A szútra jelentése fonál, vezérfonal, illetve olyan mű, mely egy tanrendszer vázlatos áttekintését foglalja magában. Efféle írásművet olvasni olyan élmény, mintha a mester jegyzetfüzetébe pillantanánk bele előadás előtt: a részletes kifejtés szóban hangzik majd el, az előadás vázlata pedig csupán emlékeztetőket, utalásokat tartalmaz, sokszor nyelvtanilag is hiányos mondatok formájában. Ezért a szútrák fordítója előtt két lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy teljes mondatokká egészíti ki a szöveget. Az ilyen irodalmi fordítás előnye a könnyebb olvashatóság és szebb szöveg, ám ára az utalások, a szöveg árnyalatainak korlátozása. A szútrák szó szerinti fordítása ezzel szemben a szanszkrt szöveg jellegéből adódóan darabos és töredékes, s az utalások magyarázatokat igényelnek, ám így a tanulmányozó közelebb kerülhet az eredeti szöveghez.
A Bhakti-szútrákról már föllelhető magyar nyelven jó
irodalmi fordítás, így most a szó szerinti fordításra teszek kísérletet, néhány megjegyzéssel kiegészítve. Ezek részben megpróbálják közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szavak jelentéseit, részben egyszerűen a szöveg böngészése közben felötlő gondolatok, a részletes és átfogó magyarázat teljességének igénye nélkül.
Ahogy említettem: a szútra műfaj a tan vázlatát adja – ezért az áttekintést segíti, ha a szútrákat csoportosítjuk, fejezetekre bontjuk. A fejezetekre osztás nem a szöveg része, így a fordítók, kommentátorok olykor eltérőképpen csoportosítják a szútrákat, ám az alábbi szakaszokat a szöveg egyértelműen kínálja. Az első rész a szöveg tárgyának, a bhaktinak, az odaadó szeretetnek a meghatározásával foglalkozik. A második összevetés: a bhakti és a többi tradicionális jógafolyamat viszonyának leírása. A harmadik rész témája a szádhana, a bhakti elérésének eszköztára, majd a negyedik az út távlatait villantja fel. Ennyiben a felosztás hasonlatos a Védánta-szútrák tagolásához. A fejezetek száma négy – s ez a szám nem véletlen: a hármas az evilági tökéletesség, míg a negyedik annak meghaladása - emlékezzünk csak az óm mantra négyes tagolására, a
tudatállapotokra, vagy az emberi élet céljaira (artha, dharma, káma, és a negyedik, a világból kivezető móksa). Ám míg a Védánta-szútra négy nagy részből áll, a Bhakti-szútrákban egy ötödik is felfedezhető. Az előzőekből adódna a párhuzam: ez talán
az ötödik életcélra, a rajongó szeretetre (préma) tett utalás... ám valójában nem erről van szó, az ötödik egyszerűen az előzőek összefoglalása. Minden fejezet még további négy alfejezetre osztható, így a szöveg témái így foglalhatók össze:
1-24.1. a bhakti definíciója
1-6.1.1. mi a bhakti?
7-14.1.2. önfegyelem, sásztra
15-18.1.3. más iskolák véleménye szerint
19-24.1.4. Nárada szerint
25-33.2. összevetés
25-27.2.1. a bhakti több, mint a karma-gjána-jóga
28-29.2.2. talán összefonódnak?
30-32.2.3. nem, mert önmagában a cél
33.2.4. következtetés: ezért még a felszabadult lelkek is követik
34-50.3. szádhana
34-38.3.1. az eszközök felsorolása
39-42.3.2. a nagy lelkek társasága
43-45.3.3. óvás a kedvezőtlen társaságtól
46-50.3.4. ki kel át a máján?
51-66.4. a cél megvilágítása
51-55.4.1. a préma természete
56-57.4.2. a másodlagos bhakti
58-60.4.3. a végcél általa könnyen elérhető
61-66.4.4. a gyakorló élete
67-84.5. összefoglalás
67-73.5.1. a kizárólagos szeretetben élő bhakták magasztalása
74-81.5.2. tanácsok a gyakorló számára
82.5.3. a bhakti formái
83-84.5.4. a bhakti tanítói
A hagyomány szerint a szútrák szerzője Nárada muni. Nárada muni Brahmá fia, a bhakti atyamestere. Több vaisnava iskola is úgy tekint rá, mint a szampradája vezéralakja: hiszen Náradát Brahmá, és Brahmá első teremtményeinek, az ősbölcs kumárák egyike, Szanat-kumára is tanította.
athāto bhaktiṁ vyākhyāsyāmaḥ | 1
atha – most; ataḥ – ezért; bhaktim – bhaktit; vyākhyāsyāmaḥ – mondom majd el
Most a bhaktiról szólok.
Az első szútra szövegünk tárgyát írja le, hasonlóan más témájú szútrákhoz. A szöveg első két szava atha ataḥ – most, ezért) szokásos bevezetés, íme néhány példa: athāto brahma-jijñāsā (Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől, Védánta-szútra), athāto dharma-jijñāsā (Itt az ideje a dharma felőli tudakozódásnak, Dzsaimini: Mímánsza-szútra), athāto dharma-vyākhyāmaḥ (Itt az ideje a dharma kifejtésének, Kanáda: Vaisésika-szútra).
sā tvasmin parama-prema-rūpā | 2
sā – az (a bhakti); tu – bizony; asmin – őiránta; parama-prema – a legnagyobb szeretet; -rūpā – formájú (valódi tulajdonsága, alapvető vonás); más szövegváltozatban lényegi jelentéskülönbség nélkül: para-prema-rūpā
A (bhakti) alapvető jellemvonása az őiránta érzett leghőbb rajongás.
A bhakti sokféle jelentéssel, jelentésárnyalattal bíró szó. A szó gyökéből fakadóan (bhaj – oszt, imád, tisztel, magasztal) jelent osztást (a matematikai műveletet) vagy osztozást, e részesedést viszonzó hűséget, tiszteletet, imádatot, odaadást, vallásos hitet és szeretetet egyaránt. Nárada ezért azonnal pontosítja a bhakti meghatározását: a bhakti mélyén nem a tisztelet, hanem a préma rejlik. A préma szó jelentése kedvesség, szerető, ragaszkodó hangulat (priyasya bhāva), a préma tehát minősített bhakti, olyan szeretet, melyben nyoma sincs elvárásnak vagy félelemnek.
amṛta-svarūpā ca | 3
amṛta-svarūpā – nektár (halhatatlan) természetű; ca – és
És nektárédes az.
Az és (ca) kötőszó jelzi, hogy e szútra az előző meghatározás, a bhakti természete leírásának folytatása. Az amṛta jelentése többes: a-mṛta – nem-halott, azaz halhatatlan, vonatkozhat az istenek italára, a tejóceánból kiköpült nektárra, s ehhez kapcsolódón vonatkozhat bármire, ami édes és vonzó, továbbá jelenthet gyönyörűt és kívánatost. A leíró jellegű definícióban megjelenik a másik fontos jellemző: a rasza, a lelki kapcsolatok íze, zamata, hangulata.
A bhakti meghatározásának folytatásaként a következő három szútra a szívbéli odaadásban élők tulajdonságait, s ezzel a bhaktinak szentelt élet távlatait villantja fel:
yal-labdhvā pumān siddho bhavaty-amṛto bhavati tṛpto bhavati | 4
yat – amit; labdhvā – elnyerve, megkapva; pumān – ember; siddhaḥ – tökéletes; bhavati – lesz; amṛtaḥ – halhatatlan; bhavati – lesz; tṛptaḥ – elégedett, örömöt lelt, boldog; bhavati – lesz
Amit elnyerve az ember tökéletességet ér el, halhatatlanná válik és teljesen elégedett lesz.
Siddha, tökéletes: A szó a sidh (befejeződik, végére jut, sikeressé válik, elér valamit) igéből képzett befejezett melléknévi igenév, jelentése: sikeres, beteljesült, tökéletessé vált, ill. természetfölötti hatalommal vagy képességekkel rendelkező. Vajon ki a tökéletes? A tévedhetetlen? Aki megadja az ötödfokú egyenlet megoldóformuláját? A végső titkok tudója? Jelen szövegkörnyezetben arra vonatkozik, aki a bhakti gyakorlása során vált sikeressé, kinek Isten iránti odaadó szeretete töretlen – a siddha ebben az értelemben célbaérkezett személy. Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandarbhában a nagy lelkek két csoportjáról szól, aszerint, hogy milyen úton jutottak tökéletességre. A nagy lelkek egyik csoportja a lelki tudásuk révén tökéletessé váltak, ők a jñāna-siddhák. A másik csoportba az istenszeretetük által tökéletessé váltak (bhakta-siddhák) tartoznak – akikről a szútra is szól. Dzsíva gószvámí háromféle tökéletességről beszél: akik Bhagaván társaivá válván lettek tökéletesek (mint Nárada), akik bár anyagi testben élnek, függetlenné váltak minden anyagi ragaszkodástól (mint Suka). A tökéletesek harmadik csoportjába azokat sorolja, akik még nem mentesek teljesen az anyagi ragaszkodástól. Ennek példája megint csak Nárada, még korábbi születésében: kisgyermekként cselédsorban élt, s így lehetősége adódott, hogy az esős évszak ideje alatt néhány szentéletű bölcset szolgálhasson. E bölcsek tanítását hallgatva virágzott ki szívében az istenszeretet.
Az amṛta az előző szútrában bhakti jellemzője (nektárédes), itt a távlat része – a bhakti gyakorlója felülemelkedik az anyagvilágon.
A tṛpta jelentése örvendező, elégedett. A Bhagavad-gítá 3.17. verse szerint: Az átmanhoz vonzódó (ātma-rati), átman-örömű (ātma-tṛpta) és az átmanban teljesen elégedett (ātmani eva ca santuṣṭa) embernek nincs egyéb kötelessége, teendője (kārya).
yat-prāpya na kiñcid vāñchati na śocati na dveṣṭi na ramate notsāhī bhavati | 5
yat – amit; prāpya – elérve; na kiñcit – semmit; vāñchati – vágyakozik; na śocati – nem bánkódik; na dveṣṭi – nem gyűlölködik; na ramate – nem ujjong; na – nem; utsāhī – törtető (erőfeszítést tevő, aktív, tevékeny); bhavati – lesz
Amit elérve nem vágyakozik semmire, nem bánkódik és nem gyűlöl, nem ujjong, s (a saját érdekében) nem tesz erőfeszítést.
Az előző szútra az elért tulajdonságokat veszi számba, e szútra pedig azokat, melyektől megszabadul a bhakta. A bhakta-irodalom gyakran fogalmaz meg ajánlásokat: mit tegyen a gyakorló, s mit ne tegyen. Ahogy a Padma-purána is írja: „Az ember emlékezzék mindig Visnura, és soha ne feledje el őt, minden előírás és tiltás legyen e két elv szolgája.” Ám e szútra nem ilyen természetű ajánlás… nem az eszköztár elemzése, hanem a cél jellemzése.
A szútra szerint tehát az a személy, akiben kibontakozott az önátadó istenszeretet elfordul az anyagi léttől, abban nem vágyakozik, abban közömbös, és ott nem tesz erőfeszítést. Nem az életet utasítja el, csupán az én és enyém bűvkörét.
Ezt a következő szútra igazolja:
yaj-jñātvā matto bhavati stabdho bhavaty-ātmā-rāmo bhavati | 6
yat – amit; jñātvā – ismerve; mattaḥ – mámoros; bhavati – lesz; stabdhaḥ – mozdulatlan (állhatatos); bhavati – lesz; ātmā-rāmaḥ – átman-örömű; bhavati – lesz
Amit megismerve mámorossá válik, állhatatos lesz, és az önvalóból meríti örömét.
A bhakta vágytalan – talán céltalan, kiüresedett volna? Éppen ellenkezőleg! megmámorosodott… mondja Nárada.
A stabdha (állhatatos) szó szerint megállítottat jelent, jelenthet megszilárdítottat, elnémítottat, szemtelent (Indra is e szóval becsmérli Krsnát, mikor kisfiúként meghiúsítja a pásztorok tervezett áldozatát), önfejűt, és büszkét is. Az állhatatosként való értelmezés az előző szútra „nem tevékeny, nem erőfeszítést tevő” (na utsāhī) jelzőjét egészíti ki: a bhakti nem passzivitást, hanem odaadó szeretetet jelent.
A szót e szútrában olykor derűs nyugalomként értelmezik, s ez az értelmezés is helytálló – szép ellenpontja a matta (mámoros) jelzőnek. A bhakti (s az azt elért bhakta) nem evilági, így – miként Isten – paradoxonokkal feszíti szét gondolkodásunk kereteit. A Katha-upanisad ekképpen mutat rá az Úr és híve hasonlatosságára: „Ülve messze megy, s fekve jut el mindenhova – e józan s mámoros Istent ki más ismerhetné?" (āsīno dūraṁ vrajati śayāno yāti sarvataḥ | kastaṁ madāmadaṁ devaṁ madanyo jñātumarhati || Kaṭha-upaniṣad 1.2.21.)
Sőt, az önfejűként való értelmezés is megállhatja a helyét: a rágátmika-bhaktit élve az érzelmek akár a világi előírásokat, sőt, a szent instrukciókat is áthágva, ellenállhatatlanul törnek fel – ezt pedig a külvilág könnyen önfejűségnek értelmezheti.
Vizsgálatunk tárgyáról elmondtuk, hogy szerető ragaszkodás (préma) az alaptermészete, s a bhaktit megismerő mámorossá válik. E szerelmes mámor természetét tisztázza a következő szútra:
sā na kāmayamānā nirodha-rūpatvāt | 7
sā – az (a bhakti); na – nem; kāmayamānā – kéjsóvár; nirodha-rūpatvāt – önfegyelem (visszafogás, korlátozás) természet miatt
Az (istenszeretet) nem kéjsóvár, hiszen alapvető vonása az önfegyelem.
A nirodha szó szerint korlátozást, visszafogást jelent.
Mi ez a korlátozás? mi az önfegyelem? A kérdésre a következő két szútra válaszol:
nirodhas tu loka-veda-vyāpāra-nyāsaḥ | 8
nirodhaḥ – önfegyelem (visszafogás, korlátozás); tu – bizony; loka – világi; veda – véda (rítusok); vyāpāra – tevékenység; nyāsaḥ – lemondás, letevés
Az önfegyelem a világi és a szent tevékenységek feladása.
A nyās szógyök jelentései: lerak, letesz, illetve odaad, rábíz, átruház. A lemondás, elhagyás hátterében a világtól való elfordulás áll (lásd 5. szútra), illetve az, hogy a bhakta akár önérdekét is feledve minden tettét Istennek szenteli. A nyāsa rábízás értelmében is, válaszul Krsna Ardzsunát buzdító szavaira: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja | ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ || Bg. 18.66.)
A szent tevékenység feladására szép példák az alábbi versek, Rúpa gószvámí Padjávalíjából: „Napszakos imáim, legyetek áldottak! Ó, rituális fürdőm, hódolat néked! Istenek és ősatyák, bocsássatok meg nekem, nem tudok többé áldozni nektek, alkalmatlan vagyok. Leülök valahol, s a Jaduk kiválóságára, Kansza ellenségére emlékezem, csakis őrá emlékezem. Úgy vélem, ez elegendő, ezzel elpusztítom a bűnt. Mi másra volna szükségem?” (79., Mádhavéndra Purí költeménye) „Rituális fürdőm kiszáradt, kötelességeim elvégzetlenül maradtak, a napszakos imák meddők, a Véda jussa gyötrelem, a szentírások is ládikám bensejében maradtak. A dharma alapjaiban rendült meg, ám minden adharma megsemmisült, hiszen szívem szakadatlan a Jaduk urának lótuszlábát csókolja.” (ismeretlen szerző verse)
Ugyanez a téma ismétlődik majd a 62. szútrában is.
tasminn-ananyatā tad-virodhiṣūdāsīnatā ca | 9
tasmin – őiránta; ananyatā – nem-másság; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; udāsīnatā – közömbösség; ca – és
Továbbá kizárólagosság őiránta, s közömbösség a vele ellenkezők iránt.
A bhakta nem ellenséges a nemkívánatos dolgokkal szemben, csupán közömbös.
Mi a kizárólagosság?
anyāśrayāṇāṁ tyāgo’nanyatā | 10
anya – más; āśrayāṇām – oltalmaié; tyāgaḥ – lemondás; ananyatā – nem másság
A kizárólagosság a másokhoz (forduló) oltalomkeresésről (való) lemondást (jelent).
A Bhagavad-gítá szerint: „Ám akik nem egyéb (terveket) fontolgatnak, hanem engem imádnak mindenükkel, nékik, az irántam örökre elkötelezetteknek elhozom azt, amire szükségük van, s megőrzöm azt, amijük van.” (ananyāś cintayanto māṁ ye janāḥ paryupāsate | teṣāṁ nityābhiyuktānāṁ yoga-kṣemaṁ vahāmy aham || Bg. 9.22.)
Mit értsünk a 9. szútra közömbössége alatt?
loka-vedeṣu tad-anukūlācaraṇaṁ tad-virodhiṣūdāsīnatā | 11
loka-vedeṣu – világi és véda(rítusok) (tettekben); tad-anukūla-ācaraṇam – a vele összhangban lévő cselekvés; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; ūdāsīnatā – közömbösség
A vele ellenkezők iránti közömbösség a vele összhangban lévő cselekvést (jelenti) a világi és a szent (tettekben).
bhavatu niścaya-dārḍhyād-ūrdhvaṁ śāstra-rakṣaṇam | 12
bhavatu – legyen; niścaya-dārḍhyāt – elszánás szilárdságából; ūrdhvam – után, következtében; śāstra-rakṣaṇam – a szentírás oltalma
A szilárd elhatározás után következzék a szentírás oltalma.
A niścaya jelentése elszántság, szilárd hit. Az első lépés a szilárd elhatározás: az istenszeretetnek szentelem magam! Ezután a gyakorló keresse a szentírás, a tan (a śāstra szó mindkettőt jelenti) oltalmát – hiszen közvetlenül Istennel még nem éli kapcsolatát. S ez nem mond ellent a 8. szútrának, inkább megerősíti annak következtetését: az önközpontú tevékenység elhagyandó, legyen bár szakrális színezetű.
Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-purána 1.2.16-21. verseit kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait: „(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma. (5) Az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása. (8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás, (14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.” Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban így foglalja össze ugyanezt: „Kezdetben a bizalom, majd a szentek társasága, aztán az imádat gyakorlata következik. Ezáltal elenyésznek az anarthák, a hit rendíthetetlenné válik, (s a bhakta megérzi odaadása) ízeit, ami fokozza ragaszkodását, fellobbantja a szerető érzelmeket, s a rajongó szeretetben tetőzik. A gyakorló (szívében) e mozzanatokkal ébred a rajongó szeretet.” (Brsz. 1.4.15-16.)
A bhakti útján jelentős vízválasztó a szilárd hit: az imádat (bhajana) gyakorlása következtében fokozatosan eltűnnek az anarthák, az akadályt képező régi beidegződések, ragaszkodások, s ezzel párhuzamosan szilárdul meg a gyakorló hite. Mindkét vers ugyanazt a szép szót használja a szilárd hitre: niṣṭhā. A sthā ige jelentése áll, a ni- igekötő pedig le-, alá- értelmű, a niṣṭhā így mélyen megalapozva állót, szilárdan, rendíthetetlenül megállapodottat jelent. A hit megszilárdulása előtti a vaidhí-bhakti, a törvény szerinti, írásokat követő rituális odaadás, míg a szilárd hitű ember alkalmassá válik a rágánugá-bhakti, Bhagaván társainak nyomdokait követő spontán szeretet ösvényére lépni. Mert a szútrában szereplő niścaya szó szilárd hitet is jelent, ezért értelmezik a szútrát úgy is, hogy e szilárd hit kibontakozásáig helyezze magát a gyakorló a szentírás oltalma alá, azaz gyakorolja a vaidhí-bhaktit. Ezen értelmezés – mint láthattuk – összhangban van az írásokkal, ám a szútra „elszánás szilárdságából” (niścaya-dārḍhyāt) szavainak eredethatározós ragozása mást sejtet. Amennyiben a niścayára a niṣṭhā szinonímájaként gondolunk, még egy további értelmezési lehetőség is megfontolható: még a hit megszilárdulása után is maradjon az ember a szentírás oltalma alatt. A spontán szeretetet élve ez vagy teljesül, vagy nem. Az írások tanácsai ésszerűek, az isteni rend szerintiek, a spontán szeretet útját követő élete így többnyire nem mond ellent nekik (még akkor sem, ha történetesen nem ismeri tételesen az írásokat), ám a szeretetet nem köti semmi.
anyathā pātityaśaṇkayā | 13
anyathā – máskülönben; pātitya – elbukás; śaṇkayā – gyanúval (aggállyal, feltételezéssel)
Máskülönben az elbukás lehetőségével (kell számolni).
loke'pi tāvadeva bhojanādi vyāpārastvāśarīradhāraṇāvadhi | 14
loke – világban; api – még; tāvat – teljesen; eva – bizony; bhojana-ādi – étkezés és egyebek; vyāpāraḥ – tevékenység; tu – ám; ā-śarīra-dhāraṇā-avadhi – a test fenntartásával bezárólag
Még a világi (életet) is teljesen (a szentírás oltalma alá kell vonni), az étkezést és egyéb tevékenységeket is, a test fenntartásával bezárólag.
Az ajánlásokat két nagy csokorra szokás bontani: az első csoport az elsődleges ajánlások (vidhi – a vidhā, elvégez, végrehajt gyökből, jelentése: elvégzés, gyakorlás, előírás), melyek közvetlenül az istenszeretettel kapcsolatosak, a második csoport a másodlagos ajánlások, melyek ugyan hétköznapi cselekedetnek tűnnek, mégis az istenszeretet ad nekik értelmet. Elsődleges ajánlás például a dzsapa-meditáció, vagy a múrti-imádat, míg másodlagos ajánlás a reggeli tisztálkodás – közönséges tett, ám a bhakta nem csupán a maga jóérzéséért teszi, hanem hogy alkalmas legyen az imádat végzésére. Hasonlóképpen az étkezés – alapvető emberi szükséglet, mégis: a közös étkezés a bizalmas kapcsolat jele. A praszádam pedig nem csupán testi táplálék, így az étkezés többé válik, mint a test üzemanyaggal való ellátása – lelki, szellemi táplálás, és az egymásról való figyelmes gondoskodás jele.
tallakśaṇāni vācyante nānāmatabhedāt | 15
tad-lakśaṇāni – annak jelei; vācyante – vannak mondva; nānā-mata-bhedāt – eltérő nézet különbsége miatt
(A bhakti) jeleit (különféleképp) határozzák meg, az eltérő nézőpontok miatt.
A bhaktira minden iskola tisztelettel tekint, ám másként hangsúlyozzák jeleit, kibontakoztatásának módját, s esetleg az elérendő célt is.
pūjādiṣv-anurāga iti pārāśaryaḥ | 16
pūjā-ādiṣu – imádat s a többiben; anurāga – ragaszkodás, elkötelezettség, hűség, szeretet; iti – így; pārāśaryaḥ – Parásara fia
Parásara fia (Vjásza) szerint: a (szerető) ragaszkodás az imádatban s a többi (lelki gyakorlatban).
kathādiṣv-iti gargaḥ | 17
kathā-ādiṣu – történet s a többiben; iti – így; gargaḥ – Garga
Garga szerint: a (szerető ragaszkodás az Istent dicsőítő) elbeszélésekben, s a többi (lelki gyakorlatban).
Garga muni jeles asztrológus, Krsna névadó ceremóniáját is ő végezte.
ātma-raty-avirodheneti śāṇḍilyaḥ | 18
ātma-rati-avirodhena – a lélek vonzalmának akadálytalansága által; iti – így; śāṇḍilyaḥ – Sándilja
Sándilja szerint: a lélek vonzalmának akadálytalansága által.
Az istenszeretet nem külső forrásból származik, hanem a lélek sajátja. Sándilja álláspontja szerint a lét tisztítása nyomán spontán sarjad.
Tett, szó, gondolat – az aktivitás háromféle területére hivatkozik az előző három szútra, melyek így nem egymásnak ellentmondók, inkább egymást kiegészítők. Ráadásul e szútrák finoman utalnak a tridandí szerzetesek jelképére, a dandára. E szerzetesek három egybekötözött bambuszpálcát viselnek szerzetesi bot gyanánt, ami a gondolatok, a szavak s a tettek Istennek szentelésére utal – s egy negyediket, mely az egész életük átadását szimbolizálja. E negyedik dandára tett utalás a következő szútra:
nāradastu tadarpitākhilācāratā tadvismaraṇe paramavyākulateti | 19
nāradaḥ – Nárada; tu – ám; tad-arpita-akhila-ācāratā – néki átadott teljes viselkedés; tad-vismaraṇe – őróla megfeledkezéskor; parama-vyākulatā – legnagyobb zaklatottság; iti – így
Ám Nárada szerint: teljesen őnéki ajánlott élet, s kínzó gyötrelem a róla megfeledkezés (pillanatában).
A bhakta elégedett, s elégedettségét Istenhez fűződő kapcsolatának nektárédes ízei adják. Ebben a helyzetben úgy látja, hogy elviselhetetlen fájdalommal járna, ha csupán egy pillanatra is megfeledkezne róla. Még az is fájdalmas, mikor pislogás közben csupán egy pillanatra is lecsukódik a szem. A gópík így énekelnek: „Mikor napközben az erdőben vándorolsz, számunkra egyetlen pillanat egész világkorszaknak tűnik, hiszen nem láthatunk téged. (És este,) göndör fürtjeid ölelte szépséges orcádban is csak az ostoba szempilla-teremtő (Brahmától kapott) szemekkel gyönyörködhetünk.” (Bhág. 10.31.15.) Ugyanezt az érzést foglalja versbe Csaitanja Maháprabhu, a Siksástaka hetedik strófájában: „Góvinda távollétében üressé vált az egész világ. Szememből záporoznak a könnyek, s egy pillanat felér egy világkorszakkal.” A távollét érzése nagyon intenzív, s még szorosabbra fűzi a szeretetet.
asty-evam evam | 20
asti – van; evam evam – így
Bizony, így van, így.
yathā vraja-gopikānām | 21
yathā – miként; vraja-gopikānām – Vradzsa fejőslánykáié
Miként Vradzsa fejőslánykáinak (szeretete).
A szerető ragaszkodás példájaként Krsna is a gópíkat említi Uddhavának: „Elméjük a szerelem (szálaival) kötődött hozzám, s teljességgel megfeledkeztek saját magukról és rokonaikról, erről s a következő világról, mint ahogyan a transzba esett bölcs sem tudatos a nevek és formák világáról. Miként a folyók ömlenek a tengerbe (úgy jöttek el hozzám).” (Bhág. 11.12.12.)
tatrāpi na māhātmya-jñāna-vismṛty-apavādaḥ | 22
tatra-api – akkor még; na – nem; māhātmya-jñāna-vismṛti-apavādaḥ – fenség-tudat-elfeledésének kritikája
Nem (állja meg a helyét) a fenség-tudat elfelejtésének kritikája.
tad-vihīnaṁ jārāṇāmiva | 23
tad-vihīnam – anélkül; jārāṇām – szeretőké; iva – mint
Anélkül (a fenség-tudata nélkül), (szeretetük) akár a (kéjvágyó) szeretőké.
Felmerülhet a kétely: a gópík Krsnához nem mint a fenséges Istenhez közeledtek, hanem mint kedvesükhöz –vajon nem kéjvágy ösztönzi őket? Alátámasztható e gondolat azzal, hogy a Bhágavata-purána éppen a vágy példájaként említi őket. Az ember valamiképpen gondoljon Krsnára – hangzik a jótanács –, hiszen az indítéka lehet bármi. Sikeressé válhat akkor is, ha vágya folytán, gyűlöletből, félelemből vagy akár rokoni ragaszkodásból gondol reá: „Vrndávan fejőslánykái a vágyuk miatt, Kansza félelme miatt, a Sisupál vezette királyok gyűlöletük miatt, a Vrsnik rokonságuk miatt, ti (a Pándavák) gyöngéd ragaszkodásotok miatt, mi pedig szerető érzéseink miatt (gondolunk Krsnára), ó, Hatalmas király!" (Bhág. 7.1.31.)
S ha kéjvágynak vélnénk a gópík szeretetét, íme az ellenérv: tévedés volna kéjvágyként jellemezni a gópík szeretetét, hiszen annak célja kizárólag Krsna öröme, márpedig...
nāstyeva tasmiṁstatsukhasukhitvam | 24
na-asti – nincs; eva – bizony; tasmin – abban; tad-sukha-sukhitvam – az ő (Krsna) örömének boldogsága
A (kéjvágyban) nem az „ő öröme” okoz boldogságot.
Nárada érvelése szerint ha azt állítjuk, hogy az isteni fenség híján a gópík indítéka a kéjvágy, akkor megfeledkezünk arról, hogy egy cseppnyi önzés sem mutatkozott bennük. Márpedig a káma önző természetű. Mi a boldogságom forrása? a saját örömöm, vagy az „ő öröme”, Krsna öröme? A gópík csakis Krsna öröméért éltek, s ez azt mutatja, hogy ha nem is a fenséges Istent imádták, rajongó szeretetük a bhaktinak azokkal a jellemvonásaival bír, melyet a 19. szútra említ: végleges és teljes, teljességgel önzetlen önátadás.
Csaitanja Maháprabhu a fenség és a rajongó istenszerelem témájával kapcsolatban ekképpen tanítja Rúpa gószvámít: „A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van, a fenség (aiśvarya) tudatával kevert az egyik, a kévalá a másik. Gókulában a fenség tudata nincs jelen, a kévalá szeretet (a jellemző), míg a két városban (Mathurában és Dvárakában) és a Vaikuntha világokban a fenség útját járják. A fenség tudatának elsődlegessége elnyomja a szeretetet, míg ha látja is a fenséget, nem törődik vele – ez (utóbbi jellemzi) a kévalá bhakti útját. A fenség a higgadt (śānta) és a szolgáló hangulatban fokozhatja az érzelmeket, ám a szülői, baráti és szerelmes hangulatban visszahúzódik.” (Csaitanja-csaritámrta 2.19.192-195.) A fenség-tudat (aiśvarya) árnyalta istenszeretet tudatában van Isten istenségének, így a hívő magától értetődő természetességgel alárendeltként viselkedik, ám ez az attitűd távolságot tart az imádó és az imádott között – elnyomja a szeretetet. Az isteni fenségről megfeledkező állapotot Csaitanja a kévalá kifejezéssel jellemzi… a szó jelentése kizárólagos, teljes, egész, illetve tiszta, egyszerű, zavartalan.
A beszélgetés folytatásában Csaitanja példákat is említ. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak a börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban megfeledkezett a látványról, s magához szorította kisfiát. Hasonlóképpen Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, imáit felajánlva könyörgött bocsánatért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk fesztelenül játszanak vele, együtt örvendeznek a démonok felett aratott rendkívüli győzelmeken, ám ha a birkózásban Krsna veszít, a vállán viszi játszótársát.
~~~~~~~~~~~~
·
Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
·
Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán
Bejegyzések
