Nárájan lótuszlába előtt vetem magam a földre

Kulasékhar király verse, a Mukunda-málá-sztótram a Szent Nevek zengéséről szól... a vers tetőpontja az alábbi részlet, Nárájan neveinek fohásza:

namāmi nārāyaṇa-pāda-paṅkajaṁ
karomi nārāyaṇa-pūjanaṁ sadā |
vadāmi nārāyaṇa-nāma nirmalaṁ
smarāmi nārāyaṇa-tattvam avyayam ||35||

Nárájan lótuszlába előtt vetem magam a földre,
mindig csak Nárájant imádom,
Nárájan tiszta nevét zengem,
és csak a múlhatatlan Nárájanra, az Istenre gondolok.

Kulasékhar Srí-vaisnava, így imádatának középpontja Nárájan.

śrī-nātha nārāyaṇa vāsudeva
śrī-kṛṣṇa bhakta-priya cakra-pāṇe |
śrī-padmanābhācyuta kaiṭabhāre
śrī-rāma padmākṣa hare murāre ||36||

Ó, Laksmí ura! Nárájan! Vászudév!
Srí Krsna! Híveid kedves barátja! Csakrapáni!
Lótuszköldökű! Acsjuta! Kaitabha végzete!
Srí Ráma! Lótuszszemű! Hari! Mura ellensége!

ananta vaikuṇṭha mukunda kṛṣṇa
govinda dāmodara mādhaveti |
vaktuṁ samartho ’pi na vakti kaścid
aho janānāṁ vyasanābhimukhyam ||37||

Ananta! Vaikuntha! Mukunda! Krsna!
Góvinda! Dámódara! Mádhava!
bizony, e neveket áldásos zengeni, s ha valaki nem teszi,
ó, jaj, az csak nyomorúsághoz vezet!

A második páda nevezetes idézet. Mikor Krsna Akrúra kocsijára szállt, a magukról megfeledkező gópík e neveket kiáltva sírtak utána:
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||
Szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak:
„Góvinda! Dámódara! Mádhava!” (Bhág. 10.39.31.)
(E vers szépségét fokozza, hogy az utolsó sor egy szótaggal rövidebb az előzőeknél: a hiány a gópík hangjának elcsuklására utal.)