a hajvágás

Nimáj igen szép ifjú volt, szálas termetű. Huszonnégy esztendős volt, haja hullámosan omlott alá. A ceremónia kezdetén a borbélyt megkérték, vágja le a haját. Oda is lépett, de aztán visszakozott. Nem is mert hozzáérni Nimájhoz.
– Hogyan is vághatnék le ilyen szép hajat egy ilyen pompás fejről? – zokogta.
Mások is hangosan siránkoztak:
– Miféle szörnyűség folyik itt? Ki találta ki a szerzetesi rendet? Ki volt az a szívtelen? Egy szannjászínak mindent fel kell adnia, ami oly kedves számára. Házról-házra kell koldulnia, elhagyva reménytelenül zokogó barátait és rokonait! Ez a Legfelsőbb alkotása lenne? Logikus, örömteli dolog ez? Számunkra inkább kegyetlennek tűnik!
Nimáj Pandit csak mosolygott. Ismételten ráparancsoltak a borbélyra, aki végül leborotválta Nimáj haját. Először még hozzáérni is vonakodott, de aztán mégis hozzálátott, hogy e huszonnégy éves, ifjú géniusz hullámos szép haját leborotválja. Előbb ollójával látott munkához. Sokan eltakarták szemüket, sőt olyan is akadt, aki megtébolyodott. Az ijesztően zúgolódó, zokogó és bánkódó tömeg közepette vágták le Nimáj haját.
Nimáj szinte teljesen érzéketlen volt. Még csak félig borotválták le haját, mikor felpattant, és elragadtatott táncra perdült, hangosan zengve az Úr szent nevét. A borbély miután végzett, megfogadta:
– Ez a kéz soha többé nem borotvál senkit! Inkább koldulni fogok. Ez volt az utolsó hajvágás, amit csináltam! (Valóban, később cukrász lett.)

B. R. Srídhar: Arany avatár (részlet)

(a kép forrása)