2012. december 15., szombat

a madárka


Pándu fiai száműzetésük idején az erdőben laktak – ez nehézséget jelentett, ám egyben kiváló lehetőséget is, hiszen az erdő a szentéletű remeték lakhelye. Így történt, hogy egy alkalommal a pándavák a jeles bölccsel, Márkandéjával találkoztak. Judhisthir élt az alkalommal, és a dharmáról faggatta a nagytudású szentet, számos kérdést téve fel neki. Márkandéja egy történettel válaszolt. A történet egy bráhmanáról szólt, aki egy fa alatt ülve éppen szent gyakorlataival, a védahimnuszok recitálásával foglalta el magát, mikor a fa tetejére leszállt egy madár, és rápottyantott a bráhmana fejére. Ő hirtelen haragra gyúlt, s dühe elpusztította a madarat. Persze azonnal megbánta tettét, de már nem volt mit tenni.
Később aztán a faluba indult alamizsnáért. Ahogy koldulócsészéjével a házak között ballagott, egy asszony megszólította: Brahmindév, várj egy percet, mindjárt hozok ételt! A bráhmana megállt a ház előtt, s türelmesen várakozott. Igen ám, de amíg az asszony az adományt készítette össze, megérkezett a férje. Az asszony jó feleségként azonnal férjére figyelt: vizet hozott neki, ebéddel kínálta… s csak ezután vitte ki a ház elé bráhmanának szánt adományt.
– Micsoda dolog ez – zsörtölődött a bráhmana –, megállítasz, aztán megfeledkezel rólam?!
– Kérlek, bocsáss meg – válaszolta az asszony –, most ért haza a férjem, éhes volt és fáradt, őt szolgáltam.
– Hát nem tudod, hogy a bráhmanák szolgálatánál nincs magasztosabb? Még a mennyek királya Indra is a bráhmanáknak hódol! Miért nem hallgatsz a vénekre? Ők tudják, hogy a bráhmanák olyanok, akár a tűz, haragjuk az egész Földet felperzselheti!
– Ó, bölcs, tudom, hogy a tanult bráhmanák olyanok, akár az istenek, ezért kérlek, légy kegyes, és nézd el a sértést, amit elkövettem ellened! Tudom milyen a haragod, és nem akarok a madárka sorsára jutni – felelte az asszony majd finoman, kedvesen a valódi brahminikus erényekre – önfegyelem, hűség az igazsághoz, megbocsátás – oktatta a bráhmanát, aki leforrázva állt ott… kénytelen volt belátni az asszony szavainak igazát, csodálattal hallgatta a bölcs tanítást. S hogy ráadásul még – ki tudja honnan? –a madárkával történt szégyenletes esetről is tudott! A bráhmana haragja lecsillapodott, áldásban részesítette tanítóját, majd továbbállt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése