2013. október 19., szombat

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí: A fűszálnál is alázatosabban


(Összeállítás Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákur leckéjéből, melyet 1936. február 6-án születésnapján, a halála előtti utolsó Vjásza-púdzsa alkalmából tartott.)

Magunkra vállalva a guru szerepének felelősségét

Vállaltuk a felelősséget, s elfogadtuk ezt a komoly feladatot! A hallgatóságból mindenki közönséges széken foglal helyet, s csak külön nekem gondoskodtak ilyen magasított ülőalkalmatosságról. Az emberek azt mondják:
„Nézd csak, milyen nagy az Isten állatkertje! Micsoda arrogancia! Ez egy őrült! Milyen gonosz! Láttatok már ilyen aljas disznót? Virágfüzérek a nyakában – micsoda pöffeszkedés! Ez a dagályos szócséplés, ezek az eltúlzott jelzők! Milyen önelégülten figyeli, amikor dicsérik a teljesítményét, csak úgy nyúlnak a fülei! Szemmel látható, milyen gyönyört okoz neki. Mi más ez, mint Maháprabhu tanításának a sárba tiprása? Lehetséges, hogy ez a beképzelt, szemtelen vadállat valaha is megváltozzon?

Az Én akaratom az: légy guru!

Úgy alakult, hogy én vagyok a világ legnagyobb bolondja. Kevélységem miatt senki sem segít engem jótanácsaival. Mivelhogy senki sem ereszkedik le hozzám, hogy segítsen nekem, ezért egyenesen Maháprabhu elé vittem ügyemet. Eszembe jutott ugyanis, hogy mi lenne, ha feltárnám előtte problémáimat, s meghallgatnám, vajon mit tanácsol. Srí Csaitanjadéva így szólt hozzám:
– Bárkivel is találkozol, beszélj neki Krsnáról, az Én akaratom az: légy guru, szabadítsd fel ezt a földet! Semmilyen világi áramlat nem akadályozhat meg ebben téged. Ezen a helyen találkozunk s együtt leszünk majd újra.
E versekben találunk világos magyarázatot a fentebb említett ellentmondásokra. Ő, akinek az egyetlen tanítása az, hogy legyünk alázatosabbak még a fűszálnál is, Ő maga mondja: „azt akarom, hogy légy guru, mentsd meg ezt a földet!” Ebben az esetben maga Maháprabhu utasít: „végezd a guru kötelességét, ahogy Én magam is teszem, s add át ezt az utasítást mindenkinek, akivel csak találkozol. Add át nekik szó szerint: az Én akaratom az, hogy legyetek guruk, mentsétek meg ezt a földet. Szabadítsátok meg az embereket félreértéseiktől.” Most persze aki csak hallja e szavakat, természetesen kezét összekulcsolva tiltakozik:
– De hát én egy bűnös ember vagyok, hogyan lehetnék hát guru? Te vagy maga Isten, az egész világ Tanítója, csak Te lehetsz guru!
De Maháprabhu válasza erre az:
– Semmilyen világi dolog nem gátolhat meg téged ebben. Ezen a helyen újra találkozunk majd.
Így hát abban az esetben, ha másoknak Krsnáról beszélünk, nem kell attól félnünk, hogy elfelejtjük Őt.

Kerüld az evilági kapcsolatokat!

Amit úgy hívunk: világ, az háborgat bennünket. A színek, az ízek, a szagok, az érintések, a hangok fergeteges rohammal támadnak ránk. Ezért aztán nem túl szerencsés világi elméjűnek lenni. Csaitanja Maháprabhu azt mondja: „aki szeretne átkelni az evilági lét óceánján, és az Urat akarja szolgálni, annak a világi emberek társasága, s az ellenkező nemre vetett kéjsóvár pillantás rosszabb, mint a fenékig ürített méregpohár.”
Aki azt szeretné, hogy befogadják Isten szolgálatába, soha ne vágyakozzon túlságosan evilági dolgokra. A részleges, külső, fizikális világ látványa eltakarja előlünk Istent. Amint az anyagvilág, vagy más szóval az érzékszervek által felfogható valóság kerül figyelmünk középpontjába, azon nyomban megfeledkezünk Istenről. Ennek következtében az Abszolút Igazsággal kapcsolatban állók egyre jelentéktelenebbnek tűnnek majd szemünkben. Ezért hát az, aki Krsna szolgálatát szem előtt tartva az odaadás útján halad, minden tekintetben kerülje a világi emberek társaságát.

Alázatosan kérem: tartózkodjatok a puszta imitációtól!

Természetesen fontos, hogy az ember tartson alapos önvizsgálatot, tisztában kell lennie saját alkalmatlanságával. Miért is kutatná bárki mások hibáit, ha a saját viselkedését nem hajlandó nagyító alá venni? S ne feledjük, a csekély szolgálatot nyújtók – vagyis a csak kevéssé elkötelezettek is magasabb szintre juthatnak. Emlékezzünk csak a tanításra: „ne mondjunk rosszat azokról, akik nagy figyelemmel hallgatják, s emlékezetben tartják a lelki irodalom és a szent emberek útmutatásait. Még a bűnös emberek is megismerhetik Krsnát, s felülkerekedhetnek illuzórikus energiáján, ha követik a világokat átlépő Úr odaadó szolgáinak nyomdokait.”
Azok az igazán erősek, akik alkalmasak rendelkezni az odaadás erejével. Nem akarom a vaisnavák esetleges hibáit keresni, vagy elítélni Krsna szolgálatát, s mindenáron a saját véleményemet érvényre juttatni azáltal, hogy elhanyagolom a folyamatot, ami képessé tehet az Úr és híveinek szolgálatára. Nem lehet szavakkal leírni, micsoda zavart okoz az emberi életben az efféle arrogancia. Ezért a következő alázatos kéréssel fordulunk hozzátok: tartózkodjatok attól, hogy a vaisnavák viselkedését utánozzátok. Ehelyett törekedjetek inkább mindig arra, hogy megértsétek és kövessétek gondolataikat. Számunkra az egyetlen igaz kapcsolat Krsna bhaktáinak a társasága. Minden más viszony csak olaj az érzéki vágyak tüzére.

Soha ne hagyd figyelmen kívül a gurut!

„Ne csalárd módon legyél guru, csupán azért, hogy rosszindulatodat másokon tölthesd ki. És soha ne használd a guru „szakmát” arra, hogy belemerülj a világ szennyébe. Ehelyett inkább légy őszinte szolgám, ha tudsz, s én megáldalak téged energiámmal – akkor majd nem kell félned többé.” Nem félek, mert az én gurudévám volt az, aki e szavakat hallotta saját mesterétől. És ez az oka, amiért gurudévám még egy olyan bűnös embert is tanítványává fogadott, mint jómagam, s így szólt hozzám: „az a határozott óhajom, légy guru, s mentsd meg ezt a földet!” Ezért hát csak azok mondják azt, „micsoda alak, a saját dicsőségét keresi!”, akik soha nem hallották Csaitanja fenti szavait.
Az ilyenek véleménye szerint förtelmes bűnt követ el az a guru, aki a Bhágavata-purána tizenegyedik énekének témájára okítja tanítványait. De mit tehet egy ácsárja, amikor azt a slókát kell magyaráznia, hogy: „ácsárjam mám vidzsániján” (Bhág. 11.17.27.): „soha ne becsüld le az ácsárját, s eszedbe ne jusson bármilyen tekintetben összemérni magad vele”?

A guru épp olyan jó, mint Isten

Krsna szavai ezek, melyekkel az élőlények javát akarja szolgálni. Hagyja el a guru a székét – az ácsárja székét – amelyből e szavakat kell magyaráznia? Ezt a feladatot saját mestere adta neki. Ha nem vállalja az ezzel járó kötelességeket, akkor kárhozatra van ítélve, mert vétkezik a szent név ellen, hiszen tiszteletlen a guruval szemben. Eleget kell tennie ennek a feladatnak, bár a guruság intézményének fölvállalása miatt sokan egoistának fogják bélyegezni. Vajon amikor a guru átadja tanítványának a mantrát, akkor el kellene hallgatnia, hogy a guru-gájatrí-mantra a tanítómester imádatára való? Ehelyett mondja inkább azt: saruddal, vagy ostorral csapkodd meg néhányszor a mestert?! A gurut soha nem érheti gyalázat, mert őbenne ott van az összes istenség. Vajon amikor a guru a Bhágavatából olvas tanítványának, hallgassa el e szavakat?
„A valóság szent misztériuma csak azok előtt tárul fel, akik olyan őszinte, lelki odaadással szolgálják a gurut, mint ami Krsnának jár.” Vajon a guru szálljon le székéről, s ne mondja el ezeket tanítványának? A guru-púdzsa, a lelki tanítómester imádata mindennél fontosabb.
A gurut úgy kell szolgálni, ahogyan Krsnát szolgálnánk. A tanítómester sajátságos imádatot érdemel. Felszabadult síkon minden tökéletlenség kizárva, de a közönséges emberek képtelenek megérteni ezt az egyszerű igazságot.

Isten, mint szolga

A guru olyan, mint az örökkévaló, teljes tudással rendelkező, önmagában boldog Isten keze.
Isten a kezével masszírozza saját lábait. Isten keze Ő saját végtagja, ily módon Önmagát szolgálja. Isten maga jelenik meg guruként, hogy Önmaga szolgálatát tanítsa. A mi gurudévánk is azonos Isten testével. Isten tehát úgy is létezik, mint a szolgálat tárgya, s úgy is, mint szolgáló. Mukunda az, akit szolgálni kell, a cél, Isten Maga. Gurudéva pedig a szolgáló Isten, a támpont. Nincs még egy olyan személy, akit Isten annyira kedvelne, mint gurudévánkat. Az Úr számára ő a legkedvesebb.

Utasítsd az elmédet!

Gurudévánk azt mondta: „Óh, elmém! Legyen bár az írások által ajánlott lelki folyamat, vagy éppen a Védák tiltotta istentelen cselekedet, te egyikkel se törődj! Ismerd meg önmagad, ki is vagy valójában, már itt az anyagi világban hirdesd mindig, hogy milyen Rádhá és Krsna határtalan szolgálata Vrndávanban, emlékezz szakadatlanul Sacsidéví szeretett fiára, Góraszundarra, aki nem különbözik Nanda fiától, Krsnától, s ne feledd, a guru a legkedvesebb Krsnának. Navadvípban, Vaikunthán, Svétadvípán és Vrndávanban soha ne fukarkodj tiszteletet adni az ottaniaknak, mivelhogy ők Góra Krsna szolgálói. Ne bíráld a vaisnavákat és a bráhmanákat!”
Ha leülünk az asztalhoz, s illendőségből nem eszünk túl sokat, akkor a gyomrunk félig üres marad; ha becsapjuk a kovácsot, az acél minőségét illetően; ha nem értjük a matematikát, s ezért nem tudunk megoldani egy feladatot, de szégyenünkben nem merjük bevallani tanárunknak – sikerre egyik esetben sem számíthatunk. Hasonlóan, ha ugyan akarjuk az Úr szolgálatát, de nem viseltetünk tisztelettel aziránt, akit Ő a legjobban kedvel, soha nem leszünk elégedettek.
Képmutató szektások, ál-vaisnava, s más egyéb csoportok, akik a világi hírnév álmát dédelgetik természetesen azt gondolják, milyen szégyenletes dolog az, ha valaki elfoglalja a guru székét, csak azért, hogy tanítványai dicsőítő szavait hallgassa. Ám minden vaisnava úgy viszonyul az összes többi bhaktához, mint tiszteletének tárgyához. Én a guru kötelességét végzem, de ha azt prédikálnám, hogy senki ne kiáltsa nekem: dzsáj!, akkor az merő képmutatás lenne. De gurudévánk és Maháprabhu soha nem tanítottak nekünk ilyen hamisságot. Krsna szavai szállnak alá a gurun keresztül, s nekem teljes őszinteséggel kell elfogadnom azokat. Nem fogok tiszteletlenül viselkedni mesteremmel szemben néhány bolond, rosszindulatú szektás kedvéért. Különösen azért nem, mivelhogy éppen Gurudéva mondta nekem: „az a kívánságom, légy guru, mentsd meg ezt a földet”.

Feltétlen bizalom

Ha nem tartom be a tanítványi láncon keresztül alászálló törvényt, akkor a guru utasításának végre nem hajtása elszakít engem Gurudéva lótuszvirág lábaitól. Ha gurum kérésének végrehajtása érdekében arrogánsnak, nyersnek kell lennem, s emiatt örökre a pokolra jutok, akkor azt kell mondanom, kész vagyok az örök kárhozatra, s ha kell, mindezt írásba is foglalom. Nem fogok rosszindulatú emberek szavára figyelni tanítómesterem kérése helyett. A gurudévám lótuszlábaiból áramló erőre bízva magam, sziklaszilárd hittel és bátorsággal fogok szétoszlatni minden evilági gondolkodást. Elismerem ezt az arroganciát. Tanítóm lótuszlábai virágporának egyetlen szemcséjével érintkezésbe kerülve milliónyi hozzátok hasonló ember találhat menekvést. A tizennégy világban nincs olyan tanulási folyamat, olyan szilárd érvelés, vagy olyan félisten, mi értékesebb volna, mint egyetlen porszem gurudévám lótuszvirág-lábáról. Gurudéva, akiben feltétlenül megbízom, soha nem akarhat rosszat nekem. Nem kívánok olyan ember szavára figyelni, aki ártani akarna nekem, még kevésbé fogadnék el egy ilyen rosszindulatú embert tanítóm gyanánt.

A könyörület óceánja

Szvarúp Dámódár egyszer a következőket mondta Csaitanja Maháprabhu jelenlétében:
„Óh, kegyelem óceánja, Srí Csaitanja! Könyörületednek köszönhetően a mentális aggodalom szennye könnyedén kilebben a szívből, amely ily módon gyorsan megszabadul minden tisztátalanságtól. A megtisztult szívben ezután kibontakozik a Krsna iránti odaadásból születő legmagasztosabb boldogság. Az írások különféle interpretációi csak ellentétes gondolatokat szülnek, melynek az eredménye soha véget nem érő viaskodás. Ám pusztán kegyed által a szerencsés szív megrészegül az isten iránti odaadás nektárjától, minek következtében az írások értelmezésén kialakult civakodás szépen elcsitul. Áldásodból örök odaadás születik, minden lélek vágyódását Krsna felé tereled, s az igazi üdvözülés ormaira vezeted őket. Óh, szeretet óceánja, Srí Csaitanja! Kérlek záporozd rám áldást hozó könyörületed!” (Csaitanja-csaritámrta 2.10.119.)
Szvarúp Dámódár magasztaló szavait végighallgatta az Úr, ám, hogy a kevésbé értelmes embereket alázatra tanítsa, néha egészen másként viselkedett, s nem engedte meg, hogy így beszéljenek róla, de mindezt nem azért tette, hogy képmutatásra tanítson.
A tudatlan emberek természetesen kételkednek. Gurudévámtól ezt tanultam: „minden bizonnyal olyan hitvány vagyok, mint az ürülékben élő féreg”. De amikor gurudévám – mesterének és Maháprabhunak a kérésére – ilyen alázatosan viselkedik, vigyázzunk, nehogy sértést kövessünk el vele szemben.

A bhakták szolgája

Saját érdemtelenségünkből csak akkor érthetünk meg valamit, amikor lehetőségünk nyílik, hogy a Legfelsőbb dicsőségére figyeljünk, s az hasson a szívünkre. A vaisnavák mélységes alázata és engedelmessége azt tanítja nekünk, hogy Istenhez és bhaktáihoz csakis efféle szerénységgel csatlakozhatunk. Ám ha a dölyfben gyarapszunk, egyszer s mindenkorra kirekesztjük magunkat Isten és híveinek szolgálatából.
„Vannak olyanok, akik úgy imádják az Urat, hogy nem imádják híveit. Ők valójában arrogáns emberek, s egyáltalán nem Isten hívei.” Az imádat tekintetében Isten és hívei között nincs különbség. Ha szívünkben nem bontakozik ki a bhakták iránt ugyanaz az odaadás, mint amivel Istent illetnénk, akkor semmik vagyunk, s hiába élünk.
Mindegyik bhakta Isten magasztos szolgálatára tanít. Százezernyi seprűvel takarítsuk ki szívünkből azt a gonosz szándékot, hogy tiszteletet s megbecsülést várunk a vaisnaváktól. Abban a pillanatban, amint megszabadulunk attól a gonosz vágytól, hogy mások szolgálatait és megbecsülését élvezzük, reánk száll Krsna kegye, s megáld bennünket a szentséges lótuszvirág lábai iránti feltétlen odaadással. Aki szilárdan gyökerezik Isten szolgálatában, az megszabadul minden hátrányos tulajdonságtól. Az erkölcstelen férfiak és nők, a súdrák és mások gonosz tetteik miatt megvetendők és elítélendők a világ szemében. De még az ilyen emberek is elérhetik az örök jót, ha megfigyelik Isten szolgáinak természetét – akik mindenkit tisztelnek, anélkül, hogy viszonzást várnának másoktól -, s követik útmutatásaikat és tanításukat. Végül hadd fejezzük be mondandónkat a már említett idézettel: „Némelyek ugyan imádják Istent, de híveit nem. az ilyen kevélyek bűnösök, s nem Isten szolgái.”


(forrás: Gangesz folyóirat, 10-11. szám, 1993.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése