Rámánanda-szamvád – az út

sādhya-vastu sādhana vinu keha nāhi pāya |
kṛpā kari' kaha, rāya, pābāra upāya ||197||

(197) (Az Úr folytatta:) A tökéletesség az ahhoz vezető út nélkül nem érhető el.
Kérlek szépen, Ráj, beszélj most az elérés módjáról!

A sādhana (eszköz, módszer, út) és a sādhya (elérendő cél, tökéletesség) szavak gyöke egyaránt a sādh – befejez, lezár, tökéletessé tesz. A sādhya a gyökből képzett beálló melléknévi igenév: befejezendő, tökélyre viendő – főnévként maga a tökéletesség. Az -ana képző (ha a szó főnév) a cselekvés megnevezésére utal: befejezés, tökéletessé tevés – és átvitt értelemben mindaz az eszköztár, minek révén elérhető a tökéletesség.

Az eszményekről való beszélgetés önmagában üres volna, szorosan hozzátartozik az eszmény elérésnek útja-módja is. A beszélgetés folytatása tehát erről, a legmagasabb eszmények elérésének módjáról szól majd.

rāya kahe – yei kahāo, sei kahi vāṇī |
ki kahiye bhāla-manda, kichui nā jāni ||198||
tribhuvana-madhye aiche haya kon dhīra |
ye tomāra māyā-nāṭe ha-ibeka sthira ||199||
mora mukhe vaktā tumi, tumi hao śrotā |
atyanta rahasya, śuna, sādhanera kathā ||200||

(198) Rámánanda Ráj így felelt: Csupán azokat a szavakat ismétlem melyek kimondására te késztetsz,
legyen az jó, vagy rossz. Azon túl nem tudok semmit.
(199) E három világban vajon ki lehetne józan,
ki maradhat szilárd illúziód táncában?
(200) Az ajkaimmal te beszélsz, és te is hallgatod szavaim –
bizony, roppant rejtélyes mindez. Halld hát most az elérés módjának (szádhana) kifejtését:

rādhā-kṛṣṇera līlā ei ati gūḍhatara |
dāsya-vātsalyādi-bhāve nā haya gocara ||201||
sabe eka sakhī-gaṇera ihāṅ adhikāra |
sakhī haite haya ei līlāra vistāra ||202||
sakhī vinā ei līIā puṣṭa nāhi haya |
sakhī līlā vistāriyā, sakhī āsvādaya ||203||
sakhī vinā ei līlāya anyera nāhi gati |
sakhī-bhāve ye tāṅre kare anugati ||204||
rādhā-kṛṣṇa-kuñjasevā-sādhya sei pāya |
sei sādhya pāite āra nāhika upāya ||205||

(201) Rádhá és Krsna kedvtelései felettébb bensőségesek,
nem ragadható meg a szolgai, szülői vagy más érzelemben.
(202) Mindenki közül egyedül csupán Rádhá barátnői pillanthatnak be ide,
hiszen ők e kedvtelések kiáradásai.

Pillanthatnak be ide: a bengáli eredeti az adhikāra („rá-tevés”) kifejezést használja, ami felhatalmazást, jogosultságot jelent, olyan tekintélyt, aki méltóvá vált valamire. Itt egy olyan sajátos látásmódról van szó, mely egyedül Rádhá közvetlen barátnőié.
Kiáradás: a vistāra szó kiterjedést jelent. A Rádhá és Krsna szerelme Rádhá társnőin, barátnőin, a szakhíkon keresztül árad ki, ők érzik át azt igazán, ezért e bensőséges kedvtelésekhez ők közeledhetnek egyedül.

(203) A barátnők nélkül nincs ki táplálhatná e kedvteléseket,
ők árasztják ki őket, és ők is ízlelik.
(204) Mások számára nélkülük nincs út e kedvtelések felé,
ám aki a barátnők hangulatában őket követi,
(205) az Rádhá és Krsna erdei lugasbéli szolgálatát nyeri el.
E tökéletességhez másként lehetetlen hozzájutni.

Ugyanerről szól a vers:

vibhur api sukha-rūpaḥ sva-prakāśo 'pi bhāvaḥ
kṣaṇam api na hi rādhā-kṛṣṇayor yā ṛte svāḥ |
pravahati rasa-puṣṭiṁ cid-vibhūtīr iveśaḥ
śrayati na padam āsāṁ kaḥ sakhīnāṁ rasa-jñaḥ ||206||

(206) Bár mindent átható, maga a megtestesült boldogság, és önragyogó ez az érzelem,
Rádhá és Krsna szerelme, még egy pillanatra sem lehet meg az övéi nélkül.
Ők érzik ezen ízek teljességét, mely lelki gazdagsággal áradó, akár az Úr maga.
Ki ne keresne hát menedéket Rádhá barátnőinél, kik mindent tudnak a lelki ízekről!

(Krsnadász Kavirádzs gószvámí: Góvinda-lílámrta 10.17.)

Más szövegváltozatban a vers eleje így hangzik: vibhur atisukha-rūpaḥ – a megtestesült rendkívüli boldogság.

sakhīra svabhāva eka akathya-kathana |
kṛṣṇa-saha nija-līlāya nāhi sakhīra mana ||207||
kṛṣṇa saha rādhikāra līlā ye karāya |
nija-sukha haite tāte koṭi sukha pāya ||208||
rādhāra svarūpa – kṛṣṇa-prema-kalpalatā |
sakhī-gaṇa haya tāra pallava-puṣpa-pātā ||209||
kṛṣṇa-līlāmṛta yadi latāke siñcaya |
nija-sukha haite pallavādyera koṭi-sukha haya ||210||

(207) A barátnők természetében van egy megmagyarázhatatlan vonás:
soha nem merül fel bennük a gondolat, hogy Krsnával csupán a saját örömükre legyenek.
(208) Amilyen boldogságot okoznak Rádhiká kedvtelései Krsnával,
annak a boldogságnak ők a milliószorosát érzik.
(209) Rádhá eredeti természete szerint a Krsna iránti szerelem csoda-liánja,
barátnői pedig e növényke hajtásai, virágai és levelei.

csoda-lián: A mennyek növénye a kalpa-taru, a kívánságteljesítő fa, melynek az árnyékába érve az ember minden kívánsága teljesül. Ahogy a fára felkúszik a lián, éppúgy öleli Krsnát Rádhá – így a kalpa-latā, a kívánságteljesítő lián Rádhá jelképe.

(210) Amikor Krsna kedvteléseinek ambróziája öntözi a liánt,
a hajtások, virágok és levelek boldogsága milliószorosa a növény saját boldogságának.

Erről szól a vers is:

sakhyaḥ śrī-rādhikāyā vraja-kumuda-vidhor hlādinī-nāma-śakteḥ
sārāṁśa-prema-vallyāḥ kisalaya-dala-puṣpādi-tulyāḥ sva-tulyāḥ |
siktāyāṁ kṛṣṇa-līlāmṛta-rasa-nicayair ullasantyām amuṣyāṁ
jātollāsāḥ sva-sekāc chata-guṇam adhikaṁ santi yat tan na citram ||211||

(211) Vradzsa éj-lótusza holdjának gyönyört árasztó (hládiní) energiája Srí Rádhiká.
Az ő leglényege a rajongó szerelem, mely olyan akár egy lián. Barátnői e lián hajtásai, levelei és virágai, kik így azonosak vele.
E tündöklő növényt Krsna kedvteléseinek nektárjával megöntözve az őbennük
ébredő boldogság százszorosa a növény sajátjánál, s ebben semmi meglepő nincs.

(Krsnadász Kavirádzs gószvámí: Góvinda-lílámrta 10.16.)

Éj-lótusz: a kumuda olyan lótuszvirág, mely a telihold sugarainak érintésére bontja ki szirmait. Vradzsa éj-lótuszának Krsnacsandra a holdja, ám e hold (ami szokásosan a nektár forrása) a nektárt Rádhától nyeri. Lásd a fejezet korábbi verseiben:
(157) Megörvendezteti Krsnát, ezért mondják gyönyör-adónak (hládiní).
E sakti révén ő maga kóstolja az örömöket.
(158) A megtestesült öröm, Krsna így ízleli az örömöt,
ám a bhakták sokaságát is a gyönyör-adó (hládiní) energia örvendezteti meg.

yadyapi sakhīra kṛṣṇa-saṅgame nāhi mana |
tathāpi rādhikā yatne karāna saṅgama ||212||
nānā-cchale kṛṣṇe preri' saṅgama karāya |
ātma-kṛṣṇa-saṅga haite koṭi-sukha pāya ||213||
anyonye viśuddha preme kare rasa puṣṭa |
tāṅ-sabāra prema dekhi' kṛṣṇa haya tuṣṭa ||214||
sahaja gopīra prema nahe prākṛta kāma |
kāma-krīḍā-sāmye tāra kahi kāma-nāma ||215||

(212) Bár a barátnők nem gondolnak arra, hogy Krsna társaságában legyenek,
Rádhiká mégis nagy buzgalommal próbálkozik létrehozni az ilyen találkozókat.
(213) Változatos ürügyekkel küldi őket Krsnához, hogy elrendezze a találkát,
s ez neki milliószor nagyobb boldogságot jelent, mintha ő maga találkozna Krsnával.
(214) A (barátnők) egymás iránt érzett makulátlan szeretete fokozza a (szerelem) ízét,
s e szeretetük láttán Krsna maga is elégedetté válik.
(215) A gópík szeretetének természete, hogy nyoma sincs benne anyagi kéjnek,
ám mert hasonlatos a kéjes évődéshez, ezért kéjnek (káma) mondják.

premaiva gopa-rāmāṇāṁ kāma ity agamat prathām |
ity uddhavādayo 'py etaṁ vāñchanti bhagavat-priyāḥ ||216||

(216) A pásztorleányok szeretete kéjként híresült el,
bár Uddhava, s Magasztos Úr többi kedves híve is erre vágynak csupán.

(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.285-286.)

A vers első fele idézet a Szátvata-tantrából (4.12.):

premaiva gopa-rāmāṇāṁ kāma ity agamat prathām
ekaiva bhaktiḥ śrī-viṣṇoḥ prītir ity ucyate budhaiḥ
nirguṇatvād akhaṇḍatvād ānandatvād dvijottama ||

A pásztorleányok szeretete kéjként híresült el,
ám e Srí Visnu iránti kizárólagos szeretet a bölcsek prítinek nevezik,
mert anyagi vonásoktól mentes, töretlen, és gyönyörrel teli, ó bráhmana.

A príti szó jelentése: szeretet.
A Bhakti-raszámrta-szindhu versének második fele pedig a Bhágavata purána 10.47.58. versére tett utalás, melyben Uddhava ekképp a gópíkat magasztalja:

etāḥ paraṁ tanu-bhṛto bhuvi gopa-vadhvo
govinda eva nikhilātmani rūḍha-bhāvāḥ |
vāñchanti yad bhava-bhiyo munayo vayaṁ ca
kiṁ brahma-janmabhir ananta-kathā-rasasya ||

E pásztorleányok a legkiválóbb élőlények a földkerekségen
kik Góvinda, a mindenség lelke iránt táplálnak heves érzelmeket.
(Ilyen érzelmekre) vágynak a léttől rettegők, a bölcsek, és mi is.
Mire hát az isteni születések azoknak, kik a Végtelenről szóló történeteket ízlelik?

E versben a brahma-janma jelentése kétféle lehet, vagy Brahmá születésére, vagy a bráhmanák háromféle születésére utal (vér szerinti, beavatás szerinti, és az áldozat szerinti).

Mi hát a különbség a barátnők érzelmei és az anyagi kéj között?

nijendriya-sukha-hetu kāmera tātparya |
kṛṣṇa-sukha-tātparya gopī-bhāva-varya ||217||
nijendriya-sukha-vāñchā nāhi gopikāra |
kṛṣṇe sukha dite kare saṅgama-vihāra ||218||

(217) A kéj a saját érzékeink örömét célozza,
míg a gópík érzelmei csupán Krsna örömét kívánják.
(218) Szemernyi vágy nincs bennük saját érzékeik megörvendeztetésére.
Krsnának örömöt szerezni: a találkozásnak és kedvteléseknek ez ad értelmet.

yat te sujāta-caraṇāmburuhaṁ staneṣu
bhītāḥ śanaiḥ priya dadhīmahi karkaśeṣu |
tenāṭavīm aṭasi tad vyathate na kiṁ svit
kūrpādibhir bhramati dhīr bhavad-āyuṣāṁ naḥ ||219||

(219) Puha lótuszlábad durva keblünkre
óvatosan, finoman helyezzük, ó, kedves!
Ahogy az erdőt járod, vajon nem kínoznak
az apró kavicsok? Feldúl minket e gondolat, hiszen te vagy az életünk.

(Bhág. 10.31.19.)

A vers a gópík éneke című fejezet záróverse.

sei gopī-bhāvāmṛte yāṅra lobha haya |
veda-dharma-loka tyaji' se kṛṣṇe bhajaya ||220||
rāgānuga-mārge tāṅre bhaje yei jana |
sei-jana pāya vraje vrajendra-nandana ||221||
vraja-lokera kona bhāva lañā yei bhaje |
bhāva-yogya deha pāñā kṛṣṇa pāya vraje ||222||
tāhāte dṛṣṭānta – upaniṣad śruti-gaṇa |
rāga-mārge bhaji' pāila vrajendra-nandana ||223||

(220) Aki a gópík érzelmeinek nektárjára sóvárog,
az a véda, a dharma vagy a világ véleményét mellőzve imádja Krsnát.
(221) Aki őt imádja a szeretet példáját követő ösvényen (a rágánuga-bhaktin) járva,
az Vradzsában a pásztorok vezérének fiát éri el.
(222) Aki Vradzsa világának bármely érzelmében végzi imádatát,
az ahhoz az érzelemhez illő testet kapva éri el Krsnát Vrndávanban.

Világi mércével nem mérhető Rádhá és Krsna szerelme, s így a gópík érzelemvilága sem. Az őket követő hívő nem felelőtlen – ám nincs más mércéje, csakis ez a lobogó érzelem, így sem a világi erkölcs, sem a dharma rendje, de még a véda eszményei sem mérvadóak számára. A spontán szeretetben élőket (a gópíkat) követve kétségtelenül a gópík rajongásának tárgyát, Rádhá-Krsnát éri majd el.

(223) Példája ennek az upanisadok és a szentírások megtestesítői,
kik a spontán szeretet útján imádva érték el a pásztorok vezérének fiát.

nibhṛta-marun-mano 'kṣa-dṛḍha-yoga-yujo hṛdi yan
munaya upāsate tad arayo 'pi yayuḥ smaraṇāt |
striya uragendra-bhoga-bhuja-daṇḍa-viṣakta-dhiyo
vayam api te samāḥ sama-dṛśo 'ṅghri-saroja-sudhāḥ ||224||

(224) Ő él a szabályozott légzéssel és elmével, az érzékeik megszilárdításával jógát gyakorlók szívében,
őt imádják a bölcsek, ám még az ellenségei is elérik őt, mert szakadatlanul reá gondolnak.
E leányok pedig gondolataikat csupán a kígyókirály testéhez hasonlatos karjaira szegezik –
mi pedig hozzájuk hasonlóak, vélük azonosan látók, s lótuszlábad nektárjára vágyók vagyunk.

(Bhág. 10.87.23.)

sama-dṛśaḥ-śabde kahe sei bhāve anugati |
samāḥ-śabde kahe śrutira gopī-deha-prāpti ||225||
aṅghri-padma-sudhāya kahe kṛṣṇa-saṅgānanda |
vidhi-mārge nā pāiye vraje kṛṣṇa-candra ||226||

(225) Az „azonosan látó” kifejezéssel azt mondják: ugyanazt az érzelmet élik,
a „hasonlóak” szóval pedig azt, hogy a megszemélyesült szentírások gópí-testet nyernek,
(226) a „lótuszlábad nektárja” pedig a Krsna társaságából fakadó gyönyör.
Ám a rituális szeretet (vaidhi-bhakti) útján járva nem érhető el a vradzsabéli Krsnacsandra.

nāyaṁ sukhāpo bhagavān dehināṁ gopikā-sutaḥ |
jñānināṁ cātma-bhūtānāṁ yathā bhakti-matām iha ||227||

(227) E Magasztos Úr, a pásztorasszony fia nem érhető el oly könnyedén a test-tudatban élők,
a lemondásnak szentelődő tudósok, vagy akár a lelki természetben megállapodottak számára, mint az odaadó szeretettel felé fordulóknak.

(Bhág. 10.9.21.)

Baladév Vidjábhúsan e verset kommentálva a Krsnát nem egykönnyen elérők csoportjait az alábbiak szerint magyarázza: dehin (szó szerint „testes”, testetöltött): a világi tettekbe bonyolódó, test-tudatú; jñānin (tudó, bölcs): vezeklők, akik lelki természetüknek és a Felsőléleknek is alapos ismerői; ātma-bhūta (lélekben létező, vagy maga-teremtette): akik szilárdan és végérvényesen elkülönülnek a testtudattól, mint a Szanaka vezette kumárák, vagy pedig Suka által az előző versben említett Brahmára, Sivára, Laksmíra, és a többi kiválóságra vonatkozik.

ataeva gopī-bhāva kari aṅgīkāra |
rātri-dina cinte rādhā-kṛṣṇera vihāra ||228||
siddha-dehe cinti' kare tāhāṅñi sevana |
sakhī-bhāve pāya rādhā-kṛṣṇera caraṇa ||229||
gopī-ānugatya vinā aiśvarya-jñāne |
bhajileha nāhi pāya vrajendra-nandane ||230||
tāhāte dṛṣṭānta lakṣmī karila bhajana |
tathāpi nā pāila vraje vrajendra-nandana ||231||

(228) Ezért a gópík érzelmeit felvállalva
(az ember) gondoljon éjjel s nappal Rádhá és Krsna kedvteléseire,
(229) és szolgáljon odaát, lelki teste tudatában,
így Rádhá barátnői érzelmeivel Krsna lábát nyeri el.

lelki test: siddha-deha, azaz tökéletes, nem anyagi test.

(230) Ám a gópík követése nélkül, a fenség tudatában
imádva nem éri el a pásztorok vezérének fiát (Krsnát).
(231) Jó példa erre Laksmí imádata,
aki nem érte el a pásztorok vezérének fiát.

nāyaṁ śriyo 'ṅga u nitānta-rateḥ prasādaḥ
svar-yoṣitāṁ nalina-gandha-rucāṁ kuto 'nyāḥ |
rāsotsave 'sya bhuja-daṇḍa-gṛhīta-kaṇṭha-
labdhāśiṣāṁ ya udagād vraja-sundarīṇām ||232||

(232) Ez nem a hőn szeretett, mellkasán pihenő hitves, Srí iránti szívélyesség,
nem is a mennyek hajadonjainak lótusz-illatú szépsége, mit sem szólva másokéról!
A rásza-tánc ünnepén az Ő karjai ölelték nyakukat,
ebben az áldásban részesültek Vradzsa szépségei!

(Bhág. 10.47.60.)

E vers a fejezetben már felbukkant, a 80. strófa szintén idézi.

eta śuni' prabhu tāṅre kaila āliṅgana |
dui jane galāgali karena krandana ||233||
ei-mata premāveśe rātri goṅāilā |
prātaḥ-kāle nija-nija-kārye duṅhe gelā ||234||

(233) Ezt hallván az Úr megölelte őt,
és egymás vállát átkarolva könnyekre fakadtak.
(234) Így, a rajongó istenszeretetben elmerülve telt az éjszaka.
Reggel aztán mindketten távoztak, hogy eleget tegyenek kötelességeiknek.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

Rámánanda-szamvád – préma-bhakti

prabhu kahe – eho haya āge kaha āra |
rāya kahe – prema-bhakti sarva-sādhya-sāra ||68||

(68) Az Úr szólt: Úgy van! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A rajongó szeretet (prema-bhakti) – ez a tökéletesség leglényege.

nānopacāra-kṛta-pūjanam ārta-bandhoḥ
premṇaiva bhakta-hṛdayaṁ sukha-vidrutaṁ syāt |
yāvat kṣud asti jaṭhare jaraṭhā pipāsā
tāvat sukhāya bhavato nanu bhakṣya-peye ||69||

(69) A szenvedők barátjának számtalan felajánlással végzett szerető imádata megolvasztja híve szívét,
mint ahogy megörvendezteti az evés-ivás is azt, akit éhség mardos és szomjúság gyötör.

Idézz slókákat – volt Csaitanja kérése, utalva arra, hogy a Rámánanda az eszmények sorát a szentírásból vett idézetekkel alapozza meg. Rámánanda eddig a pontig hűen követte is a kérést, most azonban saját verseit szavalja. A rajongó szeretet, a préma-bhakti szétfeszíti az írások kereteit. Úgy tartják, a Véda szava akár a mesteré, az itihászák és puránák (eposzok és ősi mítoszok) a tanácsot adó jóbarát, a költészet pedig a szerető feleség édes szavához fogható. És a rajongó szeretethez igazán ez utóbbi illik.

Szenvedők barátja (ārta-bandhu) áll a versben. Az első gondolatunk az lehet, hogy ez talán a négyféle istenkeresőre tett utalás. A Bhagavad-gítában így szól Krsna: „Négyféle jámbor imád engem, ó Ardzsuna, a szenvedő, a kíváncsi, a vagyonvágyó és a bölcs.” (Bg. 7.16.) Isten enyhíti a szenvedő fájdalmát, kielégíti a kíváncsi tudásvágyát, megtölti a vagyonvágyó zsebét és kezeit, s legfőképpen pedig a bölcs igaz társa.
Ám a fenti versben a szenvedők barátja egészen mást jelent. Az itt említett szenvedés oka nem anyagvilág hányattatása, hanem a távollét, az elválás érzete. E ponton a hívő számára az anyagvilág már nem nyújt elégedettséget, annak múlandó látszat-örömét messze meghaladta, ugyanakkor az Istentől való távolság leküzdhetetlennek látszik – ez szenvedésének, kétségbeesésének forrása. Bár az isteni kegy átöleli, mégsem érzi azt, csupán e kegy utáni kínzó vágyat. Mit tehet? Az értelem tudja, hogy Isten a szenvedők barátja, ezért folytatja a napi imádatát… abban a tudatban, hogy még ha e pillanatban nem is érzem, ám tudom, hogy ő az én Uram, és a tenyerén hordoz engem. E ez az állhatatosság aztán meglágyítja szívét – és valóban megéli a vigaszt.

kṛṣṇa-bhakti-rasa-bhāvitā matiḥ
krīyatāṁ yadi kuto 'pi labhyate |
tatra laulyam api mūlyam ekalaṁ
janma-koṭi-sukṛtair na labhyate ||70||

(70) A Krsna iránti szerető odaadás ízeivel átitatott értelmet
vedd csak meg, bárhol is kapható!
Sóvárgás annak az egyedüli ára,
milliónyi élet jótetteivel sem érhető el.

Mi is ez a préma, amiről a versek szólnak? Gondoljuk át újra a Rámánanda által felvetett eszmények sorát. A kiindulópont a hétköznapi ember hétköznapi élete… ezért az első felvetés a hétköznapi erények szerinti élet: 1) megtalálni a helyem a világban (sva-dharmācaraṇe), majd 2) életünknek nem evilági célt találni tetteink Istennek ajánlásával (kṛṣṇe karmārpaṇa). Ezután, és csak ezután következik 3) a világi erények és kötelességek meghaladása (svadharma-tyāga), 4) a megértéssel társult szeretet (jñāna-miśrā bhakti), és 5) a megértés vágyától mentes, tiszta szeretet (jñāna-śūnyā bhakti).

A fenti sorban a szeretet szót használtuk, ám ez a fogalom pontosításra szorul. A szanszkrt nyelv a kapcsolat alá-fölérendeltsége szerint különbözteti meg a szeretetet. Az alárendeltek, a nálunk kisebbek iránti gyöngéd érzés neve sneha. A szó jelent olajosságot, vagy olajat is – ez az ellágyult szív gyöngéd érzése. Fordított viszonyban, a feljebbvalók felé a szeretet bizalomként, hitként jelenik meg, ez a śraddhā. Az egyenrangú felek közti szeretet a prema, legyen az szerelem, vagy baráti vonzalom, míg az istenszeretet neve: bhakti.

Kísérlet fogalmának a bhakti meghatározására

A bhakti sokféle jelentéssel, jelentésárnyalattal bíró szó. A szó gyökéből fakadóan (bhaj – oszt, imád, tisztel, magasztal) jelent osztást (a matematikai műveletet) vagy osztozást, e részesedést viszonzó hűséget, tiszteletet, imádatot, odaadást, vallásos hitet és szeretetet egyaránt. Az Istent szeretők részesülnek az ő viszonzó gondoskodásában – bár céljuk nem e viszonzás kivívása. A Bhágavata-puránában Szúta gószvámí így beszél Naimisa bölcseihez:

sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje |
ahaituky apratihatā yayātmā suprasīdati ||

Bizony az az emberiség legmagasztosabb dharmája, ami Isten iránti szeretethez vezet,
indokolatlan és töretlen istenszeretethez, miáltal a lélek teljesen elégedetté válik. (Bhág. 1.2.6.)

A bhakti teljességgel mentes a gyümölcs, a viszonzás iránti vágytól, és nincs akadály, ami úrrá lehetne fölötte. Ám az osztozás, viszonzás jellege a bhakti kétirányú voltára utal, akárha lelki gravitációs erő volna – ami egymás, és a középpont felé húzza a hatalmas Istent és a parányi lelket egyaránt. Abhay Narayan megfogalmazásában: „… a bhaktát Isten felé vonzza, őt pedig hívei, bhaktái felé. Olyan erő ez, amely két irányba hat: egyrészt szívünkben kiirtja az összes egoista, a középponttól elragadó impulzust, valamint felszabadítja a lényeges erőket, amely oda vezet, hogy minden képességünket Isten szolgálatába tudjuk állítani. Istenre is hat, mégpedig a következőképpen: kieszközli kegyét, kioldja a felszabadító, megváltó erőket, ami végül a lélek egységét eredményezi az isteni akarattal. A Bhagavad-gítában (18.64.) Krsna kijelenti, ha Ardzsuna teljesen átadja magát az isteni akaratnak, akkor megszabadul minden előző tettének visszahatásától.” (B.A.Narayan: Csaitanja Maháprabhu élete és tanítása)

A bhakti az Isten iránti szerető önátadás – s mégis e tiszta istenszeretetet Rámánanda Ráj tovább fokozza! A bhakti jelzője Rámánanda ajkán a prema lett. A prema (a szótő: preman) a kedvesség (priya), a szerető, ragaszkodó érzelem megnevezése, a szó gyöke a prī (megörvendeztet, boldoggá tesz, kedvesen bánik valakivel). A bhakti jelzőjeként való használata az istenszerető kapcsolat meghittségére utal – így fordul elő az a paradoxnak tűnő helyzet, hogy az egyenrangúak közti szeretet fogalmával utalunk a felfokozott istenszeretetre. A szónak ebben az értelemben való használata nem Rámánanda sajátja, Nárada Bhakti-szútrái ebben az értelemben definiálják a bhaktit is:

athāto bhaktiṁ vyākhyāsyāmaḥ | 1
sā tvasmin parama-prema-rūpā | 2
amṛta-svarūpā ca | 3

(1) Most a bhaktiról szólok.
(2) A (bhakti) alapvető jellemvonása az őiránta érzett leghőbb rajongás (préma),
(3) és nektárédes az.

A bhakti számos jelentésárnyalata miatt a szerző nyomban egy pontosítással kezdi a fogalom meghatározását: a bhakti mélyén nem a tisztelet, hanem a préma rejlik. A préma tehát minősített bhakti, olyan szeretet, melyben nyoma sincs elvárásnak vagy félelemnek. Körülírni lehet, ám pontos definíciót Nárada sem alkot:

anirvacanīyaṁ prema-svarūpam | 51
mūkāsvādanavat | 52
prakāśate kvāpi pātre | 53

(51) A rajongó szeretet természete leírhatatlan.
(52) Miként a néma (ételt) kóstoló.
(53) A méltó személy előtt olykor mégis megnyilvánul.

Néma ételt kóstoló: az élmény nem foglalható szavakba úgy, hogy az is értse, akinek nincs hasonló tapasztalata. Az 53. szútrában a kvāpi (valahol, valamikor, olykor) szó bizonytalanságot fejez ki, mert a préma alászálló, azaz pusztán törekvéssel nem érhető el – ellenben a méltó jelölt előtt feltárul. „Ez a lélek tudós magyarázatokkal, mérhetetlen értelemmel, de sok-sok hallással sem érhető el. Csakis az érheti el, akit Ő választ magának, s néki saját formájában mutatkozik.” (Kaṭha-upaniṣad 1.2.23.)

Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhu (A bhakti ízeinek nektáróceánja) című művében ekképpen határozza meg a bhakti e magas fokát:

anyābhilāṣitā-śūnyaṁ jñāna-karmādy-anāvṛtam |
ānukūlyena kṛṣṇānuśīlanaṁ bhaktir uttamā ||11||

Másra irányuló vágytól mentes, a tudással, rítussal és a többi (úttal) nem elfedett,
véle összhangban lévő Krsnának szentelődés – ez a legkiválóbb szeretetteljes odaadás (bhakti).

Krsnának szentelődés (kṛṣṇa-anuśīlanaṁ): A śīl igei gyök jelenthet meditálást, szolgálást és imádást is, az anu- igekötővel kiegészülve mindezek gyakori, ismétlődő végzését. A Krsnának szentelődés cselekvő, és érzelemgazdag, erre utalunk, amikor a bhakti szót a szeretetteljes odaadás, vagy önátadó szeretet kifejezéssel fordítjuk.
Véle összhangban lévő (ānukūlyena): A kūla szó partot jelent, az anukūla pedig partmentit. Partmentiesen – e szóval fejezi ki a szanszkrt nyelv az áramlattal tartó, kedvező irányú dolgot, vagy a kedves, barátságos, nyájas személyt. A Krsnának szentelődés nem minden esetben pozitív – gondoljunk csak a Krsnát elpusztítani vágyó Kansza esetére –, ezért szükséges jelző a meghatározásban.

Szavai alátámasztására a Bhakti-raszámrta-szindhu szerzője verseket idéz… elsőként a másra irányuló vágytól mentességet értelmezi a Nárada-panycsarátra versével:

sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam |
hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-sevanaṁ bhaktir ucyate ||12||

Minden hátsó szándéktól mentes, az őnéki szentelődés által makulátlanná vált
érzékekkel az érzékek urának szolgálata - ezt tartják a szeretetteljes odaadásnak (bhakti). (Brsz. 1.1.12.)

Ezután a Bhágavata-puránából idéz, illusztrálva azt, hogy a bhakti útján járó közömbös mindenféle más eredménnyel szemben:

lakṣaṇaṁ bhakti-yogasya nirguṇasya hy udāhṛtam |
ahaituky avyavahitā yā bhaktiḥ puruṣottame ||13||
sālokya-sārṣṭi-sāmīpya- sārūpyaikatvam apy uta |
dīyamānaṁ na gṛhṇanti vinā mat-sevanaṁ janāḥ ||14||

Az anyagi vonások nélküli bhakti-jóga jelei az alábbiak:
indokolatlan és közvetlen bhakti a Legfőbb Személy iránt.
A véle azonos világban élés, a hasonló hatalom, közelség, hozzá hasonlóvá válni vagy eggyéválni vele –
híveim az én szolgálatom lehetősége nélkül nem fogadják el mindezeket, még ha önként kínálkozna is. (Bhág. 3.29-12-13.)

Majd felsorolja a bhakti legfontosabb jellemvonásait, hogy jól azonosíthassuk: amit az alábbi jelek kísérnek, az bizonnyal bhakti:

kleśaghnī śubhadā mokṣa-laghutā-kṛt sudurlabhā |
sāndrānanda-viśeṣātmā śrī-kṛṣṇākarṣiṇī ca sā ||17||

Bánatot elűző, áldásosztó, az üdvösséget megvető, nehezen elérhető,
lényege a szünet nélküli heves boldogság, és Srí Krsnát vonzza ez (a szívbéli szeretet.) (Brsz. 1.1.17.)

A bhakti fokozatai

A Nárada Bhakti-szútrák szerint a bhakti azért jelentősebb más utaknál, mert a bhakti esetében az út és a cél is azonos: Isten szerető szolgálata:

sā tu karma-jñāna-yogebhyo'py-adhikatarā | 25
phalarūpatvāt | 26

(25) Ám (a bhakti) több a karmánál, a gjánánál, és a jógánál is.
(26) Mert magában hordozza az eredményt.

Bár ebben az értelemben a bhakti egy, mégis megkülönböztethető az út, az eszköz (sādhana), és a cél, a tökéletesség (sādhya). Az utóbbit rāgātmikā bhaktinak, spontán ragaszkodás természetű szeretetnek is nevezik.

A sādhana-bhakti további két részből áll, vaidhī (szabálykövető), és rāgānugā (a spontán szeretetben élőt követő) bhakti. Abhay Narayan így jellemzi e két részt: „Az előző az Írások szabályait, előírásait (vidhi) követi, vagyis meglehetősen formális, mechanikus és – a szabályok megszegésétől való félelem miatt – eléggé kötött.
Kétféle szabály létezik: amelyek megteremtik a bhaktira való hajlamot (pravrtti-hétuh), és a tiltott, illetve ajánlott cselekedetek, melyek célja e hajlamok megszilárdítása.
A rágánugá bhakti ezzel szemben spontán és kötetlen, ami az Írások parancsainak megszegésétől való félelmet illeti. Azért hívják így, mert Bhagaván meghitt társai nyomdokában járva szüntelenül a rágátmika-bhaktit, az Istenhez fűződő ragaszkodást és odaadást követi (anugá), ami egyben lehetetlenné teszi a bhakta számára a vaidhí-bhakti előírásai, szabályai követését. E kétfajta bhaktit úgy is lehetne hívni, mint a Törvény (vaidhí) Életét, illetve a Szeretet (rága) Életét.” (B.A.Narayan: Csaitanja Maháprabhu élete és tanítása)

A Rámánanda Ráj által zengett két vers a gyakorló istenszeretetet (sādhana-bhakti), és a spontán rajongó szeretetet (rāgātmikā bhakti) állítja elénk. Az első vers a szívet megolvasztó imádatról a gyakorló istenszeretetre, míg a heves vágy a spontán rajongásra utal – ami nem külső tényező, hanem a szív sajátja.

A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

Nárada: Bhakti-szútrák, 2.

Második fejezet – összevetés – a bhakti jelentősége

sā tu karma-jñāna-yogebhyo'py-adhikatarā | 25

sā – az; tu – ám; karma-jñāna-yogebhyaḥ – karmánál, tudásnál, jógánál; api – is; adhikatarā – több

Ám (a bhakti) több a karmánál, a gjánánál, és a jógánál is.

E fejezet szútrái a bhakti viszonyát taglalják a többi jógafolyamathoz képest. Csaitanja Maháprabhu – e témáról szólva – Szanátan gószvámínak az alábbi példabeszédet mondja el. Egy szegény embert felkeresi házában Szarvagja, az asztrológus, és így szól hozzá: Apád gazdag ember volt, nagy kincset hagyott rád, a házad alatt. De vigyázz, nem mindegy, hogy melyik oldalról próbálod meg kiásni. Ha délen próbálkozol, darázsfészekbe nyúlsz. A nyugati oldalon egy jaksa-szellem ütött tanyát, ha megzavarod, ő kísért majd, míg az északi oldalon egy óriáskígyó lakik, aki elnyel, ha közel merészkedsz hozzá. Ám keleten csak egy kevés földet kell kiásni, és rátalálsz a kincsre!
A történetben szereplő szegény ember az anyagvilágban szenvedő élőlény, Isten gyermeke. Ahogyan Szarvagja (nevének jelentése: mindentudó) szavai megalapozták a szegény ember kapcsolatát a kinccsel, a szentírások így mutatnak rá Istennel való örök kapcsolatunkra – ez a ház (anyagi test) alatt rejlő kincs. A különböző irányokból való próbálkozások a különféle jógafolyamatokban rejlő veszélyekre, téves motivációkra utalnak. A déli oldal (a nyüzsgő, az aktív) a karma-jóga útja – mint anyagi célok (vagyon, egészség, előnyös születés) érdekében végzett rituális imádat. A nyugati irány (a napkeltével szembeni, a Nap lenyugvásának, eltűnésének iránya) a száraz tudás szellemét idézi. Ez – bár felülemelkedik az anyagvilágon – míg csupán lemondás és puszta elméleti ismeretgyűjtés, nem visz közelebb Istenhez. Észak – a Patanydzsali-féle meditáció – a jóga-sziddhikbe való belefeledkezés, s az „én vagyok Isten” képzetének veszélyét hordozza, ami óriáskígyóként, egészben nyeli el a keresőt. Keleten sem hull a kereső ölébe a kincs, itt is el kell hánynia egy kevés földet, itt is meg kell szabadulni a félreértésektől, a rossz beidegződésektől, és felül kell emelkedni a kötőerőkön… ám a siker jóval közelebb.
A karma-jógát gyakran önzetlen cselekvésként határozzák meg – e példabeszédben a déli irány nem az önzetlen cselekvésre vonatkozik, hanem a haszonvágyó motivációra. A Bhagavad-gítá tizenkettedik fejezetében Krsna így tanítja Ardzsunát: „Egyedül rám irányuljon elméd, csakis rám összpontosítsd értelmed, így velem élsz majd ezután, semmi kétség. Ha gondolataidat képtelen vagy szilárdan reám irányítani, akkor a gyakorlás jógájával igyekezz elérni engem, Dhananydzsaja! Ha nem tudod gyakorolni (a reám emlékezést), szenteld minden tetted nekem, mert ha értem cselekszel, eléred majd a tökéletességet. S ha ezt sem tudod megtenni, akkor végezd jógámat úgy, hogy feladod tetteid minden gyümölcsét. Fegyelmezd így elmédet! Mert a gyakorlásnál jobb a tudás, ám a tudást fölülmúlja a meditáció, és a meditációnál is (jobb) a tett gyümölcsének feladása, hiszen ebből fakad a (belső) béke.” (Bg. 12.8-12.) Azaz: ha nem tudjuk minden tettünket Istennek szentelni, akkor szabaduljunk meg az önzéstől: ne magunkért dolgozzunk, hanem a szűkebb-tágabb környezetünkért – az ind szerzők kedves példája a kútásás és kórházalapítás –, jótékonysággal fegyelmezzük önzésünket. Ez az önzetlen cselekvés magától értetődően kívánatos és helyes, miként annak megértése is (jñāna-yoga), hogy a lélek nem anyagi természetű, ezért nem az én-központú anyagvilág, hanem az istenszeretet az igazi közege.

phalarūpatvāt | 26

phala-rūpatvāt – a gyümölcs-alakúság miatt

Mert magában hordozza az eredményt,

A szanszkrt phala szó gyümölcsöt jelent, átvitt értelemben eredményt, következményt. A gyümölcs-alakúság azt jelenti, hogy a bhakti természete a kívánt eredménnyel azonos – az út is és a cél is Isten szerető szolgálata.

īśvarasyāpy-abhimāna-dveṣitvāt dainya-priyatvāt ca | 27

īśvarasya – istené; api – még; abhimāna-dveṣitvāt – büszkeség-gyűlölés miatt; dainya-priyatvāt – alázatosság-szeretés miatt; ca – és

továbbá Isten büszkeség-gyűlölete és alázatosság-szeretete miatt.

A finom árnyalatokat kedvelő olvasó az előző szútra olvastán felkaphatja a fejét: hiszen a cél a préma, s az út a bhakti – s bár mindkettő szeretetteljes istenkapcsolat, mégsem ugyanaz a kettő! Ráadásul ott az odaadó szeretet a fenség hangulatában, és az isteni fenségről megfeledkező szeretet (lásd a 24. szútrát).
Vegyük sorra a fenti érveket! A préma a bhakti magasfoka, ami örök lehetőségként ott lakozik az élőlényben – hiszen létezésének beteljesülése, ha a kiáradó isteni szeretetnek részese és viszonzója lehet. S pusztán a bhaktit gyakorolva megtisztul a szív, s felcsillan a mélyén lakozó préma – ezért helyes az állítás, hogy az út és a cél azonos. Csaitanja Maháprabhu így beszél erről Szanátan gószvámínak: „A Krsna iránti örökkön tökéletes rajongó szeretet nem elérendő külső cél (sādhya), hanem a hallás, s a többi lelki gyakorlat révén tűnik elő a megtisztuló szívben.” (nitya-siddha kṛṣṇa-prema 'sādhya' kabhu naya | śravaṇādi-śuddha-citte karaye udaya || Cs.cs. 2.22.106.)
A második felvetéssel kapcsolatban: valóban, pusztán az előírások követése nem vezet el a rajongó istenszeretetig.: „Karma, önfegyelmezés, jóga, tudás, a bhakti előírásai, mantrazengés, meditáció – mindezzel az (istenszerelem) édessége nem ízlelhető meg, ám könnyedén feltárul annak, aki a spontán rajongás útján imádja Krsnát nagy szeretettel” (karma, tapa, yoga, jñāna, vidhi-bhakti, japa, dhyāna, ihā haite mādhurya durlabha | kevala ye rāga-mārge, bhaje kṛṣṇe anurāge, tāre kṛṣṇa-mādhurya sulabha || Cs.cs. 2.21.119.) – mondja Csaitanja Maháprabhu. A írások szerinti szerető odaadás, a vaidhí-bhakti nem tetőzik spontán rajongásban, azt a rágánuga, a spontán odaadást élők követése hozza meg. A rágánuga összetett szó (rāga-anuga), a rága jelentése érzés, vonzalom, szerelem, míg az anu-ga „utána megy” pedig követést jelent, így a rágánuga a rajongó szeretetben élők követése.
Az isteni fenségről megfeledkező rajongó szeretet olyannyira lebilincseli Krsnát, hogy ő maga is átadja magát ennek a hangulatnak, és híve alárendeltjévé válik. Dzsajadév így énekli meg e fordulópontot a Gíta Góvindában: „Kansza ellenségének gondolatai is csak Rádhá körül forogtak, a reá emlékezés kötötte őt gúzsba. Szívében Rádhát hordozva elhagyta Vradzsa szépséges leányait. A Szerelemisten nyilától sebzett, bánatos szívű Mádhavát a bűntudat emésztette. Mindenhová követte Rádhiká nyomait, (ám mert nem találta sehol) leroskadt a Jamuná menti lugasban, s ott búslakodott.” (G.G. 3.1.) Bilvamangal költeménye Krsnáról, a legkiválóbb tolvajról szól, aki ugyan elvesz hívétől mindent, ám annak szeretete mindörökre rabul ejti: „Elragadtad a vagyonom, a személyemet övező megbecsülést, sőt, érzékeimet és életemet is, mindenemmel együtt. Hová iszkolsz? Ó, te tolvaj, most elfoglak, és megkötözlek szeretetemmel. … Szívemben, a rettentő sötét tudatlanság e nyomorúságos tömlöcében kötlek gúzsba, s itt nyered majd el végül tolvaj hajlamod méltó büntetését, ó, Hari, én tolvajom! Szívem börtönében maradsz mindörökké, szerető odaadásom kötelével szorosan megkötözve, ó, Krsna, mindenem tolvaja, világkorszakok milliói múltán sem bocsátalak el szívemből!” (Śrī Caurāgragaṇyaṁ Puruṣāṣṭakam 5., 7-8.)

tasyāḥ jñānam eva sādhanam ity-eke | 28

tasyāḥ – annak (a bhaktinak); jñānam – tudás; eva – bizony; sādhanam – eszköz; iti – így; eke – egyesek

Egyesek szerint (a bhaktinak) a tudás a módszere,

anyonyāśrayatvam-ity-anye | 29

anyonya-āśrayatvam – kölcsönös támogatás; iti – így; anye – mások

(míg) mások szerint kölcsönösen támogatják (egymást).

svayaṁ phala-rūpateti brahma-kumāraḥ | 30

svayam – önmaga; phala-rūpatā – gyümölcs-alakúság; iti – így; brahma-kumāraḥ – Brahmá fia

Brahmá fia szerint önmaga jelenti az eredményt.

Brahmá fia utalhat Náradára, a szútrák szerzőjére, ám a Náradát oktató Szanat-kumárára is. „Önmaga jelenti az eredményt” – a 26. szútrát idézi.

rāja-gṛha-bhojanādiṣu tathaiva dṛṣṭatvāt | 31

rāja-gṛha-bhojana-ādiṣu – a király palotájában étkezésben s egyebekben; tathā – miként; eva – bizony; dṛṣṭatvāt – látottság

Bizony, akár a király palotája, a lakoma, s egyebekben a szemléltség folytán,

na tena rājā paritoṣaḥ kśuccāntirvā | 32

na – nem; tena – általa; rājā – király; paritoṣaḥ – elégedettség; kśud-śāntiḥ – az éhség csillapítása; vā – vagy

(hiszen pusztán nézés által) nem lesz elégedett a király, vagy csillapul az éhség.

A bhakti nem elmélet. Pusztán beszélni róla olyan, mint a kirakat üvegén keresztül éhesen bámulni a terített asztalt, s nem belekóstolni a finomságokba. A királynak sem elég, ha csupán trónkövetelőként, távolról szemléli a palotát, el kell foglalnia, be kell laknia, és országa javára kell használnia.

tasmāt saiva grāhyā mumukśubhiḥ | 33

tasmāt – ezért; sā – az (a bhakti); eva – bizony; grāhyā – elérendő, megragadandó; mumukśubhiḥ – megszabadulni vágyók által

Ezért a (bhakti útját) a megszabadulni vágyók is követik.

Szúta gószvámí szerint a megszabadultak is a bhakti útját járják: „Az átmárámák, a bölcsek, s még az (anyagi) kötelékeiktől megszabadultak is indokolatlan szeretettel fordulnak a Nagyléptű Visnu felé – ily csodálatosak az ő tulajdonságai!” (ātmārāmāś ca munayo nirgranthā apy urukrame | kurvanty ahaitukīṁ bhaktim ittham-bhūta-guṇo hariḥ || Bhág. 1.7.10.) Mint mondhatnánk hát a megszabadulásra vágyakozókról?!

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán