a Bhagavad-gítá esszenciája

Jámunácsárja a Gítártha szangraha (a Bhagavad-gítá jelentésének összefoglalása) című művének első strófájában egyetlen slókába sűríti a Gítá hétszáz versét:

svadharma-jñāna-vairāgya-sādhya-bhakty-eka-gocaraḥ |
nārāyaṇaḥ paraṁ brahma gītāśāstre samīritaḥ ||1||

A világi hivatás, a tudás és függetlenség (képezik az alapot, ám) csakis a beteljesült odaadással érhető el
Nárájana, a legfőbb Brahman – mondja a szentírás, a Bhagavad-gítá.

A zárójeles kiegészítést a későbbi versek indokolják. Bár sokféle útról, módszerről beszél Krsna a Gítában, a legfontosabb ezek közül a bhakti:
bhaktyā tv ananyayā śakya aham evaṁ-vidho’rjuna | jńātuṁ draṣṭuṁ ca tattvena praveṣṭuṁ ca parantapa ||
„Ardzsuna! Csakis színtiszta odaadással lehet engem ilyesféleképp megismerni, ténylegesen megpillantani és elmélyülni bennem.” (Bg. 11.54.)

A Gítát három részre osztják, a következő versek e fejezetcsoportok summáját adják:

jñāna-karmātmike niṣṭhe yogalakṣye susaṁskṛte |
ātmānubhūti-siddhyarthe pūrva-ṣaṭkena codite ||2||

A gjána- és karma-jóga gyakorlatainak gondos végzése
a lélek megtapasztalásának tökéletességét célozza– mondja az első hat fejezet.

A Gítá első fejezete bevezető, Ardzsuna dilemmáját mutatja be, a tanítás a második fejezetben kezdődik el. Krsna először az anyag és lélek megkülönböztetéséről (szánkhjáról) tanít, majd az érzékek fegyelmezéséről, a vágynélküli cselekvésről (jógáról). A cselekvés legyen áldozat – mondja a harmadik fejezetben –, majd az áldozatok fajtáit ismerteti a negyedikben. A cselekvés és lemondás viszonyát elemzi az ötödik fejezet, majd a csapongó elme megszilárdításáról, a meditációról a hatodik.
Az első hat fejezet az utak sokféleségét mutatja be. Mit tegyek – kérdezi Ardzsuna – s így a cselekvés és az átmant az anyagtól elválasztó tudás áll a középpontban.

madhyame bhagavat-tattva-yāthātmyāvāpti-siddhaye |
jñāna-karmābhinirvartyo bhakti-yogaḥ prakīrtitaḥ ||3||

A középső hat fejezet a Bhagavánról szóló végső igazság elnyerésének tökéletességére irányuló
gjána és karma eredményezte bhakti-jógáról szól.

Az első hat fejezetben felismertük a meditáció fontosságát… most kiderül, kire irányítsuk figyelmünket, ki legyen meditációnk „tárgya”. A hetedik fejezet megalapozza a lelki tudást, a nyolcadikból kiderül, milyen életutakat járhat be az ember, s mi a sorsa a halála után, a kilencedik pedig elmélyíti tudásunkat Istenről. A tizedikben Ardzsuna hall Krsna fenségéről, majd a tizenegyedikben meg is pillantja Krsna isteni alakját. Isten megközelítésének módja a szerető odaadás, a bhakti – teszi fel a koronát a tanításra Krsna a tizenkettedik fejezetben.

pradhāna-puruṣa-vyakta-sarveśvara-vivecanam |
karma-dhīr bhaktir ityādiḥ pūrva-śeṣo'ntimoditaḥ ||4||

Az őstermészet, a lélek, a megnyilvánult (teremtés), s a mindenség ura (természetének) megtárgyalása,
a cselekvés, az értelem, az odaadás, s más, az előzőekben (éppen csak említett témákat) tárgyal az utolsó hat fejezet.

Az előző részek elmondtak mindent… most az eddig elhangzottak megalapozása, az ismeretek elmélyítése következik. Az anyag és a lélek, a tudás (13. fejezet), az anyagvilág minőségei, a kötőerők (14. fejezet), a kötőerők meghaladása (15. fejezet), a jó és a rossz (16. fejezet), majd a vallásosság legfontosabb elemeinek kötőerők szerinti analízise (17-18. fejezet) következik. A tizennyolcadik fejezet végén Krsna összefoglalja tanítását: az ember természetéből fakadó kötelességeinek (dharma) végzése jelenti az alapot, majd önfegyelmet gyakorolva s a kettősségektől eltávolodva lelki síkra érhet a szádhaka. Ám Istenhez csak odaadó szeretet (bhakti) révén kerülhet közel – s Krsna a végső oltalom.

PDF