a lótusz kelyhének foglya

Lapozzuk tovább a Dzsagannáth-vallabhát! A rendező és a táncosnő beszélgetésének másik célja, hogy megteremtsék az alaphangulatot az előadáshoz:

naṭī: (puro’valokya) paśya paśya –
Natí (észrevesz valamit, s így kiált): Nézd, nézd!

mṛdula-malaya-vātācanta-vīci-pracāre
sarasi nava-parāgaiḥ piñjaro’yaṁ klamena |
prati-kamala-madhūnāṁ pāna-matto dvirephaḥ
svapiti kamala-kośe niścalāṅgaḥ pradośe ||

A lágy déli szellő vizet szürcsöl a tó hullámfodrairól,
s lám, egy méhecske elbágyadt a nektár-tehertől!
Megrészegült a lótuszok mézének kortyolásától,
s most moccanatlan alszik a lótusz kelyhében, bár jő az alkony.

Ahogy közeledik az alkonyat feltámad a déli szellő, s finoman borzolja a tavacska vizét. Ám egy méhecske olyannyira elfáradt a nektár szorgos gyűjtögetésében, s úgy megrészegült a virágok mézének kóstolgatásától, hogy ereje sincs már repülni: aludni tért a lótuszvirág kelyhében. Ám a virág alkonyatkor összezárja szirmait, s így a méhecskénket rabságba ejti. A szanszkrt költészet kedvelt képe a lótusz kelyhében fogságba esett méhecske, ám a történet most nem a megszokott toposzt követi… máskor a méhecske a nektár szívogatásába belefeledkezve mohóságának esik áldozatul. A méhecske sárga és fekete… igen, a szútradhárát is arra emlékezteti, amire Téged, kedves olvasó!

sūtradhāraḥ: (sa-harṣam) priye sādhu sādhu man-manaḥ kutūhala-jalanidhi-vivarte nihitaṁ bhavatyā yato gopāṅganā-śatādhara-madhu-pāna-nirbhara-keli-klamālasāpaghanaḥ kvacit prauḍha-vadhū-stanopadhanīya-maṇḍita-hṛdaya-paryaṅka-śāyī pītāmbaro nārāyaṇaḥ smāritaḥ |

Szútradhára: Jól mondod kedvesem! Az öröm-óceán örvénye ragadta magával szívem! Szavaid a sárgaruhás Nárájant idézik emlékezetembe, ki a fejőslánykák százai ajakának mézét kóstolta, s most a szerelmes játékoktól elcsigázottan álomra hajtotta fejét a fejőslánykák legszebbjének kebelén, szívének vánkosán.

Natí költői képére a rendező prózában felel… a Nárájan név ismét csak figyelmeztetés a néző számára: nem közönséges pásztoridillről szól a történet, az isteni kedvtelés nem értelmezhető evilági szemmel. A szerelem a minden mást maga mögött hagyó rajongás, a Rádhá keblére hajló Krsna pedig a transzcendens létezés középpontját jelöli ki: a megtestesült szeretet, Rádhá szívét, ami-aki még Istent is rabul ejti.