szívbéli odaadás

A bhakták éppen búcsúzkodtak, induláshoz készülődtek. Csaitanja Maháprabhunak mindenkihez volt egy jó szava. Így szólt Szatjarádzs Khánhoz: „Atyádat nagyra becsülöm. Könyvében van egy mondat – ezzel az egy mondatával megvásárolt engem, s övéinek kezébe adott.”

Szatjarádzs Khán édesapja Máládhara Vaszu előkelő és jómódú ember volt. Nagyra becsülte az uralkodó is, a Gunarádzs Khán nevet és címet adományozta neki. Gunarádzs Khán ugyanakkor költő is volt – bengáli nyelven írta verseit. Ez akkoriban szokatlannak számított, hiszen a műveltség nyelvének akkoriban a szanszkrtot tekintették. Bár korábban is születtek bengáli nyelvű versek (Csandidász és Vidjápati is írt ilyent), Gunarádzs Khán 1480-ban (hat évvel Maháprabhu születése előtt) befejezett könyve, a Srí Krsna-vidzsaja egyedülálló volt a maga nemében. Sríla Prabhupád így ír e műről: „Egyszerű nyelven íródott, így még a félművelt bengáliak és a nők számára is rendkívül érthető volt. Még azok a közönséges emberek is el tudták olvasni és megértették, akik máskülönben nem sokat értettek a betűvetéshez. Nyelvezete nem túlságosan fennkölt, és a versek hangzása néha nem túlságosan kellemes. A szonett versformában minden sornak tizennégy szótagból kell állnia, Gunarádzs Khán verseiben azonban néha tizenhat, tizenkettő vagy tizenhárom szótagot találunk egy sorban. Sok akkoriban használatos szót csupán a helybéliek értettek. Ennek ellenére ez a könyv mindmáig oly népszerű, hogy enélkül egyetlen könyvkereskedés sem teljes, és nagy kincs azok számára, akik szeretnének fejlődni a Krsna-tudatban.” (Csaitanja-csaritámrta 2.15.99. kommentárja)

Csaitanja Maháprabhu idézi is a mondatot, mely olyannyira megragadta őt: nandanandana kṛṣṇa mora prāṇa-nāth – Nanda kisfia, Krsna a szemem fénye. Ez a második vers a Srí Krsna-vidzsajában – a művet bevezető fohász része, mely így hangzik:

praṇamaha nārāyaṇa anādi nidhan
sṛṣṭi-sthiti-pralaya jata tāhāra kāraṇ

Nárájannak hódolok, az örökkévalónak,
kitől a teremtés, a fennmaradás, és a végső megsemmisülés ered.

eka-bhābe banda hari joḍa kari hāt
nanda-nandana kṛṣṇa mora prāṇa-nāth

Összetett kézzel, szívemből imádom Harit –
Nanda kisfia, Krsna a szemem fénye.

A prāṇa-nātha kifejezés szó szerint a pránám, azaz az életem, életerőm urát jelenti – a fordításban a „szemem fénye” szófordulattal kíséreltem meg visszaadni az eredeti szöveg hangulatát. Az eka-bhābe (szanszkrtül: eka-bhāve) „egyetlen érzést”, azaz őszintén odaadó érzelmeket jelent, erre a fordítás „szívemből” szava utal.

brahmā maheśvara banda sṛṣṭira sahāy
gaṇapati praṇamaha bighna-hara tāy

Brahmát és Sivát imádom, a teremtés támaszait,
Ganapatinak hódolok, az akadályok elhárítójának.

sarba-deba-gaṇer bandiyā caraṇ
kṛṣṇera caritra kichu karila racan

Minden félisten lába elé borulva
most Krsna kedvteléseiről írok.

Sríla Prabhupád szavai helytállóak, valóban egyszerű, nem fennkölt nyelvezetű versről van szó. Vajon mi ragadhatta meg a költeményben Csaitanja Maháprabhut? Tudjuk jól: Maháprabhu mestere a szanszkrt nyelvnek, értő tudósa a költészetnek is (gondoljunk csak a Késava Kasmírivel folytatott vitára). Ám a fő szempont most nem ez. A kérdés az, milyen szívvel írta a szerző… Csaitanja a költő szerető odaadását látta, s ez az, amitől valóban sikeres lett Gunarádzs Khán.
Szolgálatainkkal mi is ugyanezt az esélyt kapjuk meg. Szívvel-lélekkel, odaadással tehetünk valamit.

PDF