2011. augusztus 20., szombat

Krsna, a transzcendens nap


apaśyaṁ gopām anipadyamānam
ā ca parā ca pathibhiś carantam |
sa sadhrīcīḥ sa viṣūcīr vasāna
ā varīvarti bhuvaneṣv antaḥ || 1.164.31. ||

Láttam a fáradhatatlan pásztort,
útjait járva jön is, megy is,
társnőjével, változatos (ruhákat) viselve.
Újra meg újra visszatér ő a teremtmények szívében.

A Rg-véda 1.164. himnusza felettébb talányos. Legismertebb verse talán a 20. vers, mely az egyazon fán ülő két madárról szól – e metaforát az upanisadok fejtik ki bővebben. Jelen versünknek is többféle értelmezésével találkozhatunk.
Uvaṭa kommentárja szerint a vers a Napról énekel, mely fáradhatatlanul, támasz nélkül jár az égen, anélkül, hogy leesne (az anipadyamāna – fáradhatatlan jelző a ni-pat – le-esik igéből ered). Jó barát (sadhrīcīḥ, együtt járó) ő, mindent átható (viṣūcīḥ) sugaraiba öltözik, s újra meg újra visszatér, hogy beragyogja a három világot (bhuvaneṣu). Ehhez az értelmezéshez illeszkedve fordította a verset Fórizs László is: „Láttam Őt, ki soha el nem alszik, / Az utakon járt fel s alá a Pásztor, / Ruhája lett a szét- s az összetartó, / Világok közepén gördült előre.”
A gaudíja vaisnavák azonban Krsnára ismernek a versből: ő a fáradhatatlan tehénpásztorfiú, kinek útjai kifürkészhetetlenek, és társnőjével (a sa sadhrīcīḥ fordulatnak kétféle olvasata is lehetséges: a sa lehet a saḥ – ő rövid alakja, így a jelentés: „ő, a társ”, illetve -val, -vel jelentésű előtag, ekkor a jelentés: „társnővel”) színes ruhákban pompázva barangol. Újra meg újra visszatér ő a teremtmények szívében, más olvasatban az anyagi világban (mert a bhuvana szó világot, teremtményt és embert is jelent).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése