés, akṛṣṇa. Mikor Garga rsi Nanda kisfiának névadó ceremóniáját tartotta, a következőket mondta Krsnáról: „Korábbi inkarnációiban ez a fiú más és más külsővel jelent meg. Előbb fehér, majd vörös és aranyló [pīta] volt a bőrszíne, az adott kornak megfelelően. Most e feketés árnyalatot vette fel.” (Bhág. 10.8.13.) Közvetve ez a vers is Csaitanja Maháprabhu megjelenésére utal, hiszen minden korszakban más színű avatárról szól: a kali-korban aranyszínűről. A kali-korban megjelenő avatár így belül fekete, Krsna, mert ő nem más, mint Krsna, kívül pedig arany, mert Rádhiká érzelmeit ölti magára.
Az aṅga (rész) az ő elragadó mosolya, az upāṅga (alrész) a testén tündőklő szantálpép, fegyvere a szent név zengése, mellyel messzire űzi a tudatlanság sötétjét. Más értelmezés szerint az aṅga Nitjánanda Prabhu és Advaita Ácsárja, az upāṅga az ő híveik, a társak (pārṣada) pedig a Srívász vezette bhakták.

PDF

(folytatás...)
--
kapcsolódó vers: Szárvabhauma Bhattácsárja fohásza