A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vágy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vágy. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. május 6., szombat

dharma és vágy

 
A Manu-szanhitá második fejezetének első verse a dharmát definiálja, majd néhány vers következik, melyek a vágyról szólnak. 
 
 
vidvadbhiḥ sevitaḥ sadbhir nityam adveṣa-rāgibhiḥ |
hṛdayenābhyanujñāto yo dharmas taṁ nibodhata || 1 ||


A tudók, s a gyűlölettől és ragaszkodástól mindig mentes igazak által követett,
s a szív által is jóváhagyott dharmát, azt tanuljátok meg!
A sevita (követett) jelentései közt ott a szolgál, vagy imád, tisztel is. Jelzi, hogy a dharma nem közönséges, hanem imádatra méltó forrásból származó előírás. Honnan tudható, hogy valaki a dharmát követő igaz (vagy bölcs, erényes, szent – a sat szó mindegyiket jelentheti)? Erre ad választ a szöveg: „a gyűlölettől és (világi) ragaszkodástól mindig mentes”. Indirekt módon azt is elmondja, hogy a dharma követésével léphet túl az ember a kettőségeken.
Médhátithi (AD 1000 táján) kommentárjában a szív által jóváhagyott (hṛdayena abhyanujñātaḥ) fordulatban a szívet kétféleképp értelmezi, vagy értelemként (citta), vagy védaként – mert a jól tanulmányozott védát az ember a szívébe fogadja be.
Mások (Gaṅgānāth Jhā, vagy B.R.Srídhar) a szív szó eredeti jelentéséhez közelebb álló lelkiismeretre vonatkoztatják: az ember természete szerint Istenhez tartozó, így legbenső természetes késztetése az isteni rendhez igazodás – a felszínen látszó önző viselkedés csupán átmeneti. Így a vers értelme: halljatok most a dharmáról, mely imádatra és szolgálatra méltó isteni forrásból származik, a gyűlölettől és ragaszkodástól megtisztult igazak követik. A dharma követése természetetek szerint való, lelkiismeretetek is jóváhagyja majd!

Nyugati elemzők (például A.C. Burnell, 19. század) felvetik, hogy a 2-5 versek utólagos betoldások: a szöveg további folytatása ugyanis a dharma forrásáról szól, és számára ez volna logikus folytatása az első, definiciós strófának. A dharmával kapcsolatos szövegek újra meg újra elmondják, hogy egy adott rítus, vagy akár egy költemény elzengése milyen eredménnyel kecsegtet (lásd például a Bhagavad-gítá 18.68-71. verseit). Lehet-e az ilyen jutalmak „begyűjtése” a gyakorló célja? A vágytalanság volna a megoldás? Mi dharma megismerésében a helyes motiváció? – ezen tűnődnek az itt következő versek, s a téma helyénvaló.

kāmātmatā na praśastā na caivaihāsty akāmatā |
kāmyo hi vedādhigamaḥ karma-yogaś ca vaidikaḥ || 2 ||


Vágy természetű (az ember), ami ugyan nem helyénvaló ám (e világban) nem lehet szó vágytalanságról:
a védakövetőt is vágy (ösztönzi) a védatanulásra, s az áldozatok végzésére is.
Az „itt” (iha) szócska gyakran „ebben a világban” értelemben áll.
Karma-yoga: jelentheti a védai rítusokat (hiszen a szöveg a védakövető speciális vágyairól szól), de nem kizárt az általánosabb – világi és szakrális cselekvés – értelmezés sem.

saṅkalpa-mūlaḥ kāmo vai yajñāḥ saṅkalpa-sambhavāḥ |
vratāni yama-dharmāś ca sarve saṅkalpa-jāḥ smṛtāḥ || 3 ||


A szándékon alapul a vágy, s az áldozatokat is szándék előzi meg.
A fogadalmak, az önfegyelmezés is mind szándék következményei.
Szándékból (szankalpa) fakad a vágy, s minden más, a dharmával kapcsolatos cselekvés is. A Bhagavad-gítá is megismétli ezt a szándék és vágy ok-okozatiságára vonatkozó gondolatot: saṁkalpa-prabhavān kāmān (6.24.), illetve: „Mert soha nem lehet jógí, ki nem mond le (anyagi) szándékairól” (Bg. 6.2., na hy asaṁnyasta-saṁkalpo yogī bhavati kaścana)

akāmasya kriyā kācid dṛśyate naiha karhicit |
yad yad hi kurute kiṁcit tat tat kāmasya ceṣṭitam || 4 ||


E (világban) soha nem észlelhető vágynélküli (ember) semmilyen tette,
hiszen bármit is tesz az (ember), azt vágy mozgatja.
E következtetés látszólag ellentmondásban áll a második strófával, miszerint a vágyvezéreltség nem helyénvaló. Az ellentmondást a következő slóka oldja fel:

teṣu samyag vartamāno gacchaty amara-lokatām |
yathā saṅkalpitāṁś caiha sarvān kāmān samaśnute || 5 ||

A (vágyakat) helyesen kezelő a hallhatatlanok világába jut,
és kívánsága szerint minden vágya beteljesül e világban.
A szövegben szó szerint: teṣu samyag vartamānaḥ („velük helyesen viselkedő”) Médátithi kommentárja szerint a vágyakra vonatkozik – így oldja fel az ellentmondást. Más kommentátorok (például Szarvagja-nárájana, Rághavánanda, vagy Rámacsandra) szerint a szöveg arról szól, hogy az áldozatok bemutatása közben motiválhatják-e az áldozót rítussal kapcsolatban a védákban leírt eredmények, jutalmak. S így a szöveg itt az áldozatot, a rítust helyesen kezelőről szól, aki a hallhatatlanok világába (azaz a mennybe) jut. Médátithi ezt következménynek, a vágyak helyes kezelése következményének tartja.


2021. szeptember 18., szombat

szerelem – Bhartrhari versei, részletek Srngára-satakamból 3.


A hindu tradícióban a szerelem az élet része, és mint ilyen természetes, és a – megfelelő életszakaszban – helyénvaló, sőt, kívánatos.



vacasi bhavati saṅga-tyāgam uddiśya vārttā
śruti-mukhara-mukhānāṁ kevalaṁ paṇḍitānām |
jaghanam aruṇa-ratna-granthi-kāñcī-kalāpaṁ
kuvalaya-nayanānāṁ ko vihātuṁ samarthaḥ ||71||


A nőkhöz fűződő ragaszkodásról való lemondást tanítva
csak a szent himnuszokat ismétlő tudósok beszélnek.
Vajon ki volna képes elhagyni a lótusz-szemű leányok
hajnalpír ékköves övvel díszített csípőjét?

tāvan mahattvaṁ pāṇḍityaṁ kulīnatvaṁ vivekitā |
yāvaj jvalati nāṅgeṣu hataḥ paṣceṣu-pāvakaḥ ||76||


Addig tart az erkölcsi nagyság, műveltség, előkelő származás és józan megkülönböztető képesség,
míg tagjaimban az Ötnyilú Szerelem pusztító tüze nem lobban lángra.

kṛśaḥ kāṇaḥ khañjaḥ śravaṇa-rahitaḥ puccha-vikalo
vraṇī pūya-klinnaḥ kṛmi-kula-śatair āvṛta-tanuḥ |
kṣudhā kṣāmo jīrṇaḥ piṭharaka-kapālārpita-galaḥ
śunīm anveti śvā hatam api ca hanty eva madanaḥ ||78||


A lesoványodott, félvak, sánta, süket, csonka farkú,
fekélyes, gennyedző, féreg-csapatok százaival borított testű,
éhező s erőtlen, vénséges, a nyakába kötött cserép-darabbal (hajszolt)
kutya is a szukát követi. Még a holtat is megöli a szerelem

nyakába kötött cserép-darabbal (hajszolt): utcagyerekek gonosz szórakozása, hogy a kutya nyakába hosszú madzagon cserépdarabot kötnek. Így amikor a kutya fut, a csörömpölés hajszolja az állatot..

A görhes, félvak, sánta, reszketeg inu, görbe, nyavalyás,
szeméten tengődő, sebeiben takart, éhen epedő,
nyüvekkel, bőrbajjal teli kopasz eb, roncs váz, nem eleven,
de mégis fut nőstény után. Holtat is megöl a szerelem.
(Weöres Sándor fordítása)

Nézd ezt a vén kehes kutyát,
Foghíjas már, hátsó lábára sánta,
a szőre hull, csipás, ugatni sem
tud, csak nyüszít, félvak, csorog a nyála,
csupa fekély, csontja kiáll, testébe,
ha jár ugyan, csak hálni jár a pára,
s ez a nyomorult roncs is egyre tűzbe
jön, s lógó lepcses nyelvével szukája
után biceg. Így űzi ostorjával
az emberek nemét a szerelem.
(Faludy György fordítása)



strī-mudrāṁ kusumāyudhasya jayinīṁ sarvārtha-sampat-karīṁ
ye mūḍhāḥ pravihāya yānti kudhiyo mithyā-phalānveṣiṇaḥ |
te tenaiva nihatya nirdayataraṁ nagnīkṛtā muṇḍitāḥ
kecit pañca-śikhī-kṛtāś ca jaṭilāḥ kāpālikāś cāpare ||79||


A Virágnyilas isten győzedelmes, minden sikert beteljesítő jelképét, a nőt
elhagyva az ostoba bolondok hamis célokat kergetőkké válnak.
Könyörtelenül meghódítja őket: némelyeket meztelen, borotvált fejű,
másokat öt-tüzű, vagy összecsomósodott hajú, koponyafüzéres aszkétává teszi.

āsāreṇa na harmyataḥ priyatamair yātuṁ bahiḥ śakyate
śītotkampa-nimittam āyata-dṛśā gāḍhaṁ samāliṅgyate |
jātāḥ śīkara-śītalāś ca maruto ratyanta-kheda-cchido
dhanyānāṁ bata durdinaṁ sudinatāṁ yāti priyā-saṅgame ||95||


Mert az esők miatt nem mehetnek ki szerető férjeikkel a palotából,
a szépszemű asszonyok azzal az ürüggyel, hogy a hidegtől reszketnek, párjuk ölelésébe bújnak.
A szél, s a hűs vízpermet elűzi a kéj utáni kimerültséget.
Óh, a szerencséseknek kedvesük társaságában még a rossz nap is jóvá fordul!

keśān ākulayan dṛśo mukulayan vāso balād ākṣipann
ātanvan pulakodgamaṁ prakaṭayann āvega-kampaṁ śanaiḥ |
vāraṁ vāram udāra-sītkṛta-kṛto danta-cchadān pīḍayan
prāyaḥ śaiśira eṣa samprati marut kāntāsu kāntāyate ||100||


Haját összekócolja, szemét lehunyásra készteti, ruháját erővel cibálja,
pihéit felborzolja, izgatott remegését fokról fokra növeli,
újra meg újra sóhajokat csal összeszorított ajkai közé –
a téli szél most éppen olyan, akár a szépasszonyok szeretője.

izgatott remegés (āvega-kampa): az āvega izgatottságot, nyugtalanságot, aggodalmat, sietséget jelent.

2021. május 1., szombat

szerelem – Bhartrhari versei, részletek Srngára-satakamból 2.


A hindu tradícióban a szerelem az élet része, és mint ilyen természetes, és a – megfelelő életszakaszban – helyénvaló, sőt, kívánatos.

Versek szerelemről, kéjről, és a józanságról.






nāmṛtaṁ na viṣaṁ kiṣcid etāṁ muktvā nitambinīm |
saivāmṛta-latā raktā viraktā viṣa-vallarī ||44||


Nincs nektár, nincs méreg semmi más, csak a formás csípejű nő:
nektár-lián, mikor szeret, ám mérges inda, ha elhagyta a szenvedély.

A szerelmes nő kúszónövényként öleli párját – ez a hasonlat alapja.

Nincs más méreg, nincs más nektár, egyedül a szépcombu nő.
Ha szeret: virág, mézédes; ha nem szeret: mérget terem.
(Weöres Sándor fordítása)



unmīlat-trivalī-taraṅga-nilayā prottuṅga-pīna-stana-
dvandvenodgata-cakravāka-yugalā vaktrāmbujodbhāsinī |
kāntākāra-dharā nadīyam abhitaḥ krūrātra nāpekṣate
saṁsārārṇava-majjanaṁ yadi tadā dūreṇa santyajyatām ||49||


A köldöke feletti három redő a hullámok, telt keblei halma
a felrebbenő csakraváka pár, orcája tündöklő lótusz –
a csinos asszony akár a folyó, mindenütt pusztító. Ha nem akarsz
a létforgatag tajtékjába süllyedni, akkor kerüld el messzire!

vistāritaṁ makara-ketana-dhīvareṇa
strī-saṁjñitaṁ baḍiśam atra bhavāmbu-rāśau |
yenācirāt tad-adharāmiṣa-lola-martya-
matsyān vikṛṣya vipacaty anurāga-vahnau ||53||


A cápa-zászlós halász kivetette
a nő nevű horgát itt, a világi lét óceánjába,
amivel hamarosan az ajkakra vágyakozó halandó-
halakat kifogja, hogy a szenvedély tüzén megsüsse őket.

A cápa (makara) a szerelemisten zászlaját díszíti.

A nagy halász, a Szerelem, kifeszíti ékes
nőkből kötött fonalait a Lét tengerében,
ajkuk csalétkira csapó halakat (mind férfi)
könnyen kifogja, süti vad Szenvedély tüzében.
(Weöres Sándor fordítása)



kāminī-kāya-kāntāre kuca-parvata-durgame |
mā saṁcara manaḥ pāntha tatrāste smara-taskaraḥ ||54||


Női test sűrű rengetegében, keblei hegyeinek veszélyes hágóin
ne barangolj gondolat-vándor! Egy rabló, a Szerelem tanyája az.

Nőtest erdősűrűjében, melle kiugró szirtjein
ne bolyongj, gondolat-vándor: ott les a rabló Szerelem.
(Weöres Sándor fordítása)



virahe'pi saṅgamaḥ khalu
parasparaṁ saṅgataṁ mano yeṣām |
hṛdayam api vighaṭṭitaṁ cet
saṅgī virahaṁ viśeṣayati ||65||


A távolság ellenére is együtt vannak
egymással, kiknek szívük együtt van.
Ám ha meghasadt a szív,
az egyesülés is elválásra késztet.

viramata budhā yoṣit-saṅgāt sukhāt kṣaṇa-bhaṅgurāt
kuruta karuṇā-maitrī-prajñā-vadhū-jana-saṅgamam |
na khalu narake hārākrāntaṁ ghana-stana-maṇḍalaṁ
śaraṇam athavā śroṇī-bimbaṁ raṇan-maṇi-mekhalam ||67||


Ó, bölcsek! hagyjátok el a szépasszonyokkal való együttlét múlandó örömét,
csupán a Könyörület, Kedvesség és Bölcsesség nevű nők társaságát keressétek!
Bizony, a gyöngysorral fedett gömbölyű, telt kebel a pokolban nem jelent
menedéket, sem a kerek csípőn csilingelő drágaköves öv.

tāvad eva kṛtinām api sphura-
tyeṣa nirmala-viveka-dīpakaḥ |
yāvad eva na kuraṅga-cakṣuṣāṁ
tāḍyate caṭula-locanāñcalaiḥ ||70||


Még a bölcseknek is csak addig ragyog
a makulátlan megkülönböztető-képesség lámpása,
míg az őz-szemű leányok
le nem verik szemük sarkából odavetett pillantásukkal.

2021. február 6., szombat

szerelem – Bhartrhari versei, részletek Srngára-satakamból 1.


A hindu tradícióban a szerelem az élet része, és mint ilyen természetes, és a – megfelelő életszakaszban – helyénvaló, sőt, kívánatos.

A Srngára-satakam versei magasztalják a nőket, a szerelmet és a szerelmeskedést, máskor rámutatnak a ragaszkodás veszélyeire - hiszen az ember megmerítkezik a szerelemben, de ez az élet céljai közül csupán az egyik. A túlzás mindkét irányban helytelen.






sati pradīpe saty agnau satsu tārāravīnduṣu |
vinā me mṛga-śāvākṣyā tamo-bhūtam idaṁ jagat ||14||


Ragyogjon mécses vagy tűz, csillagok, Nap vagy a Hold,
őzgida-szemű kedvesem nélkül sötét marad az egész világ

udvṛttaḥ stana-bhāra eṣa tarale netre cale bhrū-late
rāgādhiṣṭhitam oṣṭha-pallavam idaṁ kurvantu nāma vyathām |
saubhāgyākṣara-mālikeva likhitā puṣpāyudhena svayaṁ
madhyasthāpi karoti tāpam adhikaṁ romāvaliḥ kena sā ||15||


Keblei emelkedő halma, rebbenő pillantása, liánként ívelő szemöldöke,
szenvedély vezette bimbó-ajka – mind hozzanak csak tűzbe,
szépségjegyei sorát maga a Virágnyilas rajzolta.
De vajon miért perzsel leginkább az a középen futó pihesor?

guruṇā stana-bhāreṇa mukha-candreṇa bhāsvatā |
śanaiś-carābhyāṁ pādābhyāṁ reje grahamayīva sā ||17||


Keblei halma súlyos terhével, ragyogó orcája fényével,
lábai lassú mozdulatával megannyi világként tündököl.

A vers szépsége a jelzők megválasztásában rejlik, mind egy-egy égitest neveire utalnak. A keblek jelzője: guru a szót súlyost jelent, s ez a Jupiter neve is. A Hold neve candra, a szó jelentése tündöklő, míg a Szaturnusz a lassan járó: śanaiś-cara. A teljesség kedvéért ne feledkezzünk meg a bhāsvat (fénylő) szóról sem, ez a Nap megnevezése.


adarśane darśana-mātra-kāmā
dṛṣṭvā pariṣvaṅga-sukhaika-lolā |
āliṅgitāyāṁ punar āyatākṣyām
āśāsmahe vigrahayor abhedam ||22||


Mikor nem látjuk, csupán megpillantani szeretnénk,
látván őt az átkarolás öröme után sóvárgunk.
És újra megölelve a szépszemű kedvest
testeink egységét kívánjuk.

Ha őt nem látjuk, megidézni vágyjuk,
és hogyha látjuk, megölelni vágyjuk;
ölelve őt, a csoda-pillogásút,
két test, kivánjuk, vadul egybeforrjon.
(Weöres Sándor fordítása)



saṁsāra tava paryanta-padavī na davīyasī |
antarā dustarā na syur yadi te madirekṣaṇām ||33||


Ó, létforgatag! Nem is lenne oly hosszú az utad,
ha nem volnának legyőzhetetlen, mámorító szemű asszonyaid!

mātsaryam utsārya vicārya kāryam-
āryāḥ samaryādam idaṁ vadantu |
sevyā nitambāḥ kim u bhūdharāṇām
uta smara-smera-vilāsinīnām ||36||


Minden féltékenységet messze űzve és a kérdést alaposan fontolóra véve
a tiszteletre méltó férfiak mondják most meg világosan:
mely dombokat látogassuk? vajon a hegyekét,
vagy a szerelmesen mosolygó szépasszonyokét?

A vers kérdése a sevyā nitambāh szavak két értelmével játszik. A sev gyök jelentései szolgál, imád, valaminek szenteli magát, élvez, míg a nitamba jelenthet hegyoldalt, de női ágyékot is. A kérdés így egészen pontosan: hegyoldalnak szentelődjünk (azaz erdőlakó remeteként éljünk), vagy a szerelmesen mosolygó szépasszonyok ágyékát élvezzük.


āvāsaḥ kriyatāṁ gaṅge pāpa-hāriṇi vāriṇi |
stana-dvaye taruṇyā vā manohāriṇi hāriṇi ||38||


Lakhelyed a bűnöket elsodró Gangesz vizénél,
vagy a fiatal lányok szívet elragadó, gyöngysoros keblei közt legyen.

kim iha bahubhir uktair yukti-śūnyaiḥ pralāpair-
dvayam iha puruṣāṇāṁ sarvadā sevanīyam |
abhinava-mada-līlā-lālasaṁ sundarīṇāṁ
stana-bhara-parikhinnaṁ yauvanaṁ vā vanaṁ vā ||39||


Minek ide a haszontalan fecsegés, a sok beszéd,
a férfiember mindenkor kettőt szolgál e világban:
az új meg új szerelmes kedvtelésekre epedő lányok
keblei terhétől elfáradt fiatalságát, vagy az erdőt.

Minek ide az a sok szó, balga bölcselkedések?
Egy az igaz: aki férfi, célja kettő lehet csak:
fiatalon a csodás-szép, mámoros, játszi nőknek
puha kebelén pihenni - vagy ha nem: vár az erdő.
(Vekerdi József fordítása)



2009. november 21., szombat

démonjaink legyőzője


Bhaktivinód Thákur a Srí Krsna-szanhitá című könyvében Krsna kedvteléseinek szimbolikus jelentésére is rávilágít. Az események ilyesfajta megközelítése gazdagítja Krsna kedvteléseiről alkotott képünket, s vigaszt is nyújt: a szent név zengése, az imádat során elenyészik minden olyan nemkívánatos tulajdonság (anartha), mely hátráltatja a törekvő transzcendentalistát. A szív megtisztul, Krsna sorra győzedelmeskedik a gyakorló előtt tornyosuló akadályok, a szív démonai felett.

A versek a Srí Krsna-szanhitá nyolcadik fejezetéből valók:

etasyāṁ vraja-bhāvānāṁ sampattau pratibandhakāḥ |
aṣṭādaśa-vidhāḥ santi śatravaḥ prīti-dūṣakāḥ ||13||


E vradzsa-bháva (a szerető érzelmek) beteljesedésének
tizennyolcféle akadálya van, ők azok az ellenségek, kik bemocskolják a szeretetet.

ādau duṣṭa-guru-prāptiḥ pūtanā stanya-dāyinī |
vātyā-rūpa-kutarkas tu tṛṇāvarta itīritaḥ ||14||


Az első a hamis tanítóval való találkozás, ő Pútaná, a tejet-adó (dajka).
(A második) a forgószélként megtestesülő hamis érvelés, Trnávarta – így beszélik.


1. Pútaná ölébe vette a csecsemő Krsnát, hogy megszoptassa, ám előtte keblét méreggel dörzsölte be, hogy így ölje meg őt. Ám Krsna nem csupán a tejet, hanem az életerőt is kiszívta a boszorkányból. A pútana szó holttestet jelent, talán a pūta – tiszta szó tagadásaként (a na jelentése: nem). A tanító úgy táplálja a tanítványát, miként anya a gyermekét, ám az élvezet és az önös üdvösség tanítói méreggel etetik követőiket.
2. Trnávarta („füvet forgató”, azaz forgószél) tornádóként kapta fel, s ragadta el a kisgyermeket. Krsna azonban hirtelen elviselhetetlenül súlyossá vált számára, így a démon a földre zuhant. Ő képviseli a megtévesztő, hamis érvelést, továbbá az értelmetlen vitát, mely forgószélként ragadja el az értelmet, s az ember józan eszét, ám Krsna a szelet is megállítja, megbékélést, harmóniát hoz.

tṛtīye bhāra-vāhitvaṁ śakaṭaṁ buddhi-mardakam |
caturthe bāla-doṣāṇāṁ svarūpo vatsa-rūpa-dhṛk ||15||


A harmadik a terheket cipelő szekér, az értelempusztító,
a negyedik pedig a gyermeki hibákat megtestesítő, borjú formát öltött (démon).


3. Mikor Krsna egyéves születésnapján elaludt, Jasódá egy kézikocsi árnyékában tette le aludni. Krsna éhesen ébredt, s ahogy rugdalózott, összetörte a kocsit. A szekér (śakata – „szekér”) összetörése az értelempusztító felesleges terhektől való megszabadulást jelenti. Ilyen terhet jelentenek a régi és új megrögzött szokások, mindaz a lom, amivel Krsna helyett töltjük meg szívünket. A vaidhi-bhakti szabályozó elveinek követése hasonlóképpen nehézséget, terhet jelenthet a gyakorlónak, mert ha nem látja azok jelentőségét, akkor csupán formálisan gyakorolja, így később esetleg mellékesnek tekinti, és elhagyja őket. A szekér összetörése ennek az akadálynak a felszámolását is jelenti: ekkor éppen az életszabályok jelentőségének felismerése, tehát az értelem zúzza össze a kocsit.
4. Vatsza („borjú”, vagy „gyermek”) a borjak között rejtőzött el, hogy így közel férkőzve Krsnához váratlanul támadhasson rá, ám Krsna észrevette, megragadta hátsó lábainál fogva, s felhajította egy fára. A lélek természete szerint józan, ám a test összezavarja – az ebből fakadó ragaszkodás a lélek gyerekbetegségének tekinthető. Vatszászura így az én-hez és az enyém-hez való ragaszkodás, valamint az ebből eredő gonosz tettek jelképe.

pañcame dharma-kāpaṭyaṁ nāmāparādha-rūpakam |
baka-rūpī mahā-dhūrto vaiṣṇavānāṁ virodhakaḥ ||16||


Az ötödik a képmutató vallásosság, a megtestesült náma-aparádh.
Fortélyos gém alakjában (jelent meg) a vaisnavák eme ellenfele.

tatraiva sampradāyānāṁ bāhya-liṅga-samādarāt |
dāmbhikānāṁ na sā prītiḥ kṛṣṇe vraja-nivāsini ||17||


Így azon iskolák követői, (hol csupán az odaadás) külső jeleire fordítanak figyelmet
álszentek, s nem (ébredhet bennük) az a szeretet, mit Vradzsa lakói éreznek Krsna iránt.


5. A Jamuná partján támadt Krsnára Bakászura, egy gém alakjában. Először megpróbálta lenyelni, ám mikor tűzforrónak érezte, inkább a magasba köpte, és a csőrével próbált végezni Krsnával. Ő azonban szétfeszítette a madár-démon csőrét, s elpusztította. Ahogyan a magyar gondolkodásban a róka a ravaszság megtestesítője, úgy képviseli a hinduk számára a daru a képmutatást. A baka szó egyaránt jelent darut és képmutató embert is, aki másnak akar látszani, mint ami valójában. Egy másik helyen (a 4.22. versben) még annyit tesz hozzá Bhaktivinód Thákur, hogy a képmutatást a tiszta értelemmel (śuddha-buddhena) pusztítja el Krsna.

nṛśaṁsatvaṁ pracaṇḍatvam aghāsura-svarūpakam |
ṣaṣṭhāparādha-rūpo'yaṁ vartate pratibandhakaḥ ||18||


A züllöttség és erőszakosság öltött testet Aghászuraként,
ő a hatodik vétekként megjelent akadály.


6. Ez a démon hatalmas kígyótestet öltött, hogy elnyelje Krsnát, a pásztorfiúkat, a borjakat s Vradzsa egész népét. Krsnát is elnyelte, ő azonban hirtelen nála is nagyobbra nőtt, így ölte meg a démont. Az agha szó jelentése bűn, kín, fájdalom, ezért Agha a megtestesült bűn.

bahu-śāstra-vicāreṇa yan moho vartate satām |
sa eva saptamo lakṣyo brahmaṇo mohane kila ||19||

A sokféle tan vizsgálata által még a szentek is megtévednek,
hetedikként erre utal Brahmá illúziója.

7. Brahmá elrabolta a pásztorfiúkat s a borjakat is, ám Krsna önmagát kiterjesztve felvette alakjukat, ezzel lepve meg az univerzum első élőlényét. A védákat a négy szájából kiárasztó Brahmá képviseli a zavart, amit a gyakorló érezhet elveszve a sok tan számtalan véleménye között, illetve a karma és gjána műveléséből fakadó szkepticizmust.

dhenukaḥ sthūla-buddhiḥ syād gardabhas tāla-rodhakaḥ |
aṣṭame lakṣyate doṣaḥ sampradāye satāṁ mahān ||20||

Dhénuka a tompa értelem megtestesítője, a pálma gyümölcsét irigyen őrző szamár,
ki nyolcadikként jelzi a szentek szampradájájára (leselkedő) nagy veszélyt.

8. Dhénuka, a szamárdémon nem tudott enni a pálmafa édes gyümölcseiből, ám senkit sem engedett még a fák közelébe sem. A Tálavana erdejét rettegésben tartó démonnal Balarám végzett. A világi értelem hasonlóan viselkedik: még ha esetleg tanulmányozza is a szentírásokat, csupán intellektuális témának tekinti, s így nem érinti meg szívét. A démonokat többnyire Krsna győzi le, s ez azt jelenti, hogy a szádhana-bhakti gyakorlása révén ezen akadályokat maga Hari hárítja el. Dhénukát ellenben Balarám öli meg: a tompa értelem fölött a lélek maga lesz úrrá.

indriyāṇi bhajanty eke tyaktvā vaidha-vidhiṁ śubham |
navame vṛṣabhās te'pi naśyante kṛṣṇa-tejasā ||21||

Érzékeket szolgálva egyesek elhagyják az áldásos szabálykövető odaadást,
erre utal kilencedikként a bikadémon, kit Krsna ereje elpusztít.

9. Arista („legyőzhetetlen”) hatalmas bika képében támadt a falura. Krsna letörte szarvait, majd könnyedén végzett vele. Az elhatározásában ingatag hívő feladná a szabálykövető bhakti útját, mert a legyőzhetetlen érzékek úrrá lesznek rajta, ám Krsna ereje révén megfegyelmezheti őket.

khalatā daśame lakṣyā kālīye sarpa-rūpake |
sampradāya-virodho'yaṁ dāvānalo vicintyate ||22||

Tizedik a gonoszság, a kígyó alakban támadó Kálija,
majd a viszály a szampradájában, az erdőtűz következik.

10. Kálija, a hatalmas fekete sokfejű kígyódémon megmérgezte a Jamuná vizét, Krsna azonban győzedelmeskedett fölötte – fejein táncolt. Kálija így meghódolt Krsna előtt, aki az óceánba száműzte. A sokfejű kígyó a gonoszság, a rosszakarat számtalan formáját jelenti.
11. A pásztorok s a jószágok a Jamuná partján éjszakáztak, amikor kitört az erdőtűz. Krsna, hogy megmentse népét, elnyelte a tomboló lángokat. Az erdőtűz a vita, a mások véleményével való ellenkezés, a szembenállás, a más közösségek iránti gyűlölködés, a mások által tisztelt vallások megvetését jelenti, mely tomboló erdőtűzként (dāvānala, azaz dāva-anala – erdőt felemésztő) emészt fel mindent.

pralambo dvādaśe cauryam ātmano brahma-vādinām |
praviṣṭaḥ kṛṣṇa-dāsye'pi vaiṣṇavānāṁ sutaskaraḥ ||23||

A tizenkettedik, Pralamba, a brahma-vádík lélek-tolvaj mentalitása,
a vaisnavák tolvaja, ki (színleg) Krsna szolgálatába állt.

12. Pralamba, az aranysisakos démonóriás pásztorfiú képét öltötte, hogy közel férkőzhessen Krsnához és Balarámhoz, s elrabolhassa őket. A játékban vállára vette Balarámot, hogy eliszkoljon vele, ám Balarám felismerte és végzett vele. Pralambát („nagyszerű”) is az ateizmus megtestesítője, Kansza küldte Vradzsába – ő képviseli a személytelen üdvösség csillogásával (aranysisak) csábító lélek-tolvaj mentalitást.

karmaṇaḥ phalam anvīkṣya devendrādi-prapūjanam |
trayodaśātmako doṣo varjanīyaḥ prayatnataḥ ||24||

A tettek gyümölcsét szem előtt tartva Indra, s a többi félisten imádata
a tizenharmadik akadály, mely sietve elhagyandó.

13. A tehenek számára nagyon fontos a jó legelő, a pásztorok ezért az éltető esőt küldő Indra kegyét keresték imádatukkal. Ám olyannyira szerették Krsnát, hogy kérésére nyomban felhagytak az imádat eme időtlen szokásával. Az Indra-áldozat a sokistenhit, és a rítus gyümölcseiért sóvárgó félistenimádat szimbóluma.

cauryānṛta-mayo doṣo vyomāsura-svarūpakaḥ |
śrī-kṛṣṇa-prīti-paryāptau narāṇāṁ pratibandhakaḥ ||25||

A tolvajlás és hazudozás természetű bűnt testesíti meg Vjómászura,
a Srí Krsna szeretetét elérni vágyó emberek akadálya.

14. A fiúk éppen tolvajosdit játszottak (a „tolvajoknak” az „őrök” közül kellett kilopni a „bárányokat”), mikor a démon Maja fia, Vjóma („égbolt”) pásztorfiúnak álcázva magát sorban elrabolta a játszadozókat, és egy sziklabarlangba zárta őket. Krsna azonban végzett vele, s kiszabadította a fiúkat. Vjómászura a hazug és tolvaj mentalitás megtestesítője. A tolvajlás nem csupán mások javainak elvételét jelenti, erre a történetben az hívja fel figyelmünket, hogy Vjóma a Krsnának kedves pásztorfiúkat ragadja el.

varuṇālaya-samprāptir nandasya citta-mādakam |
varjanīyaṁ sadā sadbhir vismṛtir hy ātmano yataḥ ||26||

A szívet felvidító Nanda Varuna hajlékára került –
a szentek mindig hagyják el azt, amitől megfeledkeznének önmagukról.

15. Nanda az ékádasí böjt végén fürdőt vett a Jamunában, ám az időpontot a vizek urának, Varunának egyik szolgája nem tartotta megfelelőnek, ezért Nandát mestere elé hurcolta. Krsna azonnal leszállt a vizek mélyére, ahol Varuna tisztelettel fogadta, s átadta néki apját. Nanda („öröm”, „boldogság”) a szív örömének szimbóluma, a szeszesital (váruní) pedig az óceánhoz kötődik… egészen pontosan a tejóceánhoz, hiszen abból köpülték ki a szeszt még a nektár megjelenése előtt. Az óceán ura Varuna, így ő uralja a szeszt is. Némelyek a bhakti örömét fokozandó itallal, vagy más mámorító szerrel próbálkoznak, ám ez tévút – erre utal Nanda megmentése.

pratiṣṭhā-paratā bhakti-cchalena bhoga-kāmanā |
śaṅkhacūḍa iti proktaḥ ṣoḍaśaḥ pratibandhakaḥ ||27||

Az élvezetvágyból, ál-bhaktival (elnyert) tekintély –
e tizenhatodik akadályt Sankhacsúdának nevezik.

16. Sankhacsúda („kagyló-fejékes”) kéjvágyón a gópíkat próbálta elrabolni. Krsnát látva elfutott, ám Krsna utolérte, megölte, s elvette fejékét. A fejék a hírnevet jelképezi, melyet később Krsna Balarámnak (a gurunak) adományoz.

ānanda-vardhane kiñcit sāyujyaṁ bhāsate hṛdi |
tan nanda-bhakṣakaḥ sarpas tena muktaḥ suvaiṣṇavaḥ ||28||

A boldogság fokozódása során a szívben szájudzsja-üdvösség tűnhet fel,
ez a Nandát elnyelő kígyó. Nagyszerű vaisnava az, ki megszabadul tőle.

17. A pásztorok zarándokúton voltak, mikor Nandára támadt egy hatalmas kígyó s elnyelte. Krsna lábának érintése nyomán a kígyó szépséges félistenné változott. A szív örömét (Nanda) a személytelen üdvösség kígyója nyelheti el. (sāyujya – azonosulás, eggyéválás)

bhakti-tejaḥ-samṛddhyā tu svotkarṣa-jñānavān naraḥ |
kadācid duṣṭa-buddhyā tu keśighnam avamanyate ||29||

A bhakti erejében bővelkedő, saját kiválóságának tudatában lévő ember
olykor gonosz értelemmel Késí végzetét (Krsnát) is alábecsüli.

18. Késít („sörényes”) a hatalmas lódémont is Kansza küldte Vradzsába. Tombolva érkezett a pásztortanyára, üvöltve kereste Krsnát, ám Krsna könnyűszerrel végzett vele. Késí a kiválóság hamis érzete, mely a sikeres prédikátorra leselkedhet.

doṣāś cāṣṭādaśa hy ete bhaktānāṁ śatravo hṛdi |
damanīyāḥ prayatnena kṛṣṇānanda-niṣevinā ||30||

E tizennyolc hibát, a bhakta szívében támadó ellenségeket
a törekvés és Krsna örömének szolgálata pusztítja el.

A Krsna által megölt démonok jelképezte akadályokat a náma-bhadzsan eredményeként maga Krsna hárítja el, a Balarám által elpusztítottakkal (8. Dhénuka, 12. Pralamba) viszont a szádhaka törekvése végez.

PDF

2009. június 10., szerda

vágyból áll az ember


A Brhadáranjaka-upanisad negyedik fejezetében, a bölcs Jágjavalkja és Dzsanaka király párbeszédében többek között a lélek eltávozásáról olvashatunk. Úgy hagyja el a lélek a testtagokat, ahogy az érett gyümölcs hullik le a fáról, s a szívbe vonul vissza. Az érzékek s életerők (prāṇa) is a lélek körül gyülekeznek, akár az útnak induló király körül a miniszterek. Majd: „szíve csúcsa felizzik, s ennek fényében vagy a szemen keresztül, vagy a fejtetőn keresztül, vagy más testnyíláson keresztül elszáll a lélek. Mikor így eltávozik, utána megy az elsődleges életlevegő (prāṇa), s amikor az élet elszáll, elszállnak az érzékek is. Tudattá válik a lélek, s amikor eltávozik, eltávozik a tudat is. Tudása (vidyā) és tettei (karma) megragadják, csakúgy, mint korábbi tapasztalatai (pūrvaprajñā).”
Olyan ez – folytatja Jágjavalkja –, mint amikor egy hernyó az egyik fűszálról átmászik a másikra. A fűszál hegyére érve összehúzza magát, majd kinyújtózik, hogy elérje a másik fűszálat: a lélek is így húzódik össze, megválva a testtől és a tudatlanságtól. Majd miként az aranyműves új és szebb formába önti az aranydarabkát, úgy a testet és tudatlanságot levetkőzött lélek is újabb és szebb alakot formáz magának. S hogy mi formálja új testét? Yathākārī yathācārī tathā bhavati – Ahogyan cselekszik és viselkedik az ember, olyanná lesz.
A jótevő jó lesz, a gonosztevő gonosz. Erényes tettek által lesz erényes, hitvány tettek által hitvány.
Azt mondják, vágyból áll az ember (kāmamaya evāyaṁ puruṣa iti). Amilyen a vágya, olyan az akarata (sa yathā kāmo bhavati tat kratur bhavati), amilyen az akarata, olyan a cselekedete (yat kratur bhavati tat karma kurute), s amilyen cselekedetet végez, oda jut majd el (yat karma kurute tad abhisampadyate, vagy: amilyen tettet végez, ahhoz hasonul).

Milyenek hát a tetteink? Milyen a mentalitásunk? S milyenek a vágyaink?

2009. április 1., szerda

emlékezz Krsnára!


kāmād-dveṣād-bhayāt snehād
yathā bhaktyeśvare manaḥ |
āveśya tad-aghaṁ hitvā
bahavas tad-gatiṁ gatāḥ ||

kāmāt – a vágy miatt; dveṣāt – gyűlölet miatt; bhayāt – félelem miatt; snehāt – gyöngéd ragaszkodás miatt; yathā – mint például; bhaktyā – odaadással; īśvare – Isten iránt; manaḥ – az elmét (értelmet, szívet); āveśya – „belépve”, az elmével elmélyedve; tad-agham – azt a bűnt; hitvā – letéve, elvetve; bahavaḥ – sokan; tad-gatim – ama célba; gatāḥ – mentek;

A vágy, gyűlölet, félelem vagy gyöngéd ragaszkodás miatt, vagy éppen szerető odaadással elméjükkel (Krsnában) elmélyedve s a bűnt elvetve már sokan célbaértek.

gopyaḥ kāmād bhayāt kaṁso-
dveṣāc-caidyādayo nṛpāḥ |
sambandhād vṛṣṇayaḥ snehād
yūyaṁ bhaktyā vayaṁ vibho ||


gopyaḥ – a fejőslánykák; kāmāt – a vágy miatt; bhayāt – a félelem miatt; kaṁsaḥ – Kansza; dveṣāt – a gyűlölet miatt; caidya-ādayaḥ nṛpāḥ – Sisupál (a csédik uralkodója) vezette királyok; sambandhāt – a rokonság miatt; vṛṣṇayaḥ – a Vrsni dinasztia tagjai; snehāt – a gyöngéd ragaszkodás miatt; yūyam – ti; bhaktyā – odaadással; vayaṁ – mi; vibho – Hatalmas!

Vrndávan fejőslánykái a vágyuk miatt, Kansza félelme miatt, a Sisupál vezette királyok gyűlöletük miatt, a Vrsnik rokonságuk miatt, ti (a Pándavák) gyöngéd ragaszkodásotok miatt, mi pedig szerető ragaszkodásunk miatt (gondolunk Krsnára), ó, Hatalmas király!

katamo'pi na venaḥ syāt
pañcānāṁ puruṣaṁ prati |
tasmāt kenāpy-upāyena
manaḥ kṛṣṇe niveśayet ||


katamaḥ api – valaki; na – nem; venaḥ – Véna király; syāt – lenne; pañcānāṁ – öt közül; puruṣam – az (isteni) Személyt; prati – hozzá; tasmāt – ezért; kena api – valamivel; upāyena – módon; manaḥ – az elmét (értelmet, szívet); kṛṣṇe – Krsnában; niveśayet – összpontosítsa, rögzítse;

Véna királyon kívül ki ne fordulna az isteni Személy felé az öt mód egyikével! Ezért az ember bárhogyan is, de összpontosítsa figyelmét Krsnára.
(Bhágavata-purána 7.1.30-32.)

Judisthir király koronzási áldozatán történt, hogy szokás szerint megválasztották a gyülekezet legkiválóbb tagját, az ő imádata a ceremónia része. Szahadév javaslatára Krsnát ültették a főhelyre, ám ekkor Sisupál király gyalázkodó szavakkal támadt Krsnára. Krsna megölte Sisupált – csakrájával levágta fejét – s a jelenlévők látták, amint a lélek kiszállva Sisupál testéből Krsna testébe olvad – így érve el a szájudzsja-muktit. Judisthir király csodálkozva fordult Nárada munihoz: miként lehetséges, hogy a magasztos Urat gyalázó Sisupál nem került pokolra, mint annak idején Véna király, akit a bráhmanák átka pusztított el, hanem elérte az üdvösségnek azt a formáját, melyre a törekvő transzcendentalisták vágynak? Nárada muni válaszában kifejti, a Legfelsőbb Úr túl van az anyagi létezésen, így nem érinti a szidalom. Így bármilyen okból is meditál az ember Krsnán, felülemelkedhet az anyagvilágon. A szeretettel meditálók kapcsolata elmélyül Krsnával, a gyűlölettel meditálóké a távolmaradásban teljesedik ki.
Ám Sisupál és unokatestvére Dantavakra nem közönséges halandók voltak. Korábban a Vaikuntha-világ ajtónálló őrei voltak, s egy átok folytán, Visnu jóváhagyásával születtek meg gonosztevő démonként. Három életen keresztül szolgálták urukat ellenfélként, s így tértek vissza hozzá.

A 7.1.32. vers második felét idézi Rúpa gószvámí is, a Bhakti-raszámrta-szindhu című munkájában ez az 1.2.4. vers. Sríla Prabhupád leckéiben gyakran idézte kombinálva az 1.2.8. verssel az alábbi módon:

yena tena prakāreṇa manaḥ kṛṣṇe niveśayet |
sarve vidhi-niṣedhāḥ syur-etayor-eva kiṅkarāḥ ||


Az ember bárhogyan is, de összpontosítsa figyelmét Krsnára,
minden előírás és tiltás legyen ezek szolgája.

A Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.8. verse a Padma-puránából való vett idézet:

smartavyaḥ satataṁ viṣṇur vismartavyo na jātucit |
sarve vidhi-niṣedhāḥ syur-etayor-eva kiṅkarāḥ ||


Az ember emlékezzék mindig Visnura, és soha ne feledje el őt,
minden előírás és tiltás legyen e két elv szolgája.