az olvasás mint lelki gyakorlat

Kérdés: Most kezdtem el olvasni Srídhar Mahárádzs „Kövesd az angyalokat” c. könyvét, s hamar beleütköztem egy olyan problémába, amin már korábban is gondolkoztam. Srídhar Mahárádzs arra figyelmeztet, hogy a szentiratok olvasása, tanulmányozása csak akkor tekinthető odaadó szolgálatnak, ha azt egy lelki tanítómester utasítására végezzük, amúgy csak karma vagy gjána. A magától való olvasás - feltételezve a kéj kiszűrését - a guru általi utasítás, azaz a szolgálat teljesítése miatt minősül át odaadó szolgálatnak? Mi a különbség az írás és a szó között, ha mindkettő forrása egy lelki tanítómester, akin keresztül a lelki tudás a tanítványra száll?

Szvámí Bhakti Kamala Tírtha válasza: Az írások tanulmányozása fontos lelki gyakorlat, ezt a Gítá is többször említi. Ne kövessük el azt a hibát, amit oly sokan és sokszor elkövetnek, miszerint csak beszélnek és magasztalják az írásokat, de nem olvassák, tanulmányozzák azokat. A szentírások a passzív princípiumot képviselik a kinyilatkoztatásban, a guru-elv és személy pedig az aktív elvet. A sásztra központi szerepet játszik a guru-sásztra-szádhu hármasában, ami továbbá kiegészül a hrdaja - a szív, lelkiismeret - negyedik elemével. Úgy mondják nem guru az, aki nem az írások szellemében él, és nem szádhu az, aki nem az írásokra támaszkodik. Tehát a sásztra központi szerepű. A sásztrák imádata nem más, mint tanulmányozásuk, olvasásuk, szellemük elsajátítása. Az írások azért olyan hasznosak, mert bennük és rajtuk keresztül nagyon magas eszményekkel társulhatunk. Ezek - és még lehetne sorolni - az olvasás, tanulás előnyei. Miért akkor a figyelmeztetés? Ez inkább arra vonatkozik, amikor valaki az egyéni tanulmányokra hivatkozva például kihúzni akarja magát másfajta szolgálatok alól, vagy amikor a sok elmélet miatt nem jut idő a gyakorlatra. Maháprabhu arra is figyelmeztet: ne olvass sok könyvet! Miért? Nem pártolná a lelki tudományokat? Talán inkább a lelki tapasztalásokra buzdít, az istenélmény megélésére, amit a túlzott elméleti fejtegetések szellemi útvesztője sokszor inkább akadályoz, semmint elősegít. A könyv olyan, mint az útikalauz, már az is nagyon izgalmas. A guru az idegenvezető, de az igazi élmény akkor kezdődik, amikor az ember végre az áhított földre lép. Ezt az élményszerűséget érdemes kutatni. Ráadásul az írások felfogása nagy mértékben attól az iskolától függ, amiben tanul az ember, bizonyos szinten túl szinte minden értelmezés kérdése. Erre jó példa az Hare Krsna feketén fehéren c. kötetben megjelent polémia Prabhupád Gítá-fordításának értelmezési lehetőségeiről, a magyar szaktudós által megfogalmazott kritika és a kritika kritikája vonatkozásában.

Ugyanakkor az is megemlítendő, hogy a folyamatnak sokkal inkább része az írások hallgatása, semmint olvasása. Ezer óra olvasás = egy óra hallás. Szigorú arány, de mutatja a hatás erejét. Ha annak idején Petőfi interneten körözte volna a Nemzeti dalt, lehet mindenki szépen nyugtázta volna és nem történik semmi.

Srídhar Mahárádzs emellett egy másik, talán még megdöbbentőbb esetet is elmesél saját tapasztalataiból. Már évek óta a Gaudija Math tagja volt, jeles prédikátor, de nem jutott még el Vrndávanba. Egyszer Delhibe szólította a szolgálat, a mestere, Bhaktisziddhánta Prabhupád oda küldte. Delhitől Vrndávan már csak 140 kilométer körül van, nem távolság, és már a pályaudvaron járt Srídhar Mahárádzs, hiszen szabad ideje is volt, hogy eljut majd Vrndávanba - ez a vaisnavák legszentebb helye, Krsna otthona, micsoda lelki élmény?! Ám ekkor eszébe jutott, hogy a guruja ezt nem mondta neki. Mással bízta meg, s nem a szent hely felkeresésével. Márpedig a zarándoklat éppoly szent dharma, mint mondjuk az olvasás. S arra jött rá, hogyha önfejűen menne Vrndávanba, az nem volna szolgálat, sőt, nélkülözné guruja áldását, mintegy megtagadná ezzel a mesterét. Ezért úgy döntött, nem megy.

Helyesen döntött? Én azt hiszem, igen. Ha ilyen magas fokú elkötelezettségben élünk, akkor ez a helyes döntés. A globális útmutatás természetesen az, hogy olvasd az írásokat és keresd föl a szent zarándokhelyeket. Ezt valóban csak a guru szent áldásának elnyerésével lehet fölülmúlni, ez a magasabb elv. És persze egy igazi guru sohasem mondja, hogy tilos a sásztrákat olvasni, de az igazi tanítvány mindig megkérdi, mit olvassak? Mert nem biztos, hogy egyik-másik könyv vagy tétel időszerű, lehet. Hogy többet árt, mint használ.