Jágjavalkja fohásza

Tenzin Lhamonak, barátsággal

A Bhágavata-purána 12.6. fejezetének alábbi részlete több szempontból is érdekes, a Sukla-jadzsur-véda megnyilvánulásának különös történetén túl a Rg-véda 3.62.10. versének, a Brahma-gájatrí mantrának is kommentárja.

yājñavalkyas tato brahmaṁś chandāṁsy adhigaveṣayan |
guror avidyamānāni sūpatasthe ’rkam īśvaram ||66||

yājñavalkyaḥ– Jágjavalkja; tataḥ – azután; brahman – bráhmana!; chandāṁsi – védahimnuszokat; adhi-gaveṣayan – tovább-kereső; guroḥ – mesternél; avidyamānāni – nem ismerteket; su-upatasthe – szépen imádta; arkam – Napot; īśvaram – Urat

Ó bráhmana! A mestere által nem ismert védahimnuszokat kereső Jágjavalkja a Napisten imádatába kezdett.

A részlet Szúta és Saunaka beszélgetéséből való. Jágjavalkja a Jadzsur-véda letéteményeseként ismert Vaisampájana tanítványa volt. Mestere valahogy bráhmanagyilkosságba keveredett, s néhány tanítványa vezeklésbe fogott, hogy tanítójukat mentesítsék a tett visszahatásaitól. Jágjavalkja azonban gyengének, kevés-erejűnek (alpa-sāra), nevezte őket, és hatásosabb vezeklést szeretett volna vállalni. Mestere nem fogadta el felajánlását, sőt, megharagudott rá, mert becsmérelte társait, és visszakövetelte a tőle kapott tudást. Jágjavalkja nyomban visszaöklendezte a mesterétől tanult védahimnuszokat (ez a Krsna-jadzsurvéda), majd egyenesen a Napistenhez, a védahimnuszok atyjához fordult, akit Jágjavalkja fohászai elégedetté tettek, s a Vádzsaszanéjí-szanhitá (a Sukla-jadzsurvéda) himnuszait adta át néki.

śrī-yājñavalkya uvāca
oṁ namo bhagavate ādityāyākhila-jagatām ātma-svarūpeṇa
kāla-svarūpeṇa catur-vidha-bhūta-nikāyānāṁ brahmādi-stamba-paryantānām
antar-hṛdayeṣu bahir api
cākāśa ivopādhināvyavadhīyamāno bhavān eka eva
kṣaṇa-lava-nimeṣāvayavopacita-saṁvatsara-gaṇenāpām
ādāna-visargābhyām imāṁ loka-yātrām anuvahati ||67||

śrī-yājñavalkyaḥ uvāca – Srí Jágjavalkja szólt; oṁ namaḥ – hódolat; bhagavate – magasztosnak; ādityāya – Napnak; akhila-jagatām – minden világé; ātma-svarūpeṇa – átman-természetének; kāla-svarūpeṇa – az idő természetének; catuḥ-vidha bhūta-nikāyānām – négy-féle lények sokaságának; brahma-ādi-stamba-paryantānām – Brahmá, s a többitől a fűszálig határoltaké (minden élőlényé, Brahmától a fűszálig); antaḥ-hṛdayeṣu – belül a szívben; bahiḥ – kívül; api – is; ca – és; ākāśaḥ iva – az éghez (vagy űrhöz) hasonlóan; upādhinā – korlátozó feltétellel, megtévesztéssel; a-vyavadhīyamānaḥ – nem burkolt, nem fedett; bhavān – Ön; ekaḥ – egy, egyedül; eva – bizony; kṣaṇa-lava-nimeṣa – ksana, lava, nimésa, nagyon kis időegységek, vagy töredék (1 lava 8/45 mp, 3 lava = 1 nimésa, 3 nimésa = 1 ksana); avayava-upacita-saṁvatsara-gaṇena – részekből összegyűjtött esztendők sokaságával; apām – vízé; ādāna-visargābhyām – megszerzéssel és kibocsátással; imām – ezt; loka-yātrām – a világ menetét (múlását); anuvahati – utána visz

Srí Jágjavalkja szólt:
Óm! Hódolat néked, magasztos Nap, ki minden világok legbenső lényege, Felsőlelke vagy,
az idő a négyféle élőlény számára, Brahmától kezdve a fűcsomóig,
így (létezel) a szívben, és kívül is (egyszerre).
Nem korlátoz téged semmi sem, miként az eget, te vagy az Egyetlen.
S ahogy pillanatok töredékeiből áll össze a múló esztendők sokasága,
úgy veszed el és bocsátod ki a vizet, fenntartva ezzel a világ menetét.

A fohász a gájatrí mantra első részét kommentálja, a dicső Nap, mindenek forrása felé fordul. Ő Hari, a transzcendens Nap, minden fény forrása, miként a Bhágavatamban is olvasható:
eka eva hi lokānāṁ sūrya ātmādi-kṛd dhariḥ |
sarva-veda-kriyā-mūlam ṛṣibhir bahudhoditaḥ ||
Mert bizony egyetlen a világok Napja, az átman, az elsődleges teremtő, Hari,
minden védai rítus forrása, kit a bölcsek sokféleképp neveznek. (Bhág. 12.11.30.)
Ez a Egyetlen úr, a magasztos Nap egyszerre van jelen belül is, mindenki szívében (Felsőlélekként), és kívül is (a múló időként).
„Nem korlátoz téged semmi sem, miként az eget”: az upādhi egyszerre jelent korlátozó körülményt, feltételt, és félrevezetést, megtévesztést. Bár a szívben lakozol, mégis olyan vagy, mint az ég – mondja Jágjavalkja –, korlátok nélküli, határtalan, s ugyanakkor makulátlanul tiszta, mentes az illúziótól. S miként a Nap készteti a vizet éltető körforgására: újra meg újra cseppenként felszívja a nedvességet, mely aztán esőként hull alá, ugyanígy apránként gyűlnek össze a pillanatok évek sokaságává – időként így mozgatod a világot.
A négyféle élőlény a lények négyféle eredetére vonatkozik: egyesek anyaméhből születnek (jarāyu-ja, vagy elevenen születnek: jīva-ja), mások tojásból (aṇḍa-ja), a növények sarjadással (szó szerint: áttöréssel, udbhij-ja, a földfelszín átfúrásával), a rovarok pedig meleg párában (sveda-ja) születnek.

yad u ha vāva vibudharṣabha savitar
adas tapaty anusavanam ahar ahar
āmnāya-vidhinopatiṣṭhamānānām
akhila-durita-vṛjina-bījāvabharjana
bhagavataḥ samabhidhīmahi tapana maṇḍalam ||68||

yat – aki; u-havāva – bizony; vibudha-ṛṣabha – félistenek legjobbja („bikája”); savitaḥ – Nap („nemző”, „teremtő”); adaḥ – az; tapati – ragyog; anusavanam – az áldozatok után (a mindennapos fohászok áldozatának ideje); ahaḥ ahaḥ – nap mint nap; āmnāya-vidhinā – a szentírás előírásai szerint; upatiṣṭhamānānām – fohászkodóké; akhila-durita-vṛjina-bīja-avabharjana – minden bűn-gyötrelem-magot megpörkölő!; bhagavataḥ – magasztosé; sam-abhi-dhīmahi – hadd meditáljunk; tapana – tündöklő!, ragyogó!; maṇḍalam – körön

Ó, Nap (mindenek forrása), legkiválóbb istenség, ki
nap mint nap, a fohászok idején (hajnalban, délben és alkonyatkor) tündökölsz,
s a szentírás előírásai szerint fohászkodók
minden bűnét, szenvedését, s (ezek) magját, (a tudatlanságot is) felégeted.
hadd meditáljunk (nagy figyelemmel) a magasztos úr napkorongján, ó Ragyogó!

A gájatrí mantra második része az óhaj kifejezése: hadd meditáljunk isteni fényeden! Hiszen e tündöklő fény felperzseli a fohászkodók bűneit, azok következményeit, a szenvedéseket, s a bűnök magját, a tudatlanságot is. A mantrát minden nap három alkalommal zengik, hajnalban, délben és alkonyatkor.
A dhīmahi (hadd meditáljunk) ige kívánalmat fejez ki, s két igekötő pontosítja, az abhi odafordulásra, a sam teljességre utal (ez utóbbi miatt egészítettem ki a szöveget a „nagy figyelemmel” határózóval).

ya iha vāva sthira-cara-nikarāṇāṁ
nija-niketanānāṁ mana-indriyāsu-gaṇān anātmanaḥ
svayam ātmāntar-yāmī pracodayati ||69||

yaḥ – aki; iha – itt (e világon); vāva – bizony; sthira-cara-nikarāṇām – az állók és mozgók sokaságáé; nija-niketanānām – saját-menedékűeké („saját-hajlékúaké”), azaz a dzsíva-lelkeké; manaḥ-indriya-asu-gaṇān – elme, érzék s a lélegzet sokaságait; an-ātmanaḥ – anyagiakat („lélek-nélkülieket”); svayam – maga; ātmā – lélek; antar-yāmī – belső vezérlő; pracodayati – ösztönzi

Bizony (te magad vagy az,) aki a mozdulatlan és mozgó lények sokaságának,
a lelkeknek az anyagi elméjét, érzékeit, életerejét
Lélekként, belső vezérlőként működteti.

A gájatrí mantra harmadik része az ösztönző, működtető Isten támogatásáért fohászkodik. A transzcendens Nap az, aki Felsőlélekként, belső vezérlőként, belső útmutatóként működteti a tompa anyagi értelmet, érzékeket és életerőt (pránát).

kapcsolódó írások:
· Bhág. 1.1.1. - meditáljunk a legfőbb valóságon!
· Bhakti Raksak Srídhar: az aranyló Legfőbb Valóság

PDF