A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gópí. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gópí. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. szeptember 5., szombat

Rámánanda-szamvád – az út


sādhya-vastu sādhana vinu keha nāhi pāya |
kṛpā kari' kaha, rāya, pābāra upāya ||197||


(197) (Az Úr folytatta:) A tökéletesség az ahhoz vezető út nélkül nem érhető el.
Kérlek szépen, Ráj, beszélj most az elérés módjáról!

A sādhana (eszköz, módszer, út) és a sādhya (elérendő cél, tökéletesség) szavak gyöke egyaránt a sādh – befejez, lezár, tökéletessé tesz. A sādhya a gyökből képzett beálló melléknévi igenév: befejezendő, tökélyre viendő – főnévként maga a tökéletesség. Az -ana képző (ha a szó főnév) a cselekvés megnevezésére utal: befejezés, tökéletessé tevés – és átvitt értelemben mindaz az eszköztár, minek révén elérhető a tökéletesség.

Az eszményekről való beszélgetés önmagában üres volna, szorosan hozzátartozik az eszmény elérésnek útja-módja is. A beszélgetés folytatása tehát erről, a legmagasabb eszmények elérésének módjáról szól majd.


rāya kahe – yei kahāo, sei kahi vāṇī |
ki kahiye bhāla-manda, kichui nā jāni ||198||
tribhuvana-madhye aiche haya kon dhīra |
ye tomāra māyā-nāṭe ha-ibeka sthira ||199||
mora mukhe vaktā tumi, tumi hao śrotā |
atyanta rahasya, śuna, sādhanera kathā ||200||


(198) Rámánanda Ráj így felelt: Csupán azokat a szavakat ismétlem melyek kimondására te késztetsz,
legyen az jó, vagy rossz. Azon túl nem tudok semmit.
(199) E három világban vajon ki lehetne józan,
ki maradhat szilárd illúziód táncában?
(200) Az ajkaimmal te beszélsz, és te is hallgatod szavaim –
bizony, roppant rejtélyes mindez. Halld hát most az elérés módjának (szádhana) kifejtését:

rādhā-kṛṣṇera līlā ei ati gūḍhatara |
dāsya-vātsalyādi-bhāve nā haya gocara ||201||
sabe eka sakhī-gaṇera ihāṅ adhikāra |
sakhī haite haya ei līlāra vistāra ||202||
sakhī vinā ei līIā puṣṭa nāhi haya |
sakhī līlā vistāriyā, sakhī āsvādaya ||203||
sakhī vinā ei līlāya anyera nāhi gati |
sakhī-bhāve ye tāṅre kare anugati ||204||
rādhā-kṛṣṇa-kuñjasevā-sādhya sei pāya |
sei sādhya pāite āra nāhika upāya ||205||


(201) Rádhá és Krsna kedvtelései felettébb bensőségesek,
nem ragadható meg a szolgai, szülői vagy más érzelemben.
(202) Mindenki közül egyedül csupán Rádhá barátnői pillanthatnak be ide,
hiszen ők e kedvtelések kiáradásai.

Pillanthatnak be ide: a bengáli eredeti az adhikāra („rá-tevés”) kifejezést használja, ami felhatalmazást, jogosultságot jelent, olyan tekintélyt, aki méltóvá vált valamire. Itt egy olyan sajátos látásmódról van szó, mely egyedül Rádhá közvetlen barátnőié.
Kiáradás
: a vistāra szó kiterjedést jelent. A Rádhá és Krsna szerelme Rádhá társnőin, barátnőin, a szakhíkon keresztül árad ki, ők érzik át azt igazán, ezért e bensőséges kedvtelésekhez ők közeledhetnek egyedül.

(203) A barátnők nélkül nincs ki táplálhatná e kedvteléseket,
ők árasztják ki őket, és ők is ízlelik.
(204) Mások számára nélkülük nincs út e kedvtelések felé,
ám aki a barátnők hangulatában őket követi,
(205) az Rádhá és Krsna erdei lugasbéli szolgálatát nyeri el.
E tökéletességhez másként lehetetlen hozzájutni.

Ugyanerről szól a vers:

vibhur api sukha-rūpaḥ sva-prakāśo 'pi bhāvaḥ
kṣaṇam api na hi rādhā-kṛṣṇayor yā ṛte svāḥ |
pravahati rasa-puṣṭiṁ cid-vibhūtīr iveśaḥ
śrayati na padam āsāṁ kaḥ sakhīnāṁ rasa-jñaḥ ||206||


(206) Bár mindent átható, maga a megtestesült boldogság, és önragyogó ez az érzelem,
Rádhá és Krsna szerelme, még egy pillanatra sem lehet meg az övéi nélkül.
Ők érzik ezen ízek teljességét, mely lelki gazdagsággal áradó, akár az Úr maga.
Ki ne keresne hát menedéket Rádhá barátnőinél, kik mindent tudnak a lelki ízekről!
(Krsnadász Kavirádzs gószvámí: Góvinda-lílámrta 10.17.)

Más szövegváltozatban a vers eleje így hangzik: vibhur atisukha-rūpaḥ – a megtestesült rendkívüli boldogság.

sakhīra svabhāva eka akathya-kathana |
kṛṣṇa-saha nija-līlāya nāhi sakhīra mana ||207||
kṛṣṇa saha rādhikāra līlā ye karāya |
nija-sukha haite tāte koṭi sukha pāya ||208||
rādhāra svarūpa – kṛṣṇa-prema-kalpalatā |
sakhī-gaṇa haya tāra pallava-puṣpa-pātā ||209||
kṛṣṇa-līlāmṛta yadi latāke siñcaya |
nija-sukha haite pallavādyera koṭi-sukha haya ||210||


(207) A barátnők természetében van egy megmagyarázhatatlan vonás:
soha nem merül fel bennük a gondolat, hogy Krsnával csupán a saját örömükre legyenek.
(208) Amilyen boldogságot okoznak Rádhiká kedvtelései Krsnával,
annak a boldogságnak ők a milliószorosát érzik.
(209) Rádhá eredeti természete szerint a Krsna iránti szerelem csoda-liánja,
barátnői pedig e növényke hajtásai, virágai és levelei.

csoda-lián: A mennyek növénye a kalpa-taru, a kívánságteljesítő fa, melynek az árnyékába érve az ember minden kívánsága teljesül. Ahogy a fára felkúszik a lián, éppúgy öleli Krsnát Rádhá – így a kalpa-latā, a kívánságteljesítő lián Rádhá jelképe.

(210) Amikor Krsna kedvteléseinek ambróziája öntözi a liánt,
a hajtások, virágok és levelek boldogsága milliószorosa a növény saját boldogságának.

Erről szól a vers is:

sakhyaḥ śrī-rādhikāyā vraja-kumuda-vidhor hlādinī-nāma-śakteḥ
sārāṁśa-prema-vallyāḥ kisalaya-dala-puṣpādi-tulyāḥ sva-tulyāḥ |
siktāyāṁ kṛṣṇa-līlāmṛta-rasa-nicayair ullasantyām amuṣyāṁ
jātollāsāḥ sva-sekāc chata-guṇam adhikaṁ santi yat tan na citram ||211||


(211) Vradzsa éj-lótusza holdjának gyönyört árasztó (hládiní) energiája Srí Rádhiká.
Az ő leglényege a rajongó szerelem, mely olyan akár egy lián. Barátnői e lián hajtásai, levelei és virágai, kik így azonosak vele.
E tündöklő növényt Krsna kedvteléseinek nektárjával megöntözve az őbennük
ébredő boldogság százszorosa a növény sajátjánál, s ebben semmi meglepő nincs.
(Krsnadász Kavirádzs gószvámí: Góvinda-lílámrta 10.16.)

Éj-lótusz: a kumuda olyan lótuszvirág, mely a telihold sugarainak érintésére bontja ki szirmait. Vradzsa éj-lótuszának Krsnacsandra a holdja, ám e hold (ami szokásosan a nektár forrása) a nektárt Rádhától nyeri. Lásd a fejezet korábbi verseiben:
(157) Megörvendezteti Krsnát, ezért mondják gyönyör-adónak (hládiní).
E sakti révén ő maga kóstolja az örömöket.
(158) A megtestesült öröm, Krsna így ízleli az örömöt,
ám a bhakták sokaságát is a gyönyör-adó (hládiní) energia örvendezteti meg.

yadyapi sakhīra kṛṣṇa-saṅgame nāhi mana |
tathāpi rādhikā yatne karāna saṅgama ||212||
nānā-cchale kṛṣṇe preri' saṅgama karāya |
ātma-kṛṣṇa-saṅga haite koṭi-sukha pāya ||213||
anyonye viśuddha preme kare rasa puṣṭa |
tāṅ-sabāra prema dekhi' kṛṣṇa haya tuṣṭa ||214||
sahaja gopīra prema nahe prākṛta kāma |
kāma-krīḍā-sāmye tāra kahi kāma-nāma ||215||


(212) Bár a barátnők nem gondolnak arra, hogy Krsna társaságában legyenek,
Rádhiká mégis nagy buzgalommal próbálkozik létrehozni az ilyen találkozókat.
(213) Változatos ürügyekkel küldi őket Krsnához, hogy elrendezze a találkát,
s ez neki milliószor nagyobb boldogságot jelent, mintha ő maga találkozna Krsnával.
(214) A (barátnők) egymás iránt érzett makulátlan szeretete fokozza a (szerelem) ízét,
s e szeretetük láttán Krsna maga is elégedetté válik.
(215) A gópík szeretetének természete, hogy nyoma sincs benne anyagi kéjnek,
ám mert hasonlatos a kéjes évődéshez, ezért kéjnek (káma) mondják.

premaiva gopa-rāmāṇāṁ kāma ity agamat prathām |
ity uddhavādayo 'py etaṁ vāñchanti bhagavat-priyāḥ ||216||


(216) A pásztorleányok szeretete kéjként híresült el,
bár Uddhava, s Magasztos Úr többi kedves híve is erre vágynak csupán.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.285-286.)

A vers első fele idézet a Szátvata-tantrából (4.12.):

premaiva gopa-rāmāṇāṁ kāma ity agamat prathām
ekaiva bhaktiḥ śrī-viṣṇoḥ prītir ity ucyate budhaiḥ
nirguṇatvād akhaṇḍatvād ānandatvād dvijottama ||


A pásztorleányok szeretete kéjként híresült el,
ám e Srí Visnu iránti kizárólagos szeretet a bölcsek prítinek nevezik,
mert anyagi vonásoktól mentes, töretlen, és gyönyörrel teli, ó bráhmana.

A príti szó jelentése: szeretet.
A Bhakti-raszámrta-szindhu versének második fele pedig a Bhágavata purána 10.47.58. versére tett utalás, melyben Uddhava ekképp a gópíkat magasztalja:

etāḥ paraṁ tanu-bhṛto bhuvi gopa-vadhvo
govinda eva nikhilātmani rūḍha-bhāvāḥ |
vāñchanti yad bhava-bhiyo munayo vayaṁ ca
kiṁ brahma-janmabhir ananta-kathā-rasasya ||


E pásztorleányok a legkiválóbb élőlények a földkerekségen
kik Góvinda, a mindenség lelke iránt táplálnak heves érzelmeket.
(Ilyen érzelmekre) vágynak a léttől rettegők, a bölcsek, és mi is.
Mire hát az isteni születések azoknak, kik a Végtelenről szóló történeteket ízlelik?

E versben a brahma-janma jelentése kétféle lehet, vagy Brahmá születésére, vagy a bráhmanák háromféle születésére utal (vér szerinti, beavatás szerinti, és az áldozat szerinti).

Mi hát a különbség a barátnők érzelmei és az anyagi kéj között?

nijendriya-sukha-hetu kāmera tātparya |
kṛṣṇa-sukha-tātparya gopī-bhāva-varya ||217||
nijendriya-sukha-vāñchā nāhi gopikāra |
kṛṣṇe sukha dite kare saṅgama-vihāra ||218||


(217) A kéj a saját érzékeink örömét célozza,
míg a gópík érzelmei csupán Krsna örömét kívánják.
(218) Szemernyi vágy nincs bennük saját érzékeik megörvendeztetésére.
Krsnának örömöt szerezni: a találkozásnak és kedvteléseknek ez ad értelmet.

yat te sujāta-caraṇāmburuhaṁ staneṣu
bhītāḥ śanaiḥ priya dadhīmahi karkaśeṣu |
tenāṭavīm aṭasi tad vyathate na kiṁ svit
kūrpādibhir bhramati dhīr bhavad-āyuṣāṁ naḥ ||219||


(219) Puha lótuszlábad durva keblünkre
óvatosan, finoman helyezzük, ó, kedves!
Ahogy az erdőt járod, vajon nem kínoznak
az apró kavicsok? Feldúl minket e gondolat, hiszen te vagy az életünk.
(Bhág. 10.31.19.)

A vers a gópík éneke című fejezet záróverse.

sei gopī-bhāvāmṛte yāṅra lobha haya |
veda-dharma-loka tyaji' se kṛṣṇe bhajaya ||220||
rāgānuga-mārge tāṅre bhaje yei jana |
sei-jana pāya vraje vrajendra-nandana ||221||
vraja-lokera kona bhāva lañā yei bhaje |
bhāva-yogya deha pāñā kṛṣṇa pāya vraje ||222||
tāhāte dṛṣṭānta – upaniṣad śruti-gaṇa |
rāga-mārge bhaji' pāila vrajendra-nandana ||223||


(220) Aki a gópík érzelmeinek nektárjára sóvárog,
az a véda, a dharma vagy a világ véleményét mellőzve imádja Krsnát.
(221) Aki őt imádja a szeretet példáját követő ösvényen (a rágánuga-bhaktin) járva,
az Vradzsában a pásztorok vezérének fiát éri el.
(222) Aki Vradzsa világának bármely érzelmében végzi imádatát,
az ahhoz az érzelemhez illő testet kapva éri el Krsnát Vrndávanban.

Világi mércével nem mérhető Rádhá és Krsna szerelme, s így a gópík érzelemvilága sem. Az őket követő hívő nem felelőtlen – ám nincs más mércéje, csakis ez a lobogó érzelem, így sem a világi erkölcs, sem a dharma rendje, de még a véda eszményei sem mérvadóak számára. A spontán szeretetben élőket (a gópíkat) követve kétségtelenül a gópík rajongásának tárgyát, Rádhá-Krsnát éri majd el.

(223) Példája ennek az upanisadok és a szentírások megtestesítői,
kik a spontán szeretet útján imádva érték el a pásztorok vezérének fiát.

nibhṛta-marun-mano 'kṣa-dṛḍha-yoga-yujo hṛdi yan
munaya upāsate tad arayo 'pi yayuḥ smaraṇāt |
striya uragendra-bhoga-bhuja-daṇḍa-viṣakta-dhiyo
vayam api te samāḥ sama-dṛśo 'ṅghri-saroja-sudhāḥ ||224||


(224) Ő él a szabályozott légzéssel és elmével, az érzékeik megszilárdításával jógát gyakorlók szívében,
őt imádják a bölcsek, ám még az ellenségei is elérik őt, mert szakadatlanul reá gondolnak.
E leányok pedig gondolataikat csupán a kígyókirály testéhez hasonlatos karjaira szegezik –
mi pedig hozzájuk hasonlóak, vélük azonosan látók, s lótuszlábad nektárjára vágyók vagyunk.
(Bhág. 10.87.23.)

sama-dṛśaḥ-śabde kahe sei bhāve anugati |
samāḥ-śabde kahe śrutira gopī-deha-prāpti ||225||
aṅghri-padma-sudhāya kahe kṛṣṇa-saṅgānanda |
vidhi-mārge nā pāiye vraje kṛṣṇa-candra ||226||


(225) Az „azonosan látó” kifejezéssel azt mondják: ugyanazt az érzelmet élik,
a „hasonlóak” szóval pedig azt, hogy a megszemélyesült szentírások gópí-testet nyernek,
(226) a „lótuszlábad nektárja” pedig a Krsna társaságából fakadó gyönyör.
Ám a rituális szeretet (vaidhi-bhakti) útján járva nem érhető el a vradzsabéli Krsnacsandra.

nāyaṁ sukhāpo bhagavān dehināṁ gopikā-sutaḥ |
jñānināṁ cātma-bhūtānāṁ yathā bhakti-matām iha ||227||


(227) E Magasztos Úr, a pásztorasszony fia nem érhető el oly könnyedén a test-tudatban élők,
a lemondásnak szentelődő tudósok, vagy akár a lelki természetben megállapodottak számára, mint az odaadó szeretettel felé fordulóknak.
(Bhág. 10.9.21.)

Baladév Vidjábhúsan e verset kommentálva a Krsnát nem egykönnyen elérők csoportjait az alábbiak szerint magyarázza: dehin (szó szerint „testes”, testetöltött): a világi tettekbe bonyolódó, test-tudatú; jñānin (tudó, bölcs): vezeklők, akik lelki természetüknek és a Felsőléleknek is alapos ismerői; ātma-bhūta (lélekben létező, vagy maga-teremtette): akik szilárdan és végérvényesen elkülönülnek a testtudattól, mint a Szanaka vezette kumárák, vagy pedig Suka által az előző versben említett Brahmára, Sivára, Laksmíra, és a többi kiválóságra vonatkozik.

ataeva gopī-bhāva kari aṅgīkāra |
rātri-dina cinte rādhā-kṛṣṇera vihāra ||228||
siddha-dehe cinti' kare tāhāṅñi sevana |
sakhī-bhāve pāya rādhā-kṛṣṇera caraṇa ||229||
gopī-ānugatya vinā aiśvarya-jñāne |
bhajileha nāhi pāya vrajendra-nandane ||230||
tāhāte dṛṣṭānta lakṣmī karila bhajana |
tathāpi nā pāila vraje vrajendra-nandana ||231||


(228) Ezért a gópík érzelmeit felvállalva
(az ember) gondoljon éjjel s nappal Rádhá és Krsna kedvteléseire,
(229) és szolgáljon odaát, lelki teste tudatában,
így Rádhá barátnői érzelmeivel Krsna lábát nyeri el.

lelki test: siddha-deha, azaz tökéletes, nem anyagi test.

(230) Ám a gópík követése nélkül, a fenség tudatában
imádva nem éri el a pásztorok vezérének fiát (Krsnát).
(231) Jó példa erre Laksmí imádata,
aki nem érte el a pásztorok vezérének fiát.

nāyaṁ śriyo 'ṅga u nitānta-rateḥ prasādaḥ
svar-yoṣitāṁ nalina-gandha-rucāṁ kuto 'nyāḥ |
rāsotsave 'sya bhuja-daṇḍa-gṛhīta-kaṇṭha-
labdhāśiṣāṁ ya udagād vraja-sundarīṇām ||232||


(232) Ez nem a hőn szeretett, mellkasán pihenő hitves, Srí iránti szívélyesség,
nem is a mennyek hajadonjainak lótusz-illatú szépsége, mit sem szólva másokéról!
A rásza-tánc ünnepén az Ő karjai ölelték nyakukat,
ebben az áldásban részesültek Vradzsa szépségei!
(Bhág. 10.47.60.)

E vers a fejezetben már felbukkant, a 80. strófa szintén idézi.

eta śuni' prabhu tāṅre kaila āliṅgana |
dui jane galāgali karena krandana ||233||
ei-mata premāveśe rātri goṅāilā |
prātaḥ-kāle nija-nija-kārye duṅhe gelā ||234||


(233) Ezt hallván az Úr megölelte őt,
és egymás vállát átkarolva könnyekre fakadtak.
(234) Így, a rajongó istenszeretetben elmerülve telt az éjszaka.
Reggel aztán mindketten távoztak, hogy eleget tegyenek kötelességeiknek.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. március 7., szombat

nőkről


A bhakti-jóga iránt érdeklődő emberek közt forgolódva olykor kényelmetlenül érzem magam, mikor a nőkről beszélnek. E cikk célja néhány gyakran hallott gondolatot kissé körbejárni.
Sok minden keveredik ezekben a gondolatokban. Élettan, hagyomány, szokásrend… nem egyszerű feladat a tisztánlátás. Ott a hagyomány, ami más életet tart ideálisnak a férfiak és mást a nők számára. Itt a bennünket körülvevő világ, amiben néha eltúlzottan is egyformának tekintik a nemeket (szemléletes példa a traktoroslány). A téma tengeréből most csupán egy cseppecskét vizsgálnék meg alaposabban.
A patriarchális hagyományból fakadóan sokáig és sokan a nőket alacsonyabbrendűnek tekintették. Ez a gondolat a vallásgyakorlatba is mélyen beágyazódott… és szerte a világon a kinyilatkoztatás köntöse mögé bújva ma is hat. Mennyire általánosan? csupán a hangulat felidézésének kedvéért néhány idevágó gondolat a kereszténység világából:

„A nő hiányos és satnya, mert a férfi magvában lévő aktív erő hajlamos tökéletes hímnemű utódot létrehozni, míg a nő az aktív erőbe került hibából születik.” (Aquinói Tamás)

„A férfiaknak széles a válluk és keskeny a szájuk, ezért intelligensek. A nőknek ezzel szemben keskeny a válluk és széles a szájuk. A nők teremtettségi vonásai mutatják, hogy otthon kell maradniuk, mert széles a csípőjük és tomporuk, amin ülhetnek, hogy őrizzék a házat.” (Luther Márton)

„Nem helyes, ha a férfiak leülnek, hogy hallgassanak egy nőt… Még akkor is csekély hatásúak a nők szavai, ha csodálatra méltó vagy akár jámbor dolgokat mond, hiszen nő szájából származnak.” (Origenész)

És olykor egymásnak ellentmondónak tűnik a keresztény álláspont is: „Mint a szentek minden egyházában, az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, nekik engedelmeskedniük kell, ahogy a törvény is mondja. Ha tudni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüktől, mert az asszonynak nem illik az Egyházban beszélnie.” (1Kor 14.34-35.) – írja Pál, míg másutt: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Galata 3.28.)

Ám nem a kereszténységről szeretnék beszélni… hanem a Csaitanja-követő vaisnavák közt hallott néhány érvről. Vizsgáljuk meg őket kicsit mélyebben… hátha másról szólnak, mint első pillantásra látszik.


„ne bízz a nőkben és a politikusokban”

A gyakran visszatérő megállapítással Sríla Prabhupád kommentárjaiban is találkozunk, egy példa: „Csánakja Pandit azt tanácsolta: viśvāso naiva kartavyaḥ strīṣu rāja-kuleṣu ca. „Sose bízz nőkben vagy politikusokban!” Mindenki feltételekhez kötött és elesett, amíg nem emelkedik a lelki tudat szintjére, különösen a nők, akik kevésbé intelligensek, mint a férfiak. A nőket a súdrákhoz és a vaisjákhoz hasonlítják (striyo vaiśyās tathā śūdrāḥ). A lelki szinten azonban, amikor valaki felemelkedik a Krsna-tudat síkjára, lehet akár férfi, akár nő, súdra vagy bárki más, mindenki egyenlő.” (Bhág. 9.14.36. kommentárja)

Az idézett Csánakja-vers a Níti-darpana (Az erény tükre) 1.15. strófája, így hangzik:

unmattānāṁ bhujagānāṁ śṛṅgiṇāṁ śastra-pāṇinām |
viśvāso naiva kartavyaḥ strīṣu rāja-kuleṣu ca ||


Részegben, kígyóban, szarvval rendelkező állatban, felfegyverzett emberben
nőkben és az udvartartásban ne bízzék (az ember).

A szöveg más változata a folyót és a karommal rendelkező állatokat tartja még megbízhatatlannak. A részeg ember éppúgy kiszámíthatatlan, mint a veszélyes vadak, a felfegyverzett ember készen áll mások elpusztítására. S aki hatalommal bír, azt megkörnyékezik: nők a másik nem iránti vonzalmán keresztül, az udvartartás, a család (a kula szó családot, nemzetséget jelent elsődlegesen), a miniszterek pedig gyakran a saját érdekükben lobbiznak – s nem a közjót, vagy egyszerűen csak az ország, az uralkodó érdekét szolgálják. Ha hatalmad van, akkor könnyen megeshet, hogy a hatalmad a vonzó, és nem te… Csánakja itt inkább erről szól, mint a nők megbízhatatlanságáról.
Ugyanakkor: valóban, Csánakja versei közt számos nőket bíráló verset találunk… ahogy a férfiak gyengeségéről, vagy rossz tulajdonságairól is.

„a nők kevésbé okosak”

A fent idézett kommentár is megemlíti, hogy a nők kevésbé intelligensek, mint a férfiak, ám van, ahol – úgy tűnik –, a sásztra állítja ezt. A Bhágavata-purána 1.4. fejezetében a mű keletkezéséről olvashatunk. Vjásza összeállította a Védákat, s külön a Mahábháratát. Az 1.4.25. versből, kiknek kedvéért, kinek áldására írta a Mahábháratát:

strī-śūdra-dvija-bandhūnāṁ trayī na śruti-gocarāḥ


A nők, a súdrák, a kétszerszületettek barátai, a három (védához) nem folyamodók…

A vers nem az intelligenciáról szól, hanem egyszerűen más életfeladatról. A hagyomány szerint a védahimnuszok recitálása a bráhmana, ksatrija és a vaisja férfiak feladata… elsősorban a bráhmanáké. Az ő képzésük foglalta magában a véda-tanulmányokat. Számukra nem lehetőség, nem jog, hanem kötelesség a véda recitálása. A nők és a súdrák nem részesültek ilyen természetű képzésben... egyszerűen más volt a társadalomban betöltött szerepük. A nők a mai normáinkhoz képest korán férjhez mentek, és a mai normáinkhoz képest sokkal több gyerek felnevelésével törődtek… és ez más életet követelt. A vers a szemléletes śruti-gocara szót használja… a go-cara szó szerint tehén-járásnyit jelent, ameddig a jószág elballag a legelőn. Átvitt értelemben valaki/valami hatókörét… a nők, s súdrák és a kétszerszületettek barátai nincsenek a három véda hatókörében. Kik ezek a barátok? Srídhar szvámí kommentárja szerint: dvija-bandhavas traivarṇikeṣv adhamāḥ, azaz a három varna tagjai közül az alantasok – akiknek bár kötelességük volna, mégsem zengik a védahimnuszokat.
Összefoglalva: mindegy miért, tanulmányaik, képességeik, vagy éppen hiányosságaik miatt nem zengik a védát – könyörületesen, az ő javukra gondolva mondja tollba Vjásza Mahábháratát.

De hát Sríla Prabhupád is megerősíti számos helyen a kommentárjában, hogy a nők kevésbé intelligensek – hangzik az ellenvetés. Tisztelettel... ám nem értek egyet ezzel a gondolattal. Igen, más felépítés, az agyféltekék, nem ugyanolyan a férfi és a nő… s erről lehet józanul beszélgetni. Ám nem tartom helyes következtetésnek, hogy attól lesz valaki okosabb, mert más kromoszómakészlettel született e testbe.
Sríla Prabhupád ifjúkorában a 20. század elejének tudományos szemlélete szerint tanult nyugati szellemiségű iskoláiban. S akkoriban valóban azt gondolták, hogy az okosság az agytérfogat függvénye, s mert a nők agyának térfogata kisebb, ezért eleve kevésbé okosak… az idézett kommentárokban is ez a szemlélet tükröződik. Ám ezt a nézetet ma az élettan tudósai cáfolják, s rámutatnak: a barázdáltság mértéke sokkal fontosabb mutató.

A nők nem kevésbé okosak az óind tradíció szerint... csak éppen más a feladatuk. És e kötelességük állhatatos végzése bölcsességgel áldja meg őket – olvashatjuk a Mahábháratában. Ott a történet, a könnyen haragra gyúló bráhmanáról, és a neki alamizsnát adó asszonyról. Vagy Szávitríről, aki a halál urát győzte le, hogy visszahozza az életbe férjét. S ha tudós asszonyokra gondolunk, a Brhadáranjaka-upanisad juthat eszünkbe, s ott a történet a vitáról Dzsanaka király udvarában. A jelenlevő bráhmanák körében Gárgí, Vacsaknu leánya is vitázott Jágjavalkjával (Brh. 3.6.)
Szintén a Brhadáranjaka-upanisadból ismerjük, Jágjavalkja miként vonult vissza a családos élettől. Két felesége volt, Kátjájaní, és Maitréjí.

„Maitréji – szólt egyszer Jágjavalkja – bizony elhagyom ezt a (családos) állapotot. Hadd osszam szét mindenemet közted s Kátjájaní között!
Szólt Maitréjí:
– Kedves uram, mondd meg nékem, ha enyém volna kerek e világ minden kincsével együtt, vajon halhatatlan volnék, avagy sem?
– Nem – felelte Jágjavalkja –, hanem úgy élnél, mint a gazdagok. Ám a vagyon nem nyújthat halhatatlanságot.
Szólt Maitréjí:
– Mit kezdjek olyasmivel, ami nem tesz halhatatlanná? Uram, inkább azt mondd el nekem, amit tudsz (a halhatatlansághoz vezető útról)!” (Brh. 2.4.1-3.)

Végezetül hadd idézzek fel egy történetet a Mahábháratából. Bhísma meséli el egy Csirakárí nevű bráhmana sorsát, aki apja parancsa és anyja oltalmazásának kötelessége közt őrlődik. Számbaveszi az érveket, s így gondolkodik édesanyjáról: „ő az oltalom, a gyógyír minden bajban. Egészséges vagy nem, sovány vagy nem, az anya mindig védi a fiát. Az elrendelés szerint a fiúnak nincs más védelmezője. A fiú akkor öregszik meg, akkor sújtja a bánat, akkor tűnik a szemében üresnek a világ, amikor elveszti az anyját. Nincs még egy olyan menedék, mint az anya. Nincs olyan védelem, mint az anya. Senki sem olyan kedves, mint az anya. Ő a fiú fenntartója (dhátri), mivel a méhében hordozta. Dzsanani, mert a születésének fő oka. Ambá, mert fölnevelte. Viraszu, mert bátor gyermeket szült. Szurá, mert etette és törődött vele.”

Így tekint a óind tradíció a nőre: elsősorban anyaként.

A fenti posztot egy örvendetes hír is inspirálta: a nyugati vaisnavizmus legnépesebb közösségében immáron nő is szolgálhat diksá-guruként.

(az illusztráció forrása)

2018. december 15., szombat

az elhagyatott gópí éneke


śrī gopikā-viraha-gītam

A népszerű dal szerzője ismeretlen… olykor Dzsajadév, máskor Mírá Báí verseként hivatkoznak rá, bár valószínűleg egyik sem helytálló. A dal ugyanakkor szép:

ehi murāre kuñja-vihāre
ehi praṇata-jana-bandho |
he mādhava madhu-mathana
vareṇya keśava karuṇā-sindho ||


Jöjj el, Murári, Ligetekben kóborló!
Jöjj el (hozzám), meghódolt lelkek barátja!
Ó, Mádhava! Madhu végzete!
(Szívem) választottja! Késava! Könyörület óceánja!

A dal a hiány megéneklése… esdeklés: jöjj el hozzá, hallgass meg, hiszen te vagy a könyörület óceánja! Először Murárinak, Mura ellenségének szólítja Krsnát. Mura démon Narakászura várát védte, az erődítményt övező árok vizében élt. Krsna akkor győzte le, amikor a tizenhatezer hercegnőt kiszabadította. Az említés finom szemrehányás: tudom, boldoggá tetted a hercegnőket… most én következem! Gyere, rád vár a szerelem-liget! Lásd, a lábaidhoz borulva hódolok előtted! Nyoma sincs az ellenkezésnek, a dacnak: te a meghódoltak barátja vagy, hallgasd meg hát szavam!

rāsa-nikuñje guñjati niyataṁ bhramara-śataṁ kila kānta
ehi nibhṛta-patha-pāntha |
tvām iha yāce darśanadānaṁ he madhusūdana śānta ||1||


A szerelem-ligetben még mindig ott döngicsélnek a méhrajok, kedvesem!
Jöjj el (hozzám), Rejtekutak vándora!
Madhuszúdana, Elcsendesült! Kérve kérlek, add hogy láthassalak téged!

A méhek, a rejtekutak mind a titkos szerelem hangulatát fokozzák. Minden rád emlékeztet, céltalan-nyugtalanul bolyongunk az egykorvolt boldog kedvtelések színterén. Te elcsöndesült, megbékélt (śānta) vagy, megadhatod hát a mi szívünknek is e nyugalmat! A Madhuszúdana (Madhu elpusztítója) immáron a madhuval, mézzel kapcsolatos harmadik utalás, a refrénben kétszer is felbukkan: mādhava, madhu-mathana. A madhu szó mézet, melléknévként édeset, kellemest, vonzót jelent, ami a szanszkrt nyelvben elválaszthatatlan a szerelemtől (mādhurya). A Madhu végzete, elpusztítója (madhu-sūdana, madhu-mathana) Visnu neve: a teremtés hajnalán két démon Madhu és Kaitabha akarta elpusztítani Brahmát, s Hajagríva („lónyakú”) alakjában oltalmazta meg őt Visnu. A Mádhava név mézest, tavaszt – azaz a szerelem beteljesedését – jelenti, a Madhu végzete azonban éppen ellentétesen: a szerelem lerombolását. Itt állok az érzelmek megsemmisítő viharában: békíts meg, kérlek – énekel a gópí. A Madhu-szúdana névnek van egy további áthallása is: a sūdana szó gyöke, a sūd kettős jelentésű: elpusztít, illetve beleegyezik, megígér. A Madhu-szúdana így Madhu elpusztítója, de mézes, szerelmes ígéretet is jelent egyben. A refrén kétféle vágya e strófában egy szóban jelenik meg.

śūnyaṁ kusumāsanam iha kuñje śūnyaḥ keli-kadambaḥ
dīnaḥ kekikadambaḥ |
mṛdu-kala-nādaṁ kila sa-viṣādaṁ roditi yamunā svambhaḥ ||2||


Virág-vánkosod üresen árválkodik a ligetben, a kadamba-fád is téged nélkülöz,
a szomorúan lépkedő pávákkal együtt.
A Jamuná vize is csak csöndesen-lágyan csordogál, bánatosan ontva könnyeit.

A strófa tovább folytatja a környezet megfestését: nélküled üres virág-ülőhelyed, s a kadamba-fa is a Jamuná partján. Utóbbi a gópík ruháinak ellopásának történetére tett utalás – Krsna egy kadamba-fára aggatta az ellopott ruhákat. A máskor büszkén lépegető pávák most kedvtelenül lépegetnek, s a Jamuná is csak zokog.

nava-nīraja-dhara śyāmala-sundara candra-kusuma-ruciveśa
gopīgaṇa-hṛdayeśa |
govardhana-dhara vṛndāvana-cara vaṁśī-dhara parameśa ||3||


Kezedben friss lótusz, szépséges-feketén ragyogsz, pávaszem és virágdíszek ékesítik ruhád,
ó, gópík szívének kedves ura!
Góvardhan-hegy felemelője! Tulaszí-erdőben barangoló! Fuvolás! Legfelsőbb Úr!

A strófa Krsnát szólongatja, az első felét csupán a szebb olvashatóság kedvéért fordítottam leírásként.

rādhā-rañjana kaṁsa-niṣūdana praṇati-stāvaka-caraṇe
nikhila nirāśraya-śaraṇe |
ehi janārdana pītāmbara-dhara kuñje manthara pavane ||4||


Rádhá boldogsága! Kansza végzete! dalnokod lábadnál hódol
minden menedéknélküli oltalmánál.
Jöjj Dzsanárdan, Sárgaruhás! A ligetben, a lágy szellőben (várok rád)!

2018. november 17., szombat

Bilvamangala: Góvinda-Dámódara himnusz


Bilvamaṅgala: Govinda-dāmodara-stotram

A Bhágavata-purána tizedik énekének, Krsna történetének megrendítő-gyönyörű pillanata, mikor Krsna Akrúra kocsijára száll, s a magukról megfeledkező gópík e neveket kiáltva sírnak utána: Govinda Dāmodara Mādhava!
A történet kezdete Nárada Muni nevéhez fűződik – ő keresi fel Kanszát Mathurában, hogy elmondja: megjósolt végzete, Vaszudév nyolcadik fia még él, Vradzsában cseperedik. Kansza nyomban Akrúrát hívatta: a jámbor Akrúra bizonnyal Mathurába tudja invitálni Vaszudév fiait, s ott majd végeznek velük! Akrúra el is utazott, hogy találkozzék Krsnával és Balarámmal. Átadta nekik Kansza meghívását, de hűen feltárta azt is, milyen cselvetésre készül a király. Másnap kora reggel a fiúk fel is szálltak Akrúra kocsijára, hogy útnak induljanak. A gópík gyötrődtek: hogy lehet, hogy az Krsna és Balarám idősebb pártfogói elengedik őket erre a veszélyes útra… hiszen a vesztükbe rohannak? Állítsuk meg őket? de hát eddig titokban találkoztunk, ha utánuk szaladunk, lelepleződünk, mindenki megtudja, hogy rajongunk érte! Ám ahogy látták, hogy a kocsi elindul, semmivel nem törődve, kétségbeesetten szaladtak után. Sukadév gószvámí így számol be a történtekről:

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśaṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣakta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||


Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodta Krsnához,
hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! (Bhág. 10.39.31.)

A verset recitálva feltűnhet, hogy az első három sor versmértéke eltér az utolsóétól. Az első három páda 12 szótagból áll, a versmérték vaṁśasthavila – azaz a „bambuszfuvola ürege” – talán nem véletlen, hogy a versmérték is a fuvolaszavával a leányok szívét meghódító Krsnára utal. Az utolsó páda azonban egy szótaggal kevesebb, a sor ritmikája hasonló, ám az utolsó szótag elmarad – így lesz a fuvola szavából indravajrā, Indra gyémántkemény villáma –, a hiány pedig a gópík hangjának elcsuklását jelzi.

A déli-indiai költő Bilvamangala a Krsna után zokogó fejőslánykák kiáltozását fűzte költeményének refrénjébe. A vers mozaikszerű életképek, és fohászok sora: a képecskéken megannyi apró jelenet, melynek szereplői így kiáltoznak, zokognak, mormolnak, dadognak, meditálnak, korholnak vagy fohászkodnak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! Mindig, minden helyzetben zengd az Úr nevét – ez a vers alapgondolata. Ez zsong a gópíkban, és ezzel nekünk is példát mutatnak, hogy ezt zengjük boldogság vagy bánat közepette, vagy ha éppen kilátástalan helyzetbe kerülünk.

A nevek értelmezése, és a költemény rövidebb (laghu) változata e hivatkozásra kattintva olvasható.



agre kurūṇām atha pāṇḍavānāṁ
duḥśāsanenāhṛta-vastra-keśā |
kṛṣṇā tadākrośad ananya-nāthā
govinda dāmodara mādhaveti ||1||


Mikor a kuruk s pándavák előtt Duhsászana megragadta ruháját s haját
Krsná, kinek nincs más ura, így zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa viṣṇo madhu-kaiṭabhāre
bhaktānukampin bhagavan murāre |
trāyasva māṁ keśava lokanātha
govinda dāmodara mādhaveti ||2||


Srí Krsna, Visnu, Madhu és Kaitabha ellensége, híveihez könyörületes magasztos úr, Mura végzete,
ments meg engem, ó, Késava, világok ura, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vikretu-kāmā kila gopa-kanyā
murāri-pādārpita-citta-vṛttiḥ |
dadhyādikaṁ moha-vaśād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||3||


A fejőslánykák gondolatai csupán Murári lába körül forogtak, így mikor az aludtejet árulták,
a csodálattól elbűvölve akkor is csak ezt mondogatták: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Az árusok általában portékáikat kínálják, ám a fejőslánykák a tejtermékek eladása közben is csak Krsna nevét mondogatták.

ulūkhale sambhṛta-taṇḍulāṁś ca
saṅghaṭṭayantyo musalaiḥ pramugdhāḥ |
gāyanti gopyo janitānurāgā
govinda dāmodara mādhaveti ||4||


S miközben a mozsárban összegyűjtött rizst zúzzák, a teljesen meghódított
szívű gópík, kikben lángra gyúlt a szerelem, így énekelnek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A pramugdha szó pontos jelentése: megzavarodott, elájult. A versben arra utal, hogy Krsna teljesen, és végérvényesen meghódította a gópík szívét, kikben feléledt (janita) a szerelem (anurāga).

kācit karāmbhoja-puṭe niṣaṇṇaṁ
krīḍā-śukaṁ kiṁśuka-rakta-tuṇḍam |
adhyāpayām āsa saroruhākṣī
govinda dāmodara mādhaveti ||5||


Kezei lótusz-kelyhében ülő kis kedvencét, piros csőrű papagáját
így tanítgatta egy lótuszszemű leány: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-samūhaḥ
prati-kṣaṇaṁ piṇjara-sārikānām |
skhalad-giraṁ vācayituṁ pravṛtto
govinda dāmodara mādhaveti ||6||


A pásztorok asszonyai minden házban újra meg újra
így beszéltetik elcsukló hangon papagájaikat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

paryyaṅkikābhājam alam kumāraṁ
prasvāpayantyo’khila-gopa-kanyāḥ |
jaguḥ prabandhaṁ svara-tāla-bandhaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||7||


A bölcsőben fekvő fiúcskát elaltató pásztorlányok
fáradhatatlanul tapsolnak, s így dúdolnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

rāmānujaṁ vīkṣaṇa-keli-lolaṁ
gopī gṛhītvā navanīta-golam |
ābālakaṁ bālakam ājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||8||


Jasódá pillantása egyik fiúról a másikra rebbent, majd megragadott egy friss vaj-gombócot,
s így csalogatta kisfiát, Ráma öccsét: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vicitra-varṇābharaṇābhirāme
’bhidhehi vaktrāmbuja-rājaḥaṁse |
sadā madīye rasane’gra-raṅge
govinda dāmodara mādhaveti ||9||


A szépséges szavak ékességében gyönyörködő, ajkaim lótusza közt játszadozó királyi hattyú,
ó, táncra perdülő nyelvem, zengd mindig: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

ankādhirūḍhaṁ śiśu-gopa-gūḍhaṁ
stanaṁ dhayantaṁ kamalaika-kāntam |
sambodhayām āsa mudā yaśodā
govinda dāmodara mādhaveti ||10||


Mikor Kamalá egyetlen ura pásztorok közt rejtőzködő gyermekként az ölébe mászott, s mellét szopta,
a boldog Jasódá így szólongatta őt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kamalaika-kāntam: „Kamalá, azaz Laksmí egyetlen ura”, Visnu neve

krīḍantam antar-vrajam ātmānaṁ svaṁ
samaṁ vayasyaiḥ paśu-pāla-bālaiḥ |
premṇā yaśodā prajuhāva kṛṣṇaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||11||


Mikor Vradzsában a hasonló korú fiúkkal együtt vigyázta a jószágot,
Jasódá nagy szeretettel így hívogatta Krsnát: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

yaśodayā gāḍham ulūkhalena
go-kaṇṭha-pāśena nibadhyamānaḥ |
ruroda mandaṁ navanīta-bhojī
govinda dāmodara mādhaveti ||12||


Jasódá a tehénfékező kötéllel szorosan a mozsárhoz kötözte
a vajtolvajt, s halkan így sóhajtozott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

nijāṅgaṇe kaṅkaṇa-keli-lolaṁ
gopī gṛhītvā navanīta-golam |
āmardayat pāṇi-talena netre
govinda dāmodara mādhaveti ||13||


Krsna a kertben kuporgott, s egy karpereccel játszadozott, mikor Jasódá mama megragadott egy friss vaj-gombócot,
másik tenyerével eltakarta kisfia szemét, s így szólt hozzá: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-kadambāḥ
sarve militvā samavāya-yoge |
puṇyāni nāmāni paṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||14||


Az asszonyok minden egyes házban újra meg újra összegyűlnek,
s ott szakadatlan szent neveit zengik: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ház asszonynépe a napi munka közben is csak Krsnára emlékezik.

mandāra-mūle vadanābhirāmaṁ
bimbādhare pūrita-veṇu-nādam |
go-gopa-gopī-jana-madhya-saṁsthaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||15||


A szépséges arcú neveit zengik, ki bimba-piros ajkaival fújja fuvoláját, s a korall-fa alatt áll
a tehenek, a pásztorok, s a fejőslánykák körében. Góvinda, Dámódara, Mádhava!

utthāya gopyo’para-rātra-bhoge
smṛtvā yaśodā-suta-bāla-kelim |
gāyanti proccair dadhi-manthayantyo
govinda dāmodara mādhaveti ||16||


Kora hajnalban kelve a fejőslánykák Jasódá fiacskájának gyermeki játékaira emlékeznek,
s míg az aludtejet köpülik, hangosan énekelnek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jagdho’tha datto navanīta-piṇḍo
gṛhe yaśodā vicikitsayantī |
uvāca satyaṁ vada he murāre
govinda dāmodara mādhaveti ||17||


Valaki megette a vajgombócokat! Jasódá gyanakodva így faggatózik:
mondd meg nekem az igazat, Murári! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

abhyarcya gehaṁ yuvatiḥ pravṛddha-
prema-pravāhā dadhi nirmamantha |
gāyanti gopyo’tha sakhī-sametā
govinda dāmodara mādhaveti ||18||


Egy fiatalasszony túláradó szeretet heves árjában végezte otthoni imádatát, s köpülte a vajat.
Most barátnői körében énekel: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kvacit prabhāte dadhi-pūrṇa-pātre
nikṣipya manthaṁ yuvatī mukundam |
ālokya gānaṁ vividhaṁ karoti
govinda dāmodara mādhaveti ||19||


Egy másik fejőslányka éppen leteszi a köpülőfát, ahogy megjelenik a vaj az edényben,
mikor megpillantja Mukundát, s ő is dalolni kezd: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

krīḍāparaṁ bhojana-majjanārthaṁ
hitaiṣiṇī strī tanujaṁ yaśodā |
ājūhavat prema-pari-plutākṣī
govinda dāmodara mādhaveti ||20||


A szeretettől csillogó szemű Jasódá, aki csak fiacskája javára gondolt,
így hívogatta vacsorázni és fürödni a játékba belefeledkezett fiacskáját: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānaṁ nilaye ca viṣṇuṁ
devarṣi-mukhyā munayaḥ prapannāḥ |
tenācyute tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||21||


Nárada – az isteni bölcs – vezette szentek az ágyán elégedetten fekvő Visnu előtt hódolnak,
s így válnak egylényegűvé Acsjutával. Ekképp fohászkodnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vihāya nidrām aruṇodaye ca
vidhāya kṛtyāni ca vipramukhyāḥ |
vedāvasāne prapaṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||22||


Hajnalban, az álmokat maguk mögött hagyva s kötelességeiknek eleget téve a bráhmanák gyöngyei
a védamantrák zengése után mindig ezt recitálják: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vṛndāvane gopa-gaṇāś ca gopyo
vilokya govinda-viyoga-khinnam |
rādhāṁ jaguḥ sāśru-vilocanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||23||


Vrndávanban a pásztorok és fejőslánykák látva a Góvindától való elválás mélységes bánatát,
könnyben úszó szemmel így énekelnek Rádhának: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prabhāta-sañcāra-gatā nu gāvas
tad-rakṣaṇārthaṁ tanayaṁ yaśodā |
prābodhayat pāṇi-talena mandaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||24||


A tehenek pirkadatkor útnak indulnak a legelőre, Jasódá pedig fiacskáját, a kis pásztorlegényt
ébresztgeti lágyan simogatva őt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

pravāla-śobhā iva dīrgha-keśā
vātāmbu-parṇāśana-pūta-dehāḥ |
mūle tarūṇāṁ munayaḥ paṭhanti
govinda dāmodara mādhaveti ||25||


A levegővel, vízzel és falevelekkel táplálkozó, megtisztult vezeklők hosszú haja korallként tündököl.
Ott ülnek ők a fák tövében, és ezt recitálják: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśāṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣikta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||26||


Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodtak Krsnához,
hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Bilvamangala költeményének refrénje a Bhágavata-purána e versének (10.39.31.) részlete.

gopī kadācin maṇi-piñjara-sthaṁ
śukaṁ vaco vācayituṁ pravṛttā |
ānanda-kanda vraja-candra kṛṣṇa
govinda dāmodara mādhaveti ||27||


Egy fejőslányka a drágaköves kalitkában lakó papagáját e nevekre tanítgatja:
Gyönyör forrása! Vradzsa holdja! Krsna! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

go-vatsa-bālaiḥ śiśu-kāka-pakṣaṁ
badhnantam ambhoja-dalāyatākṣam |
uvāca mātā cibukaṁ gṛhītvā
govinda dāmodara mādhaveti ||28||


A lótuszszemű legényke egy pásztorfiú haját éppen a borjú farkához csomózta, ám
anyja rajtakapta őt, s az állát fölemelve így szólt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A kāka-pakṣam kifejezés szó szerint varjúszárnyat jelent, a fiatal fiúk oldalt meghagyott hosszú hajára utal.

prabhāta-kāle vara-vallavaughā
go-rakṣaṇārthaṁ dhṛta-vetra-daṇḍāḥ |
ākārayāmāsur anantam ādyam
govinda dāmodara mādhaveti ||29||


Hajnalban kezükben botjaikkal megjelentek a pásztorok, hogy vigyázzanak a jószágra.
Így invitálták a Végtelen, Őseredeti urat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jalāśaye kāliya-mardanāya
yadā kadambād apatan murārīḥ |
gopāṇganāś cukruśur etya gopā
govinda dāmodara mādhaveti ||30||


Mikor Murári a kadamba-fáról a vízbe ugrott, hogy elpusztítsa Kálija kígyót,
a pásztorok leányai és fiai mind odasereglettek, s így jajgattak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akrūram āsādya yadā mukundaś
cāpotsavārthaṁ mathurāṁ praviṣṭaḥ |
tadā sa paurair jayatīty abhāṣi
govinda dāmodara mādhaveti ||31||


Mukunda Akrúra mellé ülve útnak indult, hogy részt vegyen az íj-áldozaton. Mikor megérkezett Mathurába,
a polgárok így kiáltoztak: Dicsőség néked, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kaṁsasya dūtena yadaiva nītau
vṛndāvanāntād vasudeva-sūnau |
ruroda gopī bhavanasya madhye
govinda dāmodara mādhaveti ||32||


Amikor Kansza küldötte magával vitte Vaszudév mindkét fiát Vrndávanból,
akkor egy gópí otthonában zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sarovare kāliya-nāga-baddhaṁ
śiśuṁ yaśodā-tanayaṁ niśamya |
cakrur luṭantyaḥ pathi gopa-bālā
govinda dāmodara mādhaveti ||33||


Kálija-kígyó már egészen rácsavarodott Jasódá fiacskájára a tó közepén –
a hír hallatán a pásztorfiúk kétségbeesetten roskadtak az út porába: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akrūra-yāne yadu-vaṁśa-nāthaṁ
saṁgacchamānaṁ mathurāṁ nirīkṣya |
ūcur viyogāt kila gopa-bālā
govinda dāmodara mādhaveti ||34||


Rádöbbenve, hogy a Jaduk vezére Akrúra kocsiján Mathurába indul,
az elválás fájdalmában a pásztorlányok így kiáltoztak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

cakranda gopī nalinī-vanānte
kṛṣṇena hīnā kusume śayānā |
praphulla-nīlotpala-locanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||35||


A lótusz-erdő szélén egy Krsnától megfosztott gópí a virágok közt feküdt, s keservesen zokogott
tágranyílt kék-lótusz szemeiből peregtek a könnyek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

mātā-pitṛbhyāṁ parivāryamāṇā
gehaṁ praviṣṭā vilalāpa gopī |
āgatya māṁ pālaya viśvanātha
govinda dāmodara mādhaveti ||36||


Egy anyja és apja által szigorúan ellenőrzött gópí otthonába érve így sóhajtott:
Hazaértem. Oltalmazz engem, Mindenség ura, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vṛndāvana-sthaṁ harim āśu buddhvā
gopī gatā kāpi vanaṁ niśāyām |
tatrāpy adṛṣṭvāti-bhayād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||37||


Az éjszaka közepén egy gópí megtudta, hogy a vrndávani Hari az erdőben van, hát nyomban odasietett.
Nem találta meg, s félelemtől reszketve így szólongatta: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānā nilaye nije’pi
nāmāni viṣṇoḥ pravadanti martyāḥ |
te niścitaṁ tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||38||


A halandók, kik saját házaikban kényelmesen heverésznek, s ott mondogatják Visnu e neveit,
még ők is kétségtelen üdvösségre jutnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Az üdvösséget a vers a tan-mayatā fogalommal írja le: „őbelőle állóság”.

sā nīrajākṣīm avalokya rādhāṁ
ruroda govinda-viyoga-khinnām |
sakhī praphullotpala-locanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||39||


Góvindától való elválás kínjától szenvedő lótuszszemű Rádhát látva
zokogó barátnője tágranyílt lótusz szemeiből is könnyek hullottak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve rasajñe madhura-priyā tvaṁ
satyaṁ hitaṁ tvāṁ paramaṁ vadāmi |
āvarṇayethā madhurākṣarāṇi
govinda dāmodara mādhaveti ||40||


Ó, nyelvem, ízek ismerője! Az édességet kedveled, és hidd el javadra szólok, mert az igazat mondom:
zengd az édes szavakat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akṣara: e szövegösszefüggésben szót, beszédet jelent, ám elsődleges jelentésében a-kṣara mozdíthatatlan, nem múlandó, a Legfelsőbb jelzője.

ātyantika-vyādhiharaṁ janānāṁ
cikitsakaṁ veda-vido vadanti |
saṁsāra-tāpa-traya-nāśa-bījaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||41||


Az emberek legsúlyosabb betegségét gyógyító orvosságról a védákat ismerő bölcsek így beszélnek:
íme a létforgatag szenvedését megszüntető gyógyír – Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tātājñayā gacchati rāmacandre
sa-lakṣmaṇe’raṇyacaye sa-sīte |
cakranda rāmasya nijā janitrī
govinda dāmodara mādhaveti ||42||


Miután Rámacsandra apja parancsára az erdei száműzetésbe indult Szítával és Laksmannal,
édesanyja így zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

ekākinī daṇḍaka-kānanāntāt
sā nīyamānā daśakandhareṇa |
sītā tadākrośad ananya-nāthā
govinda dāmodara mādhaveti ||43||


Mikor a Dandaka-erdőből a tízfejű Rávana elrabolta
Szítát, ő, aki nem ismer más férjet így sikoltott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Más szövegváltozatban (jelentésmódosulás nélkül) a harmadik páda akrośat szava helyett akrandat áll.

rāmād viyuktā janakātmajā sā
vicintayantī hṛdi rāma-rūpam |
ruroda sītā raghunātha pāhi
govinda dāmodara mādhaveti ||44||


Dzsanaka leánya, kit elszakítottak férjétől szívében Ráma alakját idézte fel,
s így sóhajtozott: Ó, Raghunáth, oltalmazz engem! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prasīda viṣṇo raghu-vaṁśa-nātha
surāsurāṇāṁ sukha-duḥkha-heto |
ruroda sītā tu samudra-madhye
govinda dāmodara mādhaveti ||45||


Könyörgök uram, Visnu! Raghu dinasztia feje! Az istenek és démonok örömének és bánatának forrása!
Így fohászkodott Szítá az óceán közepén: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

antar-jale grāha-gṛhīta-pādo
visṛṣṭa-vikliṣṭa-samasta-bandhuḥ |
tadā gajendro nitarāṁ jagāda
govinda dāmodara mādhaveti ||46||


Mikor megragadták a lábát, elkergették és gyötörték társait,
Gadzséndra, az elefántok királya így fohászkodott szüntelen: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

haṁsadhvajaḥ śaṇkha-yuto dadarśa
putraṁ kaṭāhe prapatantam enam |
puṇyāni nāmāni harer japantaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||47||


Hanszadhvadzsa papja, Sankha társaságában figyelte üstbe eső fiát,
ki e szent neveket zengte: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A történet akkoriban esett meg, mikor Judhisthir király koronázására készültek. A koronázás előtt szabadjára engednek egy fehér lovat, és amerre a ló halad, azt a földet a ló nyomában haladó sereg meghódoltatja – az ott lakók adófizetőkké válnak, vagy szembefordulnak a leendő uralkodóval. Csampá királya Hanszadhvadzsa szembeszállt Judhisthir seregével. Szigorú rendeletben szabta meg, hogy minden ksatrija gyűljön össze a csatára, s hozzátette: forró olajban égessék meg mindazokat, akik nem engedelmeskednének parancsának. A király egyik fia, Szudhanvá nem jelent meg a kellő időben, ezért főpapjai, Likhita és Sankha rávették a Hanszadhvadzsát, hogy statuáljon példát a saját fián. Ám amint a forró olajjal teli üstbe lökték Szudhanvát, ő Visnu neveit zengte (az uralkodó és családja is vaisnava volt), s mindenki meglepetésére épen és egészségesen lépett ki az üstből. Végül Krsna összebékítette Hanszadhvadzsát és a pándavákat.

durvāsaso vākyam upetya kṛṣṇā
sā cābravīt kānana-vāsinīśam |
antaḥpraviṣṭaṁ manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||48||


Durvászá szavait hallván a bajba került Draupadí az erdőlakók Istenét szólította,
gondolataiban a szívben lakozó Úrnak áldozva: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

dhyeyaḥ sadā yogibhir aprameyaḥ
cintā-haraś cintita-pārijātaḥ |
kastūrikā-kalpita-nīla-varṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||49||


A jógík mindörökké őrajta meditálnak, bár teljességgel kifürkészhetetlen. Megfoszt minden aggodalomtól, hiszen ő a vágyak kívánságteljesítő fája.
Testének színe sötétkék, akár a mósusz – Góvinda, Dámódara, Mádhava!

saṁsāre-kūpe patito’tyagādhe
mohāndha-pūrṇe viṣayābhitapte |
karāvalambaṁ mama dehi viṣṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||50||


A létforgatag mélységesen mély kútjába zuhantam, hol az illúzió vaksötétje honol, és az érzéki élvezetek perzselnek.
Nyújtsd segítő kezed felém, óh Visnu! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tvām eva yāce mama dehi jihve
samāgate daṇḍa-dhare kṛtānte |
vaktavyam evaṁ madhuraṁ su-bhaktyā
govinda dāmodara mādhaveti ||51||


Ó, nyelvem, csupán annyit kérek tőled, hogy mikor találkozunk a büntetés botjával tetteinket bevégző nagyúrral,
nagy odaadással, csak e neveket ismételd: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

bhajasva mantraṁ bhava-bandha-muktyai
jihve rasajñe su-labhaṁ manojñam |
dvaipāyanādyair munibhiḥ prajaptam
govinda dāmodara mādhaveti ||52||


Ó, nyelvem, ízek ismerője! Hogy megszabadulhass a lét kötelékeitől, imádd a vonzó, s oly könnyedén elérhető mantrát,
mit a Vjásza vezette bölcsek is mormolnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopāla vaṁśīdhara rūpa-sindho
lokeśa nārāyaṇa dīna-bandho |
ucca-svarais tvaṁ vada sarvadaiva
govinda dāmodara mādhaveti ||53||


Gópál! Fuvolás! Szépség óceánja, Világok ura! Nárájan! Elesettek barátja!
Zengd mindig hangosan az Úr neveit! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve sadaiva bhaja sundarāṇi
nāmāni kṛṣṇasya manoharāṇi |
samasta-bhaktārti-vināśanāni
govinda dāmodara mādhaveti ||54||


Ó, nyelvem! Imádd szakadatlan Krsna szíveket meghódító szépséges neveit,
melyek véget vetnek minden híve gyötrelmének: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

govinda govinda hare murāre
govinda govinda mukunda kṛṣṇa |
govinda govinda rathāṅga-pāṇe
govinda dāmodara mādhaveti ||55||


Góvinda, Góvinda, Hari, Murári! Góvinda, Góvinda, Mukunda, Krsna!
Góvinda, Góvinda, csakra a kezedben! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ratha-aṅga szó szerint szekér-alkatrészt jelent, de általában a szekér kerekére vonatkozik. Így a ratha-aṅga-pāṇi, a „szekérkereket fogó” a csakrát a kezében tartó Krsnára, Visnura vonatkozik, ám Krsna esetében a csata hevében felkapott szekér-kerékre is vonatkozhat.

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||56||


A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb, dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
s ezt zengd a halál pillanatában is: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

durvāra-vākyaṁ parigṛhya kṛṣṇā
mṛgīva bhītā tu kathaṁ kathañcit |
sabhāṁ praviṣṭā manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||57||


Rádöbbenve az elfogadhatatlan utasításra, Draupadí megrettent őzsutaként
belépett a tanácsterembe, s szívében így fohászkodott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A Mahábhárata történetének egyik legfontosabb fordulópontja az, mikor unokatestvérei kockajátékra veszik rá Judishtirt. Hamis játszmák sorozatával mindent elnyernek tőle… vagyonát, testvéreit. Végül saját magát is felteszi tétként, s megint veszít. Legutolsó kincse, felesége, Drupada király leánya, Krsná (vagy ahogy apja után nevezik: Draupadí)… végül ő lesz a tét. S ahogy elveszíti Draupadít is, Judhisthir ellenfelei rabszolgaként bánnak a büszke asszonnyal: a tanácsterembe parancsolják, hogy ott díszes ruháitól is megfosszák. Draupadí végső kétségbeesésében Krsnához fohászkodik – ő pedig végtelenre nyújtja Draupadí száriját, így mentve meg hívét a gyalázattól.
Fohászkodott: a versben szereplő ājuhāva ige voltaképpen invitálást jelent. A szó (āhu) az áldozat bemutatásával kapcsolatos, használják „áldozni” értelemben is, s mikor az áldozat közepette szólítják az Urat, ez a hívás, szólongatás az „āhu”. Kedves Krsnám, megadom magam, a tiéd vagyok, történjék minden tetszésed szerint! – erre a sóhajra, erre a fohászra utal a vers.

śrī kṛṣṇa rādhāvara gokuleśa
gopāla govardhana-nātha viṣṇo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||58||


Srí Krsna! Rádhá kedvese! Gókula ura! Gópál! Góvardhan-hegy ura! Visnu!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrīnātha viśveśvara viśva-mūrte
śrī devakī-nandana daitya-śatro |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||59||


Srínáth! Mindenség ura! Mindent átható! Dévakí kedves fiacskája, démonok ellensége!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopīpate kaṁsa-ripo mukunda
lakṣmīpate keśava vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||60||


Fejőslánykák ura! Kansza végzete! Mukunda! Laksmí ura! Késava! Vászudév!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopī-janāhlāda-kara vrajeśa
go-cāraṇāraṇya-kṛta-praveśa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||61||


Fejőslánykák boldogsága! Vradzsa ura! Eljöttél az erdőbe, hogy legeltesd jószágaid!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prāṇeśa viśvambhara kaiṭabhāre
vaikuṇṭha nāṛāyaṇa cakra-pāṇe |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||62||


Életem ura! Mindenség fenntartója! Kaitabha végromlása! Vaikuntha! Nárájan! Csakrapáni!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Csakrapáni: Aki a csakra-fegyvert tartja kezében.

hare murāre madhusūdanādya
śrī rāma sītāvara rāvaṇāre |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||63||


Hari! Mura és Madhu végzete! Őseredeti úr! Srí Ráma! Szítá választottja! Rávana legyőzője!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī yādavendrādridharāmbujākṣa
go-gopa-gopī-sukha-dāna-dakṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||64||


Jaduk vezére! Hegyemelő! Lótusz-szemű! Oly rátermetten teszed boldoggá a teheneket, pásztoraikat s a fejőslánykákat!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

dharābharottāraṇa-gopa-veśa
vihāra-līlā-kṛta-bandhu-śeṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||65||


Tehenészlegény képében szabadítod meg a Földet terheitől! Játékos kedvteléseidben Ananta-sésa lett a társad!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

bakī-bakāghāsura-dhenukāre
keśī-tṛṇāvarta-vighāta-dakṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||66||


Pútaná, Baka, Agha és Dhénuka démonok végzete! Kési és Trnávarta elpusztítója!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī jānakī-jīvana rāmacandra
niśācarāre bharatāgrajeśa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||67||


Dzsánakí szeme fénye! Rámacsandra! Az éjjeljáró démonok végzete! Bharata bátyjaura!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

nārāyaṇānanta hare nṛsiṁha
prahlāda-bādhāhara he kṛpālo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||68||


Nárájan! Ananta! Hari! Nrszinha! Könyörületes úr, ki megszabadítottad Prahládot gyötrelmeitől!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

līlā-manuṣyākṛti-rāma-rūpa
pratāpa-dāsīkṛta-sarva-bhūpa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||69||


Uram, Ráma, ki játékosan emberi formát öltesz, s vitézségeddel meghódolttad a föld királyait!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa govinda hare murāre
he nātha nārāyaṇa vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||70||


Srí Krsna! Góvinda! Hari! Mura végzete! Ó, uram, Nárájan, Vászudév!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vaktuṁ samartho’pi na vakti kaścid
aho janānāṁ vyasanābhimukhyam |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||71||


Mondhatnák, mégsem zengi senki sem, az emberek inkább a nyomorúság felé fordulnak!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

2018. február 24., szombat

Nárada: Bhakti-szútrák, 1.


Bevezetés

A szútra jelentése fonál, vezérfonal, illetve olyan mű, mely egy tanrendszer vázlatos áttekintését foglalja magában. Efféle írásművet olvasni olyan élmény, mintha a mester jegyzetfüzetébe pillantanánk bele előadás előtt: a részletes kifejtés szóban hangzik majd el, az előadás vázlata pedig csupán emlékeztetőket, utalásokat tartalmaz, sokszor nyelvtanilag is hiányos mondatok formájában. Ezért a szútrák fordítója előtt két lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy teljes mondatokká egészíti ki a szöveget. Az ilyen irodalmi fordítás előnye a könnyebb olvashatóság és szebb szöveg, ám ára az utalások, a szöveg árnyalatainak korlátozása. A szútrák szó szerinti fordítása ezzel szemben a szanszkrt szöveg jellegéből adódóan darabos és töredékes, s az utalások magyarázatokat igényelnek, ám így a tanulmányozó közelebb kerülhet az eredeti szöveghez.

A Bhakti-szútrákról már föllelhető magyar nyelven jó irodalmi fordítás, így most a szó szerinti fordításra teszek kísérletet, néhány megjegyzéssel kiegészítve. Ezek részben megpróbálják közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szavak jelentéseit, részben egyszerűen a szöveg böngészése közben felötlő gondolatok, a részletes és átfogó magyarázat teljességének igénye nélkül.
Ahogy említettem: a szútra műfaj a tan vázlatát adja – ezért az áttekintést segíti, ha a szútrákat csoportosítjuk, fejezetekre bontjuk. A fejezetekre osztás nem a szöveg része, így a fordítók, kommentátorok olykor eltérőképpen csoportosítják a szútrákat, ám az alábbi szakaszokat a szöveg egyértelműen kínálja. Az első rész a szöveg tárgyának, a bhaktinak, az odaadó szeretetnek a meghatározásával foglalkozik. A második összevetés: a bhakti és a többi tradicionális jógafolyamat viszonyának leírása. A harmadik rész témája a szádhana, a bhakti elérésének eszköztára, majd a negyedik az út távlatait villantja fel. Ennyiben a felosztás hasonlatos a Védánta-szútrák tagolásához. A fejezetek száma négy – s ez a szám nem véletlen: a hármas az evilági tökéletesség, míg a negyedik annak meghaladása - emlékezzünk csak az óm mantra négyes tagolására, a tudatállapotokra, vagy az emberi élet céljaira (artha, dharma, káma, és a negyedik, a világból kivezető móksa). Ám míg a Védánta-szútra négy nagy részből áll, a Bhakti-szútrákban egy ötödik is felfedezhető. Az előzőekből adódna a párhuzam: ez talán az ötödik életcélra, a rajongó szeretetre (préma) tett utalás... ám valójában nem erről van szó, az ötödik egyszerűen az előzőek összefoglalása. Minden fejezet még további négy alfejezetre osztható, így a szöveg témái így foglalhatók össze:

1-24.1. a bhakti definíciója
1-6.1.1. mi a bhakti?
7-14.1.2. önfegyelem, sásztra
15-18.1.3. más iskolák véleménye szerint
19-24.1.4. Nárada szerint
25-33.2. összevetés
25-27.2.1. a bhakti több, mint a karma-gjána-jóga
28-29.2.2. talán összefonódnak?
30-32.2.3. nem, mert önmagában a cél
33.2.4. következtetés: ezért még a felszabadult lelkek is követik
34-50.3. szádhana
34-38.3.1. az eszközök felsorolása
39-42.3.2. a nagy lelkek társasága
43-45.3.3. óvás a kedvezőtlen társaságtól
46-50.3.4. ki kel át a máján?
51-66.4. a cél megvilágítása
51-55.4.1. a préma természete
56-57.4.2. a másodlagos bhakti
58-60.4.3. a végcél általa könnyen elérhető
61-66.4.4. a gyakorló élete
67-84.5. összefoglalás
67-73.5.1. a kizárólagos szeretetben élő bhakták magasztalása
74-81.5.2. tanácsok a gyakorló számára
82.5.3. a bhakti formái
83-84.5.4. a bhakti tanítói

A hagyomány szerint a szútrák szerzője Nárada muni. Nárada muni Brahmá fia, a bhakti atyamestere. Több vaisnava iskola is úgy tekint rá, mint a szampradája vezéralakja: hiszen Náradát Brahmá, és Brahmá első teremtményeinek, az ősbölcs kumárák egyike, Szanat-kumára is tanította.

Használati útmutató

A szútra nem esszé... kis dózisokban ajánlott olvasni. Ezt segíti a fejezetekre és szakaszokra tagolás is. Ezután jó az egyes szakaszokat alaposan megfontolni, józan logikával összevetve eddigi ismereteinkkel, tapasztalatainkkal, és kontemplációban (szemlélődő elmélyedés) is megízlelni. Hiszen a szútra a tan csontváza. A többi alkotóelemet – izmokat, ereket, bőrt – mestere útmutatását követve a tanítvány feladata rátenni, s ezzel a bensejében élő bhakti arcát szoborba formázni. S ez a vizsgálódás segít megérteni, mit, és miért teszünk. Néhány esztendő elmúltával aztán érdemes újra végiggondolni ismét „alkotásunkat” – mert változhatnak a hangsúlyaink: más jelentőséget tulajdoníthatunk egy-egy mozzanatnak, ezzel finomodnak szobrunk arcvonásai. S mert a szútra a tan váza, horizontális és vertikális áttekintésre is lehetőségünk nyílik, Isten áldásával valóban finomodnak a vonások, egyre gyönyörűbb, mélyebb, izgalmasabb a mű.
Kedves Olvasó, ha a szövegen eltűnődve megosztandó gondolat – hiányérzet, ellenvetés, kiegészítés – merül fel benned, kérlek, ne habozz, tedd közkinccsé a kommentár-blokkban.

Első fejezet – definíció, a bhakti természete

athāto bhaktiṁ vyākhyāsyāmaḥ | 1

atha – most; ataḥ – ezért; bhaktim – bhaktit; vyākhyāsyāmaḥ – mondom majd el

Most a bhaktiról szólok.

Az első szútra szövegünk tárgyát írja le, hasonlóan más témájú szútrákhoz. A szöveg első két szava atha ataḥ – most, ezért) szokásos bevezetés, íme néhány példa: athāto brahma-jijñāsā (Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől, Védánta-szútra), athāto dharma-jijñāsā (Itt az ideje a dharma felőli tudakozódásnak, Dzsaimini: Mímánsza-szútra), athāto dharma-vyākhyāmaḥ (Itt az ideje a dharma kifejtésének, Kanáda: Vaisésika-szútra).

sā tvasmin parama-prema-rūpā | 2

sā – az (a bhakti); tu – bizony; asmin – őiránta; parama-prema – a legnagyobb szeretet; -rūpā – formájú (valódi tulajdonsága, alapvető vonás); más szövegváltozatban lényegi jelentéskülönbség nélkül: para-prema-rūpā

A (bhakti) alapvető jellemvonása az őiránta érzett leghőbb rajongás.

A bhakti sokféle jelentéssel, jelentésárnyalattal bíró szó. A szó gyökéből fakadóan (bhaj – oszt, imád, tisztel, magasztal) jelent osztást (a matematikai műveletet) vagy osztozást, e részesedést viszonzó hűséget, tiszteletet, imádatot, odaadást, vallásos hitet és szeretetet egyaránt. Nárada ezért azonnal pontosítja a bhakti meghatározását: a bhakti mélyén nem a tisztelet, hanem a préma rejlik. A préma szó jelentése kedvesség, szerető, ragaszkodó hangulat (priyasya bhāva), a préma tehát minősített bhakti, olyan szeretet, melyben nyoma sincs elvárásnak vagy félelemnek.

amṛta-svarūpā ca | 3

amṛta-svarūpā – nektár (halhatatlan) természetű; ca – és

És nektárédes az.

Az és (ca) kötőszó jelzi, hogy e szútra az előző meghatározás, a bhakti természete leírásának folytatása. Az amṛta jelentése többes: a-mṛta – nem-halott, azaz halhatatlan, vonatkozhat az istenek italára, a tejóceánból kiköpült nektárra, s ehhez kapcsolódón vonatkozhat bármire, ami édes és vonzó, továbbá jelenthet gyönyörűt és kívánatost. A leíró jellegű definícióban megjelenik a másik fontos jellemző: a rasza, a lelki kapcsolatok íze, zamata, hangulata.

A bhakti meghatározásának folytatásaként a következő három szútra a szívbéli odaadásban élők tulajdonságait, s ezzel a bhaktinak szentelt élet távlatait villantja fel:

yal-labdhvā pumān siddho bhavaty-amṛto bhavati tṛpto bhavati | 4

yat – amit; labdhvā – elnyerve, megkapva; pumān – ember; siddhaḥ – tökéletes; bhavati – lesz; amṛtaḥ – halhatatlan; bhavati – lesz; tṛptaḥ – elégedett, örömöt lelt, boldog; bhavati – lesz

Amit elnyerve az ember tökéletességet ér el, halhatatlanná válik és teljesen elégedett lesz.

Siddha, tökéletes: A szó a sidh (befejeződik, végére jut, sikeressé válik, elér valamit) igéből képzett befejezett melléknévi igenév, jelentése: sikeres, beteljesült, tökéletessé vált, ill. természetfölötti hatalommal vagy képességekkel rendelkező. Vajon ki a tökéletes? A tévedhetetlen? Aki megadja az ötödfokú egyenlet megoldóformuláját? A végső titkok tudója? Jelen szövegkörnyezetben arra vonatkozik, aki a bhakti gyakorlása során vált sikeressé, kinek Isten iránti odaadó szeretete töretlen – a siddha ebben az értelemben célbaérkezett személy. Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandarbhában a nagy lelkek két csoportjáról szól, aszerint, hogy milyen úton jutottak tökéletességre. A nagy lelkek egyik csoportja a lelki tudásuk révén tökéletessé váltak, ők a jñāna-siddhák. A másik csoportba az istenszeretetük által tökéletessé váltak (bhakta-siddhák) tartoznak – akikről a szútra is szól. Dzsíva gószvámí háromféle tökéletességről beszél: akik Bhagaván társaivá válván lettek tökéletesek (mint Nárada), akik bár anyagi testben élnek, függetlenné váltak minden anyagi ragaszkodástól (mint Suka). A tökéletesek harmadik csoportjába azokat sorolja, akik még nem mentesek teljesen az anyagi ragaszkodástól. Ennek példája megint csak Nárada, még korábbi születésében: kisgyermekként cselédsorban élt, s így lehetősége adódott, hogy az esős évszak ideje alatt néhány szentéletű bölcset szolgálhasson. E bölcsek tanítását hallgatva virágzott ki szívében az istenszeretet.
Az amṛta az előző szútrában bhakti jellemzője (nektárédes), itt a távlat része – a bhakti gyakorlója felülemelkedik az anyagvilágon.
A tṛpta jelentése örvendező, elégedett. A Bhagavad-gítá 3.17. verse szerint: Az átmanhoz vonzódó (ātma-rati), átman-örömű (ātma-tṛpta) és az átmanban teljesen elégedett (ātmani eva ca santuṣṭa) embernek nincs egyéb kötelessége, teendője (kārya).

yat-prāpya na kiñcid vāñchati na śocati na dveṣṭi na ramate notsāhī bhavati | 5

yat – amit; prāpya – elérve; na kiñcit – semmit; vāñchati – vágyakozik; na śocati – nem bánkódik; na dveṣṭi – nem gyűlölködik; na ramate – nem ujjong; na – nem; utsāhī – törtető (erőfeszítést tevő, aktív, tevékeny); bhavati – lesz

Amit elérve nem vágyakozik semmire, nem bánkódik és nem gyűlöl, nem ujjong, s (a saját érdekében) nem tesz erőfeszítést.

Az előző szútra az elért tulajdonságokat veszi számba, e szútra pedig azokat, melyektől megszabadul a bhakta. A bhakta-irodalom gyakran fogalmaz meg ajánlásokat: mit tegyen a gyakorló, s mit ne tegyen. Ahogy a Padma-purána is írja: „Az ember emlékezzék mindig Visnura, és soha ne feledje el őt, minden előírás és tiltás legyen e két elv szolgája.” Ám e szútra nem ilyen természetű ajánlás… nem az eszköztár elemzése, hanem a cél jellemzése.
A szútra szerint tehát az a személy, akiben kibontakozott az önátadó istenszeretet elfordul az anyagi léttől, abban nem vágyakozik, abban közömbös, és ott nem tesz erőfeszítést. Nem az életet utasítja el, csupán az én és enyém bűvkörét.

Ezt a következő szútra igazolja:

yaj-jñātvā matto bhavati stabdho bhavaty-ātmā-rāmo bhavati | 6

yat – amit; jñātvā – ismerve; mattaḥ – mámoros; bhavati – lesz; stabdhaḥ – mozdulatlan (állhatatos); bhavati – lesz; ātmā-rāmaḥ – átman-örömű; bhavati – lesz

Amit megismerve mámorossá válik, állhatatos lesz, és az önvalóból meríti örömét.

A bhakta vágytalan – talán céltalan, kiüresedett volna? Éppen ellenkezőleg! megmámorosodott… mondja Nárada.
A stabdha (állhatatos) szó szerint megállítottat jelent, jelenthet megszilárdítottat, elnémítottat, szemtelent (Indra is e szóval becsmérli Krsnát, mikor kisfiúként meghiúsítja a pásztorok tervezett áldozatát), önfejűt, és büszkét is. Az állhatatosként való értelmezés az előző szútra „nem tevékeny, nem erőfeszítést tevő” (na utsāhī) jelzőjét egészíti ki: a bhakti nem passzivitást, hanem odaadó szeretetet jelent.
A szót e szútrában olykor derűs nyugalomként értelmezik, s ez az értelmezés is helytálló – szép ellenpontja a matta (mámoros) jelzőnek. A bhakti (s az azt elért bhakta) nem evilági, így – miként Isten – paradoxonokkal feszíti szét gondolkodásunk kereteit. A Katha-upanisad ekképpen mutat rá az Úr és híve hasonlatosságára: „Ülve messze megy, s fekve jut el mindenhova – e józan s mámoros Istent ki más ismerhetné?" (āsīno dūraṁ vrajati śayāno yāti sarvataḥ | kastaṁ madāmadaṁ devaṁ madanyo jñātumarhati || Kaṭha-upaniṣad 1.2.21.)
Sőt, az önfejűként való értelmezés is megállhatja a helyét: a rágátmika-bhaktit élve az érzelmek akár a világi előírásokat, sőt, a szent instrukciókat is áthágva, ellenállhatatlanul törnek fel – ezt pedig a külvilág könnyen önfejűségnek értelmezheti.

Vizsgálatunk tárgyáról elmondtuk, hogy szerető ragaszkodás (préma) az alaptermészete, s a bhaktit megismerő mámorossá válik. E szerelmes mámor természetét tisztázza a következő szútra:

sā na kāmayamānā nirodha-rūpatvāt | 7

sā – az (a bhakti); na – nem; kāmayamānā – kéjsóvár; nirodha-rūpatvāt – önfegyelem (visszafogás, korlátozás) természet miatt

Az (istenszeretet) nem kéjsóvár, hiszen alapvető vonása az önfegyelem.

A nirodha szó szerint korlátozást, visszafogást jelent.

Mi ez a korlátozás? mi az önfegyelem? A kérdésre a következő két szútra válaszol:

nirodhas tu loka-veda-vyāpāra-nyāsaḥ | 8

nirodhaḥ – önfegyelem (visszafogás, korlátozás); tu – bizony; loka – világi; veda – véda (rítusok); vyāpāra – tevékenység; nyāsaḥ – lemondás, letevés

Az önfegyelem a világi és a szent tevékenységek feladása.

A nyās szógyök jelentései: lerak, letesz, illetve odaad, rábíz, átruház. A lemondás, elhagyás hátterében a világtól való elfordulás áll (lásd 5. szútra), illetve az, hogy a bhakta akár önérdekét is feledve minden tettét Istennek szenteli. A nyāsa rábízás értelmében is, válaszul Krsna Ardzsunát buzdító szavaira: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja | ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ || Bg. 18.66.)
A szent tevékenység feladására szép példák az alábbi versek, Rúpa gószvámí Padjávalíjából: „Napszakos imáim, legyetek áldottak! Ó, rituális fürdőm, hódolat néked! Istenek és ősatyák, bocsássatok meg nekem, nem tudok többé áldozni nektek, alkalmatlan vagyok. Leülök valahol, s a Jaduk kiválóságára, Kansza ellenségére emlékezem, csakis őrá emlékezem. Úgy vélem, ez elegendő, ezzel elpusztítom a bűnt. Mi másra volna szükségem?” (79., Mádhavéndra Purí költeménye) „Rituális fürdőm kiszáradt, kötelességeim elvégzetlenül maradtak, a napszakos imák meddők, a Véda jussa gyötrelem, a szentírások is ládikám bensejében maradtak. A dharma alapjaiban rendült meg, ám minden adharma megsemmisült, hiszen szívem szakadatlan a Jaduk urának lótuszlábát csókolja.” (ismeretlen szerző verse)
Ugyanez a téma ismétlődik majd a 62. szútrában is.

tasminn-ananyatā tad-virodhiṣūdāsīnatā ca | 9

tasmin – őiránta; ananyatā – nem-másság; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; udāsīnatā – közömbösség; ca – és

Továbbá kizárólagosság őiránta, s közömbösség a vele ellenkezők iránt.

A bhakta nem ellenséges a nemkívánatos dolgokkal szemben, csupán közömbös.

Mi a kizárólagosság?

anyāśrayāṇāṁ tyāgo’nanyatā | 10

anya – más; āśrayāṇām – oltalmaié; tyāgaḥ – lemondás; ananyatā – nem másság

A kizárólagosság a másokhoz (forduló) oltalomkeresésről (való) lemondást (jelent).

A Bhagavad-gítá szerint: „Ám akik nem egyéb (terveket) fontolgatnak, hanem engem imádnak mindenükkel, nékik, az irántam örökre elkötelezetteknek elhozom azt, amire szükségük van, s megőrzöm azt, amijük van.” (ananyāś cintayanto māṁ ye janāḥ paryupāsate | teṣāṁ nityābhiyuktānāṁ yoga-kṣemaṁ vahāmy aham || Bg. 9.22.)

Mit értsünk a 9. szútra közömbössége alatt?

loka-vedeṣu tad-anukūlācaraṇaṁ tad-virodhiṣūdāsīnatā | 11

loka-vedeṣu – világi és véda(rítusok) (tettekben); tad-anukūla-ācaraṇam – a vele összhangban lévő cselekvés; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; ūdāsīnatā – közömbösség

A vele ellenkezők iránti közömbösség a vele összhangban lévő cselekvést (jelenti) a világi és a szent (tettekben).

bhavatu niścaya-dārḍhyād-ūrdhvaṁ śāstra-rakṣaṇam | 12

bhavatu – legyen; niścaya-dārḍhyāt – elszánás szilárdságából; ūrdhvam – után, következtében; śāstra-rakṣaṇam – a szentírás oltalma

A szilárd elhatározás után következzék a szentírás oltalma.

A niścaya jelentése elszántság, szilárd hit. Az első lépés a szilárd elhatározás: az istenszeretetnek szentelem magam! Ezután a gyakorló keresse a szentírás, a tan (a śāstra szó mindkettőt jelenti) oltalmát – hiszen közvetlenül Istennel még nem éli kapcsolatát. S ez nem mond ellent a 8. szútrának, inkább megerősíti annak következtetését: az önközpontú tevékenység elhagyandó, legyen bár szakrális színezetű.
Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-purána 1.2.16-21. verseit kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait: „(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma. (5) Az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása. (8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás, (14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.” Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban így foglalja össze ugyanezt: „Kezdetben a bizalom, majd a szentek társasága, aztán az imádat gyakorlata következik. Ezáltal elenyésznek az anarthák, a hit rendíthetetlenné válik, (s a bhakta megérzi odaadása) ízeit, ami fokozza ragaszkodását, fellobbantja a szerető érzelmeket, s a rajongó szeretetben tetőzik. A gyakorló (szívében) e mozzanatokkal ébred a rajongó szeretet.” (Brsz. 1.4.15-16.)
A bhakti útján jelentős vízválasztó a szilárd hit: az imádat (bhajana) gyakorlása következtében fokozatosan eltűnnek az anarthák, az akadályt képező régi beidegződések, ragaszkodások, s ezzel párhuzamosan szilárdul meg a gyakorló hite. Mindkét vers ugyanazt a szép szót használja a szilárd hitre: niṣṭhā. A sthā ige jelentése áll, a ni- igekötő pedig le-, alá- értelmű, a niṣṭhā így mélyen megalapozva állót, szilárdan, rendíthetetlenül megállapodottat jelent. A hit megszilárdulása előtti a vaidhí-bhakti, a törvény szerinti, írásokat követő rituális odaadás, míg a szilárd hitű ember alkalmassá válik a rágánugá-bhakti, Bhagaván társainak nyomdokait követő spontán szeretet ösvényére lépni. Mert a szútrában szereplő niścaya szó szilárd hitet is jelent, ezért értelmezik a szútrát úgy is, hogy e szilárd hit kibontakozásáig helyezze magát a gyakorló a szentírás oltalma alá, azaz gyakorolja a vaidhí-bhaktit. Ezen értelmezés – mint láthattuk – összhangban van az írásokkal, ám a szútra „elszánás szilárdságából” (niścaya-dārḍhyāt) szavainak eredethatározós ragozása mást sejtet. Amennyiben a niścayára a niṣṭhā szinonímájaként gondolunk, még egy további értelmezési lehetőség is megfontolható: még a hit megszilárdulása után is maradjon az ember a szentírás oltalma alatt. A spontán szeretetet élve ez vagy teljesül, vagy nem. Az írások tanácsai ésszerűek, az isteni rend szerintiek, a spontán szeretet útját követő élete így többnyire nem mond ellent nekik (még akkor sem, ha történetesen nem ismeri tételesen az írásokat), ám a szeretetet nem köti semmi.

anyathā pātityaśaṇkayā | 13

anyathā – máskülönben; pātitya – elbukás; śaṇkayā – gyanúval (aggállyal, feltételezéssel)


Máskülönben az elbukás lehetőségével (kell számolni).

loke'pi tāvadeva bhojanādi vyāpārastvāśarīradhāraṇāvadhi | 14


loke – világban; api – még; tāvat – teljesen; eva – bizony; bhojana-ādi – étkezés és egyebek; vyāpāraḥ – tevékenység; tu – ám; ā-śarīra-dhāraṇā-avadhi – a test fenntartásával bezárólag

Még a világi (életet) is teljesen (a szentírás oltalma alá kell vonni), az étkezést és egyéb tevékenységeket is, a test fenntartásával bezárólag.

Az ajánlásokat két nagy csokorra szokás bontani: az első csoport az elsődleges ajánlások (vidhi – a vidhā, elvégez, végrehajt gyökből, jelentése: elvégzés, gyakorlás, előírás), melyek közvetlenül az istenszeretettel kapcsolatosak, a második csoport a másodlagos ajánlások, melyek ugyan hétköznapi cselekedetnek tűnnek, mégis az istenszeretet ad nekik értelmet. Elsődleges ajánlás például a dzsapa-meditáció, vagy a múrti-imádat, míg másodlagos ajánlás a reggeli tisztálkodás – közönséges tett, ám a bhakta nem csupán a maga jóérzéséért teszi, hanem hogy alkalmas legyen az imádat végzésére. Hasonlóképpen az étkezés – alapvető emberi szükséglet, mégis: a közös étkezés a bizalmas kapcsolat jele. A praszádam pedig nem csupán testi táplálék, így az étkezés többé válik, mint a test üzemanyaggal való ellátása – lelki, szellemi táplálás, és az egymásról való figyelmes gondoskodás jele.

tallakśaṇāni vācyante nānāmatabhedāt | 15

tad-lakśaṇāni – annak jelei; vācyante – vannak mondva; nānā-mata-bhedāt – eltérő nézet különbsége miatt

(A bhakti) jeleit (különféleképp) határozzák meg, az eltérő nézőpontok miatt.

A bhaktira minden iskola tisztelettel tekint, ám másként hangsúlyozzák jeleit, kibontakoztatásának módját, s esetleg az elérendő célt is.

pūjādiṣv-anurāga iti pārāśaryaḥ | 16

pūjā-ādiṣu – imádat s a többiben; anurāga – ragaszkodás, elkötelezettség, hűség, szeretet; iti – így; pārāśaryaḥ – Parásara fia

Parásara fia (Vjásza) szerint: a (szerető) ragaszkodás az imádatban s a többi (lelki gyakorlatban).

kathādiṣv-iti gargaḥ | 17

kathā-ādiṣu – történet s a többiben; iti – így; gargaḥ – Garga

Garga szerint: a (szerető ragaszkodás az Istent dicsőítő) elbeszélésekben, s a többi (lelki gyakorlatban).

Garga muni jeles asztrológus, Krsna névadó ceremóniáját is ő végezte.

ātma-raty-avirodheneti śāṇḍilyaḥ | 18

ātma-rati-avirodhena – a lélek vonzalmának akadálytalansága által; iti – így; śāṇḍilyaḥ – Sándilja

Sándilja szerint: a lélek vonzalmának akadálytalansága által.

Az istenszeretet nem külső forrásból származik, hanem a lélek sajátja. Sándilja álláspontja szerint a lét tisztítása nyomán spontán sarjad.

Tett, szó, gondolat – az aktivitás háromféle területére hivatkozik az előző három szútra, melyek így nem egymásnak ellentmondók, inkább egymást kiegészítők. Ráadásul e szútrák finoman utalnak a tridandí szerzetesek jelképére, a dandára. E szerzetesek három egybekötözött bambuszpálcát viselnek szerzetesi bot gyanánt, ami a gondolatok, a szavak s a tettek Istennek szentelésére utal – s egy negyediket, mely az egész életük átadását szimbolizálja. E negyedik dandára tett utalás a következő szútra:

nāradastu tadarpitākhilācāratā tadvismaraṇe paramavyākulateti | 19

nāradaḥ – Nárada; tu – ám; tad-arpita-akhila-ācāratā – néki átadott teljes viselkedés; tad-vismaraṇe – őróla megfeledkezéskor; parama-vyākulatā – legnagyobb zaklatottság; iti – így

Ám Nárada szerint: teljesen őnéki ajánlott élet, s kínzó gyötrelem a róla megfeledkezés (pillanatában).

A bhakta elégedett, s elégedettségét Istenhez fűződő kapcsolatának nektárédes ízei adják. Ebben a helyzetben úgy látja, hogy elviselhetetlen fájdalommal járna, ha csupán egy pillanatra is megfeledkezne róla. Még az is fájdalmas, mikor pislogás közben csupán egy pillanatra is lecsukódik a szem. A gópík így énekelnek: „Mikor napközben az erdőben vándorolsz, számunkra egyetlen pillanat egész világkorszaknak tűnik, hiszen nem láthatunk téged. (És este,) göndör fürtjeid ölelte szépséges orcádban is csak az ostoba szempilla-teremtő (Brahmától kapott) szemekkel gyönyörködhetünk.” (Bhág. 10.31.15.) Ugyanezt az érzést foglalja versbe Csaitanja Maháprabhu, a Siksástaka hetedik strófájában: „Góvinda távollétében üressé vált az egész világ. Szememből záporoznak a könnyek, s egy pillanat felér egy világkorszakkal.” A távollét érzése nagyon intenzív, s még szorosabbra fűzi a szeretetet.

asty-evam evam | 20

asti – van; evam evam – így

Bizony, így van, így.

yathā vraja-gopikānām | 21

yathā – miként; vraja-gopikānām – Vradzsa fejőslánykáié

Miként Vradzsa fejőslánykáinak (szeretete).

A szerető ragaszkodás példájaként Krsna is a gópíkat említi Uddhavának: „Elméjük a szerelem (szálaival) kötődött hozzám, s teljességgel megfeledkeztek saját magukról és rokonaikról, erről s a következő világról, mint ahogyan a transzba esett bölcs sem tudatos a nevek és formák világáról. Miként a folyók ömlenek a tengerbe (úgy jöttek el hozzám).” (Bhág. 11.12.12.)

tatrāpi na māhātmya-jñāna-vismṛty-apavādaḥ | 22

tatra-api – akkor még; na – nem; māhātmya-jñāna-vismṛti-apavādaḥ – fenség-tudat-elfeledésének kritikája

Nem (állja meg a helyét) a fenség-tudat elfelejtésének kritikája.

tad-vihīnaṁ jārāṇāmiva | 23

tad-vihīnam – anélkül; jārāṇām – szeretőké; iva – mint

Anélkül (a fenség-tudata nélkül), (szeretetük) akár a (kéjvágyó) szeretőké.

Felmerülhet a kétely: a gópík Krsnához nem mint a fenséges Istenhez közeledtek, hanem mint kedvesükhöz –vajon nem kéjvágy ösztönzi őket? Alátámasztható e gondolat azzal, hogy a Bhágavata-purána éppen a vágy példájaként említi őket. Az ember valamiképpen gondoljon Krsnára – hangzik a jótanács –, hiszen az indítéka lehet bármi. Sikeressé válhat akkor is, ha vágya folytán, gyűlöletből, félelemből vagy akár rokoni ragaszkodásból gondol reá: „Vrndávan fejőslánykái a vágyuk miatt, Kansza félelme miatt, a Sisupál vezette királyok gyűlöletük miatt, a Vrsnik rokonságuk miatt, ti (a Pándavák) gyöngéd ragaszkodásotok miatt, mi pedig szerető érzéseink miatt (gondolunk Krsnára), ó, Hatalmas király!" (Bhág. 7.1.31.)

S ha kéjvágynak vélnénk a gópík szeretetét, íme az ellenérv: tévedés volna kéjvágyként jellemezni a gópík szeretetét, hiszen annak célja kizárólag Krsna öröme, márpedig...

nāstyeva tasmiṁstatsukhasukhitvam | 24

na-asti – nincs; eva – bizony; tasmin – abban; tad-sukha-sukhitvam – az ő (Krsna) örömének boldogsága

A (kéjvágyban) nem az „ő öröme” okoz boldogságot.

Nárada érvelése szerint ha azt állítjuk, hogy az isteni fenség híján a gópík indítéka a kéjvágy, akkor megfeledkezünk arról, hogy egy cseppnyi önzés sem mutatkozott bennük. Márpedig a káma önző természetű. Mi a boldogságom forrása? a saját örömöm, vagy az „ő öröme”, Krsna öröme? A gópík csakis Krsna öröméért éltek, s ez azt mutatja, hogy ha nem is a fenséges Istent imádták, rajongó szeretetük a bhaktinak azokkal a jellemvonásaival bír, melyet a 19. szútra említ: végleges és teljes, teljességgel önzetlen önátadás.
Csaitanja Maháprabhu a fenség és a rajongó istenszerelem témájával kapcsolatban ekképpen tanítja Rúpa gószvámít: „A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van, a fenség (aiśvarya) tudatával kevert az egyik, a kévalá a másik. Gókulában a fenség tudata nincs jelen, a kévalá szeretet (a jellemző), míg a két városban (Mathurában és Dvárakában) és a Vaikuntha világokban a fenség útját járják. A fenség tudatának elsődlegessége elnyomja a szeretetet, míg ha látja is a fenséget, nem törődik vele – ez (utóbbi jellemzi) a kévalá bhakti útját. A fenség a higgadt (śānta) és a szolgáló hangulatban fokozhatja az érzelmeket, ám a szülői, baráti és szerelmes hangulatban visszahúzódik.” (Csaitanja-csaritámrta 2.19.192-195.) A fenség-tudat (aiśvarya) árnyalta istenszeretet tudatában van Isten istenségének, így a hívő magától értetődő természetességgel alárendeltként viselkedik, ám ez az attitűd távolságot tart az imádó és az imádott között – elnyomja a szeretetet. Az isteni fenségről megfeledkező állapotot Csaitanja a kévalá kifejezéssel jellemzi… a szó jelentése kizárólagos, teljes, egész, illetve tiszta, egyszerű, zavartalan.
A beszélgetés folytatásában Csaitanja példákat is említ. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak a börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban megfeledkezett a látványról, s magához szorította kisfiát. Hasonlóképpen Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, imáit felajánlva könyörgött bocsánatért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk fesztelenül játszanak vele, együtt örvendeznek a démonok felett aratott rendkívüli győzelmeken, ám ha a birkózásban Krsna veszít, a vállán viszi játszótársát.

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben

· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán