a kárhozattól az üdvösségig

A kárhozattól az üdvösségig hosszú az út, állomásai sokfélék. A legaljasabb ember minden értéket kíméletlenül pusztít, állhatatos embergyűlölő. Ahhoz hasonló, aki a gyümölcs reményében gyökerestül csavarja ki a fát. Őt az ártás és rosszindulat feketeszín sötét felhője lengi körül.
A következő a kapzsi és arcátlan, aki olykor türelmesen megfontolt. Ő ahhoz az emberhez fogható, aki meghagyja ugyan a tuskót, de kivágja a törzset; sötétkék az aurája.
Az irigy a harmadik, aki nem képes különbséget tenni, de pusztító hajlama csillapultabb. Olyan ő, akár a vándor, ki fölöslegesen letöri az ágakat, de tőle még a fa életben marad; színe a szürke.

A továbbiak az erény és tisztulás útját járják, bennük több a jó, mint az ártás. A jóságos, de gondatlan ember a negyedik. Olyan ő, akár a felelőtlen vándor, ki a gallyakat letörve, megkopasztva jut a gyümölcshöz; színe sárga, tüzes.
Ötödik a türelmes és béketűrő, ki nem árt senkinek, csak a gyümölcsöt szedi le, de nem bántja a fát; színe vörös.
Végül a tisztaság, együttérzés, teljes egyenlőség szintjén álló ember nem okoz fájdalmat senkinek. Az üdvösség felé vivő utat járja, és nincs rajta anyagi szenny. Olyan ő, akár a békés, szerény és elégedett vándor, aki csak a földre hullott gyümölcsöt szedi fel, és köszönetet mond a fának; az ő színe a fehér.

(Hanszakunda-upanisad)