Rúpa gószvámí: Srí Srí Rádhá-Mádhava nyolc páros-neve

śrī-śrī-rādhā-mādhavayor nāma-yugalāṣṭakam

Rúpa gószvámí verse az isteni pár néhány nevét veszi számba – minden strófával egyre beljebb lépve. Rádhá-Dámódar, Rádhá-Mádhava a fenséges isteni pár nevei. E nevek többféleképpen is értelmezhetők, s a rákövetkező strófák fényében ezek tűnnek a távolabbi megközelítésnek – Dámódar az Úr, kinek köldöke tavában nyíló lótuszvirág a mindenség otthona , Mádhava pedig a szerencseistennő férje, kit hallgatással, meditációval és jógával lehet megközelíteni . A második strófa nyilvánvalóan a kisgyermekek baráti hangulatát idézi, míg a harmadik a szerelmes kedvteléseket.

rādhā-mādhavayor etad vakṣye nāma-yugāṣṭakam |
rādhā-dāmodarau pūrvaṁ rādhikā-mādhavau tataḥ ||1||

Rádhá-Mádhava nyolc páros nevét zengem most el,
Elsőként (1) Rádhá-Dámódar, majd (2) Rádhá-Mádhava,

vṛṣabhānu-kumārī ca tathā gopendra-nandanaḥ |
govindasya priya-sakhī gāndharvā-bāndhavas tathā ||2||

(3) Vrsabhánu leánykája és a pásztorok vezérének kisfia,
(4) Góvinda kedves barátnője és Gándharvá barátja.

nikuñja-nāgarau goṣṭha-kiśora-jana-śekharau |
vṛndāvanādhipau kṛṣṇa-vallabhā-rādhikā-priyau ||3||

(5) A liget csalafinta hősei, (6) Vradzsa ifjúságának koronái,
(7) Vrndávan uralkodópárja, (8) Krsna szíve választottja, Rádhiká kedvese.

nikuñja-nāgarau: A nāgara szó szerint városit jelent, és – kontextustól függően – minden mást is, amit a városiaknak tulajdonítanak: előzékenységet vagy éppen kicsapongó romlottságot, és főleg gyors felfogóképességet, éleseszűséget, csalafintaságot. Nāgara: ez szokásosan a gópíkat elcsábító Krsna jelzője, ám Rádhá nem egyszerű fejőslányka, évődő furfangban maga mögé utasítja Krsnát.

Góvinda Dámódara Mádhavéti

A Kagylókürt harminc éves évfordulójának ünnepét a Kirtan Soul együttes zenés meditációja zárta. A műsor utolsó dalának szövege így hangzott: Govinda Dāmodara Mādhaveti. Mit is jelentenek e nevek, s miért éppen e nevek kerülnek egymás mellé?
A dal a déli-indiai költő Bilvamangala versének refrénje. Bilvamangala (ismert Līlāśuka, vagy Kṛṣṇa-līlāśuka néven is) valamikor a 9. és a 13. század között élt, a Rudrát követő vaisnava iskola jeles alakja, legismertebb műve a Śrī Kṛṣṇa-karṇāmṛta („Srí Krsna-fül-nektár”, azaz Srí Krsnáról daloló, fület elárasztó nektár). A szóban forgó költemény Bilvamangala egy másik műve, a címe: Govinda-Dāmodara-stotram (Góvinda-Dámódar himnusz). A teljes mű hetvenegy strófa, ám ismeretes belőle egy rövidített (laghu) változat is, ízelítő gyanánt e rövidebb változatot ismertetjük:

karāravindena padāravindaṁ
mukhāravinde viniveśayantam |
vaṭasya patrasya puṭe śayānaṁ
bālaṁ mukundaṁ manasā smarāmi ||1||

1. Lótuszkezecskéivel lótuszlábát dugja lótusz-szájacskájába.
A banjanfa levelének ölén fekvő (isteni) kisdeden, Mukundán meditálok.

Megjegyzés: A vers a Márkandéja látomásában megjelenő kisfiút köszöntő fohász. A Mukunda név jelentése: mukum-dāti, azaz megszabadulást, üdvösséget adó, üdvözítő. E slóka a népszerűsége miatt került a himnusz laghu változatának elejére, a vers a Srí Krsna-karnámrtából való.
Márkandéja hosszú életű látnok bölcs, rsi, a Bhágavata-purána 12. énekének három fejezete beszéli el történetét. Egyszerű vezeklő életet élt, ám oly állhatatossággal, Nara és Nárájan rsik, Visnu avatárjai is felkeresték kunyhóját. Márkandéja tiszteletteljes imákkal fogadta őket, Nara és Nárájan pedig áldásában részesítette a bölcset. Ő az illúzió természetébe szeretett volna bepillantást nyerni. Ezután élte át a vízözönszerű világvégét, melyben a teljes mindenség eltűnik egy, a végtelen óceán vizén ringatózó falevélen fekvő csecsemő lélegzetvételében.

śrī kṛṣṇa govinda hare murāre
he nātha nārāyaṇa vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||2||

2. Srí Krsna! Góvinda! Hari! Mura végzete! Ó, uram, Nárájan, Vászudév!
Ó, nyelv, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vikretu-kāmā kila gopa-kanyā
murāri-pādārpita-citta-vṛttiḥ |
dadhyādikaṁ moha-vaśād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||3||

3. A fejőslánykák gondolatai csak Murári lába körül forogtak, így mikor az aludttejet árulták,
a csodálattól elbűvölve akkor is csak ezt mondták: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Megjegyzés: Ez és a rákövetkező slóka két vrndávani életkép: a piacon az árusok általában portékáikat kínálják, ám a fejőslánykák a tejtermékek eladása közben is csak Krsna nevét mondogatják; s napi tevékenységeik közepette is csak Krsnára emlékeznek.

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-kadambāḥ
sarve militvā samavāya-yoge |
puṇyāni nāmāni paṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||4||

4. Az asszonyok minden egyes házban újra meg újra összegyűlnek,
s ott szakadatlan szent neveit zengik: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānaṁ nilaye ca viṣṇuṁ
devarṣi-mukhyā munayaḥ prapannāḥ |
tenācyute tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||5||

5. Nárada – az isteni bölcs – vezette szentek az ágyán elégedetten fekvő Visnu előtt hódolnak,
s így válnak egylényegűvé Acsjutával. Ekképp fohászkodnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve sadaiva bhaja sundarāṇi
nāmāni kṛṣṇasya manoharāṇi |
samasta-bhaktārti-vināśanāni
govinda dāmodara mādhaveti ||6||

6. Ó, nyelv! Imádd szakadatlan Krsna szíveket meghódító szépséges neveit,
melyek véget vetnek minden híve gyötrelmének: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||7||

7. A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb, dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
s ezt zengd a halál pillanatában is: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa rādhāvara gokuleśa
gopāla govardhana-nātha viṣṇo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||8||

8. Srí Krsna! Rádhá kedvese! Gókula ura! Gópál! Góvardhan-hegy ura! Visnu!
Ó, nyelv, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve rasajñe madhura-priyā tvaṁ
satyaṁ hitaṁ tvāṁ paramaṁ vadāmi |
āvarṇayethā madhurākṣarāṇi
govinda dāmodara mādhaveti ||9||

9. Ó, nyelv, ízek ismerője! Az édességet kedveled, és hidd el javadra szólok, mert az igazat mondom:
zengd az édes szavakat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tvām eva yāce mama dehi jihve
samāgate daṇḍa-dhare kṛtānte |
vaktavyam evaṁ madhuraṁ su-bhaktyā
govinda dāmodara mādhaveti ||10||

10. Ó, nyelvem, annyit kérek tőled, hogy mikor találkozunk a büntetés botjával tetteinket bevégző nagyúrral,
csak e neveket ismételd nagy odaadással: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Megjegyzés: a Tetteknek véget vető (kṛtānta) Jamarádzs, a halál urának neve.

śrīnātha viśveśvara viśva-mūrte
śrī devakī-nandana daitya-śatro |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||11||

11. Srínáth! Mindenség ura! Mindent átható! Dévakí kedves fiacskája, démonok ellensége!
Ó, nyelv, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopīpate kaṁsa-ripo mukunda
lakṣmīpate keśava vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||12||

12. Fejőslánykák ura! Kansza végzete! Mukunda! Laksmí ura! Késava! Vászudév!
Ó, nyelv, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A refrén – govinda dāmodara mādhaveti – Krsna szólongatása: govinda, dāmodara, mādhava megszólító esetben állnak, az iti (mādhaveti = mādhava iti) itt az idézetet lezáró szócska.

Góvinda

Vajon mit jelentenek, milyen hangulatokat sugallnak Krsna e nevei? Vizsgáljuk meg a szavak etimológiáját, és a nevek jelentésárnyalatait az előző mesterek kommentárjainak fényében! A Govinda név a go és a vinda szavak összetétele. A go jelentései: tehén, Föld, szó (beszéd, szavak) és menny. A vinda szó a vid igéből származik (a vid ige 6. ragozása mellett), melynek jelentései: kap, szerez, elnyer, megtalál, felfedez, felismer, ismer, tapasztal, érez, így a vinda megszerzőt, megtalálót, stb. jelent.
A Bhagavad-gítában kétszer találkozhatunk Góvinda nevével. Az 1.32. versben Ardzsuna szólítja így Krsnát: „Mit ér a királyság, Góvinda, mit ér az élvezet vagy az élet?” Baladév Vidjábhúsan magyarázata szerint: „Góvinda, te minden érzék (go) működését ismered (vindasi) – szól Ardzsuna –, így ismered a gondolataimat, vágyaimat is, jól tudod hát, hogy nem vágyom a királyságot.” Góvinda tehát az érzékek ismerője.
A 2.9. versben Szanydzsaja idézi fel Ardzsuna és Krsna párbeszédét: „»Nem fogok harcolni« – szólt Góvindához (Ardzsuna), majd elhallgatott.” Baladév e vershez fűzött magyarázatában a Góvinda név újabb értelmezését bontja ki, a go a (szent) szavakat, azaz a védát jelenti, a vinda jelentése pedig: ismer, ezért Góvinda minden véda ismerője. Ezért is lehetünk biztosak abban, hogy felvilágosítja majd a megrendült Ardzsunát kötelességéről. Szanydzsaja szavai így oszlatják szét Dhrtarástra fiai győzelméhez fűzött reményét. Ebben az értelemben tehát Góvinda a védák ismerője.

A Gópála-tápaní upanisadban a bölcsek több kérdéssel fordulnak Brahmához, ezek közül az egyik: kitől fél a halál? Brahmá így felelt: Góvindát féli. S vajon kicsoda Góvinda? – kérdeztek tovább a bölcsek, Brahmá válasza: „ő a tehenek, a Föld s a Véda ünnepelt ismerője.” (go-bhūmi-veda-vidito viditā, Góp. 1.5.)
Szanátan gószvámí megjegyzi, hogy a go szó mennyet is jelent, ő tehát a menny, a Föld s a Véda ünnepelt ismerőjeként értelmezi Brahmá szavait. S mert látja Góvinda felsőbbrendűségét, s nincs fölötte hatalma, ezért féli őt a halál.

Góvinda továbbá a tehenek oltalmazója, vezére (gavām indra). A Góvardhan-hegy felemelése után, mikor Indra alászáll a mennyekből, hogy hódolatát ajánlja, a társaságában érkező Szurabhi így fohászkodik Krsnához: „Te vagy a legfőbb urunk, te vagy a mi vezérünk (indránk), Mindenség Ura!” (tvaṁ naḥ paramakaṁ daivaṁ tvaṁ na indro jagat-pate Bhág. 10.27.20.) Majd Szurabhi tejével, Airávata, Indra elefántja pedig a mennyei Gangesz vizével fürdette meg Krsnát, s Góvinda néven koronázták királlyá. A történetet a Hari-vamsa is elbeszéli. Ott Indra e szavakkal szól: „Én vagyok az istenek vezére (Indrája), te pedig a tehenek vezérségét (gavām indratāṁ) nyerted el, az emberek a földön ezért ezt éneklik majd mindörökké: Góvinda!” (Hari-vamsa 2.19.45.)
A tehén a lények anyja, a tej a táplálás, a ghí pedig az áldozat, a dévák táplálásának jelképe, a tehenek ura így a mindenség táplálója egyben. Srídhar Szvámí a Bhágavatam e részét (a 10.27.23. verset) kommentálva kifejti, hogy Góvinda nevében a go egyszerre jelenti a teheneket s a mennyet is, melyeket egyszerre ural, a Góvinda név tehát a menny vezérét is jelenti.

A vinda szó felfedező, megtaláló értelmével Góvinda az, aki az alámerült Földet megtalálta – ezzel Varáhadév, a vadkan alakjában megjelenő avatárra utal. Miként a Mahábháratában olvasható: „A Földet megtaláló (gāṁ vindatā) magasztos vadkantestet öltött Góvinda hatalmas ereje kavarta fel az iszapos vizet.” (Mahábhárata 1.19.11.)

Góvinda továbbá az, akit elérnek (vinda) a félistenek fohászai, szavai (go). Dzsíva gószvámí a Brahma-szanhitát kommentálva ebben az értelemben idézi a Bhágavatamból Brahmá fohászát, aki gókulai születésre vágyva így szól:
„A legnagyobb szerencse az volna, ha itt születhetnék meg ebben az erdőben” (Bhág. 10.14.34.)

Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád így ír a Bhagavad-gítá 2.9. versének kommentárjában: „Ardzsuna először Góvindának szólítja Krsnát, mert Ő jelent gyönyört az érzékszerveknek és a teheneknek.”

Vrndávan három legfontosabb oltalmazó múrtija Rádhá-Madanamóhana, Rádhá-Góvinda, és Rádhá-Gópínátha. A szerelemistent is ámulatba ejtő (madana-mohana) Krsna szépségével hódítja meg a lelkeket, figyelmüket az anyagvilágtól a transzcendens szférára irányítja. Rádhá-Góvinda a viszonzó Isten, aki áldásában részesíti a feléje fordulókat, Rádhá-Gópínátha, a gópík kedves ura pedig a lelki élet távlatainak oltalmazója.

Dámódar

Dámódar nevét általában a dāman és az udara szavak összetételeként értelmezik – a dāman jelentése kötél, füzér, míg az udara a gyomorra, vagy a derék tájára utal. A név így a kis Krsnára utal, akinek derekát Jasódá szeretetének kötele övezi. A Padma-purána így számol be e kedvtelésről: „A zokogónak (hódolok), ki szemeit dörgöli / lótuszvirág kezecskéivel. Tekintete ijedt, / hüppögve kapkodja a levegőt. Nyakát három vonalú jel (díszíti). / Dámódarnak (hódolok), a szeretettel megkötöttnek.” (Dámódarástaka, 2.) A Hari-vamsa is megerősíti: „Mert (Jasódá) egy kötéllel megkötözte őt, ezért Krsnát Vrndávanban Dámódar néven ünneplik a pásztorok feleségei.” (Hari-vamsa 63.36.)

A dāman (kötél) szó a dam (megszelídít, megfékez, visszafog) igéből származik, e gyökből ered a damaḥ (önfegyelem, szenvedélyek megfékezése) szó, vagy a damam szó, melynek jelentése a védai nyelvben ház, otthon. A hajlékok sora pedig a világ, melynek egyik szinonimája a szanszkrt nyelvben a dāmam kifejezés – ebből fakad a Dámódar név egy újabb értelmezése: akinek a világok a dereka táján helyezkednek el. A Mahábhárata Udjóga-parvájában olvasható Dhrtarástra és Szanydzsaja beszélgetése Krsnáról… Szanydzsaja Krsna neveinek jelentéseit tárja fel az uralkodójának. A Dámódar névről ezt olvashatjuk: „Isteni fényének forrása önnön tündöklése, s fegyelmezettsége miatt Dámódarként ismeretes.” (devānāṁ svaprakāśatvād damād dāmodaraṁ viduḥ Mbh. 5.68.8.) Az udara szó jelentése gyomor, ám az udāra emelkedettet jelent (ud-āra – fel menő) – így ezen értelmezés szerint Krsna páratlan önfegyelme miatt ilyen nemes természetű.
Sankarácsárja ezen értelmezéshez további magyarázatot fűz: Dámódar az, aki az önfegyelmezés (damaḥ) és más lelkigyakorlatok révén emelkedetté (udāra) váló gondolkodással felismerhető – a felismerés Sankara filozófiájában ráébredést jelent a dzsíva brahmannal való azonosságára.

A Mahábhárata Sánti-parvájában Vaisampájana felidéz egy Krsna és Ardzsuna közötti beszélgetést, melyben szintén hallhatunk a Dámódar név jelentéséről. E magyarázatban az udara szó valaminek a belsejét, közepét jelenti – a tökéletességre törekvők önfegyelmezés (damaḥ) révén Krsnát, mint a mindenséget vágyják: a mennyet, a földet, és a köztes levegőeget (svaḥ, bhūḥ, bhuvaḥ):
damāt siddhiṁ parīpsanto māṁ janāḥ kāmayanti hi |
divaṁ corvīṁ ca madhyaṁ ca tasmād dāmodaro hy aham ||
Az önfegyelmezéssel tökéletességet kívánó emberek voltaképpen engem szeretnének elnyerni,
ki a menny, a föld, s a közép is vagyok – ezért (neveznek) Dámódarnak. (Mbh. 12.328.39.)

Bár kétségkívül fontos erény a szenvedélyek megfékezése, összegzésképpen mégis az első két értelmezést kapcsolnám össze, hiszen gyönyörűen egészíti ki egymást: bár a köldöke tavában nyíló lótuszvirág az otthona a mindenségnek, mégis hívei szeretete megkötözi őt.

Mádhava

Mādhava nevét is többféleképpen értelmezhetjük. Egyfelől összetett szóként: mā-dhava – a szerencseistennő, Laksmí anya (a mā szó mindkettőt jelenti) férje (dhava).

Szanydzsaja Dhrtarástrával beszélgetve ekképp értelmezi Mádhava nevét: maunād dhyānāc ca yogāc ca viddhi bhārata mādhavam – „a hallgatás (mauna), a meditáció (dhyāna) s a jóga miatt Mádhavaként ismerd, ó Bhárata!” (Mahábhárata 5.68.4.) azaz az ember a hallgatás (ez a bölcsek létállapota, az értelem szimbóluma), a meditáció s a jóga révén közeledjen Mádhava felé.

Jadu egyik leszármazottjának, Vrsni apjának neve Madhu – Madhu leszármazottjának neve pedig Mádhava. A madhu szó mézet jelent, a mādhava így mézédest, mézhez hasonlót is jelent, továbbá a tavaszt, a tavaszi hangulatot – e két utóbbi értelmezés a szerelmes Krsnára utal.

Láthatjuk, a Góvinda, Dámódara és Mádhava nevek értelmezhetők a fenséges isteni létezéssel kapcsolatban is: Góvinda a menny és föld ura, akihez a dévák fohászai szólnak, Dámódara köldökének tavából nyíló lótuszvirág ad otthont a három világnak, ezért az önfegyelmezéssel tökéletességre vágyók hozzá igyekeznek, illetve Mádhava, a szerencseistennő ura, ki felé önfegyelmezett hallgatással, meditációval és jógával közelednek hívei. Ám Vrndávanban a rajongó szeretettel reá gondolók számára e nevek az oltalmazó Góvindát, a jószágok és a tehénpásztorok vezérét, az anyja szeretetével megkötözött Dámódarát, és a tavaszi méz-szerelmes Mádhavát jelentik.

Miért éppen e neveket fűzte Bilvamangala költeményének refrénjébe? E mondat a Krsna után zokogó fejőslánykák kiáltozása. A Bhágavata-purána elbeszélése szerint mikor Krsna Akrúra kocsijára száll, a magukról megfeledkező gópík e neveket kiáltva sírtak utána:

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśaṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣakta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||
Szó szerinti fordításban: az így (evam) szólók (bruvāṇāḥ) az elválástól erősen zaklatottak (viraha- bhṛśam -āturāḥ) Vradzsa hajadonjai (vraja-striyaḥ), a Krsnához ragaszkodó elméjűek / szívűek (kṛṣṇa-viṣakta-mānasāḥ). Feladva (visṛjya) a szégyenlősséget (lajjām) zokogtak (ruruduḥ sma) nagyon hangosan (su-svaram) Góvinda! (govinda) Dámódara! (dāmodara) Mádhava! (mādhava) (az iti az idézet lezárása)

Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodta Krsnához, / hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! (Bhág. 10.39.31.)

A verset recitálva feltűnhet, hogy az első három sor versmértéke eltér az utolsóétól. Az első három páda 12 szótagból áll, a versmérték vaṁśasthavila – azaz a „bambuszfuvola ürege” – talán nem véletlen, hogy a versmérték is a fuvolaszavával a leányok szívét meghódító Krsnára utal. Az utolsó páda azonban egy szótaggal kevesebb, a sor ritmikája hasonló, ám az utolsó szótag elmarad – így lesz a fuvola szavából indravajrā, Indra gyémántkemény villáma –, a hiány pedig a gópík hangjának elcsuklását jelzi.

(megjelent a Kagylókürt 65. számában)

aki megbéklyózta Kansza legyőzőjét

Az alábbi két vers a Gíta Góvinda harmadik fejezetéből való:

kaṁsārir api saṁsāra-
vāsanā-baddha-śṛṅkhalām |
rādhām ādhāya hṛdaye
tatyāja vraja-sundarīḥ || 3.1 ||

Kansza ellenségének gondolatai is csak Rádhá körül forogtak, a reá emlékezés kötötte őt gúzsba. Szívében Rádhát hordozva elhagyta Vradzsa szépséges leányait.

itas tatas tām anusṛtya rādhikām
anaṅga-bāṇa-vraṇa-khinna-mānasaḥ |
kṛtānutāpaḥ sa kalinda-nandinī-
taṭānta-kuñje viṣasāda mādhavaḥ ||

A Szerelemisten nyilától sebzett, bánatos szívű Mádhavát a bűntudat emésztette. Mindenhová követte Rádhiká nyomait, (ám mert nem találta sehol) leroskadt a Jamuná menti lugasban, s ott búslakodott.

A Gíta Góvinda második fejezete Rádhá Krsna iránti érzelmeit ecseteli… most pedig Krsna érzéseiről olvashatunk. Ezért az is (api) szócska a versben: Rádhá szenved Krsna távollétében, és Krsna is szenved Rádhá távollétében.
Kanszári, szanszára… nem csupán az összecsengés kedvéért illeszti egymás mellé e szavakat Dzsajadév. Krsna hős – Kansza legyőzője (kaṁsa-ariḥ) –, most mégis alulmaradt, megbéklyózták, hiszen gondolatai csak Rádhá körül forognak, Rádhá, Rádhá szerelme ejtette őt foglyul. Másra nem is tud gondolni, így otthagyja a szépséges fejőslánykák körét, s Rádhiká keresésére indul. Ráadásul a rákövetkező vers Mádhavaként, Laksmí anya, a szerencseistennő uraként utal rá: Krsna nem csupán hős, hanem maga Nárájan, Isten… ám mind a szerencse istennője, mind Vradzsa szépségeinek társasága jelentéktelenné válik Rádhá hiányában.

A szanszára szó a sam-sṛ gyökből (odamegy, forog, kering) származó főnév, jelentései: járás, körforgás, átvitt – és gyakori – jelentésében a világi élet körforgása, az evilági létezés. Ám felvethető a szónak másféle értelmezése is: a sam (együtt, teljesen, tökéletesen) előtag, és a sāra (valami lényege) főnév összetételeként, így a szó jelentése: valami leglényege, kvintesszenciája. A vāsanā (etimológiailag: „lakozás”) elsődlegesen emléket, és az emlékezetből merített tudást jelenti, de mert leggyakrabban a vágyaink járnak az eszükben, vágyódást, kívánságot is. Így a versben a Rádhá jelzőjeként szereplő saṁsāra-vāsanā-baddha-śṛṅkhalām félmondat egyfelől azt jelenti, hogy Krsna gondolatai (vāsanā) Rádhá körül forogtak (saṁsāra), s ez gúzsba kötötte (baddha-śṛṅkhalām) őt, másfelől utal Krsna gondolatainak természetére, ez pedig a leglényegre (saṁsāra) való vágyódása (vāsanā). Ez utóbbi értelemben fordítja Sríla Prabhupád a verset: „Az Úr Krsna, Kansza ellensége a rásza-tánc közben elhagyta a többi gópít, és Srímatí Rádháránít ölelte szívére, mert Ő segíti az Urat abban, hogy megvalósítsa vágyai eszenciáját.” (Csatanja-csaritámrta 1.4.219.)

Más kommentátorok a szanszára „evilági létezés” jelentésére fókuszálnak, így eviláginak, vagy evilágihoz hasonlítónak tekintik Krsna Rádhá iránti érzéseit. Ezért olvashatjuk Weöres Sándor versében is:

Szívére kötötte Krisna
e világ örömére kötő bilincsét,
Rádhát, és elpártolt
tüstént a pásztorok szépeitől.

Keresve Rádhát, suhan erre-arra,
sebezve élő szerelem nyilától,
siratva tettét, Jamuná szegélyén
csalit-sűrűben Hari összeroskadt.

Rámánanda Ráj és Csaitanja Maháprabhu nevezetes beszélgetésében is szóba kerülnek e versek (Csaitanja-csaritámrta 2.8.104-116.). Ha megértjük e két vers mélységét – mondja Rámánanda Ráj –, megérthetjük Rádhá szerelmének jelentőségét is. Mikor Rádhá úgy érezte, Krsna éppúgy bánik vele, mint a többi fejőslánykával, elhagyta a rásza-tánc körét. Krsna általában egyenlő mindenkivel, egyformán szeret mindenkit, ám Rádhával való kapcsolata egészen más: a szerelem természete csalafinta és kanyargós. Rádhá sértődötten elszaladt. Rámánanda Ráj a Gíta Góvinda versét idézte, s így magyarázta a vers szavait: a szanszára-vászaná szóösszetétel szamjak-szára vászanát, a teljes esszenciális vágyakozást jelenti, azaz a rásza-táncot, s a rásza-tánc gyönyöréhez csakis Rádhiká köti (śṛṅkhalām) Krsnát. (Cs.cs. 2.8.113.) Ezért Rádhá nélkül mit sem ér a rásza-tánc, Krsna így nyomban otthagyta a többi fejőslánykát, és Rádhá keresésére indult.

A fejőslánykák Krsna iránti szerelme feltétel nélküli („én a tiéd”), ám Rádhá szerelme Krsna iránt ennél is mélyebb („te az enyém”), s oly erős, hogy teljesen hatalmában tartja Mádhavát.

indokolatlan

vyādhasyācaraṇaṁ dhruvasya ca vayo vidyā gajendrasya kā
kubjāyāḥ kim u nāma rūpam adhikaṁ kiṁ tat sudāmno dhanam |
vaṁśaḥ ko vidurasya yādava-pater ugrasya kim pauruṣaṁ
bhaktyā tuṣyati kevalaṁ na ca guṇair bhakti-priyo mādhavaḥ ||

A hentes vajon követte a szabályokat? Mit mondhatnánk Dhruva herceg koráról, vagy Gadzséndra tudásáról?
És Kubdzsá volna a szépségben bővelkedő? Hol van Szudámá vagyona,
Vidura előkelő származása, vagy Ugraszéna, a jaduk ura dicső tettei?
Soha nem a tulajdonságok, egyedül csak a szívbéli odaadás teszi elégedetté Mádhavát!

A Rúpa gószvámí szerkesztette versgyűjteményben, a Padjávalíban a szeretetteljes szolgálatot magasztaló fejezet alaphangulatát Daksinátja e verse adja. Oly sokféle jó- (és persze rossz) tulajdonságot aggattunk magunkra, ám ezek közül egyik sem fontos… egyedül a bhakti, a szeretetteljes szolgálat teszi elégedetté Istent. Nem a szabálykövetés, hiszen a hentest sem a szabálykövetés tette kedvessé az Úrnak. (A történet a világi kötelességek teljesítéséről itt olvasható). Nem a tisztes kor, hiszen Dhruva herceg is csupán kisfiúcska volt, mikor a szívében imádott ura megjelent előtte Garuda hátán. Nem a képzettség vagy műveltség, hiszen az elefántok királya, akit a krokodil megtámadott, sem tanulmányozta a szentírásokat. Hasonlóan, Kansza púpos szolgálója, Kubdzsá nem volt szép, Krsna gyermekkori barátja, a bráhmana Szudámá nem volt jómódú, Vidura egy cselédlány fia volt, s Kansza apját, Ugraszénát fia börtönbe zárta, hogy maga ülhessen helyette a trónra, így nem dicsekedhetett harcoshoz illő nagy tettekkel. Mégis, mindannyian elégedetté tették Mádhavát, s így sok esetben még hiányosságaik is kikerekedtek. A nemeslelkű Kubdzsát Mukunda érintése ragyogó szépséggé változtatta. Örömmel fogadta barátjától a kevéske lapított rizst, és bár Szudámá nem kért semmit, mégis, mire hazaért, palota fogadta őt viskója helyén. Ugraszéna is kiszabadult börtönéből, s később hősiesen védelmezte Mathurá városát Dzsarászandha és Sálva seregei ellen – Krsna ekkor visszavonult az ütközettől, hogy lehetőséget adjon hívei – így Ugraszéna – számára vitézsége bizonyítására.
Talán szóismétlésnek tűnhet, hogy a vers utolsó negyedében a bhakti szó kétszer is szerepel (bhaktyā – bhaktival; bhakti-priyaḥ – bhaktit kedvelő). A magam részéről inkább indoklásnak látom… a Mádhava név gyakori értelmezése: Má-dhava, azaz Laksmí anya férje. A költő most az odaadás úrnőjének Bhaktinak a férjeként (azaz: bhakti-priyaḥ) azonosítja Mádhavát, s ez magyarázza, miért éppen bhakti teheti őt elégedetté.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita.

Nárájan lótuszlába előtt vetem magam a földre

Kulasékhar király verse, a Mukunda-málá-sztótram a Szent Nevek zengéséről szól... a vers tetőpontja az alábbi részlet, Nárájan neveinek fohásza:

namāmi nārāyaṇa-pāda-paṅkajaṁ
karomi nārāyaṇa-pūjanaṁ sadā |
vadāmi nārāyaṇa-nāma nirmalaṁ
smarāmi nārāyaṇa-tattvam avyayam ||35||

Nárájan lótuszlába előtt vetem magam a földre,
mindig csak Nárájant imádom,
Nárájan tiszta nevét zengem,
és csak a múlhatatlan Nárájanra, az Istenre gondolok.

Kulasékhar Srí-vaisnava, így imádatának középpontja Nárájan.

śrī-nātha nārāyaṇa vāsudeva
śrī-kṛṣṇa bhakta-priya cakra-pāṇe |
śrī-padmanābhācyuta kaiṭabhāre
śrī-rāma padmākṣa hare murāre ||36||

Ó, Laksmí ura! Nárájan! Vászudév!
Srí Krsna! Híveid kedves barátja! Csakrapáni!
Lótuszköldökű! Acsjuta! Kaitabha végzete!
Srí Ráma! Lótuszszemű! Hari! Mura ellensége!

ananta vaikuṇṭha mukunda kṛṣṇa
govinda dāmodara mādhaveti |
vaktuṁ samartho ’pi na vakti kaścid
aho janānāṁ vyasanābhimukhyam ||37||

Ananta! Vaikuntha! Mukunda! Krsna!
Góvinda! Dámódara! Mádhava!
bizony, e neveket áldásos zengeni, s ha valaki nem teszi,
ó, jaj, az csak nyomorúsághoz vezet!

A második páda nevezetes idézet. Mikor Krsna Akrúra kocsijára szállt, a magukról megfeledkező gópík e neveket kiáltva sírtak utána:
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||
Szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak:
„Góvinda! Dámódara! Mádhava!” (Bhág. 10.39.31.)
(E vers szépségét fokozza, hogy az utolsó sor egy szótaggal rövidebb az előzőeknél: a hiány a gópík hangjának elcsuklására utal.)