töredékek

Bhakti Abhay Narayan leckéjéből, 1986. április 24.

A guru tisztelete nem egyfajta személyi kultusz, hanem a tanításának megértése, átültetése a gyakorlatba. Ez a tanítás pedig nagyon sokféle módon nyilvánul meg. Nemcsak Bhágavata-leckék közben, vagy felolvasáskor, hiszen a guru minden egyes szavával azt próbálja megmutatni, milyen úton járjon a tanítvány, hogyan viszonyuljék a Krsna-tudathoz, hogyan szolgálja Krsnát. Ezért jobb lenne nemcsak a leckéken figyelni, illetve jobb lenne úgy fogalmaznom, hogy miután megértettük, milyen fontos a leckéken figyelni, azt is meg kell értenünk , hogy nemcsak ilyenkor, hanem minden pillanatban figyelni kell. Hiszen a lecke legföljebb egy-két óra, és nagyon sokszor nem is lehetünk személyesen jelen, a távolság, vagy valamilyen más ok miatt. Ezért saját fejlődésünk érdekében nagyon jó, ha minden szót igen komolyan veszünk.

~~~~~~~~

Még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy a bhakti jógában nem szabad feltételeket szabni. Annak feltétel nélkülinek kell lennie. Végezzünk el bármit, amit kérnek tőlünk, tegyünk meg, adjunk át mindent – s mindezt feltételek nélkül. Ez ugyan nem valami magas szint, de legalább ide el kell jutnunk, amikor valóban, szívből úgy érezzük, hogy bábuk vagyunk Krsna kezében, Ő rángatja a zsinórokat, az Ő kívánsága szerint táncolunk, teljesen átadjuk magunkat az Ő akaratának. Ha tehát valaki szeretne gyorsan fejlődni a bhakti jógában, az mindig vegye nagyon komolyan az utasítást, s végezze a tőle telhető legtökéletesebben a feladatát, legyen az akár egyszerű fizikai munka, vagy esetleg olyasmi, amitől különben viszolyogna, amit nem szeretne. A bhakti jógában nemcsak ímmel-ámmal kell végeznünk a dolgunkat, hanem szívvel-lélekkel. Semmit sem lehet szeretettel csinálni, ha nincs ott az elménk, a szívünk. Ha pedig hanyagul dolgozunk, akkor az nem odaadó szolgálat, hanem valamiféle kényszerhelyzet. Ezért ilyen esetben nem is kapjuk meg az odaadó szolgálat eredményét, ami nem valami anyagi dolog, hanem lelki fejlődés, a szív tisztulása, a bhakti-latá erősödése, ami végül meghozza a maga gyümölcsét, a krsna-prémát. De ha nem szívvel-lélekkel végezzük azt a szolgálatot, ami éppen megkívántatik, akkor nem érjük el a bhakti célját. A bhakta azon meditáljon, hogyan végezhetné el a feladatát a lehető legjobban, legszebben, legnagyobb lelkesedéssel – Krsnának. Azt a munkát, amire éppen szükség van.