még az alacsony sorban születettek is…

Részlet a Bhagavad-gítá kilencedik fejezetéből:

 

 

māṁ hi pārtha vyapāśritya ye’pi syuḥ pāpa-yonayaḥ |
striyo vaiśyās tathā śūdrās te’pi yānti parāṁ gatim ||32||

Pártha! Mert akik nálam oltalmat keresnek – legyenek akár alantas származásúak,
vagy asszonyok, vaisják, súdrák – a legfőbb célt érik el.

Még ha korábban bűnös életet is élt – ha engem imád – a dharma szerint él majd, és megbékél szíve – mondta Krsna, s most folytatja és kiterjeszti a gondolatot: akik előző életeikben éltek bűnös életet, s ennek okán alantas származásúak… bárki, aki oltalmat keres nálam, a legfőbb célt éri el. Az alantas származás szó szerint bűnös születésűt (pāpa-yoni) jelent.
A fordítók egy része – Sankara kommentárját követve – az alantas származásúak csoportját értelmezi az asszonyok, vaisják, súdrák felsorolással, mások (például Rámánudzsa) egyszerűen felsorolásnak tekintik a sort: a nők, a vaisják és súdrák, sőt még az alantas származásúak is Krsnánál menedéket lelve célhoz érnek.
Abhinavagupta az alábbiak szerint értelmezi e csoportokat, megjelölve a lelki életben való előrejutás nehézségeit is: „Az alantas születésűek: a jószágok, szárnyasok, kígyók, s más effélék. Nők: a tudás hiánya miatt. A vaisják a földművelés, és más hasonlókkal való lekötöttség okán. A súdrák mert nem vesznek részt a védai rítusokban, és mert megélhetésük másoktól függ.” Srídhar szvámí az alantas születésűek alatt kifejezetten az alacsony születésű embereket gondolja, míg a nők és súdrák az írástanulmányozás hiánya miatt vannak hátrányban. Madhuszúdan Szaraszvatí hasonlóképpen vélekedik, alantas születésűek az antjadzsák (kutyaevők és hasonlók), az állatok és a bűnös születésűek, a nők, mert kizártak a védatanulmányozók köréből.
Abhinavagupta még megjegyzi: az Úr könyörületét semmi sem korlátozhatja.

A hagyomány szerint a védahimnuszok recitálása a bráhmana, ksatrija és a vaisja férfiak feladata… elsősorban a bráhmanáké. Az ő képzésük foglalta magában a véda-tanulmányokat. Számukra nem lehetőség, nem jog, hanem kötelesség a véda recitálása. A nők és a súdrák nem részesültek ilyen természetű képzésben... egyszerűen más volt a társadalomban betöltött szerepük. A nők a mai normáinkhoz képest korán férjhez mentek, és a mai normáinkhoz képest sokkal több gyerek felnevelésével törődtek… és ez más életet követelt.

A vaisják és súdrák esetében felmerülhet még a mentalitás kérdése is. A Manu-szanhitá lényeglátóan mutat rá az egyes varnák mentalitásának különbségére. A királynak ad tanácsot, bírói tiszte ellátása során miként hallgassa meg a tanúkat:
„Szólj!” így a bráhmanát kérdje, „mondj igazat!” (utasítsa) ekképp a ksatriját.
Tehén, gabona és arany (emlegetésével bírja szólásra) a vaisját, minden bűnével (fenyegetve pedig) a súdrát. (Manu-szanhitá 8.8.)
A vers nem az emberek születéséről, hanem motivációjáról szól: a (valódi) bráhmana természete szerint mindig igazat mond, így neki nem is kell mást mondani, csak ennyit: szólj! A ksatrija erényes nemesember, katonai rendben él, mindene a becsület. Elöljárója parancsa számára szent, nem szegné meg soha, így ha a király utasítást ad: szólj igazat!, biztosan így tesz. A vaisját a haszon érdekli. Őt kecsegtesse az igazmondás evilági és mennybéli jutalmával, a súdrát pedig rettentse meg, fenyegesse a hazugság pokolbéli büntetésével. A haszonleső, illetve a félelem miatt igazodó mentalitás hátráltat az Abszolút Igazság keresésében. Az ebben az értelemben tekintett bráhmanák és ksatriják mentalitásáról a következő vers szól.

Visvanáth Csakravartí és Baladév Vidjábhúsan kommentárjaikban inkább azt hangsúlyozzák, hogy a szentek társaságában, a szent nevet zengve bárki megtisztulhat.

kiṁ punar brāhmaṇāḥ puṇyā bhaktā rājarṣayas tathā |
anityam asukhaṁ lokam imaṁ prāpya bhajasva mām ||33||

Mennyivel inkább (célt érnek) a bráhmanák, az erényesek, híveim, és a bölcs királyok!
E boldogtalan, ideiglenes világba jutva imádj hát engem!

Ha még a bűnösök is célhoz érnek, mennyivel inkább a magukat Istennek szentelők!
A kommentárok egy része jelzőként tekint az erényesekre (erényes bráhmanák) és a bhaktákra (hívő királyi bölcsek), míg mások (például Madhuszúdan Szaraszvatí) külön csoportként említi őket: a jámbor életvitelű erényesek, a nemes születésű bráhmanák, a jó ítélőképességgel finom témákat vizsgáló bölcs ksatriják, és (Krsna) hívei, a bhakták.
Mit tegyen az ember, ha belecsöppent ebbe a betegséggel és hanyatlással terhelt világba? A nagy szentek lábnyomait követve imádja Istent!

Szatjakáma tanítványul szegődik

A Cshándógja upanisadban olvasható az alábbi történet:

Egyszer hajdanán Szatjakáma Dzsábála így szólt édesanyjához, Dzsabálához:
– Szeretnék elszegődni a szent tudományok növendékének (brahmacsárínak)! Mely családba tartozom?
Ő azt válaszolta:
– Nem tudom, gyermekem, miféle családból való vagy. Fiatalkoromban születtél, mikor szolgálóként sokfelé forgolódtam. Így hát nem tudom, miféle családból való vagy. Ám az én nevem Dzsabálá, a te neved Sztjakáma, mondhatod hát, hogy Dzsabálá-fia Szatjakáma vagy.
Elment a fiú Gautamához, Haridrumat fiához s szólt:
– Szeretnék elszegődni a szent tan növendékének. Elfogadsz-e tanítványodnak, nagytiszteletű uram?
Azt mondta a mester:
– Mily családból származol, kedvesem?
– Nem tudom, uram – felelte, – mily családból származom. Tudakoltam anyámtól, s ő azt felelte: „Fiatal koromban születtél, mikor szolgálóként sokfelé forgolódtam. Így hát nem tudom, miféle családból való vagy. Ám az én nevem Dzsabálá, a te neved Szatjakáma, mondhatod hát, hogy Dzsabálá-fia Szatjakáma vagy.” Így hát Szatjakáma Dzsábála vagyok, uram!
Szólt a mester:
– Csakis egy bráhmana képes ilyen nyíltan vállalni az igazságot! Hozd hát a tűzifát, kedvesem! Elfogadlak növendékemnek, mert nem tágítottál az igazságtól!

(Cshándógja upanisad 4.4.1-5.)

A jelölt neve – Szatjakáma, azaz igazvágyú – beszédes név. Az upanisad nyolcadik fejezetében Pradzsápati Brahmá a lélek (átman) természetéről tanít, s a lélek tulajdonságainak sorában az egyik a szatja-káma: akinek vágya (káma) a valóságra (szatjam), pontosabban a végső valóságra vonatkoznak.
Szatjakáma édesanyjához intézett kérdése nem egyszerűen apja kilétére vonatkozik: a gótra nemzetséget jelent, a család férfiágon való származását. Sankara ezért vélekedik úgy kommentárjában, hogy Dzsabálá válasza arról szól, hogy „édesapád korán meghalt, és így nem volt módom megtudakolni, melyik gótrába tartozik”.

A védai tradíció szerint a jelölt eleve rendelkezik a jó tulajdonságokkal, melyet a beavatás megszentel… a mester szokványos kérdésére Szatjakáma rendhagyó választ ad. Ám mert a bráhmana egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy mindig igazat szól, Háridrumat, a mester világosan látja a jelölt érdemességét, ezért nyomban tűzifáért küldi. A tűzifa a hóma, a tűzáldozat kelléke, melynek a fahordás szolgálatával a tanítvány is részesévé válik.
 

a Bhagavad-gítá és a háború 2.

A hinduizmusban, különösképpen a jógában az erőszaknélküliség, az ahinszá nagy jelentőséggel bír – mégis, a Bhagavad-gítá egy hatalmas ütközet előtti pillanatokban zajló párbeszéd. Korábban vázlatosan ismertettük a Gítá ahinszáról szóló tanítását, majd szóltunk a kuruksétrai csata okairól.


 
 Még mindig megmaradt azonban az a kérdés, helyes-e egyáltalán az ölés, mások elpusztítása? Az ahinszá jelentése nem-ártás, nem-ölés, mentesség mindenféle fizikai, verbális vagy mentális erőszaktól. Megférhet-e egymás mellett az ahinszá és az ölés?
Az általános alapelv a lelki tudás művelése, az egymásról való gondoskodás – ám a világban nem mindenki gondolkodik így, erről a Gítá tizenhatodik fejezetében bővebben is olvashatunk. A védák társadalmi rendje szerint a különféle csoportoknak, varnáknak más és más szerep jut, s a lovagi rend, a ksatriják elsődleges feladata, hogy megoltalmazzák a közösséget minden szükséges esetben. Olyan oltalmazók ők, akik hatékonyan ellátják ezt a feladatot, ugyanakkor nem élnek vissza az így rájuk ruházott hatalommal. Éppen ezért fontos, hogy a ksatriják számára az elvi iránymutatást a bráhmanák tanácsai jelentik... a bráhmanák számára (és persze a ksatrijákon kívül mindenki más számára is) pedig az ahinszá a követendő elv. Természetesen e rendszer is csak addig működik jól, amíg mindenki betölti a saját szerepét, a helyén van... a bráhmana erőszakmentes és lemondó, a ksatrija pedig követi a bráhmanát... különben a bráhmanák a filozófiai, hitbéli nézeteltéréseiket a ksatriják fegyvereivel kívánnák rendezni.
Létezik hát az a kényszerhelyzet, amiben az ölés bár nem kívánatos, mégis szükséges lehet – a közösség megoltalmazásának érdekében –, ám ez erősen korlátozott.

Ha az ahinszá az általános kívánalom, és a korlátozott erőszak az arra képzett és felhatalmazott személyek speciális joga, akkor vajon miért oly hangsúlyos a Gítában? Hiszen Krsna valóban harcra buzdítja Ardzsunát!
Azt gondolom, a gondolatokban megjelenő ellentét szándékosan kiélezett, éppen e feszültség vonja magára az olvasó figyelmét. Kedvelt eszköz ez a Mahábháratában – példaként említhetnénk a Vjádha-gítát (1. rész, 2. rész ), melyben egy leölt állatok tetemével kereskedő hentes tanítja a szent himnuszoknak élő bráhmanát az erőszakmentességről, s mondja ki a szentenciát: a bölcs „ne bántalmazzon egyetlen élőlényt sem, ám legyen barátságos mindenkivel” (na hiṁsyāt sarvabhūtāni maitrāyaṇagataś caret, Mahábhárata 3.203.45.)

A háború komoly dilemma elé állítja Ardzsunát, nagyra becsült tanárával, a dinasztia legmegbecsültebb tekintélyével, és számos rokonával kerül szembe. Ardzsuna helyzetét magunk is átéljük újra meg újra… az életének nehézségeivel szembenéző ember dilemmája ez, s a Gítá egyik fontos üzenete éppen az, hogy a hasonló válságok közepette is tartsunk ki mindenképpen kötelességünk mellett. Tegyük ezt még akkor is, ha fáradságos, nehezen végezhető, vagy éppen veszélyekkel jár. Mindennapjaink válságait is hasonló küzdelemként éljük meg, a megoldásban kövessük hát Ardzsuna példáját, életünk szekerének irányítását bízzuk Krsnára!
Gandhi szavaival: „A Gítá mindenekelőtt annak a viszálynak az ábrázolása, mely lelkünkben vívja meg tusáját. Az isteni tanító egy történelmi eseményt használt fel arra, hogy szívünkbe vésse a tant, mely szerint teljesítenünk kell kötelességünket még akkor is, ha ez életünket veszéllyel fenyegeti. Lelkünkre köti, hogy kötelességünket teljesítsük tekintet nélkül a következményekre, hiszen mi halandók korlátozottságunkban csak a saját cselekedeteinknek vagyunk urai. A Gítá megkülönböztetést tesz a Világosság és a Sötétség erői közt és kifejti ezek összeegyeztethetetlen voltát.” (M.K. Gandhi: Együtt-nemműködés és vallás, 1920.)

Felmerülhet még egy kétely… vajon a Gítá tanítása nem ad felmentést az ölés alól? Például ez a vers: „Aki (az élőlényt) gyilkosnak vagy gyilkolhatónak hiszi, az nem érti igazi természetét. (A tudással rendelkező tudja, hogy a lélek) nem gyilkos és nem is gyilkolható.” (2.19.)
A Gítá második fejezetének egyik fő gondolata valóban az örökkévaló lélek, és a múlandó test különválasztása… ez a szánkhja-bölcselet alapja. A megfontolás metafizikai, s nem morális természetű, erre utal a szöveg folytatása is, mely magyarázza a fenti állítást: „A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már létezett, többé meg nem szűnhet; nem-született, örökkévaló, mindig létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő meg nem ölhető. Óh, Pártha, hogyan lehetne gyilkos, vagy miképpen bírhatna rá bárkit is gyilkolásra az, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, meg nem született, örök és változatlan? Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe. A lelket semmilyen fegyver sem képes feldarabolni, tűz nem égeti, víz nem nedvesítheti, és a szél nem száríthatja. (Az egyéni lélek) törhetetlen, oldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Ő mindent-átható, örökkévaló, változhatatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz. Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változatlan. Ezt tudván, nem szabadna bánkódnod a test miatt.” (2.20-25.)
Ugyanakkor a szent hagyományt idézve a kommentárok rendre felhívják a figyelmet az ölés tilalmára, Rámánudzsa, Baladév Vidjábhúsan is a na hiṁsyāt sarvabhūtāni – „ne bántalmazzon egyetlen élőlényt sem” szentenciára hivatkoznak, kifejtve, hogy bhúta (teremtett, formált) kifejezés a testre vonatkozik, nem pedig az örökkévaló lélekre. Következésképpen a lélek a természetéből fakadóan nem ölhető (hiszen múlhatatlan), míg a szentírás a test elpusztítását tiltja.

„ki vagyok én?”

nāhaṁ vipro na ca nara-patir nāpi vaiśyo na śūdro
nāhaṁ varṇī na ca gṛha-patir no vanastho yatir vā |
kintu prodyan-nikhila-paramānanda-pūrṇāmṛtābdher
gopī-bhartuḥ pada-kamalayor dāsa-dāsānudāsaḥ ||

na – nem; aham – én; vipraḥ – tanult bráhmana; na – nem; ca – és; nara-patiḥ – ksatrija (lovag, „az emberek ura”); na – nem; api – bizony; vaiśyaḥ – vaisja (gazdálkodó, kézműves, kereskedő); na – nem; śūdraḥ – szolga; na – nem; aham – én; varṇī – tanuló („valamely varnához tartozó”); na – nem; ca – és; gṛha-patiḥ – házasember; no – nem; vanasthaḥ – „erdőlakó”, remete; yatiḥ – aszkéta szerzetes; vā – vagy; kintu – ám; prodyat – „feljövő”; nikhila – teljes; parama-ānanda-pūrṇa-amṛta ābdheḥ –legfőbb gyönyörrel teli nektár-óceánnak; gopī-bhartuḥ – gópík urának; pada-kamalayoḥ – láb-lótuszainak; dāsa-dāsa-anudāsaḥ – szolgák szolgáinak szolgája

Nem vagyok sem bráhmana, sem ksatrija, sem vaisja vagy súdra,
nem vagyok sem brahmacsárí, sem házasember, sem remete vagy szerzetes,
hanem a transzcendens gyönyör nektáróceánja,
a gópík ura lótuszlábait szolgáló szolgák szolgája.

Csaitanja Maháprabhu e verssel hódolt Dzsagannáthnak, a Ratha-játrá ünnepen. A vers a Rúpa gószvámí által összeállított versgyűjtemény 74. verse, és Csaitanja Maháprabhut jelöli meg szerzőjeként. A Csaitanja-csaritámrtában ez a 2.13.80. vers.
A versmérték: mandākrāntā (lassú előretörés, lassú győzelem): – – – – / υ υ υ υ υ – / – υ – – υ – –

PDF

kié a boldogság?

Újabb adalék a varnák témájához: a Mahábhárata 13. könyvében, az Anusászana-parvában a nyílágyon fekvő Bhísma Judisthir királyt oktatja. Eközben zengi el a Visnu ezer nevét magában foglaló fohászt (Visnu-szahaszranáma). Fohásza végeztével a szokásoknak megfelelően arról beszél, hogy e fohász zengése milyen eredménnyel jár:

ya idaṁ śṛṇuyānnityaṁ yaścāpi parikīrtayet |
nāśubhaṁ prāpnuyātkiñcitso’mutreha ca mānavaḥ ||122||

A halandót, aki mindig ezt hallgatja, s ezt magasztalja,
semmilyen szerencsétlenség nem éri soha, sem ebben, sem következő életében.

vedāntago brāhmaṇaḥ syātkśatriyo vijayī bhavet |
vaiśyo dhanasamṛddhaḥ syācchūdraḥ sukhamavāpnuyāt ||123||

A bráhmana végére jut a tudásnak, a ksatrija győzedelmeskedik,
a vaisja dúskál majd a gazdagságban, a súdra pedig boldog lesz.

dharmārthī prāpnuyāddharmamarthārthī cārthamāpnuyāt |
kāmānavāpnuyātkāmī prajārthī prāpnuyātprajām ||124||

A dharmában törekvő eléri dharmát, a vagyonvágyó vagyont szerez,
a kéjvágyó betölti vágyát, s az utódokra vágyónak gyermeke születik.

(Mahábhárata 13.135.122-124.)

A Visnu-szahaszranáma zengése mindenkinek betölti vágyát: a tudós bráhmana a szent tudást, a védát nyeri el, amire vágyakozik (veda-anta-ga – „a tudás végére jut”), a ksatrija lovag vágya is teljesül: legyőzi elleneit. A vaisja, a pénz embere sikeres lesz vállalkozásaiban, nagy vagyont gyűjt, és a súdra vágya is teljesül majd: boldog lesz.
Manapság csupán a boldogságot keresik... melyik rend mentalitása szerinti életcél is ez?

PDF

varna – a védák társadalmi csoportjai

A minap beszélgetés közben felmerült, hogy a más habitusú emberekhez másképp kell szólni, másképp lehet őket ösztönözni. A védák varnái, társadalmi csoportjai tulajdonképpen ezért vannak – így találhatja meg mindenki a maga helyét a világban, s élhet hely-esen. Olyan apróságok is szépen beszélnek erről, mint az alábbi vers a Manu-szanhitából. A téma: a király miképpen hallgassa meg a tanúkat, mikor bíráskodik.

brūhīti brāhmaṇaṁ pṛcchet
satyaṁ brūhīti pārthivam |
go-bīja-kāñcanair vaiśyaṁ
śūdraṁ sarvais tu pātakaiḥ ||

„Szólj!” így a bráhmanát kérdje,
„mondj igazat!” (utasítsa) ekképp a ksatriját.
Tehén, gabona és arany (emlegetésével bírja szólásra) a vaisját,
minden bűnével (fenyegetve pedig) a súdrát.

(Manu-szanhitá 8.88)

A párthiva szó földit, evilágit, a földdel kapcsolatosat jelent, így megnevezése a világi uralom letéteményesének, a ksatriják rendjének is.

A (valódi) bráhmana természete szerint mindig igazat mond, így neki nem is kell mást mondani, csak ennyit: szólj! A ksatrija erényes nemesember, katonai rendben él, mindene a becsület. Elöljárója parancsa számára szent, nem szegné meg soha, így ha a király utasítást ad: szólj igazat!, biztosan így tesz. A vaisját a haszon érdekli. Őt kecsegtesse az igazmondás evilági és mennybéli jutalmával, a súdrát pedig rettentse meg, fenyegesse a hazugság pokolbéli büntetésével.

PDF