2015. február 14., szombat

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére 1.


praśnottara-ratna-mālikā

Jól kérdezni legalább akkora feladat, mint jól válaszolni. A jó kérdés inspirálja a válaszadót, s ilyen inspirált helyzetben a válasz több, mint a válaszadó gondolatainak kombinációja. Sankarácsárja művében 181 látszólag egyszerű kérdést olvashatunk: életről-halálról, erényről és bűnről. Láthatjuk, ezerkétszáz éve is hasonló kérdések foglalkoztatták az embereket, mint ma: mi a jólét, ki a vagyonos, hogyan éljünk helyesen, mi az erény… a válaszok persze olykor másként hangzanak. Bár a kérdések és válaszok füzéréből kirajzolódik Sankara korának életeszménye, s olvasható a szöveg így is, ám nem ilyen tanulmánynak szánom. A szöveget kis dózisban javallott olvasni… nem fogyasztani, inkább egy-egy kérdést alaposan végiggondolva kialakítani a saját álláspontunkat, ezután egyeztetni Sankara válaszával: olykor vitázva, akár ellentmondva, máskor rácsodálkozva válasza örök igazságára. A védánta filozófia kedvelt műfaja a vitairat… ezért meggyőződésem, hogy ez a módszer Sankarácsárjának sem lenne ellenére.

Ráhangolódásképpen álljon itt egy részlet a Taittiríja-upanisadból, melyben a mester végső útravalóval látja el tanítványát:
„Növendékét a védákra megtanítva a mester így inti őt:
– Mondj igazat! Gyakorold az erényt! Napi tanulmányaidat el ne hanyagold! Ha mesterednek kedves ajándékot hoztál, ügyelj arra, ne szakadjon meg nemzetséged fonala. Az igazságot el ne hanyagold! Az erényt el ne hanyagold! A boldogulást el ne hanyagold! A gyarapodást el ne hanyagold! A tanulást és tanítást el ne hanyagold! Az istenek és ősök szolgálatát el ne hanyagold!
Istenként tekints anyádra! Istenként tekints atyádra! Istenként tekints mesteredre! Istenként tekints vendégedre! A makulátlan cselekedet gyakorlandó, nem más! Amely gyakorlat helyes, azt kövesd, ne mást!
A náladnál kiválóbb bráhmanákat ülőhellyel kínáld. Hittel adakozzál, s ne hitetlenül! Bőkezűen adakozzál, szerényen adakozzál, félve és együttérzéssel adakozzál.
Ha pedig kétséged támad egy cselekedet, avagy esemény felől, úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
A hitványak között pedig úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
Ez a parancsolat. Ez a tanítás. Ez a védák titkos tanítása. Ez az útmutatás. Ez az imádat módja, bizony, ez az imádat módja!” (Taittiríja-upanisad 1.11.)


kaḥ khalu nālaṅkriyate dṛṣṭādṛṣṭārthasādhanapaṭīyān |
amuyā kaṇṭha-sthitayā praśnottara-ratna-mālikayā || 1||

Akad-e a látható és nemlátható dolgok beteljesítésének módjaiban jártas személy, ki ne ékesítené
nyakát (örömmel) a kérdések és válaszok ékköveinek e füzérével?

A kérdések egy része az evilági léttel kapcsolatos, más részük a létforgatag elhagyásáról tudakozódik – ezt jelenti a „látható és nemlátható”. A nyak szimbóluma kettős: a füzérrel az ember a nyakát ékesíti, a kérdések és válaszok elzengésével, pedig a torkát, a hangképző szerveit. A címben az uttara szó a jelenthet választ is, a szó későbbi, rákövetkező, azaz a kérdés (praśna) után következő jelentése miatt, ám az uttara kiválóra, jelentősre is utalhat, így már a szóválasztás is rávilágít a soron következő kérdések fontosságára.

bhagavan kim upādeyaṁ guru-vacanaṁ heyam api kim akāryaṁ |
ko guruḥ adhigata-tattvaḥ śiṣya-hitāyodyataḥ satataṁ || 2||

Uram! (1.) Mit kell megfogadni? A mester szavát. (2.) S mit kell elhagyni? A rossz tetteket.
(3.) Ki a mester? Az igazság tudója s a tanítvány örök jóakarója.

2. Az elhagyandó, akāryam rossz tetteket jelent, de akārya-kārī lehet olyan személy is, aki a kötelességét elhanyagolja.
3. A mester természetesen nem csupán tudója az igazságnak, hanem e szerint is él (a vers az adhi-gam – „odamegy”, elér, azaz elnyer, megért igével fejezi ki a tudást).

tvaritaṁ kiṁ kartavyaṁ viduṣāṁ saṁsāra-santati-cchedaḥ |
kiṁ mokṣa-taror bījaṁ samyakjñānaṁ kriyāsiddhaṁ || 3||

(4.) A tudás birtokában mi legyen az azonnali teendő? A létforgatag láncolatának elvágása.
(5.) Mi a megszabadulás fájának magja? A helyes tudás és a cselekvés tökéletessége.

5. A megszabadulás fájának magja: a kiindulópont, melyből majdan kisarjad a móksa. A megszabadulás, az üdvösség nem csupán ismeret, hanem ismeret és az abból fakadó tökéletes cselekvés. Más helyütt Sankara azt mondja, hogy az ismeret maga helyes cselekvésre ösztönöz, miként ha az újdonsült apának azt mondják: megszületett a fiad!, rögtön az újszülöttel kapcsolatos tevékenységekbe fog: fát ültet, megvendégeli a falu népét, elvégzi az ilyenkor szükséges rítusokat.

kaḥ pathyataro dharmaḥ kaḥ śucir iha yasya mānasaṁ śuddhaṁ |
kaḥ paṇḍito vivekī kiṁ viṣam avadhīraṇā guruṣu || 4||

(6.) Mi a legkedvezőbb? A dharma. (7.) Ki az erényes? Akinek a gondolatai tiszták.
(8.) Ki a tudós? Aki birtokában van a megkülönböztetés képességének. (9.) Mi a méreg? A tiszteletre méltók megvetése.

6. A dharma egyaránt jelent vallást, törvényt, jóságot és jogot, továbbá erényt.
7. A kérdésben eredetileg: ki itt az erénye? Az itt (iha) több egyszerű töltelékszónál –az anyagvilágra tett utalás: ki lehet egyáltalán tiszta, erényes ebben a világban? A śuci szó szerint tisztát, de átvitt értelemben erényes, jámbor, őszinte, egyenes embert is jelenthet. A válaszban a mānasa jelentése gondolati, elme vagy akár szív… erényes tehát az, akinek szíve, elméje és gondolatai egyaránt tiszták.
8. A valódi tudós az, aki képes az anyag és a lélek, az illúzió és a valós valóság megkülönbözetésére.
9. Az életet kioltó méreg a tiszteletre méltók (a guru jelent tanítót, de többes számban gyakran tiszteletre méltó, tekintélyes vénekre vonatkozik) megvetése, hiszen így az ember képtelenné válik a mester szavának megfogadására (lásd 1. vers) éppúgy, mint bármi más megtanulására.

kiṁ saṁsāre sāraṁ bahuśo'pi vicintyamānam idam eva |
kiṁ manujeṣviṣṭatamaṁ sva-para-hitāyodyataṁ janma || 5||

(10.) Mi a legfontosabb a létforgatagban? Ennek gyakori végiggondolása.
(11.) Mi a legkívánatosabb tulajdonság az emberek közt? Önmaga és mások hasznára váló születés.

10. A válasz jelentése: újra és újra végiggondolni, eltöprengeni azon, hogy mi is a szanszára, mit keresünk itt, s hogyan tovább? Nem elég feltenni a kérdést, és megadni a sablonválaszt, aztán megfeledkezni róla. Az állandó vizsgálat (és önvizsgálat) komoly hajtóerőt jelent.

madir eva moha-janakaḥ kaḥ snehaḥ ke ca dasyavo viṣayāḥ |
kā bhava-valli tṛṣṇā ko vairī yas tv anudyogaḥ || 6||

(12.) Mi okoz bódulatot, akár a szesz? A ragaszkodás. (13.) Kik az útonállók? Az érzéktárgyak.
(14.) Mi a világi lét liánja? A létszomj. (15.) Ki az ellenség? A tétlenség.

12. A szesz (madirā) szó a lerészegedik, elbódít (mad) igéből ered, a moha jelentése pedig eszméletvesztés, tompaság, bódulat és illúzió, mellyel a valótlant valósnak véli az ember.
13. Az érzéktárgyak akár az útonállók ragadják el az ember figyelmét. A Bhagavad-gítá így szól erről:
dhyāyato viṣayān puṁsaḥ saṅgas teṣūpajāyate |
saṅgāt saṁjāyate kāmaḥ kāmāt krodho’bhijāyate ||62||
krodhād bhavati saṁmohaḥ saṁmohāt smṛti-vibhramaḥ |
smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo buddhi-nāśāt praṇaśyati ||63||
„Az érzéktárgyakat felidéző emberben ragaszkodás ébred az érzéktárgyak iránt,
a ragaszkodásból vágy születik, a vágyból pedig düh.
A dühből elvakultság lesz, az elvakultságból emlékezetzavar,
az emlékezetvesztés miatt elvész az értelem, s így elbukik az ember.” (Bg. 2.62-63.)
14. A liánok a talajban gyökereznek, s gyors növekedéssel magasra felkapaszkodnak a fákra, sziklákra tapadva – a világi lét gyorsan felkúszó, s fojtogató liánja a létszomj.
15. Lásd még a 87.-es kérdést.

kasmād bhayam iha maraṇād andhād iha ko viśiṣyate rāgī |
kaḥ śūro yo lalanā-locana-bāṇair na ca vyadhitaḥ || 7||

(16.) Mitől félnek az emberek? A haláltól. (17.) Ki világtalanabb a vaknál is? A ragaszkodó.
(18.) Ki a hős? Kit nem sebzett meg az asszonyok szemeinek szerelmes pillantása.

18. A költők a szemöldököt íjnak, a szerelmes oldalpillantásokat kiröppenő nyílvesszőnek látják, hős az, aki sértetlen kerül ki e nyílzáporból.

pāntuṁ karṇāñjalibhiḥ kim amṛtam iha yujyate sad-upadeśaḥ |
kiṁ gurutāyā mūlaṁ yad etad aprārthanaṁ nāma || 8||

(19.) Milyen nektárt kortyoljon az ember a füleivel? A szentek tanítását.
(20.) Mi a tisztelet forrása? Ha valaki nem kéri azt.

19. Az añjali marokba fogott kezeket jelent, az ivással kapcsolatban azt idézi, mikor az ember a markába merített forrásvizet kortyolja. Hasonlóképpen kortyolja a szentek tanításának nektárját füleivel, ez a karṇānjali („fül-marok”).
20. A gurutā szó szerint súlyosságot jelent (guru – nehéz, súlyos), átvitt értelemben tiszteletet, tekintélyt.

kiṁ gahanaṁ strī-caritaṁ kaś caturo yo na khaṇḍitas tena |
kiṁ duḥkhaṁ asantoṣaḥ kiṁ lāghavam adhamato yācñā || 9||

(21.) Mi a kifürkészhetetlen? A női természet. (22.) Ki a furfangos? Akit nem győztek le az asszonyok.
(23.) Mi a szenvedés? Az elégedetlenség. (24.) Mi a könnyelműség? Hitványakhoz fordulni segítségért.

22, A válasz eredetiben: aki általuk (az előző válaszban említett női természetűek) által nem legyőzetett: furfangos az, akit a kifürkészhetetlen természetű asszonyok nem győznek le. A khaṇḍita jelent legyőzöttet, de szerelemben csalódottat, kiábrándultat vagy kikosarazottat is, így a huszonkettedik kérdésre a válasz akár ellenkező értelemben, így is fordítható: akit nem kosaraztak ki a széplányok.
24. Az előző vers utolsó kérdése a tisztelet, a súlyosság okára kérdezett, ezzel szemben most könnyelműség (lāghavam, a laghu – könnyű melléknévből) mibenlétéről tudakozódik a kérdező. A segítségkérés (yācñā szó szerint kérlelést, esedezést jelent) elkötelezettséghez vezet, s az ember ne keveredjen rossz adósságba, ne köteleződjön el érdemtelen személyeknek.

kiṁ jīvitam anavadyaṁ kiṁ jāḍyaṁ pāṭhato'py anabhyāsaḥ |
ko jāgarti vivekī ko nidrā mūḍhatā jantoḥ || 10||

(25.) Milyen az ideális élet? A feddhetetlen. (26.) Mi a tompaság? A megtanultak gyakorlásának elmulasztása.
(27.) Ki éber? Aki képes a megkülönböztetésre. (28.) Ki az alvó? Az élőlény elámítottsága.

26. A „megtanultak gyakorlásának elmulasztása” kicsit kiterjeszti a választ. Az „olvasottak nem-gyakorlása” Sankara fogalomkörében a megtanult véda-versek recitálásának elmulasztását jelenti, azaz a szent gyakorlatok elmulasztását.
27. A megkülönböztető képesség az anyag és a lélek, az illúzió és a valós valóság szétválasztása – éppúgy, mint a nyolcadik kérdésben.
28. Figyelemreméltó, hogy az alvó nem a teremtmény maga, hanem a pillanatnyi (tehát múlandó) zavart állapota.

nalinī-dala-gata-jalavat-taralaṁ kiṁ yauvanaṁ dhanaṁ cāyuḥ |
kathaya punaḥ ke śaśinaḥ kiraṇa-samāḥ saj-janā eva || 11||

(29.) Mi múlandó, akár a lótuszlevélen lepergő vízcsepp? Az ifjúság, a vagyon és az élet.
(30.) És mondd, kik olyanok, akár a holdsugár? Csak a jó emberek.

30. A Hold a kedvesség, nyájasság szimbóluma, egyben a nektár forrása.

ko narakaḥ para-vaśatā kiṁ saukhyaṁ sarva-saṅga-viratir yā |
kiṁ satyaṁ bhūta-hitaṁ priyaṁ ca kiṁ prāṇinām asavaḥ || 12||

(31.) Milyen a pokoli lét? Az alárendeltség. (32.) Mi az elégedettség? Mikor megszűnt minden ragaszkodás.
(33.) Mi az igazság? Jóakarat minden lény iránt. (34.) És mi kedves minden élőlénynek? Az élete.

33. A kérdés kétféle szövegváltozata ismeretes: mi az igazság (satyam)? vagy mi a tökéletesség (sādhyam – elvégzendő, beteljesítendő)? Az igazsággal kapcsolatban lásd még a 48.-as kérdést.

ko'nartha-phalo mānaḥ kā sukha-dā sādhu-jana-maitrī |
sarva-vyasana-vināśe ko dakṣaḥ sarvathā tyāgī || 13||

(35.) Mi terem rossz gyümölcsöt? Az önteltség. (36.) Mi hoz boldogságot? A jó emberek barátsága.
(37.) Ki képes minden nyomorúságot felszámolni? Aki mindenben elengedő.

36, A válasz: „ jó emberek barátsága” (sādhu-jana-maitrī) értelmezhető így is: a szádhuk, a szent emberek barátsága.
37. A tyāga szó szerint lemondást, elhagyást, elengedést jelent, ám valójában többről van szó, mint fáradt sóhajjal, keserű szájízzel elengedni valamit. A szó szinonimája pontosabban fejezi ki a mögötte húzódó gondolatot: vairāgya, azaz ragaszkodásmentesség, függetlenség. Ez az attitűd több kérdésre adott válaszban is feltűnik: a ragaszkodás elbódít, akár a szesz (12.), a ragaszkodó világtalanabb a vaknál (17.), a szenvedés oka az elégedetlenség (23.), ellenben az elégedettség a ragaszkodás megszűnéséből fakad (32.). Ebbe a sorba illeszkedik e kérdés is: minden nyomorúságot felszámol az, aki ragaszkodásmentesen él.

kiṁ maraṇaṁ mūrkhatvaṁ kiṁ cānarghaṁ yad avasare dattaṁ |
āmaraṇāt kiṁ śalyaṁ pracchannaṁ yat kṛtaṁ pāpaṁ || 14||

(38.) Mi a halál? Az ostobaság. (39.) Mi a felbecsülhetetlen? A megfelelő pillanatban adott adomány.
(40.) Mi fájdalmasabb a halálnál is? Az eltitkolt bűn.

40. A „fájdalmasabb a halálnál is” szó szerint: ami nagyobb „tüske a halálnál”. A śalya jelentése tüske, átvitt értelemben azonban az, ami a szívszaggató fájdalom oka. Az eltitkolt bűn nem nyert megbocsátást.

kutra vidheyo yatno vidyābhyāse sad-auṣadhe dāne |
avadhīraṇā kva kāryā khala-parayoṣit-paradhaneṣu || 15||

(41.) Miben legyen erőfeszítésünk állhatatos? A tudás gyakorlásában, a gyógyításban és az adományozásban.
(42.) Mi iránt legyen közömbösek? A gonosztevők, más felesége és más vagyona iránt.

kāharniśam anucintyā saṁsārāsāratā na tu pramadā |
kā preyasī vidheyā karuṇā dīneṣu saj-jane maitrī || 16||

(43.) Mire emlékezzünk éjt nappallá téve? A létforgatag ideiglenes jelentéktelenségére, nem pedig a szépasszonyokra.
(44.) Mi legyen a legkedvesebb kötelesség? Könyörület az elesettek iránt, és barátságosság a jó emberek iránt.

43. A válasz ironikus felhangját a kérdőszó () nőnemű alakja indukálja. Az asāratā egyaránt jelent ideiglenest és jelentéktelent is, ezért indokolt a saṁsāra-asāratā szóösszetételt a létforgatag ideiglenes jelentéktelenségeként fordítani.

kaṇṭhagatair apy-asubhiḥ kasya hy-ātmā na śakyate jetuṁ |
mūrkhasya śaṅkitasya ca viṣādino vā kṛta-ghnasya || 17||

(45.) Ki nem tudja megfékezni az elméjét még a halál küszöbén sem?
Az ostoba, a bizalmatlan kételkedő, a kiábrándult csüggedő és a hálátlan.

45. A közelgő halált a vers a kaṇṭha-gatair apy asubhiḥ – a torokból elszálló lélegzet szófordulattal írja le. A Mahábhárata egy történetében Judhisthir királynak feltesznek egy kérdést: mi a legcsodálatosabb? A király válasza: „E világban nap mint nap lények sokasága távozik a Halál birodalmába, ám a többiek mégis változatlanságra vágynak – mi lehetne ennél csodálatosabb?” A pillanat, mikor az ember valóban szembenéz a mulandósággal sorsfordító – erről szól a kérdés. Ennél talán csak az a fontosabb pillanat, amikor a halhatatlanságra ébred rá.
A viṣādin jelenthet vigasztalhatatlanul bánkódót, kiábrándultat és csüggedőt is. A mély bánat sem foszt meg a továbblépés lehetőségétől, ám a kiábrándult csüggedés apátiához, így tompult tehetetlenséghez vezet. A kṛta-ghna (az elvégzettet elpusztító) jelenthet hálátlant, illetve olyan embert, aki rendszeresen felülbírálja korábbi döntéseit.

kaḥ sādhuḥ sad-vṛttaḥ kam adhamam ācakṣate tv asad-vṛttaṁ |
kena jitaṁ jagad etat satya-titikṣāvatā puṁsā || 18||

(46.) Ki a jó ember? Az erényes. (47.) Kit tartanak alantasnak? A becstelen viselkedésűt.
(48.) Ki győzte le ezt a világot? Az igaz és türelmes ember.

48. A jita (legyőzött) befejezett melléknévi igenévként nem jövőbeni lehetőségre, hanem befejezett tényre utal. Az igaz ember már úrrá lett a világ felett – jóllehet ez talán még nem nyilvánvaló, talán még néhány váratlan fordulatot tartogat útja – ezért szükséges a türelem is –, ám az igazság kétségkívül mindig győzedelmeskedik. Erről szól a Mundaka-upanisad verse is:
satyameva jayate nānṛtaṁ satyena panthā vitato devayānaḥ |
yenā kramanty ṛṣayo hyāptakāmā yatra tat satyasya paramaṁ nidhānam ||
Egyedül az igazság győzedelmeskedik, nem más. Igazság által tárul fel az isteni ösvény,
mit járva a bölcsek vágya beteljesül, s ahol az igazság legfőbb hajléka. (Mund. 3.1.6.)
„Egyedül az igazság győzedelmeskedik” (satyameva jayate) a modern India jelmondata is lett.

kasmai namāṁsi devāḥ kurvanti dayā-pradhānāya |
kasmād udvegaḥ syāt saṁsārāraṇyataḥ sudhiyaḥ || 19||

(49.) Kinek hódolnak még az istenek is? Azoknak, akik a könyörületnek szentelik magukat.
(50.) Mi az aggodalom oka? Az értelmes ember (egyedül) a létforgatag dzsungelétől tart.

kasya vaśe prāṇi-gaṇaḥ satya-priya-bhāṣiṇo vinītasya |
kva sthātavyaṁ nyāyye pathi dṛṣṭādṛṣṭa-lābhāḍhye || 20||

(51.) Kire hallgat mindenki? Aki alázatos, igaz és kedvesen beszél.
(52.) Hol állapodjon meg az ember? A helyes ösvényen, mely bővelkedik a látható és nemlátható eredményekben.

51. A kérdés eredeti formájában: kinek a befolyása (vaśe) alatt állnak az élőlények? Ám vaśa szónak nincs negatív felhangja, nem manipulatív ráhatásról van szó, pusztán a függő viszony létéről. Olykor talán rosszkedvünk mást mondat velünk, mert úgy látszik, inkább az erőszakos, hazug rábeszélők irányítják élőlénytársainkat. De ne feledjük az előbbi verseket: az igazság, és egyedül az igazság győzedelmeskedik, ki más lehetne akkor a végső irányító?

ko'ndho yo'kārya-rataḥ ko badhiro yo hitāni na śṛṇoti |
ko mūko yaḥ kāle priyāṇi vaktuṁ na jānāti || 21||

(53.) Ki a vak? A bűnhöz ragaszkodó. (54.) Ki a süket? Aki nem hallgatja meg a jótanácsokat.
(55.) Ki a néma? Aki a kellő időben nem tud kedves szavakat mondani.

53. Az akārya („nemteendő”) jelenthet bűnt, de méltatlan tettet, akár a kötelesség elhanyagolását is.

kiṁ dānam anākāṅkṣaṁ kiṁ mitraṁ yo nivārayati pāpāt |
ko'laṅkāraḥ śīlaṁ kiṁ vācāṁ maṇḍanaṁ satyaṁ || 22||

(56.) Mi az ajándék? Amit nem vágynak vissza. (57.) Ki a barát? Aki visszafordít a rossztettektől.
(58.) Mi ékesíti az embert? Az erős jellem. (59.) Mi ékesíti a szavakat? Az igazság.

56. Az an-ākāṅkṣam szó szerint nem visszavágyottat jelent, de nem csupán az adomány visszakerüléséről van szó: amiért nem várnak semmit cserébe.

vidyud vilasita capalaṁ kiṁ durjana-saṅgatir yuvatayaś ca |
kula-śīla-niṣprakampāḥ ke kali-kāle'pi saj-janā eva || 23||

(60.) Mi az, ami villámként tűnik fel, csupán egy pillanatra? A rossz társaság, és az ifjú hölgyek.
(61.) Kik nem rendítik meg a család jó hírét, még a kali-korban sem? A jó emberek.

60. A kérdés talányos. A vilasita tündöklőt, megnyilvánultat jelent, de játékost vagy szerelmes enyelgést is. Így a villám átmeneti jellege mellett a kívánatos tündöklése is a kérdésbe foglaltatik, sőt, a szerelmes hangulatok röpke öröme is megjelenik a kérdésben.
61. A „család jó híre” (kula-śīla) szó szerint a család erénye, erkölcsi tartása, nemes jelleme.
(folytatása következik)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése