2013. augusztus 10., szombat

Gópálguru gószvámí


Az utkalai (ma Orissza) bráhmana Vakrésvar Pandit tanítványa volt. Már kisgyermek korától fogva guruja oltalmára és irányítására bízta magát. Az Úr Csaitanja mindig nagyon szívélyesen bánt Gópállal, sokat tréfálkozott vele. Még gyermek volt, mikor egyszer azt látta, hogy Maháprabhu ujjai közé szorítva nyelvét megy az úton. Mikor Gópál megkérdezte e furcsa viselkedés okát, Maháprabhu elmondta, hogy éppen a természet szükségleteinek akart eleget tenni, s ilyenkor nem ildomos a Szent Nevek zengése. Mivel azonban nyelve egy percre sem hajlandó megszakítani a Szent Nevek zengését, ezért inkább erőnek erejével visszafogja nyelvét.
Válaszképpen Gópál így felelt: Kedves Uram, amit mondasz, kétségkívül igaz, ám a kali-jugában a mantrázásnak nincsenek szigorú szabályai az idő és a hely vonatkozásában. Az ember bárhol, bármikor zengheti a szent neveket, függetlenül a külső körülmények tisztaságától. Maháprabhu elégedett volt a válasszal, s ettől fogva tette hozzá nevéhez a „tanító” szócskát: Gópálguru; amit aztán egész életében használt.



Gópálguru gószvámí Szvarúp Dámódar és Raghunáth dász gószvámí mellett tanulmányozta a rasza-elvet, s nagy jártasságot szerzett a raszik témákban.
Vakrésvar Pandit is abban a házban tartózkodott, ahol korábban Maháprabhu lakott, ez a Gambhira, Kási Misra háza. Miután Vakrésvar eltávozott, Gópálguru költözött ide, s fölszentelte Srí Rádhá-kánta múrtikat. A Gambhirában ma is ott találhatók e múrtik, s néhány percnyire a Dzsagannáth nagytemplomtól bárki felkeresheti őket.





Gópálguru állította össze a Szmarana-paddhati című könyvet, amely huszonhat fejezetben foglalja rendszerbe Krsna emlékezetben tartásának mikéntjét. Egyik tanítványa, Dhjánacsandra gószvámí a gaudíja tanítványi lánc egyik jeles tanítómestere lett. Mesterének vezetésével ő állította össze az egyik első értekezést az imádat tárgyában (Dhjánacsandra paddhati).
 

Mikor Naróttam dász Thákur Dzsagannáth Puriba látogatott, felkereste Kási Misra házát, ahol találkozott Gópálguruval. Dzsaiva-dharma című halhatatlan művében Bhaktivinód Thákur kora legkiválóbb gaudíja vaisnavái között említi Gópálgurut, s részletesen idézi mélységes megvalósításról árulkodó tanításait (26-49. fejezet). Egyesek szerint Gópálguru gószvámí Tungavidjá szakhí volt. A Kárttik hónap teliholdját követő nyolcadik napon csatlakozott az Úr örök kedvteléseihez.

ajánlott olvasmány: Gópálguru gószvámí mahámantra-kommentárja

(források: szöveg: Gangesz folyóirat, fotó)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése