2009. november 15., vasárnap

ember


A Manu-szanhitá a házasember számára ötféle áldozatot javasol:

adhyāpanaṁ brahmayajñaḥ pitṛyajñas tu tarpaṇam |
homo daivo balir bhauto nṛyajño 'tithipūjanam || 3.70. ||


adhyāpanam –
oktatás; brahma-yajñaḥ – brahman-áldozat; pitṛ-yajñaḥ – ősatyáknak bemutatott áldozat; tu – és; tarpaṇam – „felfrissítő, megörvendeztető” vízáldozat; homaḥ – égőáldozat (ghí locsolása a megszentelt tűzre); daivaḥ – isteni; baliḥ – felajánlás, ajándék, a napi élelem felajánlása minden élőlénynek; bhautaḥ – élőlényekkel kapcsolatos; nṛ-yajñaḥ – embernek bemutatott áldozat; atithi-pūjanam – „vendég-tisztelet”, szíves vendéglátás

A véda-tanítás áldozatát (ajánlják) Brahmannak, a vízáldozatot az ősatyáknak,

a tűzáldozatot a félisteneknek, bali-áldozat minden lénynek, s a szíves vendéglátást az embereknek.

A szöveg néhány verssel később így beszél ezen áldozatokról:

ahutaṁ ca hutaṁ caiva tathā prahutam eva ca |
brāhmyaṁ hutaṁ prāśitaṁ ca pañcayajñān pracakṣate || 3.73. ||


A nem (tűzbe öntött) áldozat, a (tűzbe öntött) áldozat, a nagy-áldozat,
áldozás a bráhmanáknak, és az „elfogyasztott”, ez az ötöt nevezik ötös-áldozatnak.

japo 'huto huto homaḥ prahuto bhautiko baliḥ |
brāhmyaṁ hutaṁ dvijāgryārcā prāśitaṁ pitṛtarpaṇam || 3.74. ||


A nem (tűzbe öntött) áldozat a mantrazengés (dzsapa), a (tűzbe öntött) áldozat az égőáldozat, a nagy-áldozat a lényeknek ajánlott étel-áldozat.
Áldozás a bráhmanáknak (azaz a bráhmana megvendégelése) a kétszerszületettek legmagasabbrendű imádata, a „elfogyasztott” pedig az ősatyáknak ajánlott vízáldozat.

Vajon mi a különbség állat és ember között? Az óind tradíció szerint a tudatos áldozatosság. A világ törvénye:
jīvo jīvasya jīvanam – az élőnek élő az éltetője (Bhág. 1.13.47.) A növényi, állati létformákban a lélek befedett, ám emberként ott a lehetőség a tudatos életre: a tudatos ember felismeri, hogy adós. Elkötelezettje Istennek, ezért hozzá szállnak fohászai, róla tanul, s beszél. Ez a brahman-áldozat, a szent himnuszok, mantrák zengése, tanulása és tanítása. Adósa a világot működtető felsőbbrendű lényeknek, félisteneknek, őket tűzáldozattal táplálja. Az ősatyák iránti tiszteletet úgy fejezik ki, hogy segítik őket túlvilági útjukon. Gondoskodik a körülötte élő jószágokról (nem csupán a háztáji haszonállatokról), s Visnu képviselőjeként tekint a házához érkező vendégre.
Az ember tehát két világ határán él: a jīvo jīvasya jīvanam szellemében felfalja környezetét (s ezt nagyon hatékonyan teszi, a pillanatnyi előnyért, haszonért saját jövőjét is elherdálva), vagy valóban emberként él hosszú távon eredményes, áldozatos, gondoskodó életet.
Gandhi szavai jutnak eszembe: „Az erőszaknélküliség felel meg mivoltunknak, mint ahogy az erőszak a vadállat törvénye. A vadállatban szunnyad a szellem úgyhogy nem ismerhet más törvényt, mint a fizikai erőét. Az ember méltósága megköveteli, hogy egy magasabbrendű törvénynek – a szellem törvényének hódoljon.” (A kard tana, 1920.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése