Purídász

A bengáli bhakták rendszeresen felkeresték Orisszában Csaitanja Maháprabhut. Az úton mindig Sivánanda Széna gondoskodott róluk. Sivánanda kisebbik fiát Paramánanda dásznak hívták, Maháprabhu azonban csak Purídász néven emlegette. A fiú akkor született, mikor apja éppen Orisszában volt Maháprabhunál, így már nevet kapott, mire hazaért, így lett e két neve. A rákövetkező évben Sivánanda elvitte megmutatni fiát Csaitanjának. Mikor letette elé a földre, a kisfiú nyomban megragadta Csaitanja lábát, s szopni kezdte a lábujját.

Később, mikor hét éves lett, ismét elment apjával Csaitanját meglátogatni. A beszélgetés közben előbb Maháprabhu, majd apja is unszolta őt, mondja ki Krsna nevét, ám Purídász néma maradt. Az egész világot rábírtam Krsna nevének éneklésére – szólt végül Maháprabhu –, ám ezt a fiúcskát nem tudom rávenni. Szvarúp Dámódar hallván ezt így válaszolt: Kimondtad előtte Krsna nevét, ezzel beavattad Krsna nevének zengésébe, s most, hogy megkapta a mantrát, az elméjében zengi, s nem mondja ki fennhangon.
Egy más alkalommal Csaitanja így szólt Purídászhoz: mondj egy verset, kedves Purídászom! S a fiúcska ahelyett, hogy idézett volna egy verset, saját költeményt rögtönzött, s azt szavalta el:

śravasoḥ kuvalayam akṣṇor añjanam
uraso mahendra-maṇi-dāma |
vṛndāvana-ramaṇīnāṁ maṇḍanam
akhilaṁ harir jayati ||

Lótuszvirág a füleknek, balzsam a szemeknek, indraníla drágaköves füzér a mellkasnak,
Vrndávan hölgyeinek minden ékessége – minden dicsőséget Harinak!

A fül mellé tűzött kuvalaja lótusz színe kék, a szemeket ékesítő fekete festék, s a kék köves nyakék is mind Krsnára emlékeztet.

Purídász később Kavi Karnapúra (a füleket megörvendeztető költő) néven vált ismertté.