a testetöltött mahábháva

Srídhar Mahárádzs így tanít: „A rásza-lílá nem arra való, hogy az emberek érzéki kíváncsiságát fölcsigázzuk. Milyen csábító a szerelmes játékokról beszélni, hisz ez nagyon tetszik az embereknek, mégis félrevezető. Ne a legértékesebb, legdrágább gyöngyszemet használjuk meggyőző eszköz gyanánt. Igazgyöngyeinket ne a piac forgatagában mutogassuk. Egy közönséges ékkövet ki lehet rakni a kirakatba, de nem mindenki alkalmas a rásza-lílá tárgyalására.” (B. R. Srídhar: Kövesd az Angyalokat)

Azt gondolom, szívhez szóló, megfontolandó, bölcs szavak. Csaitanja Maháprabhu élete és tanítása is ezt példázza. Zengd Hari nevét! – ez az üzenete boldog-boldogtalannak, bhaktának és leendő bhaktának… mindenkinek szólt. Az éjszakai kírtanokra már az értők szűk körének volt bejárása… nem kiváltságosoknak, hanem értőknek. Végül voltak olyan témák, melyek csak a legszűkebb körben.. Szvarúp Dámódar, vagy Rámánanda Ráj társaságában kerültek elő.

Ugyanakkor – emlékezve arra, hogy e rasza témák éppen az egyedisége Csaitanja tanításának Krsnadász Kavirádzs gószvámí is megemlékezik e gondolatokról, hangulatokról a Csaitanja-csaritámrtában. Tegnap volt Rádhástamí… ilyenkor helye van a megemlékezésnek, Ezt tesszük most is. Az alábbi töredék a Csaitanja-csaritámrta egy különleges fejezetéből (2.8.) való: Rámánanda Ráj, és Csaitanja Maháprabhu beszélgetésének Rádhát magasztaló részlete.

Tűnődtem azon, vajon az internet eme eldugott zuga mennyire a „piac forgataga”. Abban bízom, a bhakti-jóga iránt komolyan érdeklődő olvasók tévednek ide, így a témának kijáró figyelemmel és tisztelettel olvassák az alábbiakat. Igyekeztem magam is ebben a szellemben fordítani, és a legszükségesebbnek látott fogalmak értelmezésében segítséget nyújtani az olvasónak..


premera parama-sāra 'mahābhāva' jāni |
sei mahābhāva-rūpā rādhā-ṭhākurāṇī ||

160. A préma, a rajongó szeretet leglényege mahábhávaként ismeretes,
s e mahábháva megtestesülése Rádhá úrnő.

A mahá-bháva szó szerint „hatalmas érzelem”… e csupaszív érzelem a szeretetteljes érzelmek tetőfoka.

(Ahogy a vers is mondja:)

tayor apy ubhayor madhye rādhikā sarvathādhikā |
mahābhāva-svarūpeyaṁ guṇair ativarīyasī ||

161. Kettejük közül Rádhiká minden szempontból kiemelkedőbb,
ő a mahábháva eredeti formája, aki jó tulajdonságai által válik a legjobbá.

A vers idézet Rúpa gószvámí Uddzsvala-nílamani (A lángoló szerelem zafírja) című művéből (4.3.). A kettejük Csandrávalíra és Rádhára vonatkozik – a gópík két nagy csoportjának vezetőire. Mindkettejük milliónyi őzszemű szépség reprezentánsa – szólnak az előző versek – akikkel Krsna a rásza-táncot lejtette a Jamuná partján.

premera 'svarūpa-deha' – prema-vibhāvita |
kṛṣṇera preyasī-śreṣṭhā jagate vidita ||

162. A rajongó szeretet megtestesülése, általa lett láthatóvá a préma,
ő Krsna legeslegkedvesebb barátnője – tudja ezt az egész világ!

(Alátámasztja ezt a Brahma-szanhitá 5.37. verse:)

ānanda-cinmaya-rasa-prati-bhāvitābhis
tābhir ya eva nija-rūpatayā kalābhiḥ |
goloka eva nivasaty akhilātma-bhūto
govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi ||

163. Gyönyör és (lelki) tudatosság esszenciájával elárasztott társnő körében,
önnön formájával (Rádhával), (s az ő) részeivel
Gólókán lakozik ő, ki minden létező lelke.
Góvindát, az őseredeti Urat, őt imádom!

Rádhá Krsna gyönyöradó energiájának, a hládiní-saktinak képviselője, s így a vers nija-rūpatā-ként, Krsna önnön formájaként nevezi. Az ő részei (kalā), társnői a gópík, kikre Krsna gyönyörét, és lelki tudatosság ízeit árasztja. (Utóbbi Dzsíva gószvámí kommentárját követve a prati előtag számos jelentése közül a felé jelentést figyelembe véve.) Gólóka az a hely, ahol az őseredeti Úr a gópík társaságát élvezi.

sei mahābhāva haya 'cintāmaṇi-sāra' |
kṛṣṇa-vāñchā pūrṇa kare ei kārya tāṅra ||

164. Ez a csupaszív érzelem (mahábháva) a bölcsek kövének leglényege,
ő tölti be Krsna vágyait, ez az ő teendője.

Rádhá, a csupaszív érzelem megtestesítője olyan, akár a mesés bölcsek köve. A bölcsek kövét a szanszkrt gondolat-kőnek (cintā-maṇi) nevezi, mert kitalálja, és nyomban teljesíti birtokosának minden gondolatát. Ám Rádhá nem a közönséges lények, hanem Krsna vágyait tölti be.

'mahābhāva-cintāmaṇi' rādhāra svarūpa |
lalitādi sakhī – tāṅra kāya-vyūha-rūpa ||

165. Csupaszív érzelem, vágyteljesítő drágakő – ez Rádhá eredeti természete,
Lalitá, s a többi barátnője pedig az ő testének kiterjedései.

A 181. versig tartó részt Raghunáth dász gószvámí Prémámbhódzsa-maranda (A rajongó szeretet lótuszának nektárja) című költeménye ihlette. E költemény kibontása Bhaktivinód Thákur Gítávalí gyűjteményében a Srí Rádhástaka című dalciklusának ötödik éneke is.

rādhā-prati kṛṣṇa-sneha – sugandhi udvartana |
tā'te ati sugandhi deha – ujjvala-varaṇa ||

166. Krsna iránt érzett gyöngéd szeretete illatos masszázsolaja,
ez fokozza fel teste illatát, s ragyogó, szerelmes tündöklését.

Az olajos balzsam, mellyel Rádhát masszírozzák illatos, s ez az illat Rádhá bőrének illatával harmonizálva még áthatóbbá válik. Fénye kiemeli Rádhá testének ragyogását. A szanszkrt ujjvala szó fellángolót, s így ragyogót jelent, de a fellángoló érzelmet, a szerelmet is egyben.

kāruṇyāmṛta-dhārāya snāna prathama |
tāruṇyāmṛta-dhārāya snāna madhyama ||
lāvaṇyāmṛta-dhārāya tad-upari snāna |
nija-lajjā-śyāma-paṭṭasāṭi-paridhāna ||

167. Elsőként a kedvesség nektárzáporában vesz fürdőt,
majd az ifjúság ambróziájában mártózik meg,
168. végezetül a szépség nektárzuhataga fürdeti.
Ezután szemérmességének sötét selyemszáriját ölti fel.

Raghunáth dász gószvámí költeményének második strófájának lüktetését három, hasonló hangzású szó egybecsengése adja. A karuṇa jelentése együttérző, könyörületes, sajnálkozó, de karuṇā barátságosságot, kedvességet is jelent. A melléknévből képzett főnév: kāruṇya ez az együttérzés, kedvesség. A tāruṇya jelentése ifjúság, fiatalság, míg a lāvaṇya szépet (a lul – megremeg igei gyökből, az a fajta szépség, ami megremegteti a benne gyönyörködőt).

kṛṣṇa-anurāga dvitīya aruṇa-vasana |
praṇaya-māna-kañculikāya vakṣa ācchādana ||
saundarya – kuṅkuma, sakhī-praṇaya – candana |
smita-kānti – karpūra, tine – aṅge vilepana ||
kṛṣṇera ujjvala-rasa – mṛgamada-bhara |
sei mṛgamade vicitrita kalevara ||
pracchanna-māna vāmya – dhammilla-vinyāsa |
'dhīrādhīrātmaka' guṇa – aṅge paṭa-vāsa ||

169. Krsna iránti szenvedélye a másik, hajnalpír-szín ruhája,
a szerelem és féltékeny harag a kebleit fedő ingváll.
170. Elbűvölő bája a kunkum petty (a homlokán), barátnői szeretete a szantálpép,
mosolyának ragyogása a kámfor – testét e három dísz ékesíti .
171. Krsna iránt lángoló szerelme a pézsma
s e pézsma díszlik egész testén.
172. Okosan leplezett haragja felékesített fürtjeinek elrendezése,
olykor higgadt, máskor nyugtalan – e tulajdonságai a testét borító selyemruha.

A gópík két csoportja a baloldali (vāma), és a jobboldali (dakṣiṇa). A baloldaliak természete ellentmondásosnak tűnik: hamar féltékennyé válnak, megharagszanak szerelmesükre, dacosak, és nem engedelmeskedők – a sajátjuknak tekintik Krsnát. A jobboldaliak mindig kedvesek előzékenyek és kezesek, messze áll tőlük a büszkeség és harag. A leplezett, féltékeny harag (māna) a baloldali gópík jellemvonása – a vāmya ilyen ellentmondásos, kiismerhetetlen vonás. A dhīrādhīra a féltékeny harag egyik formája. A higgadt (dhīrā) hősnő mélyen elrejti szívében haragját, viszonozza szerelme közeledését, és megpróbálja magához édesgetni. A nyugtalan (adhīrā) hősnő kíméletlenül szidalmazza szerelmét, akár meghúzza a fülét, vagy megkötözi egy virágfüzérrel. Az egyszer higgadt, máskor nyugtalan (dhīrādhīrā) hősnő azonban kiszámíthatatlan. Kétértelmű szavaival ejti kedvesét végső kétségbeesésbe. Egyszer magasztalja, máskor sértegeti, vagy éppen közömbösen átnéz rajta.

rāga-tāmbūla-rāge adhara ujjvala |
prema-kauṭilya – netra-yugale kajjala ||

173. Ajka a szenvedély heve bételének vörösében ragyog,
szemeit a szerelem csalafintaságának fekete festékével húzza ki.

'sūddīpta-sāttvika' bhāva, harṣādi 'sañcārī' |
ei saba bhāva-bhūṣaṇa saba-aṅge bhari' ||

174. A túlcsorduló szerelem jelei, az ujjongás, s a többi múló érzelem –
az eksztázis mindezen fajtái borítják ékszerként gyönyörű alakját.

A sāttvika-bhāvát, a szívbéli lelki érzelmeket az eksztázis alábbi külső jelei mutatják: megdermedés (stambha), verítékezés (sveda), libabőrös borzongás (romāñca), dadogás (gadgada), remegés (kampa), a testszín elváltozása (vaivarṇya – elsápadás, vagy éppen raktatā – elpirulás), könnyek ontása (aśru), kétségbeesett megsemmisülésérzet (vivaśatā). A sañcārī-bāva azokat a múló érzelmeket jelentik, melyek változatos motívumokkal ékesítik, táplálják az állandó érzelmeket. Ezeket máskor vyabhicāri bhāvának nevezik .

'kila-kiñcitādi'-bhāva-viṁśati-bhūṣita |
guṇa-śreṇī-puṣpamālā sarvāṅge pūrita ||

175. A kila-kincsitával kezdődő húszféle érzelem ékesíti,
jótulajdonságai sora a virágfüzér a nyakában.

A húszféle ékességet az Uddzsvala-nílamani 11. fejezete sorolja fel. Az ékességek első csoportjába a testen, test által megmutatkozókat sorolja: a felzaklatott érzelmek (bhāva) jelei, a szerelmes, csábító mozdulatok (hāva), és az incselkedő évődés (helā). A második csoportba a spontán mód megnyilvánulóak tartoznak: az a fajta szépség, mely a szerelmes kedvtelések jeleit mutatják a testen (śobhā), a szerelmes vágyakat felkorbácsoló ragyogás (kānti), a fiatalság, szerelmes élvezet, hely, idő, erények, és más hasonlóból fakadó tündöklés (dīpti), édesség, mikor minden mozdulat természetes mód elbűvölő és kecses (mādhurya), a félénkség teljes hiánya, azaz határozott magabiztosság (pragalbhatā), nemes nagylelkűség (audārya), higgadt türelem (dhairya). A harmadik csoportba természetes, veleszületett ékességek tartoznak: a kedves megjelenésének, öltözékének vagy tetteinek utánzása, ez a kedvtelés (līlā), kacérkodás, mikor a szemeket, szájat, de akár a járást vagy egy helyben maradást is szerelmes célzások közlésére használnak (vilāsa), szépítkezés (vicchitti). A szó a vicchid – levág, véget vet igéből származik, ezért más vélemények szerint a vicchitti az, amikor a hősnő szerelmese iránt érzett haragjában arra kéri barátnőit, hogy vegyék le róla minden ékességét. A zavart kapkodás (vibhrama) amikor a sietség következtében a ruhadarabok vagy az ékességek rossz helyre kerülnek, például nyakék a hajba. A kila-kiñcita a szerelmes jelenlétében megnyilvánuló izgatottság, mely megmutatkozhat büszkeség, becsvágy, zokogás vagy éppen mosolygás, irigység, félelem, s mindezek keveredésének formájában, ám okuk a találkozás miatt érzett öröm. A moṭṭāyita a távollévő szerelmes iránti érzelmek megmutatkozása, mikor eszébe jut, vagy hírt kap róla. A kuṭṭamita a szeretők évődő visszautasítása – látszólag haragos, ám a szíve repes. A bibhoka a kedves iránt tanúsított büszke közöny. A lalita (pajkos játékosság), mikor a test, és különösen a szemöldökök lágy játékossággal mozdulnak, táncolnak. Végezetül a vikṛta (módosulás) az, amikor a félénkséget, haragot, vagy féltékenységet nem nyíltan jelenik meg, hanem pusztán tettekben mutatkozik.
Bharata Muni, a Nátja-sásztra szerzője nyomán a hősnő szokásosan említett ékessége a fenti húsz. Rúpa gószvámí azonban még további két ékességet sorol fel, ezek a maugdhya (színlelt butuskaság), amikor a hősnő tetteti magát, s úgy tesz fel kérdéseket kedvesének, és a cakita (félelemtől reszkető), a nagy, ám végső soron alaptalan félelem.

Rádhá jótulajdonságainak sora megszámlálhatatlan, Rúpa gószvámí az Uddzsvala-nílamaniban (4.11-15.) az alábbi huszonötöt sorolja fel:
„Ím, így magasztaljuk Vrndávan úrnőjének a legfőbb jótulajdonságait:
édesen bájos, zsenge ifjú hajadon, tekintete ide-oda repdes, mosolya tündöklő,
szépséges és áldásos jelek ékesítik, illatával megrészegíti Mádhavát,
járatos az ének művészetében, beszéde kellemes, a játékos, tréfás szavak mestere,
szerény és nyájas, könyörülettel teljes, csalafinta, ügyes,
szégyenlős, tisztelettudó, nyugodt, komoly,
ugyanakkor játékos, a csupaszív érzelem legforróbb gyönyörét szomjazó,
a Gókulabéliek szeretetének otthona, hírneve beragyog minden világot,
gyengéden bánik az idősekkel, barátnői szeretete irányítja,
a Krsnának kedvesek közt a legfőbb, akinek még Késava is engedelmeskedik.
Mire a sok beszéd? Jótulajdonságai megszámlálhatatlanok, akár csak Harié.”

A fenti versekkel kapcsolatos megjegyzések:
édesen bájos: a szanszkrt szöveg madhura szava mindkettőt jelenti egyszerre
mosolya tündöklő: ujjvala-smitā, az ujjvala („fellángoló”) tündöklőt és szerelmest is jelent
szerény és nyájas: a szanszkrt vinīta szó mindkettőt jelenti

saubhāgya-tilaka cāru-lalāṭe ujjvala |
prema-vaicittya – ratna, hṛdaya – tarala ||

176. Szépséges homlokán a jószerencse tilakja ragyog.
A szerető szomorúság az ékkövek szíve medálján.

A szerető szomorúság, a prema-vaicittya az elválás (vipralambha) egyik formája, amikor a zavarodott (vi-citta) féltékenység oly mértékben felfokozódik, hogy ez választja szét a szerelmeseket, noha együtt vannak – elválás az együttlétben. Hasonló hangzású fogalom a prema-vaicitrya, ami szerelem változatossága, sokszínűsége.

madhya-vayasa, sakhī-skandhe kara-nyāsa |
kṛṣṇalīlā-manovṛtti-sakhī āśa-pāśa ||

177. Kezét barátnője vállán nyugtatja, aki az ifjúság szépségét képviseli,
míg barátnői saját gondolatai, melyek középpontjában Krsna kedvtelései állnak.

nijāṅga-saurabhālaye garva-paryaṅka |
tā'te vasi' āche, sadā cinte kṛṣṇa-saṅga ||

178. Illatának hajlékában büszkesége az ágya,
s ahogy azon pihen, mindig csak Krsna társaságára emlékezik.

kṛṣṇa-nāma-guṇa-yaśa – avataṁsa kāṇe |
kṛṣṇa-nāma-guṇa-yaśa-pravāha-vacane ||
kṛṣṇake karāya śyāma-rasa-madhu pāna |
nirantara pūrṇa kare kṛṣṇera sarva-kāma ||
kṛṣṇera viśuddha-prema-ratnera ākara |
anupama-guṇagaṇa-pūrṇa kalevara ||

179. Krsna neve, tulajdonságai és hírneve a fülbevalói,
Krsna neve, tulajdonságai és hírneve árad szavából.
180. Krsnát a szerelem mézével itatja,
s örökkön betölti Krsna minden vágyát.
181. Krsna iránti makulátlan szerelem drágakövének kincsesbányája,
teste a páratlan lelki tulajdonságok tárháza.

kā kṛṣṇasya praṇaya-jani-bhūḥ śrīmatī rādhikaikā
kāsya preyasy anupama-guṇā rādhikaikā na cānyā |
jaihmyaṁ keśe dṛśi taralatā niṣṭhuratvaṁ kuce 'syā
vāñchā-pūrtyai prabhavati hare rādhikaikā na cānyā ||

182. Ki a Krsna iránti szerelem végső forrása? Egyedül Srímatí Rádhiká!
Ki az ő legkedvesebbje? Csakis a páratlan jótulajdonságokkal rendelkező Rádhiká, senki más!
Göndör fürtjei, ide-oda rebbenő pillantása, feszes keblei –
Hari vágyainak betöltésére egyedül Rádhiká képes, senki más!

Ez a strófa a szerző Srí Góvinda-lílámrta című művéből származik (11.122.).

yāṅra saubhāgya-guṇa vāñche satyabhāmā |
yāṅra ṭhāñi kalā-vilāsa śikhe vraja-rāmā ||
yāṅra saundaryādi-guṇa vāñche lakṣmī-pārvatī |
yāṅra pativratā-dharma vāñche arundhatī ||
yāṅra sadguṇa-gaṇane kṛṣṇa nā pāya pāra |
tāṅra guṇa gaṇibe kemane jīva chāra ||

183. Kinek jószerencséjét és kiválóságát Szatjabhámá vágyja,
kitől Vradzsa leányai a hatvannégy művészetet tanulják,
184. kinek szépségét és többi jótulajdonságát Laksmí és Párvatí vágyja,
kinek hűségére Arundhatí sóvárog,
185. kinek erényeit maga Krsna sem képes megszámlálni,
miképpen vehetné hát számba őket egy jelentéktelen élőlény?

Szatjabhámá Krsna egyik felesége, Laksmí Nárájan, Párvatí Siva hitvese. Arundhati Vaszistha Muni felesége, a szeretői tökéletesség, és a házastársi hűség mintaképe.

Sankara: tanítás egy versben

kiṁ jyotis tava bhānumān ahani me rātrau pradīpādikaṁ
syād evaṁ ravi-dīpa-darśana-vidhau kiṁ jyotir ākhyāhi me |
cakṣus tasya nimīlanādi-samaye kiṁ dhīr dhiyo darśane
kiṁ tatrāhamato bhavānparamakaṁ jyotistadasmi prabho ||

Mi a fényed? Nappal a ragyogó Nap, éjjel a lámpás.
Legyen. És mivel látod a Napot s a lámpást? Szemmel. Mondd el nekem,
mikor a szem csukva van, akkor mivel látsz? Értelemmel. S minek a fényénél láthatod az értelmet?
Az én vagyok, magam. Nos, akkor te vagy a legfőbb fény! Az vagyok, uram.

Sankara verse tűéles logikával vezet rá arra a tényre, hogy a lélek az anyag felett áll. Az upanisadokban számba vett tudatállapotokat veszi sorra: a külső fény a durva világban való érzékelést, a csukott szem a finom fizikai világban való érzékelést jelenti… amit a lélek belső világossága ragyog be. A versben többször szerepel a jyotiḥ szó: egyszerre jelent fényt és látást, és a világosságot, utóbbit az isteni értelemben is.

fekete-fehér-vörös

rādhāyā bhavataś ca citta-jatunī svedair vilāpya kramād
yuñjann adri-nikuñja-kuñjara-pate nirdhūta-bheda-bhramam |
citrāya svayam anvarañjayad iha brahmāṇḍa-harmyodare
bhūyobhir nava-rāga-hiṅgula-bharaiḥ śṛṅgāra-kāruḥ kṛtī ||

Rádhá s a te szíved sellakját verítékeitekkel feloldva lassanként
egybeolvasztod, ó, Góvardhan ligeteinek elefánt-ura, így feledtetve az elválásból fakadó félreértést.
S hogy fokozd e csodát, magad festetted be itt, a világ-palota közepén
a friss szerelem bíbor-özönével, ó, mester, művésze a szerelemnek.

A sellak természetes gyanta, vöröses vagy arany színárnyalatban lelhető fel. Dzsíva gószvámí megjegyzése szerint a sveda (veríték) szó az ellágyult szív kívül látható jelére, illetve a tűzforróra hevült érzelmekre is utal (a szó másik jelentése meleg, hőség). A friss szerelem (nava-rāga) az örök, ám mindig új ízeket jelentő transzcendentális szerelmet írja le. A citra pedig jelenthet csodát, különös és szépséges jelenséget, de képet, festményt is – Rádhá és Krsna ellágyult, s egybeolvadó szíve így Csaitanja alakját rajzolja ki.

PDF

névmagyarázatok - Móhana

A Mohana név a muh igei gyökből származik, melynek jelentése: 1. elájul, eszméletét veszti, 2. zavarba jön, megtéved. A mohana szó jelentése így: elbűvölő, ámulatba ejtő, megtévesztő, vonzó, csábító, elvakulttá tevő.
S valóban, Krsna zavarba ejti, megtéveszti pl. Brahmát, a Szerelemistent (Madana – „mámorító") is vonzza (Madana-mohana).
Olykor Sivát is Mohana néven említik, mert őt tekintik az illúzió mesterének.
A mohana szóval a gópík eksztázisának jellemzésekor is találkozunk: a mahā-bhāvát két részre osztják: a találkozás mámorító eksztázisára (mādana) és az elválás zavarba ejtő eksztázisára (mohana).

Krsna az Elbűvölő (Mohana), de Rádhá az elbűvölő Krsnát is elbűvöli. Ennek tanúságaként hadd álljon itt végezetük egy vers az Uddzsvala-nílamaniból… Rúpa gószvámí Bilvamangal Thákur verseként idézi, példaként arra a felkavaró állapotra, mikor a szeretett személy véletlenül a rivális nevét említi.

rādhā-mohana-mandirād upagataś candrāvalīm ūcivān
rādhe kṣemam iheti tasya vacanaṁ śrutvāha candrāvalī |
kaṁsa kṣemam aye vimugdha-hṛdaye kaṁsaḥ kva dṛṣṭas tvayā
rādhā kveti vilajjito nata-mukhaḥ smero hariḥ pātu vaḥ ||

Rádhá bűvöletének hajlékából eltávozva így szólt Csandrávalíhoz:
„Rádhá, béke veled!” Szavai hallatán Csandrávalí így felelt:
„Kansza, béke veled!” (Krsna meglepve szólt:) „Ah, zavarodott szívű leány, ugyan hol látod Kanszát?”
(Mire Csandrávalí:) „S hol van Rádhá?” A megszégyenült, lehajtott fejjel mosolygó Hari oltalmazzon bennünket!

(a képen Rádhá-Móhan, a vrndávani Mungér Mandir oltárán imádott isteni pár)

PDF

beszélgetés a csónakról... vagy kettőnkről?

uttiṣṭhārāt tarau me taruṇi mama taroḥ śaktir ārohaṇe kā
sākṣād-ākhyāmi mugdhe taraṇim iha raver ākhyayā kā ratir me |
vārteyaṁ nau-prasaṅge katham api bhavitā nāvayoḥ saṅgamārthā
vārtāpīti smitāsyaṁ jita-giram ajitaṁ rādhayārādhayāmi ||

uttiṣṭha – állj; arāt – azonnal, nyomban; tarau – csónakban (vagy: fában); me – enyém; taruṇi – fiatal lány!; mama – enyém; taroḥ – fáé; śaktiḥ – erő; ārohaṇe – mászásban, emelkedésben; kā – mi?; sākṣāt – közvetlenül; ākhyāmi – mondom; mugdhe – csinos hajadon! (a szó jelenthet zavarodottat, vagy egyszerűt is, ártatlan ifjú leányt); taraṇim – csónakot; iha – most; raveḥ – Napé; ākhyayā – nevével; kā – mi?; ratiḥ – öröm, gyönyör, szerelem; me – enyém; vārtā – téma, tárgy; iyam – ez [nőnemű, mert a nau – csónak nőnemű szó]; nau-prasaṅge – csónakkal kapcsolatban; katham api – valahogyan, mindenképpen; bhavitā – jövendő; na – nem; āvayoḥ – kettőnké; saṅgama-arthā – találkozásért; vārtā – téma, tárgy; api – bizony; īti – így; smita-āsyam – mosolygó arcút; jita-giram – legyőzött-szavút (vagy szavakkal legyőzöttet); ajitam – győzhetetlent; rādhayā – Rádhá által; ārādhayāmi – imádom, magasztalom;

– Szállj nyomban a csónakomba, kedvesem!
– Miért kellene fára másznom?
– Világosan beszélek szépségem, a csónakba!
– Milyen öröm van a Nap nevével?
– Ezt mondom, a csónakot!
– Mindenképpen! Vagy nem kettőnk találkozásról van szó?
A Legyőzhetetlent imádom, kinek Rádhá győzelme e szópárbajban mosolyt csalt az arcára.

Rūpa gosvāmī: Ujjvala-nīlamaṇi (A lángoló szerelem zafírja) 11.86.

A gópík át akartak kelni a Mánaszá-gangán, mire Krsna szolgálatkészen ott termett csónakjával. Invitálta Rádhikát, lépjen a csónakjába, ám Rádhá szándékosan félreérti szavait. A szanszkrt tari szó csónakot jelent, a taru pedig fát, ám helyhatározós esetben mindkét szó tarau, így lesz az „állj a csónakba!” felszólításból „állj a fára!” Mindkét szó a tṛ szógyökből származik, ám annak két jelentéséhez kapcsolódva: a csónak az „átkel” jelentésből, a fa pedig „megmenekül”, azaz oltalomra lel jelentésből.
Krsna érti a tréfát, ő is kétértelmű beszédbe kezd, a mugdhā szóval szólítja meg Rádhát, ami zavarodottat is jelent, s így utal Rádhiká értetlenségére, de jelent ártatlan, szűziesen vonzó ifjú leányt is. „Nem a fáról beszélek, hanem a csónakról, szépségem!” – mondja, a csónakra most a taraṇi szóval utalva. Rádhá ezt a szót is félremagyarázza, a taraṇi szó nőnemű, ám ő hímnemben értelmezi, s úgy Napot jelent („átható, átjáró”).
Krsna rámutat a csónakra: „erről beszélek, szavaim a csónakkal kapcsolatosak!” – mondja, most a nau szót használva: nau-prasaṅge – a csónakkal kapcsolatban. Ám a nau mást is jelent, a kettes szám első személyű személyes névmás birtokosesetben: „mi kettőnké”, a prasaṅga másik jelentése pedig „találkozás”, így Rádhá ezt hallja ki Krsna szavaiból: „erről beszélek, a kettőnk találkozásáról”. Ezért így válaszol: „mindenképpen”, mindenképpen találkoznunk kell.
Krsna boldogan mosolyog, a Legyőzhetetlent kedvese legyőzte. Rádhiká elégedetten beszáll a csónakba... de ez már egy másik történet.

A vers 21 szótagú verslábakból áll, a versmérték: sragdharā (virágfüzéres):
– – – – υ – / – υ υ υ υ υ υ – / – υ – – υ – υ

PDF