szentnek kell tekinteni?

A Bhagavad-gítá 9.30. versét Sríla Prabhupád így fordítja: „Még ha valaki a legszörnyűbb tettet is követi el, ha odaadó szolgálatot végez, szentnek kell tekinteni, mert a helyes utat járja.”
Felmerül a kérdés: vajon miként értelmezendő ez a gondolat? Valóban lássuk szentnek az elfogadhatatlan módon viselkedő bűnöst? Egyáltalán: hogyan lehetséges, hogy Isten felé forduló személy bűnössé válik?

Utóbbi kérdést Sríla Prabhupád kommentárjában úgy válaszolja meg, hogy rávilágít: tetteink kétfélék, cselekszünk az ideiglenes anyagi feltételek és körülmények hatására, illetve örök, lelki természetünk szerint is. És olykor megesik, hogy e kettő ellentétbe kerül egymással, az anyagi kötelékek erős befolyása miatt a még komoly törekvő is megtévedhet. Súlyos gondolat… hiszen a lelki életben komolyan törekvő eszményei szerint nem önmagáért cselekszik. Ám jelzi, hogy a dolgok nem fehérek-feketék, az eszmények és a megvalósulás olykor kettéválnak.

Más fordítók a hangsúlyt inkább a változásra teszik: az ember, aki valaha a múltban gonosz tetteket végzett, ám ma már túllépett ezeken, és Isten felé fordul, nem előbbi, hanem utóbbi tette szerint értékelendő. Nincs örök kárhozat, nincs megbocsájthatatlan bűn! Az ilyen emberben tiszteljük szent elhatározását, a szembenézés bátorságát, és az erőt, amivel képes meghaladni önmagát.
Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs így interpretálja a verset: „Még ha valaki a legförtelmesebb tetteket követi is el, ha minden kihasználáson és lemondáson alapuló, nem odaadó törekvést feladva elkezdi kizárólagos és háborítatlan odaadó szolgálatomat, akkor tiszteletreméltó, mint egy szent, mert magához ölelte az élet forradalmi síkját.”
Bhakti Gaurava Nrszinha Mahárádzs fordításában ugyanezzel az értelmezéssel él: nem szent, de tekintsük úgy, becsüljük úgy, mint egy szentet: „Még egy amúgy durva ember is, aki förtelmes dolgokat tett, ha vegyítetlen odaadással engem imád, az ilyen személyt a szentekhez hasonlónak kell tekinteni, mert a szándéka tökéletes."
Illetve Bakos Attila fordításában: „Még ha valaki a bűnösök legbűnösebbje is, ha eltérés nélküli imádatomba kezd, szentnek kell tekinteni, mert a helyes ösvényt választotta.”

A versről tűnődve jó emlékeznünk arra, hogy a vers nem önmagában álló, hanem Krsna bhaktit magasztaló gondolatmenetének része, a Bhagavad-gítá királyi tudásról szóló fejezetéből:

samo’haṁ sarva-bhūteṣu
na me dveṣyo’sti na priyaḥ |
ye bhajanti tu māṁ bhaktyā
mayi te teṣu cāpy aham ||9.29.||

Mindenkivel egyenlően (viselkedem),
nincs, akit gyűlölnék, nincs akit kedvelnék.
Ám akik szeretettel imádnak engem,
ők bennem vannak, és én bennük.

Mindenkivel egyenlő, ám akik szeretettel (bhaktyā) fordulnak felé, szeretettel imádják, azokkal mégis különlegesen erős a kapcsolata. Olyannyira, hogy:

api cet sudurācāro
bhajate mām ananya-bhāk |
sādhur eva sa mantavyaḥ
samyag vyavasito hi saḥ ||9.30.||

Még ha nagy gonosztevő
imád (is) engem eltérés nélkül,
ő bizony szádhunak tekintendő,
mert eltökéltsége helyes.

S a rákövetkező versben indoklást is ad:

kṣipraṁ bhavati dharmātmā
śaśvac-chāntiṁ nigacchati |
kaunteya pratijānīhi
na me bhaktaḥ praṇaśyati ||9.31.||

Hamar dharma-természetű lesz,
(és) tartós békét ér el.
Kauntéja, hirdesd!,
az én hívem nem bukik el.

Az imádás módját leíró „eltérés nélkül” (ananya-bhāj) kifejezésben a bhāj ugyanúgy a bhaj igei gyökből származó szó, az an-anya jelentése nem más, így az ananya-bhāj nem mást imádót, magát nem másnak szentelőt jelent. A 31. vers „béke” (śānti) szava kicsit más hangulatú, mint a magyar nyelvben: a szó a śam megnyugszik, lecsillapodik igéből képzett, a cselekvést megnevező kifejezés, így voltaképpen lecsillapodottságot jelent – nem csupán a tartós nyugalom állapotát, hanem azt a folyamatot, melynek során megszűnik a zavarodottság, és beáll a nyugalom.

A gondolatmenet elsősorban nem a bhakta esetleges helytelen viselkedéséről szól, hanem arról, hogy Krsna szorosan összetartozik az őt szeretettel imádó híveivel. Ezért a szóban forgó vers inkább extrém, szélsőséges példa, valami egészen elképzelhetetlen dolog. Ám ha mégis bekövetkezne, akkor – kedves Ardzsuna –, lásd világosan: ez csak egy pillanatnyi kilengés, hívem hamar dharma-természetűvé válik, és tartós békéjű lesz.
S ettől a pillanattól rajtunk áll: mire fókuszálunk: botlására, vagy szilárd hitére? Mit látok benne? a hibáit, vagy az erényét? A tengert nem a felszín hullámai, hanem mélye jelenti igazán – éppígy az, ami meghatározza az embert az eszményei – a bhaktát a szilárd hite (helyes eltökéltsége, állhatatossága – samyag vyavasitaḥ) –, s nem az átmeneti folt a tetteiben.
Ám ez nem azt jelenti, hogy vakká kellene válnunk… főleg nem kölcsönösen, egymás hátát veregetve hunynunk szemet vétkeink felett. Vagy mégis? Hiszen Visvanáth Csakravartí kommentárjában ezt olvashatjuk a 30. strófa mantavyaḥ (=tekintendő) szavával kapcsolatban: „A »tekintendő« előírást (kifejező) szó, máskülönben (az ember) visszaeshet. (Minderre) az én útmutatásom a bizonyság– ez a magyarázat”. Baladév Vidjábhúsan hasonlóképpen megismétli e gondolatot: „a »tekintendő« (az Úr) személyes utasítása, máskülönben visszaesik (az ember)”. A visszaeséssel (csökkenés, bűn, szó szerint visszafordulás, elfordulás valamitől: pratyavāya) fenyegetés szigorúan hangzik. Ám tovább olvasva a kommentár szövegét világossá válik: szó nincs takargatásról, képmutatásról vagy vakságról, éppen ellenkezőleg: a bűnös szembesüljön az elkövetett bűnnel, a környezete azonban elítélés helyett legyen együttérző, és vegye észre, lássa meg a vétkes többi erényét. A szembesülés fontos feltétel… Visvanáth Csakravartí kommentárjában ezt így fogalmazza meg: „(az ilyen szádhunak tekintendő ember) nagyszerű elhatározásra jut: pokolra, vagy állati sorba kerülök bűnös tetteim miatt, ám nem adom fel Krsna egyhegyű imádatát!”

Rámánudzsa kommentárjában felveti a kérdést: vajon elérheti-e a bűnös Istent egyáltalán? Az ellenvéleményt megfogalmazó vitapartnere e kérdésre határozott nemmel válaszol, és a Katha-upanisadot idézi: „Helytelenül cselekedő, zaklatott, szétszórt értelmű, zabolátlan gondolatú – a Lélekről egyik sem tud.” (Katha-up. 1.2.24.) Míg Rámánudzsa szerint e fölvetésre Krsna válasza: igen, elérheti, mert a bhakti olyannyira erőteljes, hogy annak gyakorlója hamar túllép a kötőerőkön.
A Bhágavata-purána tizenegyedik szkandhájában Krsna arról tanítja Uddhavát, hogy akár felemás módon is, de az ember forduljon szeretettel Isten felé: „26. Erény az, ha az ember következetesen ragaszkodik személyes feladatköréhez (a bűn pedig annak elhanyagolása). Az erény és bűn ilyetén megkülönböztetése korlátozza a természetüknél fogva tisztátalan tetteket s így az ember képes lesz föladni (anyagi) ragaszkodását.
27-28. Kiknek szívében már föltámadt a tisztelet a rólam szóló történetek iránt, kik már az önérdekű cselekvéshez fűződő minden vonzalmukat elvesztették, s akik már látták, hogy az érzéki örömök bánatot és szenvedést rejtenek magukban, de még nem tudnak felhagyni velük, azok imádjanak engem szeretettel s elszánt hittel. Élvezzék ugyan az életet, de soha ne feledjék, hogy ez minden baj és szenvedés forrása. 29-30. Mivel a szívükben lakozom, hamarosan minden kíntól és gyötrelemtől megszabadítom azokat a bölcseket, akik az odaadás elvei szerint imádnak Engem. Az egoizmus szívet kínzó görcsei megszűnnek, minden kétség szertefoszlik s a tettek nyomasztó visszahatásai mind kifakulnak abban a pillanatban, amint fölismernek engem, az univerzum lelkét.” (Bhág. 11.20.26-30.)

menj el!

nindāṁ bhagavataḥ śṛṇvaṁs tat-parasya janasya vā |
tato nāpaiti yaḥ so 'pi yāty adhaḥ sukṛtāc cyutaḥ ||

Ki meghallgatja, hogy az Urat, vagy híveit gyalázzák,
s nem távozik (nyomban onnan), az elbukik, s elesik jótettei (kedvező eredményeitől is).

(Bhág. 10.74.40.)

Mikor Sisupál Judisthir császárrá koronázási ceremóniáján sértegetni kezdte Krsnát, a gyülekezet tagjai felpattantak helyükről. Ezt kommentálja e verssel Sukadév gószvámí.
Rúpa gószvámí a gyakorló odaadás, a szádhana-bhakti hatvannégy elemét sorolja fel. Az egyik tényező, különleges esetben intoleráns viselkedést ajánl: ha urát sértegetik, a bhakta ne maradjon béketűrő (tan-nindādy asahiṣṇutā).
Sríla Prabhupád háromféle lehetőséget ajánl, ha ilyen helyzetbe kerülnénk: „Ha valaki gyalázó szavakat hall, olyan ügyesnek kell lennie, hogy érveivel képes legyen legyőzni az ellenfelet. Ha nem tud felülkerekedni ellenfelén, akkor a következő lépés az, hogy ahelyett, hogy csak állna ott szerényen, mondjon le az életéről. A harmadik utat akkor kell választania, ha az említett két folyamatot képtelen követni, ez pedig az, hogy hagyja el a helyszínt.” (Az odaadás nektárja, az odaadó elvek további szempontjait felsoroló fejezetből)

PDF

a hiányos, mégis tökéletes szótár

Visvanáth Csakravartí a Vradzsa-ríti-csintámani című művében Vradzsa lakóit dicsőíti. Minden gondolatuk Rádhá és Krsna körül forog, így még csak véletlenül sem gondolhatnak rossz dolgokra. Fogalomtárukból, így szótárukból is hiányzik az irigység, a hiba, a bűnös, és a más hasonló szavak.

sve sve sarasy eva hi yatra matsara
iti prayogaḥ kriyate kvacij janaiḥ |
strī-mekhalādau khala ity udīryate
yat komalādau mala-śabda ucyate ||33||

Mert ami másoknak „irigység”, az számukra „a saját tavában”,
a „gazember” (khala) a nők „csípeje” (mékhalá), a „szenny” (mala) azt jelenti „lágy” (kómala).

A matsara szó jelentése irigység, ám ha szóösszetételként gondolunk rá: mat-saras, akkor: az én tavam. A khala (gazember) szót a vradzsabéliek nem is értik, hallatán a mekhalā szóra gondolnak, a nők csípejére. A mala jelentése szenny, folt, ám Vradzsa lakosainak csak lágy, puha (komala) dolgok jutnak eszükbe.

pradoṣa-doṣākara-roṣa-moṣa-
doṣādi-śabda-śrutir asti yatra |
sāyaṁ śaśāṅka-praṇayākhya-keli-
niśādikeṣv eva kadācid eva ||34||

A züllött, bűnös, a harag, a tolvaj vagy a hiba szót
estének, Holdnak, szerelemnek, játéknak s éjjelnek hallják.

A doṣa szó hibát, foltot, hiányosságot jelent, így a pradoṣa nagyon rosszat, züllöttet. Ugyanakkor a hasonló hangzású doṣā jelentése éjszaka, a pra-doṣa emiatt az elő-éj, azaz alkonyat vagy este értelemben is használatos. A doṣākara szóösszetételt hallva gondolhatunk a hibák (doṣa) bányájára (ākara), azaz bűnös emberrek, vagy az „éj-csinálóra” (doṣā-kara), a Holdra. A roṣa (harag, indulat, szenvedély) természetesen csak a szerelem szenvedélyes érzését jelentheti. A tolvajlás ( lassúságot jelent, ám ők ezt csak a lágy szellővel hozzák kapcsolatba. A moṣa) nem más, mint Krsna kedvtelése.

chatrādi-daṇḍe śubha-cāmarādi-
daṇḍe ca daṇḍe śrutir asti yatra |
nīvyādi-keśādika eva bandhaḥ
samādhi-yogādika ādhi-śabdaḥ ||35||

A büntetés szó hallatán az ernyő, vagy a csámara nyele jut eszükbe,
a béklyó a hajfonat, a szenvedés pedig a jóga transza.

A daṇḍa szó botot és büntetést jelent, ám Vradzsa lakóinak a bot csak az esernyő, vagy a jakfarok-legyező nyele lehet. A bandha béklyó, börtön, kötelék, kapcsolat vagy hajcsomó. Az ādhi mentális szenvedést, aggodalmat jelent, ám Vradzsában csak a sam – együtt, teljes előtag mellett ismerik: sam-ā-dhi, a jóga transzállapota.

kastūrikā-kuṅkuma-candanādi-
paṅkeṣu paṅka-śravaṇaṁ ca yatra |
kauṭilyam āste vara-kuṇḍalādau
kāṭhinyam apy asti śilādikeṣu ||36||

A vétek szót hallva mósuszra, kunkumra, szantálra, s a többi illatos pépre gondolnak,
az álnokság csupán a fülbevaló, a szívtelenség pedig a kő jellemzője.

A paṅka egyaránt jelent vétket, iszapot vagy kenőcsöt is. A kauṭilya görbeséget, így álnokságot jelent, ám Vradzsa lakóinak a görbeség csakis a fülbevaló, s más szépséges ékesség hajlított alakjára vonatkozhat. A kāṭhinya szó keménységet jelent, Vradzsában ez csak a kő keménységére vonatkozhat, hiszen ők nem ismerik a szív keménységét.

puṣpādi-dhulīṣu rajaḥ prayujyate
yatrāndhakāre tama ity udīryate |
dvandvaṁ ca yugme pavane ca mandatā
cāñcalyam āste hari-lokanāya ||37||

A szenvedély szót virágpor, a tompaságot sötétség értelemben használják.
A kettősség párt jelent, a lassúság szelet, a megbízhatatlanság pedig a Harit kutató pillantások.

A rajas szó port, szennyet, szenvedélyt jelent, ám Vradzsában ez csak a virágok porát jelenti. A tamas a tompaság, tudatlanság kötőereje, de a szó sötétséget is jelent. Máshol ez lehet ijesztő, Vradzsában azonban az éjszakára utal, mikor a gópík az erdőt járják Krsnával. A dvandva szót a filozófusok a világi lét kettősségére használják, az ellentétpár mások szerint összetűzést, veszekedést jelent, ám Vradzsában a „pár” szó Rádhára és Krsnára vonatkozik. A mandatācāṅcalya nyugtalanságot, csapongást jelent így megbízhatatlanságot vagy mulandóságot, ám a szem nyugtalanságát, a Harit kutató pillantásokat is.

madhyādike kṣīṇaḥ pada-prayogo
yatrodakeṣv eva ca nīcagatvam |
viṣāda-dainya-śrama-moha-nidrā-
lasyādayo’pi vyabhicāri-bhāve ||38||

A kicsi szót csak a nők derekára értik, a hitvány az alázúduló folyó,
a csüggedtség, alázat, kimerültség, zavarodottság, alvás, erőtlenség pedig csupán az eksztázist színező múló érzelmek.

A kṣīṇa kicsit, vékonyt, soványt jelent, Vradzsában ez csak a nők dereka lehet. A nīca-gatvam – „alacsonyra menés” hitványságra utal, vagy a hegyekből alázúduló folyó jelzője. A vyabhicāri-bhāva, az eksztázist kísérő múló érzések, a csüggedtség és a többi csak ennek kapcsán értelmezhető.

jānanti gā eva hi kāma-dhenuḥ
sāmānya vṛkṣān iti kalpa-vṛkṣān |
cintāmaṇīn yatra śilāvad eva
vrajasya kā sampadato hi vācyāḥ ||39||

A teheneket mennyei csodatehénként ismerik, a közönséges fákat kívánságteljesítő fákként,
a kavicsok mint megannyi bölcsek köve… milyen szavak is írhatnák le Vradzsa kiválóságát?

PDF

démonjaink legyőzője

Bhaktivinód Thákur a Srí Krsna-szanhitá című könyvében Krsna kedvteléseinek szimbolikus jelentésére is rávilágít. Az események ilyesfajta megközelítése gazdagítja Krsna kedvteléseiről alkotott képünket, s vigaszt is nyújt: a szent név zengése, az imádat során elenyészik minden olyan nemkívánatos tulajdonság (anartha), mely hátráltatja a törekvő transzcendentalistát. A szív megtisztul, Krsna sorra győzedelmeskedik a gyakorló előtt tornyosuló akadályok, a szív démonai felett.

A versek a Srí Krsna-szanhitá nyolcadik fejezetéből valók:

etasyāṁ vraja-bhāvānāṁ sampattau pratibandhakāḥ |
aṣṭādaśa-vidhāḥ santi śatravaḥ prīti-dūṣakāḥ ||13||

E vradzsa-bháva (a szerető érzelmek) beteljesedésének
tizennyolcféle akadálya van, ők azok az ellenségek, kik bemocskolják a szeretetet.

ādau duṣṭa-guru-prāptiḥ pūtanā stanya-dāyinī |
vātyā-rūpa-kutarkas tu tṛṇāvarta itīritaḥ ||14||

Az első a hamis tanítóval való találkozás, ő Pútaná, a tejet-adó (dajka).
(A második) a forgószélként megtestesülő hamis érvelés, Trnávarta – így beszélik.

1. Pútaná ölébe vette a csecsemő Krsnát, hogy megszoptassa, ám előtte keblét méreggel dörzsölte be, hogy így ölje meg őt. Ám Krsna nem csupán a tejet, hanem az életerőt is kiszívta a boszorkányból. A pútana szó holttestet jelent, talán a pūta – tiszta szó tagadásaként (a na jelentése: nem). A tanító úgy táplálja a tanítványát, miként anya a gyermekét, ám az élvezet és az önös üdvösség tanítói méreggel etetik követőiket.
2. Trnávarta („füvet forgató”, azaz forgószél) tornádóként kapta fel, s ragadta el a kisgyermeket. Krsna azonban hirtelen elviselhetetlenül súlyossá vált számára, így a démon a földre zuhant. Ő képviseli a megtévesztő, hamis érvelést, továbbá az értelmetlen vitát, mely forgószélként ragadja el az értelmet, s az ember józan eszét, ám Krsna a szelet is megállítja, megbékélést, harmóniát hoz.

tṛtīye bhāra-vāhitvaṁ śakaṭaṁ buddhi-mardakam |
caturthe bāla-doṣāṇāṁ svarūpo vatsa-rūpa-dhṛk ||15||

A harmadik a terheket cipelő szekér, az értelempusztító,
a negyedik pedig a gyermeki hibákat megtestesítő, borjú formát öltött (démon).

3. Mikor Krsna egyéves születésnapján elaludt, Jasódá egy kézikocsi árnyékában tette le aludni. Krsna éhesen ébredt, s ahogy rugdalózott, összetörte a kocsit. A szekér (śakata – „szekér”) összetörése az értelempusztító felesleges terhektől való megszabadulást jelenti. Ilyen terhet jelentenek a régi és új megrögzött szokások, mindaz a lom, amivel Krsna helyett töltjük meg szívünket. A vaidhi-bhakti szabályozó elveinek követése hasonlóképpen nehézséget, terhet jelenthet a gyakorlónak, mert ha nem látja azok jelentőségét, akkor csupán formálisan gyakorolja, így később esetleg mellékesnek tekinti, és elhagyja őket. A szekér összetörése ennek az akadálynak a felszámolását is jelenti: ekkor éppen az életszabályok jelentőségének felismerése, tehát az értelem zúzza össze a kocsit.
4. Vatsza („borjú”, vagy „gyermek”) a borjak között rejtőzött el, hogy így közel férkőzve Krsnához váratlanul támadhasson rá, ám Krsna észrevette, megragadta hátsó lábainál fogva, s felhajította egy fára. A lélek természete szerint józan, ám a test összezavarja – az ebből fakadó ragaszkodás a lélek gyerekbetegségének tekinthető. Vatszászura így az én-hez és az enyém-hez való ragaszkodás, valamint az ebből eredő gonosz tettek jelképe.

pañcame dharma-kāpaṭyaṁ nāmāparādha-rūpakam |
baka-rūpī mahā-dhūrto vaiṣṇavānāṁ virodhakaḥ ||16||

Az ötödik a képmutató vallásosság, a megtestesült náma-aparádh.
Fortélyos gém alakjában (jelent meg) a vaisnavák eme ellenfele.

tatraiva sampradāyānāṁ bāhya-liṅga-samādarāt |
dāmbhikānāṁ na sā prītiḥ kṛṣṇe vraja-nivāsini ||17||

Így azon iskolák követői, (hol csupán az odaadás) külső jeleire fordítanak figyelmet
álszentek, s nem (ébredhet bennük) az a szeretet, mit Vradzsa lakói éreznek Krsna iránt.

5. A Jamuná partján támadt Krsnára Bakászura, egy gém alakjában. Először megpróbálta lenyelni, ám mikor tűzforrónak érezte, inkább a magasba köpte, és a csőrével próbált végezni Krsnával. Ő azonban szétfeszítette a madár-démon csőrét, s elpusztította. Ahogyan a magyar gondolkodásban a róka a ravaszság megtestesítője, úgy képviseli a hinduk számára a daru a képmutatást. A baka szó egyaránt jelent darut és képmutató embert is, aki másnak akar látszani, mint ami valójában. Egy másik helyen (a 4.22. versben) még annyit tesz hozzá Bhaktivinód Thákur, hogy a képmutatást a tiszta értelemmel (śuddha-buddhena) pusztítja el Krsna.

nṛśaṁsatvaṁ pracaṇḍatvam aghāsura-svarūpakam |
ṣaṣṭhāparādha-rūpo'yaṁ vartate pratibandhakaḥ ||18||

A züllöttség és erőszakosság öltött testet Aghászuraként,
ő a hatodik vétekként megjelent akadály.

6. Ez a démon hatalmas kígyótestet öltött, hogy elnyelje Krsnát, a pásztorfiúkat, a borjakat s Vradzsa egész népét. Krsnát is elnyelte, ő azonban hirtelen nála is nagyobbra nőtt, így ölte meg a démont. Az agha szó jelentése bűn, kín, fájdalom, ezért Agha a megtestesült bűn.

bahu-śāstra-vicāreṇa yan moho vartate satām |
sa eva saptamo lakṣyo brahmaṇo mohane kila ||19||

A sokféle tan vizsgálata által még a szentek is megtévednek,
hetedikként erre utal Brahmá illúziója.

7. Brahmá elrabolta a pásztorfiúkat s a borjakat is, ám Krsna önmagát kiterjesztve felvette alakjukat, ezzel lepve meg az univerzum első élőlényét. A védákat a négy szájából kiárasztó Brahmá képviseli a zavart, amit a gyakorló érezhet elveszve a sok tan számtalan véleménye között, illetve a karma és gjána műveléséből fakadó szkepticizmust.

dhenukaḥ sthūla-buddhiḥ syād gardabhas tāla-rodhakaḥ |
aṣṭame lakṣyate doṣaḥ sampradāye satāṁ mahān ||20||

Dhénuka a tompa értelem megtestesítője, a pálma gyümölcsét irigyen őrző szamár,
ki nyolcadikként jelzi a szentek szampradájájára (leselkedő) nagy veszélyt.

8. Dhénuka, a szamárdémon nem tudott enni a pálmafa édes gyümölcseiből, ám senkit sem engedett még a fák közelébe sem. A Tálavana erdejét rettegésben tartó démonnal Balarám végzett. A világi értelem hasonlóan viselkedik: még ha esetleg tanulmányozza is a szentírásokat, csupán intellektuális témának tekinti, s így nem érinti meg szívét. A démonokat többnyire Krsna győzi le, s ez azt jelenti, hogy a szádhana-bhakti gyakorlása révén ezen akadályokat maga Hari hárítja el. Dhénukát ellenben Balarám öli meg: a tompa értelem fölött a lélek maga lesz úrrá.

indriyāṇi bhajanty eke tyaktvā vaidha-vidhiṁ śubham |
navame vṛṣabhās te'pi naśyante kṛṣṇa-tejasā ||21||

Érzékeket szolgálva egyesek elhagyják az áldásos szabálykövető odaadást,
erre utal kilencedikként a bikadémon, kit Krsna ereje elpusztít.

9. Arista („legyőzhetetlen”) hatalmas bika képében támadt a falura. Krsna letörte szarvait, majd könnyedén végzett vele. Az elhatározásában ingatag hívő feladná a szabálykövető bhakti útját, mert a legyőzhetetlen érzékek úrrá lesznek rajta, ám Krsna ereje révén megfegyelmezheti őket.

khalatā daśame lakṣyā kālīye sarpa-rūpake |
sampradāya-virodho'yaṁ dāvānalo vicintyate ||22||

Tizedik a gonoszság, a kígyó alakban támadó Kálija,
majd a viszály a szampradájában, az erdőtűz következik.

10. Kálija, a hatalmas fekete sokfejű kígyódémon megmérgezte a Jamuná vizét, Krsna azonban győzedelmeskedett fölötte – fejein táncolt. Kálija így meghódolt Krsna előtt, aki az óceánba száműzte. A sokfejű kígyó a gonoszság, a rosszakarat számtalan formáját jelenti.
11. A pásztorok s a jószágok a Jamuná partján éjszakáztak, amikor kitört az erdőtűz. Krsna, hogy megmentse népét, elnyelte a tomboló lángokat. Az erdőtűz a vita, a mások véleményével való ellenkezés, a szembenállás, a más közösségek iránti gyűlölködés, a mások által tisztelt vallások megvetését jelenti, mely tomboló erdőtűzként (dāvānala, azaz dāva-anala – erdőt felemésztő) emészt fel mindent.

pralambo dvādaśe cauryam ātmano brahma-vādinām |
praviṣṭaḥ kṛṣṇa-dāsye'pi vaiṣṇavānāṁ sutaskaraḥ ||23||

A tizenkettedik, Pralamba, a brahma-vádík lélek-tolvaj mentalitása,
a vaisnavák tolvaja, ki (színleg) Krsna szolgálatába állt.

12. Pralamba, az aranysisakos démonóriás pásztorfiú képét öltötte, hogy közel férkőzhessen Krsnához és Balarámhoz, s elrabolhassa őket. A játékban vállára vette Balarámot, hogy eliszkoljon vele, ám Balarám felismerte és végzett vele. Pralambát („nagyszerű”) is az ateizmus megtestesítője, Kansza küldte Vradzsába – ő képviseli a személytelen üdvösség csillogásával (aranysisak) csábító lélek-tolvaj mentalitást.

karmaṇaḥ phalam anvīkṣya devendrādi-prapūjanam |
trayodaśātmako doṣo varjanīyaḥ prayatnataḥ ||24||

A tettek gyümölcsét szem előtt tartva Indra, s a többi félisten imádata
a tizenharmadik akadály, mely sietve elhagyandó.

13. A tehenek számára nagyon fontos a jó legelő, a pásztorok ezért az éltető esőt küldő Indra kegyét keresték imádatukkal. Ám olyannyira szerették Krsnát, hogy kérésére nyomban felhagytak az imádat eme időtlen szokásával. Az Indra-áldozat a sokistenhit, és a rítus gyümölcseiért sóvárgó félistenimádat szimbóluma.

cauryānṛta-mayo doṣo vyomāsura-svarūpakaḥ |
śrī-kṛṣṇa-prīti-paryāptau narāṇāṁ pratibandhakaḥ ||25||

A tolvajlás és hazudozás természetű bűnt testesíti meg Vjómászura,
a Srí Krsna szeretetét elérni vágyó emberek akadálya.

14. A fiúk éppen tolvajosdit játszottak (a „tolvajoknak” az „őrök” közül kellett kilopni a „bárányokat”), mikor a démon Maja fia, Vjóma („égbolt”) pásztorfiúnak álcázva magát sorban elrabolta a játszadozókat, és egy sziklabarlangba zárta őket. Krsna azonban végzett vele, s kiszabadította a fiúkat. Vjómászura a hazug és tolvaj mentalitás megtestesítője. A tolvajlás nem csupán mások javainak elvételét jelenti, erre a történetben az hívja fel figyelmünket, hogy Vjóma a Krsnának kedves pásztorfiúkat ragadja el.

varuṇālaya-samprāptir nandasya citta-mādakam |
varjanīyaṁ sadā sadbhir vismṛtir hy ātmano yataḥ ||26||

A szívet felvidító Nanda Varuna hajlékára került –
a szentek mindig hagyják el azt, amitől megfeledkeznének önmagukról.

15. Nanda az ékádasí böjt végén fürdőt vett a Jamunában, ám az időpontot a vizek urának, Varunának egyik szolgája nem tartotta megfelelőnek, ezért Nandát mestere elé hurcolta. Krsna azonnal leszállt a vizek mélyére, ahol Varuna tisztelettel fogadta, s átadta néki apját. Nanda („öröm”, „boldogság”) a szív örömének szimbóluma, a szeszesital (váruní) pedig az óceánhoz kötődik… egészen pontosan a tejóceánhoz, hiszen abból köpülték ki a szeszt még a nektár megjelenése előtt. Az óceán ura Varuna, így ő uralja a szeszt is. Némelyek a bhakti örömét fokozandó itallal, vagy más mámorító szerrel próbálkoznak, ám ez tévút – erre utal Nanda megmentése.

pratiṣṭhā-paratā bhakti-cchalena bhoga-kāmanā |
śaṅkhacūḍa iti proktaḥ ṣoḍaśaḥ pratibandhakaḥ ||27||

Az élvezetvágyból, ál-bhaktival (elnyert) tekintély –
e tizenhatodik akadályt Sankhacsúdának nevezik.

16. Sankhacsúda („kagyló-fejékes”) kéjvágyón a gópíkat próbálta elrabolni. Krsnát látva elfutott, ám Krsna utolérte, megölte, s elvette fejékét. A fejék a hírnevet jelképezi, melyet később Krsna Balarámnak (a gurunak) adományoz.

ānanda-vardhane kiñcit sāyujyaṁ bhāsate hṛdi |
tan nanda-bhakṣakaḥ sarpas tena muktaḥ suvaiṣṇavaḥ ||28||

A boldogság fokozódása során a szívben szájudzsja-üdvösség tűnhet fel,
ez a Nandát elnyelő kígyó. Nagyszerű vaisnava az, ki megszabadul tőle.

17. A pásztorok zarándokúton voltak, mikor Nandára támadt egy hatalmas kígyó s elnyelte. Krsna lábának érintése nyomán a kígyó szépséges félistenné változott. A szív örömét (Nanda) a személytelen üdvösség kígyója nyelheti el. (sāyujya – azonosulás, eggyéválás)

bhakti-tejaḥ-samṛddhyā tu svotkarṣa-jñānavān naraḥ |
kadācid duṣṭa-buddhyā tu keśighnam avamanyate ||29||

A bhakti erejében bővelkedő, saját kiválóságának tudatában lévő ember
olykor gonosz értelemmel Késí végzetét (Krsnát) is alábecsüli.

18. Késít („sörényes”) a hatalmas lódémont is Kansza küldte Vradzsába. Tombolva érkezett a pásztortanyára, üvöltve kereste Krsnát, ám Krsna könnyűszerrel végzett vele. Késí a kiválóság hamis érzete, mely a sikeres prédikátorra leselkedhet.

doṣāś cāṣṭādaśa hy ete bhaktānāṁ śatravo hṛdi |
damanīyāḥ prayatnena kṛṣṇānanda-niṣevinā ||30||

E tizennyolc hibát, a bhakta szívében támadó ellenségeket
a törekvés és Krsna örömének szolgálata pusztítja el.

A Krsna által megölt démonok jelképezte akadályokat a náma-bhadzsan eredményeként maga Krsna hárítja el, a Balarám által elpusztítottakkal (8. Dhénuka, 12. Pralamba) viszont a szádhaka törekvése végez.

PDF

a kelő Nap sugarai

Haridász Thákur akkor Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetét kereste fel. A beszélgetés témája a Szent Név volt. A jelenlévők a bűnös élet negatív visszahatásaitól való mentességben és az üdvösségben látják Krsna neve zengésének jelentőségét. Ám Haridász Thákur szerint az igazi eredmény a Krsna iránti rajongó szeretet kibontakozása. Így szólt:

(180) A felszabadulás és a bűnös élet visszahatásainak megsemmisülése az Úr szent neve éneklésének két mellékes velejárója. Ezt a reggeli nap első sugarainak példájával illusztrálhatjuk.. (181) „Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!”
(182) Miután Haridász Thákur elszavalta ezt a verset, így szólt:
– Óh, művelt bölcsek! Kérlek, magyarázzátok el a jelentését!
Hallgatói azonban megkérték Haridász Thákurt:
– Jobb lenne, ha te tárnád fel e fontos vers mondanivalóját!
(183) – Amint a nap emelkedni kezd, még mielőtt láthatóvá válna, eloszlatja az éjszaka sötétségét – mondta Haridász Thákur.
(184) – A napfény első sugara messzire űzi a tolvajoktól, szellemektől és démonoktól való rettegést, amikor pedig a nap valóban láthatóvá válik, minden megnyilvánul, s mindenki hozzálát vallásos tettei és előírt kötelességei végzéséhez. (185) Ugyanígy az első jel, amely arra utal, hogy az emberben felébredt az Úr szent nevének sértésektől mentes éneklése, nyomban megsemmisíti a bűnös élet visszahatásait, és amikor valaki sértések nélkül énekli a szent nevet, felébred benne az eksztatikus szerető szolgálat Krsna lótuszlábánál.(186) A felszabadulás csupán jelentéktelen eredmény, amely a szent név sértésektől mentes éneklése ébredésének egyetlen sugarából származik.

(Csaitanja-csaritámrta 3.3.180-186, Sríla Prabhupád fordításában)

Bhagavad-gítá 18.65-66.

man-manā bhava mad-bhakto mad-yājī māṁ namaskuru |
mām evaiṣyasi satyaṁ te pratijāne priyo’si me ||65||

mat-manāḥ – rám gondoló; bhava – legyél!; mat-bhaktaḥ – az én hívem; mat-yājī – engem imádó; māṁ – nékem; namaskuru – hódolj!; mām – hozzám; eva – bizony; eṣyasi – mész majd, érsz majd el; satyam – valóban; te – neked; pratijāne – megígérem; priyaḥ – kedves; asi – vagy; me – enyém;

Gondolj mindig reám, légy az én hívem, imádj engem s hódolj nékem! Mivel oly kedves vagy nekem, megígérem, biztosan eljutsz majd hozzám.

sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja |
ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ ||66||

sarva-dharmān –minden dharmát; parityajya – feladva; mām – hozzám; ekam – egyetlenhez, vagy csakis, kizárólag; śaraṇam – menedékhez; vraja – menj!; aham – én; tvām – téged; sarva-pāpebhyaḥ – minden bűntől; mokṣayiṣyāmi – megszabadítalak majd; mā – ne; śucaḥ – aggódj!;

Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!

E versek végkövetkeztetésként a Gítá legfontosabb versei közé tartoznak. A 64. versben Krsna maga is utal erre, a legeslegnagyobb titokként, a legfelsőbb tanításként [sarva-guhyatamaṁ, paramaṁ vacaḥ] említi a következő mondatokat. A hinduizmus neve sanātana dharma, az örök vallás, ám Krsna itt arra biztatja Ardzsunát, hogy minden dharmát, a vallás valamennyi vállfaját hagyja maga mögött, s egyedül az Egyetlen Abszolút Igazságnál, Krsnánál keressen menedéket. Az oltalomkereséssel kapcsolatban a kommentárok a Váju-purána idevágó versét idézik:

ānukūlyasya saṅkalpaḥ prātikūlyasya varjanaṁ |
rakṣiṣyatīti viśvāso goptṛtve varaṇaṁ tathā |
ātma-nikṣepa-kārpaṇye ṣaḍ-vidhā śaraṇāgatiḥ ||

A (vele) egybevágónak akarása, a (vele) ellenkezőnek elhagyása,
a szilárd hit abban, hogy majd megoltalmaz, gondviselőként őt választani,
önmegtagadás és alázat („szegénység”) – e hatféle az oltalomkeresés.

Srídhar Mahárádzs egy további szempontra világít rá kommentárjában. A gondolatmenete a következő: a szanszkrt költészet díszítőelemeit három nagy csoportba sorolják. Az első csoportba a fonetikai díszítőelemek tartoznak (śabda-alaṅkāra), a másodikba a szöveg jelentésével kapcsolatos díszítőelemek (artha-alaṅkāra), mint a hasonlatok, metaforák. A harmadik csoport a dhvani (hang, vagy visszhang) melyben a vers rejtett értelmét az azonos hangalakú, de eltérő jelentésű szavak hordozzák. Ilyen költői eszköz a vraja ige használata, mely elsődleges értelemben a megy ige felszólító módú alakja, ám annak a helynek a megnevezése is, ahol Krsna ifjúkorát töltötte. Így a szöveg rejtett értelme: a legrejtettebb igazságot Vrndávanban leled, menj, és Vradzsa lakóinak hangulatában keresd oltalmam!

Szádhu Mahárádzs egy leckéjében még tovább menve így értelmezte a verset: mad-ekāṁ śaraṇaṁ vraja – az egyetlenemhez, azaz Rádhikához fordulj menedékért!

Felmerülhet a kétely: a Gítában említett bhakti jellemzője a jóga kiegyensúlyozottsága, miként arról a 12. fejezet záróverseiben olvashatunk, így Krsna itt sem szól Vradzsáról, így a vradzsabéli hangulatok említése túlzás lehet. Válaszért a Bhágavata-puránához fordulhatunk, melynek 11. énekében Krsna Uddhavát tanítja. Számos hasonló vonást fedezhetünk fel e fejeztek (az Uddhava-gítá) és a Bhagavad-gítá között. A 11.12.14-15. versekben Krsna az alábbi tanácsot adja Uddhavának:

tasmāt tvam uddhavotsṛjya codanāṁ praticodanām |
pravṛttiṁ ca nivṛttiṁ ca śrotavyaṁ śrutam eva ca ||
mām-ekam-eva śaraṇam ātmānaṁ sarva-dehinām |
yāhi sarvātma-bhāvena mayā syā hy-akuto-bhayaḥ ||

A versek szavankénti nyersfordítása a következő:
Ezért te, Uddhava mellőzd a parancsokat és tilalmakat,
a világi cselekvést [pravṛtti] és a világból való kivonulást [nivṛtti], a meghallandót s a meghallottat.
Egyes egyedül hozzám, minden megtestesült (élőlény) felsőlelkéhez [ātman]
jöjj [yāhi] oltalomért [śaraṇam], teljes szívedből [sarvātma-bhāvena]. Általam félelem-nélkülivé [akuto-bhayaḥ – sehonnan sem fenyegetett] válhatsz.

E két vers teljes egészében megfelel a Bhagavad-gítá 18.66. versének, a különbség csupán annyi, hogy a dharma fogalmát itt részletesen fejti ki Krsna. Vizsgáljuk hát meg e versek szövegkörnyezetét!

„8-9. Tiszta vonzódásuk folytán a gópík s a tehenek, de még a fák, antilopok, kígyók s más oktalan lények is könnyen eljutottak hozzám, noha sem törekvéssel, sem a jógával vagy szánkhjával, sem nagylelkűséggel vagy fogadalmakkal, mértékletességgel s áldozatokkal, védatanulmányokkal és -magyarázatokkal, sem lemondással nem lehet engem elérni.
10. Amikor Akrúra (Svaphalka fia) Balarámmal együtt Mathurába vitt minket, a hozzám erősen ragaszkodó s az elválás fájdalmától szenvedő gópík egyedül bennem látták boldogságuk zálogát.
11. A (hihetetlenül édes őszi) vrndávani éjszakák, amik társaságomban (a rásza-tánc idején) fél pillanatnak tűntek (az engem olyannyira imádó gópíknak), most, távollétemben egy kalpa (ezer juga-ciklus) súlyával nehezednek rájuk.
12. Elméjük a szerelem (szálaival) kötődött hozzám, s teljességgel megfeledkeztek saját magukról és rokonaikról, erről s a következő világról, mint ahogyan a transzba esett bölcs sem tudatos a nevek és formák világáról. Miként a folyók ömlenek a tengerbe (úgy jöttek el hozzám).
13. Szenvedélyes szerelem (fűtötte őket) énirántam, s bár nem ismerték eredeti (isteni) természetemet, a társulásnak köszönhetően sok száz és ezer gópí nyert el engem, a Legfelsőbb Brahmant.

14-15. Fordíts hát, Uddhavám, hátat a parancsoknak és tilalmaknak, add föl a világi cselekvést de a nem-cselekvést is, vesd el, amit megtanultál s amit még meg kell tanulnod, s keress egyedül énnálam menedéket, mindenestől hódolj meg előttem, minden teremtmény Felsőlelke előtt, mert (mesteredként tekintve rám) megszabadulhatsz a félelemtől.”

(Bhág. 11.12.8-15)

A szerető ragaszkodás példájaként maga Krsna említi Vradzsa lakóit, eloszlatva ezzel a felmerült kételyt.

PDF

kerülendő tettek - a Szent Név elleni vétkek

satāṁ nindā nāmnaḥ paramam aparādhaṁ vitanute |
yataḥ khyātiṁ yātaṁ katham-u sahate tad-vigarihām ||

satāṁ – szentek; nindā – gyalázása; nāmnaḥ – névnek; paramam – legfontosabb, alapvető; aparādhaṁ – sértést; vitanute – okoz, csinál; yataḥ – ahonnan, mert; khyātiṁ yātaṁ – a magasztalt; katham – hogyan; u – (nyomatékosító szó); sahate – elvisel, megbocsájt; tad-vigarihām – azt a gyalázást;

1. A legsúlyosabb sértés a szentek gyalázása. Hogyan is bocsájtaná meg a magasztalt Úr az efféle vétket?

śivasya śrī-viṣṇor ya iha guṇa-nāmādi-sakalaṁ |
dhiyā bhinnaṁ paśyet sa khalu hari-nāmāhita-karaḥ ||

śivasya – áldásosnak; śrī-viṣṇoḥ – Srí Visnunak; yaḥ – aki; iha – itt, most; guṇa – tulajdonság; nāma-ādi – névvel kezdődő; sakalaṁ – teljes, teljesség; dhiyā – tartandó; bhinnaṁ – különböző; paśyet – lássa; sa – az; khalu – kétségkívül, bizonyosan; hari-nāma-ahita-karaḥ – Hari Nevének bántást okozó;

2. A mindenkire áldást hozó Srí Visnu neve, alakja, tulajdonságai és kedvtelései isteniek, sértés volna ezeket tőle függetlennek tekinteni.

guror avajñā śruti-śāstra-nindanam |
tathārtha-vādo hari-nāmni kalpanam ||

guroḥ – mesternek; avajñā – alábecslése; śruti-śāstra-nindanam – a Kinyilatkoztatás és a Hagyomány gyalázása; tathā-arthavādaḥ – olyan szövegmagyarázat; hari-nāmni – Hari neve iránt; kalpanam – elmélet, elgondolás;

3. Sértés a lelki tanítómester alábecsülése,
4. a kinyilatkoztatás és a szent hagyomány gyalázása,
5. a szent név anyagi értelmezése,
6. és vétek Hari nevét a képzelet szüleményének tekinteni.

nāmno balād yasya hi pāpa buddhir |
na vidyate tasya yamair hi śuddhiḥ ||

nāmnaḥ – névnek; balāt – erejéből; yasya – aki; hi – bizony; pāpa – bűn; buddhiḥ – értelem, tudás; na – nem; vidyate – van tudva; tasya – őnéki; yamaiḥ – vallási törvények által; hi – bizony; śuddhiḥ – tisztulás, vezeklés;

7. Aki a szent név erejével táplálja tudatában a bűnt, azt a vallási törvények sokasága sem tisztítja meg.

dharma-vrata-tyāga-hutādi sarva-
śubha-kriyā-sāmyam api pramādaḥ |
aśraddadhāne vimukhe 'py aśṛṇvati
yaś copadeśaḥ śiva-nāmāparādhaḥ ||

dharma-vrata-tyāga-huta-ādi – vallásosság (jámborság), fogadalom, lemondás, áldozat, stb; sarva-śubha-kriyā – minden jótett; sāmyam – azonosság; api – bizony; pramādaḥ – hiba; aśraddadhāne – hitetlen iránt; vimukhe – elforduló (ellenséges, nem érdeklődő); api – bizony; aśṛṇvati – figyelmetlen (nem hallgató); yaḥ – aki; ca – és; upadeśaḥ – tanítás; śiva-nāma-aparādhaḥ – az áldásos Név megsértése;

8. Bizony hiba volna a Szent Nevet az erényesség, fogadalom, lemondás, áldozat s a többi jámbor cselekedet közé sorolni.
9. Sértő a hitetlen, ellenséges vagy figyelmetlen hallgatóság tanítása a szent névre.

śrutvāpi nāma-māhātmyam yaḥ prīti-rahito 'dhamaḥ |
aham mamādi paramo nāmni so 'py aparādha-kṛt ||

śrutvā – hallván; api – bizony; nāma-māhātmyam – a Név dicsőségéről; yaḥ – aki; prīti-rahitaḥ – szeretet, ragaszkodás nélkül; adhamaḥ – legalantasabb, leghitványabb; aham mama-ādi – „én és enyém”-mel kezdődő; paramaḥ – felsőbb; nāmni – névnél; saḥ – ő; api – bizony; aparādha-kṛt – bűnt elkövető;

10. Akiben a Szent Név dicsősége hallatán sem támad fel az istenszeretet, s a hitvány önző mentalitást fontosabbnak tarja a Szent Névnél, bizony vétkezik.

(Padma-purāṇa, Brahma-khaṇḍa, 25.15-18., 22-23.)

PDF