Siksástaka 8. – szemem fénye

āśliṣya vā pāda-ratāṁ pinaṣṭu mām
adarśanān marma-hatāṁ karotu vā |
yathā tathā vā vidadhātu lampaṭo
mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ ||8||
 
āśliṣya – átkarolva; vā – vagy; pāda-ratām – láb(hoz) vonzódót; pinaṣṭu – zúzzon; mām – engem; adarśanāt – nem látása miatt; marma-hatām – összetört szívet; karotu – tegye; vā – vagy; yathā – ahogyan; tathā – úgy; vā – vagy; vidadhātu – tegye!; lampaṭaḥ – kéjsóvár, élvhajhász; mat-prāṇa-nāthaḥ – „az én lélegzetem ura”, a szemem fénye; tu – de; saḥ – ő; eva – bizony; na aparaḥ – nem más
 
Átkarol vagy eltipor engem, a lábaihoz vonzódót, vagy megszakad a szívem, mert nem láthatom,
bárhogy cselekedjék ez a hűtlen, akkor is ő a szemem fénye, senki más!
 
Ha az előző vers a beteljesületlenség apoteózisa volt, az utolsó versszak a gópík örök és feltételek nélküli hűségének bizonyságtétele. Csaitanja ezt a feminin hangulatot éli át, ezért is fogalmaz nőnemben: a lábakhoz vonzódó és megszakadt szív is nőnemű tárgyként szerepel.
A versszak két végletes szituációt említ: a szerető ölelést, valamint a megtiportatást. Az előbbit hiányolja, az utóbbit elviseli az ember, mert legalább mindkét viszony érzelmi töltést, odafordulást, foglalkozást jelez. A harmadik érzelem a rejtezkedés, mikor az ember nem láthatja imádott Urát. Ennél már csak a közömbösség rosszabb, mikor sem pozitív, sem negatív visszajelzést nem kap az ember.

Ismétlődik a lótuszvirághoz hasonlatos láb képe, amelynél porszem szeretett volna lenni Csaitanja. Ebben a vonzódásban – a ratám szó jelentésárnyalatai szerint – benne foglaltatik az elégedettség, az örvendezés, a szolgálatkész hajlandóság s az ebből fakadó szeretet, de az elszántság is. A gyöngéd figyelem, az eltiportatás vagy a közömbösség egyre megy, a végletes elszántság jelzi az eltökéltséget.

A szívszaggató érzésekre is felkészült Csaitanja, amit a bántás, a megsebzés okoz (pis – a pinastu szó gyöke –jelentései: 1. őröl, darál, porít, zúz; 2. bánt, megsebesít, megsemmisít, elpusztít, öl, gyilkol). Ez a kifejezés a fékevesztett eksztázis (vjabhicsári bháva) pusztító érzelmeit sejteti, melyek között a megsemmisülés érzése is megtalálható. A „láthatás” nem csupán objektív lehetőség, hanem szubjektív misztikus képesség is. Az áhítat írjával megkent szemű (értsd misztikus látásmóddal rendelkező) ember mindig a szívében láthatja imádott Urát.
Márpedig a megsemmisítő rajongás érzelmei az ember létfontosságú szerveit veszi célba, ráadásul nem az ember erős, hanem inkább a gyönge pontjain támad (marma – létfontosságú szerv, életbevágó testrész, gyönge pont (testé, szervezeté), méghozzá megsemmisítő erővel (hata – megölt, elpusztított, lerombolt). Ezeknek a kritériumoknak leginkább az emberi szív felel meg. Tedd hát! – kiált fel Csaitanja, amiben a pörölés is benne rejlik, mikor mindenre elszánta magát az ember és már semmi nem számít. A vidadhátu szóban ugyanakkor nem csupán a végrehajtás, befejezés tükröződik, hanem a teremtés, létrehozás is, vagyis az ember mindenre elszántsága teremti meg azt a spirituális kiszolgáltatottság-érzést, ami oly közel hozza az embert s Istent. Ezzel az elválás érzése megteremti a közeledés, az együttlét lehetőségét, ebben is tükröződik Csaitanja hihetetlenül kifinomult spirituális dialektikája.
A csalfa, hűtlen, élvhajhász kifejezést Krsna földi kedvteléseinek tükrében lehet igazán értelmezni, hiszen nagy élvezetet merített barátai és barátnői társaságából. Mindkét érzelmi közeg igyekezett kisajátítani Krsnát, s ha nem velük volt, azt sokszor hűtlenség gyanánt élték meg. Ez utal a Csaitanja által filozófiailag is megalapozott sajátságos odaadó mentalitásra, amivel a pásztorlánykák rendelkeztek, akik a személyes találkozás boldogságánál milliószor nagyobb örömöt merítettek abból, ha más valakit segíthettek hozzá Krsna társaságához. Krsna hűtlen – én viszont feltétel nélkül odaadó vagyok. Micsoda önhittség, csalódottság, s ugyanakkor meghittség ez! Ezért hajlandó akár az életét is feláldozni az ember.
A szeme fénye kifejezés jellegzetes magyar fordulat, azért is helyes, mert a szemnek „világa” van, s ez világlátást is jelent, ami a bhakti szeretetmisztikája szerint istenközpontú is emocionális. A szanszkrt eredeti azonban az életem, lélegzetem ura (prána-nátha) kifejezés, ami hasonlóképpen elementáris létdimenzióra utal. Ez a fordulat az utolsó szakasz, s ezzel az egész vers sarokpontja. A prána szó tucatnyi értelmezése mind figyelemre méltó. A lélegzet, légzés (1) sokkal elementárisabb életszükséglet, mint a táplálék vagy a víz. A légzés kontrolljával a jógík képesek fegyelmezni elméjüket, s a heves érzelmekkor a zaklatott légvétel a jellemző. A szeretet jógájában az elme fegyelmezésének eszköze nem a ritmikus pránájáma, hanem az emócióktól elakadó lélegzet. A lehelet (2) szintén isteni összeköttetést jelez, aki által minden létező lélegzik. Az elsődleges életlevegő (3) az a Visnut képviselő erő, melytől a többi életfunkció függ, ennek eltávozásával a test működésképtelenné válik. A szél, beszívott levegő (4) az egyik legerősebb elem, szikkasztó erejénél fogva képes a vizet, így a könnyeket is felszárítani. A prána a hívő lélek energiája, életereje (5), élete mozgatója, hajtóereje, egyben a testtel ellentétben a lélek, a szellem (6). De nem csupán az egyéni lélek (átman), hanem a Legfelsőbb Lélek (Paramátman) is (8). Prána ugyanakkor érzékszerv is (8), melyekkel a világ s az átman között megvalósul a kapcsolat. Márpedig az érzékszerv tapasztalatszerzésre való, lelki értelemben az istenélmény megközelítésére. Ennek érdekében kell megtisztítani az érzékszerveket. További jelentés a szeretett személy (9), s a hívő imádottjának, bizony egyetlen ura (nátha), pontosabban úrnője van: a tiszta istenszeretetet megtestesítő Rádhiká. További értelem a költői ihlet (10), amit később részletezünk, valamint a kilélegzés (11). Csaitanja panasza kiszakadt belőle, akár egy heves kilégzés. Prána jelent emésztést (12) is, s tudnivaló, az emésztés tüze Istentől való; de jelent lélegzetet, mint időegységet is (13), végül gumiarábikum értelemben is szerepel, ami ragacsos voltánál fogva tapadást, összeköttetést eredményez, akár csak a szenvedélyes istenszeretet.

Kiemelkedően fontos a prána szó életlevegő jelentése, olykor vitálesszencia, egyéni életerő értelemben is használatos, a Védánta-szútra s az Upanisad-irodalom azonban Brahmannal is azonosítja. Amennyiben a személyes életerőt tekintjük, annak Isten az Ura (nátha), ha viszont megfordítjuk a viszonyrendszert, s a pránát Brahman jelentésben értelmezzük, annak ura csakis a tiszta érzelmekkel rendelkező hívő lehet.

Ez a bonyolult keresztező kontextus az istenszerető érzelmek dinamizmusára is utal. A Bhágavata-purána (9.4.63.) szerint az Úr saját híveinek rabszolgája, egyéni szabadsága nincsen, az ő szívükben lakozik. Márpedig a szerető szív az ember esetében is nagyon sebezhetőnek bizonyult, s a bhakti személyes istenkoncepciója szerint az Isten szíve is gyöngéd, s a szeretet képessége miatt sebezhető: „Makulátlan tisztaságukkal és odaadásukkal rabul ejtették szívemet”. A vallás hagyományos értelemében a szerető érzések alanya, oltalma (ásraja) a hívő ember, objektuma, célpontja pedig (visaja) Isten, de ezt a viszonyrendszert az intim szeretetfilozófia szakértői megfordíthatónak tartják. Így cél és oltalom, objektum és szubjektum, Isten és a híve egymás nyomába szegődnek, szaladnak egymás után. Az ember feledi a kötelező tiszteletet, az Isten feledi az elvárható tekintélyt, s egymást kutatják. Találkozási pontjuk pedig a bhakti, a rajongó istenszeretet, aminek legszebb, poétikus szimbóluma a szerelmi körtánc. Hiszen a prána egy további jelentése költői ihlet, költészet lényege, veleje, költői tehetség. A bhakti magas fokú szereteteszményét kizárólag a művészi esztétikából kölcsönzött fogalmakkal, kifejezésekkel lehet megközelíteni. Ezt igazolja a bhakti fogalomkészlete, műfajai, transzcendens esztétikája, az erotikus költészettől a táncművészet érzelmi felfokozottságáig, vagy a megsemmisítő eksztázis fogalmáig. Csaitanja szerzetesi rendbe tartozó férfiként a pásztorlánykák érzelemvilágát éli át, így tapasztalja a legmagasabb fokú érzelmi töltést.

S bár a vers szellemében a leggyötrelmesebb elválásra is fel kell készülnünk, a valóságban mégsem olyan kínos a helyzet. Krsna mindig a híveivel tart, s ahol egy odaadó híve van, ott ő is megtalálható: mint az árnyék kíséri, láthatatlanul. Ezért e vers témája az együttlét az elválásban, ami Csaitanja Maháprabhunak, az arany avatárnak az üzenete a világ számára: ami távol van, azután tud csak igazán sóvárogni az ember…

(B.K.Tírtha kommentárja, forrás: Kagylókürt folyóirat)
PDF

~~~~~~~~~~~~
Siksástaka-kommentárok a Slókamálán