Bejegyzések
yasya deve parā bhaktir yathā deve tathā gurau |
tasyaite kathitā hy-arthāḥ prakāśante mahātmanaḥ ||
yasya – akié; deve – Isten iránt; parā – felsőbbrendű; bhaktiḥ – odaadás; yathā – ahogy; deve – az Úr iránt; tathā – úgy; gurau – a mester iránt; tasya – övé; ete – ezek (az előző versek által elbeszéltek); kathitāḥ – a kinyilatkoztatottak; hi – bizonnyal; arthāḥ – jelentések; prakāśante – megnyilvánulnak; mahā-ātmanaḥ – nagy léleké
Ki nagy odaadással él Isten iránt, s miként az Úr, úgy mestere iránt is,
ama nagy léleknek feltárul az (imént) elmondottak valódi értelme.
(Svétásvatara-upanisad 6.23.)
Az odaadás módozatairól beszélnek az ácsárják. Az istenszeretetet a világról és a ragaszkodásról való lemondás oltalmazza. Isten fenségének szüntelen hallása, magasztalása, emlékezetben tartása az odaadás. Könnyen megszilárdul már ezen a világon annak az odaadása, aki mindig az Úr tulajdonságairól hall, s Őt magasztalja. Ám a bhakti legfőképp mégis a nagy lelkek, valamint a Legfelsőbb kegyéből nyerhető el.
Azt hallottam egyszer egy jeles vaisnavától, hogy az embereket sokszor annyira elvarázsolja a Guru személye, hogy nem látják tőle Krsnát, s máskor meg csak Krsnát látják, és nem látják a bhaktákat. Pedig az a jó, ha mindkettő fontosságát látják.
VálaszTörlésNekem ez jutott eszembe erről a versről.