a vaisnavák tettei

Gyakorta fenyeget a tévedés veszélye, ha a vaisnavákat tetteik alapján próbáljuk megítélni. Krsna sajátos szolgálatra kéri a bhaktákat. Akarata folytán mindaz beteljesedik, amit hívein keresztül szeretne véghezvinni. Krsna szabadon rendelkezik mindannyiunkkal, övé a döntés joga. Olykor erre a bhaktára esik választása, máskor másvalakire. Tetteinket az Ő akarata szerint koronázza siker, s ez már a kérdés abszolút megítélése. Az eredményt csak bizonyos mértékben kapcsolhatjuk a cselekvőhöz, a háttérben mindig látnunk kell Krsnát. Sohase feledjük, hogy rajtunk keresztül az Ő isteni akarata érvényesül. A külső jelek alapján nem alkothatunk abszolút véleményt a bhaktákról.

Gaurakisóra dász Bábádzsí Mahárádzs nem prédikált. Tanítványa, Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákur, szeretett lelki tanítómesterünk viszont annál szélesebb körben hirdette a Gaudíja-vaisnava filozófiát. Sríla Lókanáth Gószvámí sem prédikált, de egyetlen tanítványa, Naróttam dász Thákur igen aktív volt ezen a téren. Sríla Nitjánanda Prabhu egész Bengált bejárva lelkesen prédikált, Sríla Gadádhar Pandit viszont látszólag semmiféle kézzelfogható szolgálatot sem végzett Csaitanja Maháprabhu lílái során. Mégis úgy tartják, ő képviselte Rádhárání transzcendentális érzelemvilágát, a bhávát. Gadádhar Pandit mindenki másnál jobban vonzódott Csaitanja Maháprabhuhoz.
A vaisnavákat nem szabad pusztán kézzel fogható tevékenységük alapján megítélni. Tetteik sikere amúgy is Krsna akaratától függ. Krsna saját tetszése szerint szabja ki bhaktái szolgálatát, s megfelelő képességekkel ruházza fel őket, hogy eleget tudjanak tenni feladatuknak. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a bhakták nemes és értékes szolgálatait, bár végső soron Krsna kezében van a döntés .

Krsna mindennek a gyökere. Az Ő szándékait mindig siker koronázza. Ha éppen táncolni szeretne egyik bhaktájával, kívánsága teljesülni fog, és táncra perdülnek. Krsna az irányító, minden szál az Ő kezében fut össze. Az univerzum ügyeitől kezdve egészen a legjelentéktelenebb dolgokig mindent Ő irányít. Mikor végre teljesen tudatosul bennünk Krsna irányítói helyzete, megszabadulhatunk a pratisthától, vagyis a hamis büszkeségtől, a hírnév vonzásától.
A ruházkodás vagy a külsődleges szokások alapján nagyon nehéz eldönteni, ki az igazi vaisnava. Erre tanít bennünket Gadádhar Pandit és Pundaríka Vidjánidhi esete.

Mukunda Datta elvitte Gadádhar Panditot Pundaríka Vidjánidhihez. Mukunda ugyanabból a faluból származott mint Pundaríka, így jól ismerték egymást.
– Szeretnél találkozni egy igazi vaisnavával? – kérdezte Mukunda Datta.
– Hogyne! – felelte Gadádhar Pandit. – Mindig nagy öröm számomra a bhakták társasága!
Gadádhar követte Mukunda Dattát. Mikor megérkeztek Pundaríka Vidjánidhi rezidenciájára, Gadádharnak a földbe gyökerezett a lába. Egy kipomádézott, ondolált hajú, fejedelmi ruhát viselő arisztokratát látott maga előtt. Ez az ember lenne az a híres vaisnava?
Amint Mukunda Datta látta, mi zajlik le Gadádhar szívében, a Srímad-Bhágavatam egyik versét kezdte idézni:
„Ki másnál hódolhatnék meg, mint a végtelenül könyörületes Krsnánál? A gonosz Pútaná például anyai gyöngédséget színlelve akart végezni vele, ezért halálos méreggel dörzsölte be keblét. Így szoptatta meg Krsnát, aki azonban oly kegyes, olyan jóságos, hogy még a gonosz boszorkányt is anyjának tekintette. Krsna határtalan könyörületességét lehetetlen fölbecsülni. Isten útjai kifürkészhetetlenek, kegyessége minden képzeletet fölülmúl.” (Bhág. 3.2.23.)
A vers hallatán Pundaríka Vidjánidhi hirtelen elkomolyodott. Egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, majd borzongás futott végig testén. Egy csapásra megváltozott a légkör. Pundaríka kezét-lábát szétvetve ágyára dobta magát. Megszaggatta selyemruháit, selyemtakaróit. Gondosan ondolált haja összekuszálódott, s hangosan felzokogott:
– Kinél is találhatnék oltalmat, ha nem a végtelenül kegyes Krsnánál?
Eksztázisában legurult az ágyról, s zokogva hánykolódott a földön. Csak nagy sokára nyugodott meg. Gadádhar így gondolkodott magában: „Mit is képzeltem erről a kiváló vaisnaváról? Milyen határtalan szeretet lakozik szívében Krsna iránt! Megjelenésére nézve nem különb a többi embernél; a pompa és kényelem rabjának tűnik, szíve mélyén azonban nagyszerű bhakta. Óh, milyen súlyos aparádhot követtem el! Vétkeztem e kiváló vaisnava ellen, hiszen rosszat gondoltam róla. Hogyan is tehetném jóvá bűnömet?”
Mindezt végiggondolva Mukundához fordult:
– Nagyot vétettem e mahátmá ellen. Mondd meg nekem, hogyan tehetném jóvá hibámat? Úgy vettem észre, hogy az odaadás útját járó bhakták egytől-egyig elfogadnak egy tanítómestert. Én még senkitől sem kértem felavatást. Talán sikerülne kiengesztelnem Pundaríka Vidjánidhit, ha a tanítványa lennék. Bizonyára megbocsátja vétkemet, ha meghódolok lótuszvirág lábainál! Érzem, csak így szabadulhatok e nyomasztó bűntől, de előbb még megkérdem Gauránga Maháprabhut is!
Gadádhar Pandit tehát felkereste Csaitanja Maháprabhut, s így szólt:
– Nagyot vétettem a kiváló vaisnava, Pundaríka Vidjánidhi ellen. Lelki üdvöm érdekében úgy érzem, felavatást kell kérnem tőle, de addig nem akartam cselekedni, amíg ki nem kértem tanácsodat. Beleegyezésed nélkül semmit se tennék. Kérlek világosíts föl, mit tegyek!
Maháprabhunak tetszett az ötlet.
– Nagyon jó! Fogadd el őt lelki tanítómesterednek!
Gadádhar Pandit végül Pundaríka Vidjánidhi tanítványa lett. Nem sokkal ezt megelőzően Csaitanja Maháprabhu egyszer hangosan kiáltozni kezdett:
– Óh, Pundaríka, óh atyám, merre vagy? Hová lettél?
Maháprabhu keservesen sírásra fakadt. Az emberek értetlenül állták körül, s azon tanakodtak, ki ez a Pundaríka, hogy Nimái Pandit ilyen keservesen zokog miatta?
– Pundaríka tehetős házasember, s egy kis birtoka is van – szólt fennhangon Mukunda Datta, aki ezúttal is jelen volt. Jól ismerte Pundaríkát, hiszen egy faluból származtak. A hiteles források szerint Pundaríka Vidjánidhi Rádhárání atyjának, Vrsabhánunak volt az inkarnációja. A bhaktákat tehát nem szabad pusztán a külsődleges jellemzők alapján megítélni.

(részlet Bhakti Raksak Srídhar: Srí guru és kegye című könyvéből)