Siksástaka 2.

nāmnām akāri bahudhā nija-sarva-śaktis
tatrārpitā niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ |
etādṛśī tava kṛpā bhagavan mamāpi
durdaivam īdṛśam ihājani nānurāgaḥ ||2||

A sokféleképpen való neveké minden hatalmad,
az emlékezésben nem szab korlátot az idő.
Ilyen a te kegyed, Uram,
de balszerencsémre nem született (bennem) ragaszkodás.

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád kommentárja:

A számtalan (bahu) kifejezés ebben a versben az Úr szent neveinek két kategóriájára utal, az elsődleges és a másodlagos nevekre. Az előbbiek közül a Krsna, Rádhá-raman, Gópídzsana-vallabha nevek az Úr szeretői hangulatára utalnak, míg Ráma, Vászudév, Naraszinha fenséges, tekintélyt parancsoló megnevezései. A másodlagos nevek – mint Brahman, Paramátmá s egyebek – részleges, elkülönült megnevezések, az Úr hatalmát is csak töredékes mértékben hordozzák, míg az elsődleges nevek nem különböznek az Úr lényétől, személyétől, s minden energiájával fel vannak ruházva.

Az Istennek hátat fordító lélek az illúzió átmeneti és káprázatszerű birodalmának rabja lesz. Választásával végtelen balszerencsét von magára. Az anyagi vágyak – a tett és a tudás – a világi élvezetek mély bugyraiba taszítják elfeledtetve véle lelki identitását. Ezzel a nyomorúságok valóságos áradata zúdul reá. A kéjsóvárság az érzékiség mámorával kecsegteti, jámbor tettei fejében pedig mennyei boldogságot remél. Az élvezet és lemondás (bhóga-tjága) között hánykolódva talán a személytelen végtelenségtől (brahman) remél szabadulást.
A lélek azonban eredeti természete és örök feladata szerint Krsna szerető szolgája, ám a három tisztátalanság beárnyékolja e hivatását, s lassan-lassan fölemészti jószerencséjét. Világi vallásosságban, anyagi gyarapodásban vagy az érzéki gyönyörökben tobzódik vagy végképp megundorodik, mert áldatlan, erkölcstelen tettei semmi örömöt nem nyújtanak neki. Gyalázatos bűnösként hiába próbálkozik a szent nevek zengésével, csak sértéseket követ el. Ebben az állapotban képtelen tisztán mantrázni.

Ijesztő, félelmetes jövője rettegéssel tölti el, békességet sehol sem talál, hiába vágyik nyugalomra. S ha bele is kezd a szent nevek zengésébe, sajnálatos módon nincs tudatában a Mindenhatóhoz fűződő örök kapcsolatának. Így aztán mantrázása nem tiszta, de legalább már megtette a kezdő lépést: a szent nevek árnyékát, puszta hangalakját ismételgeti. Már ez a mantrázás is segíti szabadulását az anyagi létfelfogás világi kötelékeiből. Így válik méltóvá arra, hogy isteni odaadással szolgálhassa az Urat. Az illúzió támadásaitól háborítatlan lélek tiszta mantrázása meghozza számára a Krsna iránti tiszta szeretetet. A rab lelkek balsorsát látva alászállt az Úr Csaitanja s elhozta a szent nevek zengésének magasztos folyamatát. A szent név dicsőségét hirdetve tapasztalhatta a rab lelkek érdektelenségét, ennek ellenére mindent betöltő indokolatlan kegye folytán mindig kész a segítségükre sietni.

A vétkes mantrázás buktatója elkerülhető. Tisztában kell lenni azzal, mi számít sértésnek a szent név ellen, s a mantrázás során nagy gonddal kerülni kell e rossz gyakorlatot. A figyelmes mantrázás kordában tartja a vétkeket. Már a szent nevek árnyéka is fölszabadulást eredményez, mentesít az anyagi befolyástól és függőségtől. E szabadulást követően válik alkalmassá az ember a tiszta mantrázásra. Erre a Mindenható végtelen kegyéből nyílik módja. Isten elsődleges szent neveinek zengése áldást hoz az egész emberiségre.

A jelentéktelen és tünékeny anyagiakra törekvő ember minduntalan a természet szigorú törvényeibe s a kérlelhetetlen időbe ütközik, míg a mantrázásban haladó jelölt tapasztalhatja, miként hárít el minden akadályt előle az Úr kegye. A Csaitanja-bhágavatában olvashatjuk: „Akár ébren vagy, akár alszol, sőt evés közben is, mindig emlékezz a szent nevekre!” (Madhja 28.28.) Továbbá: „A mantrázásnak nincsenek szigorú szabályai, dicsőítsd hát folyton a szent neveket!” (Madhja 23.78.) Hasonló tanácsot ad a Csaitanja-csaritámrta is: „Nem számít, mikor és hol, de aki folyton a szent neveket zengi – akár evés vagy alvás közben is – eléri a tökéletességet.” (Cs.cs. Antja 20.18.)

(forrás: Gangesz folyóirat, 27. szám)

Bhaktivinód Thákur Siksástaka kommentárjából a második vers magyarázata a Bhaktipédián.
~~~~~~~~~~~~

Siksástaka-kommentárok a Slókamálán