2013. október 5., szombat

a guruhoz fűződő kapcsolat


A gurun keresztül, személyes példája nyomán valósíthatjuk meg tanítását. A sásztrákból csak az elveket és a filozófiát ismerhetjük meg, de mindig lesznek gyakorlati, vagy bővebb magyarázatra szoruló kérdések, melyekre személyes válaszra van szükségünk. Nagyon fontos tehát a guruval való kapcsolat, rá hallgatva fejlődhetünk a lelki életben.
A guruhoz fűződő kapcsolat szükségszerű, de nem az a cél, hogy az imádat a gurura terelődjék. Az ő szerepe az, hogy segítsen bennünket Krsnára koncentrálni, Krsna felé haladni, Krsnát szolgálni. A guru egyfajta médium, közvetítő. Nem szabad istenként imádni, ez májávádí gondolkodás, de az sem jó, ha az ember tiszteletlen vele, vagyis guru-avagját követ el.
A guru leglényegesebb vonása az, hogy egy hiteles lelki tanítómester tanítványa, akit teljesen hűen követ, valamint tisztán, a bhakti elvei szerint él. Ha van valaki, aki megfelel e követelményeknek és akitől szívesen tanulnánk, fogadjuk őt el gurunkként, tanárunkként és próbáljunk vele minél kedvezőbb viszonyba kerülni, hogy minél többet tanulhassunk tőle.
A kapcsolat kölcsönös. A guru szeretettel szolgálja a tanítványt oly módon, hogy tanácsokat, útmutatást ad neki, segít megoldani a problémáit, vagy ha kell, villámokat szór, hogy a tanítvány észrevegye, rossz úton jár, és még idejében észbekapjon. A tanítvány is szeretettel szolgálja a gurut azzal, hogy komolyan veszi tanítását, illetve az utasításai, tanácsai alapján valamilyen praktikus szolgálatot végez Krsnának.

Bhakti Abhay Narayan

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése