Bejegyzések
Mikor fia hazatért az iskolából, Hiranjakasipu jó apa módjára arról kérdezgette, mit tanult tanítóitól. Ám Prahlád inkább a Náradától tanultakról beszélt, a bhakti kilenc módjáról:
śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ smaraṇaṁ pāda-sevanam |
arcanaṁ vandanaṁ dāsyaṁ sakhyam ātma-nivedanam ||
iti puṁsārpitā viṣṇau bhaktiś cen nava-lakṣaṇā |
kriyeta bhagavaty addhā tan manye 'dhītam uttamam ||
Visnuról hallás, az ő magasztalása, reá emlékezés, lábainak szolgálata,
imádat, fohászkodás, szolgává s baráttá válni s a teljes meghódolás – bizony azt vélem a legkiválóbbnak, amit tanultam, ha e kilencrétű Visnu-bhaktit ajánlja az ember Bhagavánnak.
(Bhág. 7.5.23-24.)
A kommentár szerint: A pāda-sevanam (lábainak szolgálata) szolgálatot (kiszolgálást), az arcanam (imádat) múrti-imádatot jelent. A dāsyam (szolgálás) a tettek (Istennek) szentelése, sakhyam (barátság) a bizalom, s a többi (tulajdonság jellemezte kapcsolat). Az ātma-nivedanam pedig az, mikor saját testét (mindenestül Istenének) szenteli. Ahogy az eladott tehén s ló táplálására, oltalmazására nincs többé gondja az eladónak, úgy a testet néki ajánlva annak gondját is elhagyja az ember.
„Srídhar Szvámí hozzáfűzi, nem szabad elvárásokat támasztanunk a hallás és magasztalás folyamatával szemben. Fohászkodjunk inkább azért, hogy szolgálataink eljussanak az Úrhoz, hisz nem mi vagyunk a dolgok élvezői - minden az ő tulajdonát képezi. A lelki gyakorlatok azonban csak egy bizonyos feltétel teljesülése esetén tekinthetők tényleges odaadásnak. Máskülönben csak törekvésnek, tudálékosságnak, jógának vagy ami még rosszabb, bűnös cselekedetnek minősülnek. Tényleges istenszeretetről csak akkor beszélhetünk, ha fölismerjük, hogy Krsnához tartozunk. Semmi sem a miénk, minden az ő tulajdonát képezi, beleértve saját magunkat is...” (részlet Srídhar Mahárádzs a Kutatás című könyvéből)
E gyakorlatok mindegyike önmagában is elegendő ahhoz, hogy az ember elérje a tökéletességet. Rúpa gószvámí ezzel kapcsolatban e verset idézi:
śrī-viṣṇoḥ śravaṇe parīkṣid abhavad vaiyāsakiḥ kīrtane
prahlādaḥ smaraṇe tad-aṅghri-bhajane lakṣmīḥ pṛthuḥ pūjane |
akrūras tv abhivandane kapi-patir dāsye ‘tha sakhye ‘rjunaḥ
sarvasvātma-nivedane balir abhūt kṛṣṇāptir eṣāṁ parā ||
Paríksit csupán azzal, hogy hallott Srí Visnuról, Vjásza fia (Suka) a magasztalással,
Prahlád az emlékezéssel, Laksmí az Úr lábainak szolgálatával, Prthu az imádattal,
Akrúra a fohászkodással, a majmok ura (Hanumán) szolgálataival, Ardzsuna barátságával,
Bali pedig mindene teljes átadásával nyerte el a tökéletességet, érte el Krsnát.
S végezetül egy bhadzsan bolgár hittestvéreimtől: Krsna Day Mi Milostta. ▼ A bolgár szöveg fordítása: Krsna add a kegyed, hadd szolgáljam Szent Neved.
A kommentár szerint: A pāda-sevanam (lábainak szolgálata) szolgálatot (kiszolgálást), az arcanam (imádat) múrti-imádatot jelent. A dāsyam (szolgálás) a tettek (Istennek) szentelése, sakhyam (barátság) a bizalom, s a többi (tulajdonság jellemezte kapcsolat). Az ātma-nivedanam pedig az, mikor saját testét (mindenestül Istenének) szenteli. Ahogy az eladott tehén s ló táplálására, oltalmazására nincs többé gondja az eladónak, úgy a testet néki ajánlva annak gondját is elhagyja az ember.
„Srídhar Szvámí hozzáfűzi, nem szabad elvárásokat támasztanunk a hallás és magasztalás folyamatával szemben. Fohászkodjunk inkább azért, hogy szolgálataink eljussanak az Úrhoz, hisz nem mi vagyunk a dolgok élvezői - minden az ő tulajdonát képezi. A lelki gyakorlatok azonban csak egy bizonyos feltétel teljesülése esetén tekinthetők tényleges odaadásnak. Máskülönben csak törekvésnek, tudálékosságnak, jógának vagy ami még rosszabb, bűnös cselekedetnek minősülnek. Tényleges istenszeretetről csak akkor beszélhetünk, ha fölismerjük, hogy Krsnához tartozunk. Semmi sem a miénk, minden az ő tulajdonát képezi, beleértve saját magunkat is...” (részlet Srídhar Mahárádzs a Kutatás című könyvéből)
E gyakorlatok mindegyike önmagában is elegendő ahhoz, hogy az ember elérje a tökéletességet. Rúpa gószvámí ezzel kapcsolatban e verset idézi:
śrī-viṣṇoḥ śravaṇe parīkṣid abhavad vaiyāsakiḥ kīrtane
prahlādaḥ smaraṇe tad-aṅghri-bhajane lakṣmīḥ pṛthuḥ pūjane |
akrūras tv abhivandane kapi-patir dāsye ‘tha sakhye ‘rjunaḥ
sarvasvātma-nivedane balir abhūt kṛṣṇāptir eṣāṁ parā ||
Paríksit csupán azzal, hogy hallott Srí Visnuról, Vjásza fia (Suka) a magasztalással,
Prahlád az emlékezéssel, Laksmí az Úr lábainak szolgálatával, Prthu az imádattal,
Akrúra a fohászkodással, a majmok ura (Hanumán) szolgálataival, Ardzsuna barátságával,
Bali pedig mindene teljes átadásával nyerte el a tökéletességet, érte el Krsnát.
(Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.265.)
S végezetül egy bhadzsan bolgár hittestvéreimtől: Krsna Day Mi Milostta. ▼ A bolgár szöveg fordítása: Krsna add a kegyed, hadd szolgáljam Szent Neved.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése