2018. január 27., szombat

metamorfózis


kastūrī-tilakaṁ lalāṭa-phalake vakṣaḥ-sthale kaustubhaṁ
nāsāgre nava-mauktikaṁ kara-tale veṇuṁ kare kaṅkaṇam |
sarvāṅge hari-candanaṁ ca kalayan kaṇṭhe ca muktāvaliṁ
gopa-strī-pariveṣṭito vijayate gopāla-cūḍāmaṇiḥ ||

Széles homlokán pézsma-tilak, mellkasa dombján Kausztubha ékkő,
orrában makulátlan gyöngyszem, kezei közt fuvolája, karján karperec,
tagjait szantálpép ékesíti, nyakában gyöngysort visel,
s fejőslánykák veszik őt körül – győzedelmeskedjék a pásztorok koronaékszere!

Megjegyzés: a negyedik páda elején gopa-strī-pariveṣṭitaḥ olvasható így is: „pásztorleány öleli”. A versmérték: śārdūlavikrīḍita.

A vers népszerű szerte Indiában. Bilvamangalnak tulajdonítják, a Srí Krsna-karnámrta második füzérében lelhető fel. 


Hallgassuk meg elsőként magát a költeményt (részlet egy általam ismeretlen filmből):




Klasszikus feldolgozásban, Pandit Jasraj énekével:




A költemény napjainkban nyugat felé veszi útját, az alábbi feldolgozás a pandzsábi származású, Londonban élő, Nitin Sawhney érdeme:




Majd Bilvamangal szavaitól elszakadva, gitárszólóvá alakul. Jeff Beck játszik:




Némileg megváltozott, s ez talán nem is baj, hiszen így térben és időben eljuthatott oda, ahol már Bilvamangal hangjára kevéssé figyelnek. Csak maradjanak néhányan, akik szívükben őrzik: "kastūrī-tilakam..."

2018. január 13., szombat

Góvinda Dámódara Mádhavéti


A Kagylókürt harminc éves évfordulójának ünnepét a Kirtan Soul együttes zenés meditációja zárta. A műsor utolsó dalának szövege így hangzott: Govinda Dāmodara Mādhaveti. Mit is jelentenek e nevek, s miért éppen e nevek kerülnek egymás mellé?
A dal a déli-indiai költő Bilvamangala versének refrénje. Bilvamangala (ismert Līlāśuka, vagy Kṛṣṇa-līlāśuka néven is) valamikor a 9. és a 13. század között élt, a Rudrát követő vaisnava iskola jeles alakja, legismertebb műve a Śrī Kṛṣṇa-karṇāmṛta („Srí Krsna-fül-nektár”, azaz Srí Krsnáról daloló, fület elárasztó nektár). A szóban forgó költemény Bilvamangala egy másik műve, a címe: Govinda-Dāmodara-stotram (Góvinda-Dámódar himnusz). A teljes mű hetvenegy strófa, ám ismeretes belőle egy rövidített (laghu) változat is, ízelítő gyanánt e rövidebb változatot ismertetjük:

karāravindena padāravindaṁ
mukhāravinde viniveśayantam |
vaṭasya patrasya puṭe śayānaṁ
bālaṁ mukundaṁ manasā smarāmi ||1||

1. Lótuszkezecskéivel lótuszlábát dugja lótusz-szájacskájába.
A banjanfa levelének ölén fekvő (isteni) kisdeden, Mukundán meditálok.

Megjegyzés: A vers a Márkandéja látomásában megjelenő kisfiút köszöntő fohász. A Mukunda név jelentése: mukum-dāti, azaz megszabadulást, üdvösséget adó, üdvözítő. E slóka a népszerűsége miatt került a himnusz laghu változatának elejére, a vers a Srí Krsna-karnámrtából való.
Márkandéja hosszú életű látnok bölcs, rsi, a Bhágavata-purána 12. énekének három fejezete beszéli el történetét. Egyszerű vezeklő életet élt, ám oly állhatatossággal, Nara és Nárájan rsik, Visnu avatárjai is felkeresték kunyhóját. Márkandéja tiszteletteljes imákkal fogadta őket, Nara és Nárájan pedig áldásában részesítette a bölcset. Ő az illúzió természetébe szeretett volna bepillantást nyerni. Ezután élte át a vízözönszerű világvégét, melyben a teljes mindenség eltűnik egy, a végtelen óceán vizén ringatózó falevélen fekvő csecsemő lélegzetvételében.

śrī kṛṣṇa govinda hare murāre
he nātha nārāyaṇa vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||2||

2. Srí Krsna! Góvinda! Hari! Mura végzete! Ó, uram, Nárájan, Vászudév!
Ó, nyelv, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vikretu-kāmā kila gopa-kanyā
murāri-pādārpita-citta-vṛttiḥ |
dadhyādikaṁ moha-vaśād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||3||

3. A fejőslánykák gondolatai csak Murári lába körül forogtak, így mikor az aludttejet árulták,
a csodálattól elbűvölve akkor is csak ezt mondták: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Megjegyzés: Ez és a rákövetkező slóka két vrndávani életkép: a piacon az árusok általában portékáikat kínálják, ám a fejőslánykák a tejtermékek eladása közben is csak Krsna nevét mondogatják; s napi tevékenységeik közepette is csak Krsnára emlékeznek.

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-kadambāḥ
sarve militvā samavāya-yoge |
puṇyāni nāmāni paṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||4||

4. Az asszonyok minden egyes házban újra meg újra összegyűlnek,
s ott szakadatlan szent neveit zengik: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānaṁ nilaye ca viṣṇuṁ
devarṣi-mukhyā munayaḥ prapannāḥ |
tenācyute tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||5||

5. Nárada – az isteni bölcs – vezette szentek az ágyán elégedetten fekvő Visnu előtt hódolnak,
s így válnak egylényegűvé Acsjutával. Ekképp fohászkodnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve sadaiva bhaja sundarāṇi
nāmāni kṛṣṇasya manoharāṇi |
samasta-bhaktārti-vināśanāni
govinda dāmodara mādhaveti ||6||

6. Ó, nyelv! Imádd szakadatlan Krsna szíveket meghódító szépséges neveit,
melyek véget vetnek minden híve gyötrelmének: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||7||

7. A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb, dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
s ezt zengd a halál pillanatában is: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa rādhāvara gokuleśa
gopāla govardhana-nātha viṣṇo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||8||

8. Srí Krsna! Rádhá kedvese! Gókula ura! Gópál! Góvardhan-hegy ura! Visnu!
Ó, nyelv, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve rasajñe madhura-priyā tvaṁ
satyaṁ hitaṁ tvāṁ paramaṁ vadāmi |
āvarṇayethā madhurākṣarāṇi
govinda dāmodara mādhaveti ||9||

9. Ó, nyelv, ízek ismerője! Az édességet kedveled, és hidd el javadra szólok, mert az igazat mondom:
zengd az édes szavakat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tvām eva yāce mama dehi jihve
samāgate daṇḍa-dhare kṛtānte |
vaktavyam evaṁ madhuraṁ su-bhaktyā
govinda dāmodara mādhaveti ||10||

10. Ó, nyelvem, annyit kérek tőled, hogy mikor találkozunk a büntetés botjával tetteinket bevégző nagyúrral,
csak e neveket ismételd nagy odaadással: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Megjegyzés: a Tetteknek véget vető (kṛtānta) Jamarádzs, a halál urának neve.

śrīnātha viśveśvara viśva-mūrte
śrī devakī-nandana daitya-śatro |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||11||

11. Srínáth! Mindenség ura! Mindent átható! Dévakí kedves fiacskája, démonok ellensége!
Ó, nyelv, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopīpate kaṁsa-ripo mukunda
lakṣmīpate keśava vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||12||

12. Fejőslánykák ura! Kansza végzete! Mukunda! Laksmí ura! Késava! Vászudév!
Ó, nyelv, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A refrén – govinda dāmodara mādhaveti – Krsna szólongatása: govinda, dāmodara, mādhava megszólító esetben állnak, az iti (mādhaveti = mādhava iti) itt az idézetet lezáró szócska.

Góvinda

Vajon mit jelentenek, milyen hangulatokat sugallnak Krsna e nevei? Vizsgáljuk meg a szavak etimológiáját, és a nevek jelentésárnyalatait az előző mesterek kommentárjainak fényében! A Govinda név a go és a vinda szavak összetétele. A go jelentései: tehén, Föld, szó (beszéd, szavak) és menny. A vinda szó a vid igéből származik (a vid ige 6. ragozása mellett), melynek jelentései: kap, szerez, elnyer, megtalál, felfedez, felismer, ismer, tapasztal, érez, így a vinda megszerzőt, megtalálót, stb. jelent.
A Bhagavad-gítában kétszer találkozhatunk Góvinda nevével. Az 1.32. versben Ardzsuna szólítja így Krsnát: „Mit ér a királyság, Góvinda, mit ér az élvezet vagy az élet?” Baladév Vidjábhúsan magyarázata szerint: „Góvinda, te minden érzék (go) működését ismered (vindasi) – szól Ardzsuna –, így ismered a gondolataimat, vágyaimat is, jól tudod hát, hogy nem vágyom a királyságot.” Góvinda tehát az érzékek ismerője.
A 2.9. versben Szanydzsaja idézi fel Ardzsuna és Krsna párbeszédét: „»Nem fogok harcolni« – szólt Góvindához (Ardzsuna), majd elhallgatott.” Baladév e vershez fűzött magyarázatában a Góvinda név újabb értelmezését bontja ki, a go a (szent) szavakat, azaz a védát jelenti, a vinda jelentése pedig: ismer, ezért Góvinda minden véda ismerője. Ezért is lehetünk biztosak abban, hogy felvilágosítja majd a megrendült Ardzsunát kötelességéről. Szanydzsaja szavai így oszlatják szét Dhrtarástra fiai győzelméhez fűzött reményét. Ebben az értelemben tehát Góvinda a védák ismerője.

A Gópála-tápaní upanisadban a bölcsek több kérdéssel fordulnak Brahmához, ezek közül az egyik: kitől fél a halál? Brahmá így felelt: Góvindát féli. S vajon kicsoda Góvinda? – kérdeztek tovább a bölcsek, Brahmá válasza: „ő a tehenek, a Föld s a Véda ünnepelt ismerője.” (go-bhūmi-veda-vidito viditā, Góp. 1.5.)
Szanátan gószvámí megjegyzi, hogy a go szó mennyet is jelent, ő tehát a menny, a Föld s a Véda ünnepelt ismerőjeként értelmezi Brahmá szavait. S mert látja Góvinda felsőbbrendűségét, s nincs fölötte hatalma, ezért féli őt a halál.

Góvinda továbbá a tehenek oltalmazója, vezére (gavām indra). A Góvardhan-hegy felemelése után, mikor Indra alászáll a mennyekből, hogy hódolatát ajánlja, a társaságában érkező Szurabhi így fohászkodik Krsnához: „Te vagy a legfőbb urunk, te vagy a mi vezérünk (indránk), Mindenség Ura!” (tvaṁ naḥ paramakaṁ daivaṁ tvaṁ na indro jagat-pate Bhág. 10.27.20.) Majd Szurabhi tejével, Airávata, Indra elefántja pedig a mennyei Gangesz vizével fürdette meg Krsnát, s Góvinda néven koronázták királlyá. A történetet a Hari-vamsa is elbeszéli. Ott Indra e szavakkal szól: „Én vagyok az istenek vezére (Indrája), te pedig a tehenek vezérségét (gavām indratāṁ) nyerted el, az emberek a földön ezért ezt éneklik majd mindörökké: Góvinda!” (Hari-vamsa 2.19.45.)
A tehén a lények anyja, a tej a táplálás, a ghí pedig az áldozat, a dévák táplálásának jelképe, a tehenek ura így a mindenség táplálója egyben. Srídhar Szvámí a Bhágavatam e részét (a 10.27.23. verset) kommentálva kifejti, hogy Góvinda nevében a go egyszerre jelenti a teheneket s a mennyet is, melyeket egyszerre ural, a Góvinda név tehát a menny vezérét is jelenti.

A vinda szó felfedező, megtaláló értelmével Góvinda az, aki az alámerült Földet megtalálta – ezzel Varáhadév, a vadkan alakjában megjelenő avatárra utal. Miként a Mahábháratában olvasható: „A Földet megtaláló (gāṁ vindatā) magasztos vadkantestet öltött Góvinda hatalmas ereje kavarta fel az iszapos vizet.” (Mahábhárata 1.19.11.)

Góvinda továbbá az, akit elérnek (vinda) a félistenek fohászai, szavai (go). Dzsíva gószvámí a Brahma-szanhitát kommentálva ebben az értelemben idézi a Bhágavatamból Brahmá fohászát, aki gókulai születésre vágyva így szól:
„A legnagyobb szerencse az volna, ha itt születhetnék meg ebben az erdőben” (Bhág. 10.14.34.)

Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád így ír a Bhagavad-gítá 2.9. versének kommentárjában: „Ardzsuna először Góvindának szólítja Krsnát, mert Ő jelent gyönyört az érzékszerveknek és a teheneknek.”

Vrndávan három legfontosabb oltalmazó múrtija Rádhá-Madanamóhana, Rádhá-Góvinda, és Rádhá-Gópínátha. A szerelemistent is ámulatba ejtő (madana-mohana) Krsna szépségével hódítja meg a lelkeket, figyelmüket az anyagvilágtól a transzcendens szférára irányítja. Rádhá-Góvinda a viszonzó Isten, aki áldásában részesíti a feléje fordulókat, Rádhá-Gópínátha, a gópík kedves ura pedig a lelki élet távlatainak oltalmazója.

Dámódar

Dámódar nevét általában a dāman és az udara szavak összetételeként értelmezik – a dāman jelentése kötél, füzér, míg az udara a gyomorra, vagy a derék tájára utal. A név így a kis Krsnára utal, akinek derekát Jasódá szeretetének kötele övezi. A Padma-purána így számol be e kedvtelésről: „A zokogónak (hódolok), ki szemeit dörgöli / lótuszvirág kezecskéivel. Tekintete ijedt, / hüppögve kapkodja a levegőt. Nyakát három vonalú jel (díszíti). / Dámódarnak (hódolok), a szeretettel megkötöttnek.” (Dámódarástaka, 2.) A Hari-vamsa is megerősíti: „Mert (Jasódá) egy kötéllel megkötözte őt, ezért Krsnát Vrndávanban Dámódar néven ünneplik a pásztorok feleségei.” (Hari-vamsa 63.36.)

A dāman (kötél) szó a dam (megszelídít, megfékez, visszafog) igéből származik, e gyökből ered a damaḥ (önfegyelem, szenvedélyek megfékezése) szó, vagy a damam szó, melynek jelentése a védai nyelvben ház, otthon. A hajlékok sora pedig a világ, melynek egyik szinonimája a szanszkrt nyelvben a dāmam kifejezés – ebből fakad a Dámódar név egy újabb értelmezése: akinek a világok a dereka táján helyezkednek el. A Mahábhárata Udjóga-parvájában olvasható Dhrtarástra és Szanydzsaja beszélgetése Krsnáról… Szanydzsaja Krsna neveinek jelentéseit tárja fel az uralkodójának. A Dámódar névről ezt olvashatjuk: „Isteni fényének forrása önnön tündöklése, s fegyelmezettsége miatt Dámódarként ismeretes.” (devānāṁ svaprakāśatvād damād dāmodaraṁ viduḥ Mbh. 5.68.8.) Az udara szó jelentése gyomor, ám az udāra emelkedettet jelent (ud-āra – fel menő) – így ezen értelmezés szerint Krsna páratlan önfegyelme miatt ilyen nemes természetű.
Sankarácsárja ezen értelmezéshez további magyarázatot fűz: Dámódar az, aki az önfegyelmezés (damaḥ) és más lelkigyakorlatok révén emelkedetté (udāra) váló gondolkodással felismerhető – a felismerés Sankara filozófiájában ráébredést jelent a dzsíva brahmannal való azonosságára.

A Mahábhárata Sánti-parvájában Vaisampájana felidéz egy Krsna és Ardzsuna közötti beszélgetést, melyben szintén hallhatunk a Dámódar név jelentéséről. E magyarázatban az udara szó valaminek a belsejét, közepét jelenti – a tökéletességre törekvők önfegyelmezés (damaḥ) révén Krsnát, mint a mindenséget vágyják: a mennyet, a földet, és a köztes levegőeget (svaḥ, bhūḥ, bhuvaḥ):
damāt siddhiṁ parīpsanto māṁ janāḥ kāmayanti hi |
divaṁ corvīṁ ca madhyaṁ ca tasmād dāmodaro hy aham ||
Az önfegyelmezéssel tökéletességet kívánó emberek voltaképpen engem szeretnének elnyerni,
ki a menny, a föld, s a közép is vagyok – ezért (neveznek) Dámódarnak. (Mbh. 12.328.39.)

Bár kétségkívül fontos erény a szenvedélyek megfékezése, összegzésképpen mégis az első két értelmezést kapcsolnám össze, hiszen gyönyörűen egészíti ki egymást: bár a köldöke tavában nyíló lótuszvirág az otthona a mindenségnek, mégis hívei szeretete megkötözi őt.

Mádhava

Mādhava nevét is többféleképpen értelmezhetjük. Egyfelől összetett szóként: mā-dhava – a szerencseistennő, Laksmí anya (a szó mindkettőt jelenti) férje (dhava).

Szanydzsaja Dhrtarástrával beszélgetve ekképp értelmezi Mádhava nevét: maunād dhyānāc ca yogāc ca viddhi bhārata mādhavam – „a hallgatás (mauna), a meditáció (dhyāna) s a jóga miatt Mádhavaként ismerd, ó Bhárata!” (Mahábhárata 5.68.4.) azaz az ember a hallgatás (ez a bölcsek létállapota, az értelem szimbóluma), a meditáció s a jóga révén közeledjen Mádhava felé.

Jadu egyik leszármazottjának, Vrsni apjának neve Madhu – Madhu leszármazottjának neve pedig Mádhava. A madhu szó mézet jelent, a mādhava így mézédest, mézhez hasonlót is jelent, továbbá a tavaszt, a tavaszi hangulatot – e két utóbbi értelmezés a szerelmes Krsnára utal.

Láthatjuk, a Góvinda, Dámódara és Mádhava nevek értelmezhetők a fenséges isteni létezéssel kapcsolatban is: Góvinda a menny és föld ura, akihez a dévák fohászai szólnak, Dámódara köldökének tavából nyíló lótuszvirág ad otthont a három világnak, ezért az önfegyelmezéssel tökéletességre vágyók hozzá igyekeznek, illetve Mádhava, a szerencseistennő ura, ki felé önfegyelmezett hallgatással, meditációval és jógával közelednek hívei. Ám Vrndávanban a rajongó szeretettel reá gondolók számára e nevek az oltalmazó Góvindát, a jószágok és a tehénpásztorok vezérét, az anyja szeretetével megkötözött Dámódarát, és a tavaszi méz-szerelmes Mádhavát jelentik.

Miért éppen e neveket fűzte Bilvamangala költeményének refrénjébe? E mondat a Krsna után zokogó fejőslánykák kiáltozása. A Bhágavata-purána elbeszélése szerint mikor Krsna Akrúra kocsijára száll, a magukról megfeledkező gópík e neveket kiáltva sírtak utána:

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśaṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣakta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||

Szó szerinti fordításban: az így (evam) szólók (bruvāṇāḥ) az elválástól erősen zaklatottak (viraha- bhṛśam -āturāḥ) Vradzsa hajadonjai (vraja-striyaḥ), a Krsnához ragaszkodó elméjűek / szívűek (kṛṣṇa-viṣakta-mānasāḥ). Feladva (visṛjya) a szégyenlősséget (lajjām) zokogtak (ruruduḥ sma) nagyon hangosan (su-svaram) Góvinda! (govinda) Dámódara! (dāmodara) Mádhava! (mādhava) (az iti az idézet lezárása)

Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodta Krsnához, / hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! (Bhág. 10.39.31.)

A verset recitálva feltűnhet, hogy az első három sor versmértéke eltér az utolsóétól. Az első három páda 12 szótagból áll, a versmérték vaṁśasthavila – azaz a „bambuszfuvola ürege” – talán nem véletlen, hogy a versmérték is a fuvolaszavával a leányok szívét meghódító Krsnára utal. Az utolsó páda azonban egy szótaggal kevesebb, a sor ritmikája hasonló, ám az utolsó szótag elmarad – így lesz a fuvola szavából indravajrā, Indra gyémántkemény villáma –, a hiány pedig a gópík hangjának elcsuklását jelzi.

(megjelent a Kagylókürt 65. számában)

2018. január 6., szombat

brahman-lét


A Bhagavad-gítá tizennyolcadik fejezetének vége a beszélgetés legfontosabb gondolatainak összefoglalója. A 18.54. vers így szól:

brahma-bhūtaḥ prasannātmā na śocati na kāṅkṣati |
samaḥ sarveṣu bhūteṣu mad-bhaktiṁ labhate parām ||54||

A brahman-létű, elégedett lélek nem bánkódik és nem is vágyakozik.
Egyenlő minden lényhez, s eléri az irántam érzett legfőbb szeretetet.

A brahman-lét nem csupán az advaita iskolák célja… a szókapcsolat azt a létállapotot jelenti, melyben az ember lelki látásmóddal bír: így már nem kötik az anyagvilág kettősségei, erre utal a nem bánkódik és nem is vágyakozik. Ennek folyománya a harmadik páda: a vágy és gyűlölet kettősségéből kiszabadulva olyanná válik, mint az ártatlan kisgyerek: szabadon és egyenlően tekint mindenkire. Ugyanakkor a lelki létezés nem semleges, a természetét leíró örvendező, elégedett (prasanna) jelző utal erre. Az emberről lefoszlik, lemállik minden mellékes, és megmarad az élőlény eredeti lelki természete: az Isten iránti szerető odaadás, a bhakti.
Olykor találkozni azzal a vélekedéssel, hogy mert a személyes Istenhez való közeledés mellett elhomályosul a „Brahman megvalósítása”, ezért mellékesnek, jelentéktelennek tekinthető az utóbbi. Ám Bhagaván imádatában is egy bejárandó állomás annak felismerése, hogy Ő nincs egyedül, a lények sokasága veszi őt körül, akik mind az Ő gyermekei, akár csak én magam… s ez a felismerés válik az egyenlőség-, egység-élmény megélésének forrásává.

2017. december 23., szombat

a Szent Név dicsősége


Néhány vers a Padjávalíból, a Náma-máhátmjam című fejezetből.
A fejezet Laksmídhara Szvámí versével kezdődik, ízelítő a Náma-kaumudíból (A szent név holdsugaras balzsama).

caturṇāṁ vedānām hṛdayam idam ākṛṣya hariṇā
caturbhir yad varṇaiḥ sphuṭam aghaṭi nārāyaṇa-padam |
tad etad gāyanto vayam aniśam ātmānam adhunā
punīmo jānīmo na hari-paritoṣāya kim api ||17||

Tisztán látszik: a négy véda szívét vonta ki Hari, így illesztette össze a Nárájana szót.
Szüntelen ezt énekelve azonnal megtisztulunk, és nem is ismerünk mást, mi elégedetté tenné Harit.

yoga-śruty-upapatti-nirjana-vana-dhyānādhva-sambhāvita-
svārājyaṁ pratipadya nirbhayam amī muktā bhavantu dvijāḥ |
asmākaṁ tu kadamba-kuñja-kuhara-pronmīlad-indīvara-
śreṇī-śyāmala-dhāma-nāma juṣatāṁ janmāstu lakṣāvadhi ||18||

A jóga, a szentírás megvitatása, s a magányos, erdei meditáció félelemnélküli, a mennyek királyságába vezető útját járják csak a felszabadult, kétszerszületett bráhmanák!
Mi csupán a kadamba-liget mélyén nyíló kék lótuszok sötétlő ragyogását (idéző Krsna) nevével foglalatoskodunk, s hadd legyen miénk a százezernyi születés!

A svārājya a mennyek (svar) királyságát jelenti, ám a svar szó másik jelentéséhez igazodva vonatkozhat a személytelen üdvösségre, az önragyogó (svar) Brahmannal való azonosulásra. A kadamba fa virágai sárgák, ezért a kadamba-liget mélyén nyíló kék lótuszok a sárgaruhás, kéklőn ragyogó Krsnát idézik

kalyāṇānāṁ nidhānaṁ kali-mala-mathanaṁ pāvanaṁ pāvanānāṁ
pātheyaṁ yan mumukṣoḥ sapadi para-pada-prāptaye procyamānam |
viśrāma-sthānam ekaṁ kavi-vara-vacasāṁ jīvanaṁ saj-janānāṁ
bījaṁ dharma-drumasya prabhavatu bhavatāṁ bhūtaye kṛṣṇa-nāma ||19||

A boldogság kincsesháza, Kali szennyének eltörlője, a tisztítók tisztítója,
a megszabadulást keresők szent tápláléka, a legfelsőbb hajlék azonnali elérését hirdető,
a béke csarnoka, a költők s filozófusok végső, legszentebb szava, a szentek éltetője,
a dharma fájának magja – hozzon áldást rátok Krsna-nám!
A „legfelsőbb hajlék” újra meg újra visszatérő fordulat, a Rg-véda versét idézi: tad-viṣṇo paramaṁ padam.

vepante duritāni moha-mahimā sammoham ālambate
sātaṅkaṁ nakha-rañjanīṁ kalayati śrī-citraguptaḥ kṛtī |
sānandaṁ madhu-parka-sambhṛti-vidhau vedhāḥ karoty udyamaṁ
vaktuṁ nāmni taveśvarābhilaṣite brūmaḥ kim anyat param ||20||

A bűnök megremegnek, a hatalmas illúzió eszméletét veszti a rettegéstől,
Csitragupta elégedetten a körmeit vágja,
Brahmá pedig boldogan készíti a mézes keveréket, ha valaki
egy csöppnyi erőfeszítést tesz neved zengésében – ó, Uram, mi mást mondhatnánk?
A vers első pádája finom szójáték: az illúzió a józan ész elvesztése (moha), ám most az illúzió veszti eszméletét (sammoha). Csitragupta Jama szolgája, az erényes és a bűnös tettek feljegyzője. Általában sok munkája akad, de most nyugodtan hátradőlhet, a szent név zengése túl van az evilági tetteken. A Teremtő (vedhāḥ) is nyomban sürgés-forgásba kezd, madhuparkát, a kedves vendég fogadásához illő felajánlást készít – amint valaki belefog a szent név zengésébe. A madhuparka összetevői: joghurt, ghí, víz, méz, tej.

2017. december 9., szombat

az imádat dicsősége


Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnát, a szívbéli odaadást, a bhaktákat dicsőítő, nagyszerű tulajdonságaikat, tetteiket ecsetelő költeményekből szőtte a Padjávalí szőttesét. A Padjávalí („versfüzér”) vaisnava antológia, mely 123 szakaszra osztja a gyűjtemény 392 versét. A költemények közt találunk verseket puránákból, a szerzők közt föllelhetünk ismert, kevéssé ismert költőket is, sőt, magát Csaitanja Maháprabhut is – a Siksástaka strófáit e műben jegyezték le először.
Az alábbiakban az imádat dicsősége (bhajana-māhātmyam) című fejezet versei olvashatók. A fejezet első versével már korábban találkozhattál a Slókamálán: http://slokamala.blogspot.hu/2013/12/indokolatlan.html

anucitam ucitaṁ vā karma ko ’yaṁ vibhāgo
bhagavati param āstāṁ bhakti-yogo draḍhīyān |
kirati viṣamahīndraḥ sāndra-pīyūṣam indur
dvayam api sa maheśo nirviśeṣaṁ bibharti ||9||

Jó vagy rossz tettek – mi a különbség?
Csak a magasztos úr iránti szerető odaadás legyen bizonyosság!
A kígyókirály mérgét szórja szét, a Hold nektárt áraszt,
ám Siva különbséget nem téve viseli mindkettejüket.

Siva fejéke a nektárt záporozó félhold, nyakán pedig Vászuki, a kígyókirály tekergőzik.

yadi madhu-mathana tvad-aṅghri-sevāṁ
hṛdi vidadhāti jahāti vā vivekī |
tad-akhilam api duṣkṛtaṁ tri-loke
kṛtam akṛtaṁ na kṛtaṁ kṛtam ca sarvam ||10||

Ó, Madhu végzete! Ha egy józan bölcs szívében lábaid szolgálja, akkor bármi rosszat is tett e három világban, az mind meg nem történtté válik – ám ha elhagyja szolgálatod, még amit nem követett el, az is fejére hullik.

kāśāyan na ca bhojanādi-niyamān no vā vane vāsato
vyākhyānād athavā muni-vrata-bharāc cittodbhavaḥ kṣīyate |
kintu sphīta-kalinda-śaila-tanayā-tīreṣu vikrīḍato
govindasya padāravinda-bhajanārambhasya leśād api ||11||

Nem a vörös ruha viselése, sem az evés, s a más hasonlók fegyelmezése, sem az erdőben lakozás,
még csak a szentírások magyarázata, vagy a buzgó hallgatási fogadalmak megtartása sem fékezi meg a szerelemistent,
csakis a hatalmas Kalinda-hegy leányának partján játszadozó
Góvinda lótuszlába imádatának egy csekélyke töredéke.

Kalinda-hegy leánya: a Jamuná folyó

alam alam iyam eva prāṇināṁ pātakānāṁ
nirasana-viṣaye yā kṛṣṇa kṛṣṇeti vāṇī |
yadi bhavati mukunde bhaktir ānanda-sāndrā
viluṭhati caraṇābje mokṣa-sāmrājya-lakṣmīḥ ||12||

Krsna! Krsna! Csupáncsak e szavak kimondása elegendő a lények bűneinek messze űzéséhez.
S ahol Mukunda örömteli szolgálata is megjelenik, ott az üdvösség királynője, Laksmí is a földre borul.

nānopacāra-kṛta-pūjanam ārta-bandhoḥ
premṇaiva bhakta-hṛdayaṁ sukha-vidrutaṁ syāt |
yāvat kṣud asti jaṭhare jaraṭhā pipāsā
tāvat sukhāya bhavato nanu bhakṣya-peye ||13||

A szenvedők barátjának számtalan felajánlással végzett szerető imádata megolvasztja a híve szívét,
hasonlóképp: akit éhség mardos és szomjúság gyötör, azt megörvendezteti az evés-ivás.

Csaitanja Maháprabhu arra kérte Rámánanda Rájt, idézzen verseket az élet végső céljáról. Rámánanda különböző célokat jelölt meg, ám Csaitanja mindegyiket felszínesnek tartotta. Az eszmények sorában elértek a préma-bhaktiig, a rajongó szeretetig – Rámánanda ekkor saját költeményeit szavalta – ezt és a rákövetkező verset. Csaitanja a verseket hallván így kiáltott: „Úgy van! Kérlek, mondd tovább!” A két vers a bhakti kétféle útjára mutat rá, e vers rituális bhaktit méltatja, míg a következő a spontán odaadást.


kṛṣṇa-bhakti-rasa-bhāvitā matiḥ
krīyatāṁ yadi kuto 'pi labhyate |
tatra laulyam api mūlyam ekalaṁ
janma-koṭi-sukṛtair na labhyate ||14||

A Krsna iránti szerető odaadás ízeivel eltöltött értelmet
vedd csak meg, bárhol is kapható!
A sóvárgás az egyedüli ára,
milliónyi élet jótetteivel sem érhető el.

jñānam asti tulitaṁ ca tulāyāṁ
prema naiva tulitaṁ tu tulāyām |
siddhir eva tulitātra tulāyāṁ
kṛṣṇa-nāma tulitaṁ na tulāyām ||15||

A lelki tudás értéke mérhető, ám a rajongó szeretet mérhetetlen.
A tökéletesség mérhető, ám Krsna neve felmérhetetlen!

A lelki tudás (jñāna) és a jógík által elnyert tökéletességek (siddhi) nagy erőt képviselnek, komoly súllyal esnek latba – ám mérhetőek, míg a rajongó szeretet és Krsna neve nem állítható mérlegre… összehasonlíthatatlanok, felmérhetetlenek. E vers szerzője Srídhar Szvámí, a Bhágavata-purána jeles kommentátora.

2017. november 25., szombat

Rághava-jádavíjam 1.


A Srí szampradája egyik jeles alakja Veṅkaṭādhvari kavi (1590 – 1660). Versének címe Rāghava-yādavīyam, azaz: A jádavás Ráma. A cím rögtön magyarázatra szorul. Raghu a Nap-dinasztia egyik híres királya, az ő leszármazottai a rághavák, de Rághava Rámacsandra neve is, hiszen ő is a napdinasztia uralkodójának fiaként született. Jadu a Hold-dinasztia kiválósága, a jádavák őse. Krsna is a Hold-dinasztia szülötte, így Jádava Krsna egyik neve. A jádavíja a Jádava névből képzett melléknév, így: A krsnás Ráma. A furcsa cím magyarázata a vers különlegessége. A harminc strófás költemény minden versszaka oda- és visszafelé is olvasható. A szokásos módon olvasva Rámát magasztaló vers, ám ha visszafelé olvassuk a strófákat, Krsnát magasztaló szöveggel találkozunk – a költemény a Páridzsáta fa Indra mennyéből való elrablásának története.

Ízelítőként íme az első strófa.


vande'haṁ devaṁ taṁ śrītaṁ rantāraṁ kālaṁ bhāsā yaḥ |
rāmo rāmādhīr āpyāgo līlāmārāyodhye vāse ||1||


vande – magasztalom; aham – én; devam – istent; tam – őt; śrī-itam – Sríért elment; rantāram – örvendezőt; kālam – időt; bhāsā – dicsőséggel, pompával; yaḥ – aki; rāmaḥ – Ráma; rāmā-dhīḥ – Rámára (itt Szítá neve, ám a szó eredeti jelentésében szép nőt, feleséget jelent) gondoló; āpya-agaḥ – átkelt a hegyen („elérhető hegy”); līlām – kedvtelést; āra – elért []; ayodhye – Ajódhjában; vāse – hajlékán
 

 Az Urat magasztalom, ki elment Srí után, hogy aztán véle örvendhessék fény és ragyogás közepette.
Ő Ráma, aki Szítán merengve kelt át a hegyen, hogy Ajódhjábéli palotájába visszatérve hódoljon kedvteléseinek.

Visszafelé olvasva a szöveget a szanszkrt nyelv írásmódjának megfelelően szótagokat olvasunk. Így a strófa utolsó pádájának szótagjai: lī-lā-mā-rā-yo-dhye-vā-se visszafelé olvasva: se-vā-dhye-yo-rā-mā-lā-lī, a teljes versszakot tekintve:

sevādhyeyo rāmālālī gopyārādhī mārāmorāḥ |
yassābhālaṁkāraṁ tāraṁ taṁ śrītaṁ vande'haṁ devam ||1||
 

sevā-dhyeyaḥ – szolgálandó és meditálandó; rāmā-lālī – kedvesét cirógató; gopyā-ārādhī – fejőslánykák által imádott; mā-ārāma-urāḥ – Laksmí öröm-mellkasú; yaḥ – aki; sa-ābhā-alaṁkāram – tündöklő díszekkel; tāram – hangosan; tam – őt; śrī-itam – Srível haladót; vande – magasztalom; aham – én; devam – istent 
Szolgálat és meditáció révén közelíthető meg – ő a kedvesével pajkosan játszadozó, a fejőslánykák imádottja, kinek a szerencseistennő boldogan pihen a mellkasán.
Tündöklő díszekkel megjelenő Laksmí párját magasztalom hangos örömmel, mert ő Isten!



hasonló versek Rúpa gószvámítól:
    · játékos versek a játékos Istenről
    · nnnnnnnn…
    · oda és vissza
    · oda és vissza, le és fel


2017. november 11., szombat

kétely

Kételkedem tehát gondolkodom,
gondolkodom tehát vagyok,
vagyok tehát Isten létezik.
(Dubito ergo cogito,
cogito ergo sum,
sum ergo Deus est.
René Descartes, francia filozófus a 17. századból)

A Bhagavad-gítá 4.40. verse a kétkedő sorsát tárja elénk:

ajñaś cāśraddadhānaś ca saṁśayātmā vinaśyati |
nāyaṁ loko 'sti na paro na sukhaṁ saṁśayātmanaḥ ||

A tudatlan, hitetlen és a kétkedő kudarcot vall,
sem e világ, sem a másik, de a boldogság sem a kétkedőé.

Vajon ki a kétkedő? S mit kezdhetünk a kétellyel? A vers alapján könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy azonnal vessük el, hiszen a kudarc, a romlás kezdete. Hogyan tehetjük ezt meg? Miképpen lesz a bizonytalanságból bizonyosság?
Vizsgáljuk meg a szóban forgó vers szövegkörnyezetét. Kezdjük a legtávolabbról: a Gítá úgy kezdődik, hogy Ardzsuna feltárja kétségeit a helyes cselekvést illetően, s aztán folyamatosan újra meg újra Krsna szavaiban fellelt látszólagos ellentmondásokkal (3.1-2., 5.1., 12.1.), vagy az elmondottak érvényességével (4.4., 6.33-34. ) kapcsolatos kételyeit tárja fel, mindaddig, míg el nem jut a következtetésig: bizonytalanságom szertefoszlott (gata-sandehaḥ, 18.73.).
A negyedik fejezetben az áldozatok különféle módozatairól szól Krsna, s arról, hogy e sokféle áldozat mind helyes, majd világossá teszi: az áldozatok közül mégis kiemelkedik a tudás-áldozat (4.33.). A tudást az igazság látói tárják fel (4.34.), s az erős hitű érheti el (4.39.). Ám – s itt jutunk el versünkhöz – a tudatlan, hitetlen és kételkedő kudarcot vall. Mert aki a jógával lemond a cselekvés (gyümölcséről), a tudással elmetszi a kételkedés csomóját (jñāna-saṁchinna-saṁśayam), azt az átmanban megállapodottat nem kötik tettei (4.41.).

Miképpen értelmezhetők a versben említett fogalmak? A tudatlan (ajña) Sankara értelmezésében az, akinek az átmanról nincs tudása (mert korábban Krsna a tudás jeleként azt jelöli meg, hogy a tudó minden lényt az átmanban, a Legfelsőbb Lényben lát 4.35.). Rámánudzsa a guru által feltárt tudás hiányára mutat rá, míg a Csaitanja-követő kommentátorok kissé szélesebben értelmezik a fogalmat. Az ember tudatos lény, aki a dharma szerint próbálja igazítani életét, s a dharmát a kinyilatkoztatás fedi fel – így a tudatlan az, aki elfordul a szentírástól.
Hitetlen (aśraddadhāna) az, aki bár ismeri, ám nem bízik a mester vagy a szentírás szavában, aki halogató (Rámánudzsa kiegészítése), illetve aki veszekedő természetű (Baladév).
A kétkedő (saṁśayātmā) szót Sankara egyszerűen csak lefordítja: akinek természetévé vált a kétkedés (a saṁśaya-ātmā összetett szó, a saṁśaya jelentése kétely, az ātman szóösszetétel utótagjaként valamilyen természetűt jelent). Srídhar Szvámí nyomán a kételkedést az embernek önmagában való kételkedéseként értelmezik: aki ugyan találkozott a tudással, bízik is benne, ám abban nem, hogy általa ő maga is célba juthat. S az ilyen – ma úgy mondanánk: önbizalomhiánnyal küszködő ember – előtt elzárul a lehetőség, semmilyen célját nem éri el (nem lesz boldog), sem e világban, sem következő születésben. Sríla Prabhupád kommentárjában a kétkedő az, aki nem az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként tekint Krsnára: „a kételkedőknek tehát nincs helyük a lelki felszabadulás folyamatában.”

A hosszan fenntartott kételkedő állapot valóban romboló, felőrli az embert. Úgy jár, mint a Buridán szamara, aki egyforma távolságra áll két ínycsiklandó szénakupac között, s mert nem tud dönteni, elsőként melyikből falatozzon, éhen hal. A szanszkrt saṁśaya szó is a tétovázással áll kapcsolatban, a szó gyökének (saṁ-śī) jelentése tétovázik, habozik, bizonytalankodik.
Ám a kétely nem csupán pusztító hatású… erőforrás is lehet, a további kutatásra, a mélyebb megértésre ösztönző tényező. Gautama Nyája-szútrája így definiálja a kételyt: „A kétség (saṁśaya) a tárgy sajátosságát kutató megfontolás. Több dolog közös tulajdonságának tapasztalásából, véleménykülönbségből, valamint a tapasztalás bizonytalanságából származik.” (NS. 1.1.23.) Azaz a kétely, a bizonytalanság forrása lehet
- elégtelen ismeret: mert egy eredmény több okból is következhet, ezért a következmény tapasztalásából nem lehetünk biztosak annak okában,
- véleménykülönbség: tekintélyek ellentmondónak tűnő álláspontjai – ide sorolhatók eddigi meggyőződéseink, megértéseink is,
- bizonytalan tapasztalás: érzékcsalódás.
Az így felmerülő kétely jó, mert ösztönző erőt jelent, további vizsgálatra sarkall, így a megismerés szolgálatába áll. A kétely így visz lépésről lépesre előre a végkövetkeztetés felé (NS. 2.1.7.) . Fontos megkülönböztetnünk az örökös kételyt (Gautama terminológiájával: atyanta-saṁśaya), mely egy helyben topogást, s így egyre elmélyülő tehetetlenség-állapotot jelent, és a kétely-megismerés ciklusokra épülő fokozatosan megszilárduló bizonyosságot – aminek szép példáját éppen a Bhagavad-gítában Ardzsuna mutatja. Minden egyes ilyen kétely-megismerés ciklus nyugvópontja a döntés. Gautama definíciójával: a döntés a kétség megszüntetése a felmerült érvek és ellenérvek alapján. (NS. 1.1.41.) A döntés tehát felszámolja a kételyeket, ám minél többet tud az ember, újabb, mélyebb kérdések merülnek fel benne – ez a kutatás természetes folyamata.
Néhány további szempont: a döntést sem kell elsietni: akkor kell meghozni, amikor minden szükséges információ a rendelkezésünkre áll. Bár vannak olyan kérdések, kételyek, melyeket nem jó hosszan elnyújtani, mert akkor a kételkedés állapottá, alaptermészetté merevedik. Ez pedig veszélyes, kudarchoz vezet, ahogy a szóban forgó vers is mondja… ennél a hibás döntés is jobb, hiszen kevesebb kárt okoz.

Mit tegyen hát a gyakorló, ha tetten éri gondolataiban a kételyt? A fentiekben a megismeréssel kapcsolatban szóltunk a kételyről, ám a kétely nem csupán intellektuális tényező, hanem a bizonytalanság érzete is – feloldása során tartsuk szem előtt ezt is.
Ha a gyakorló megretten és elnyomja kétségét, az a felszín alatt tovább mardossa, megoldatlan problémaként kísérti majd – ez tehát hosszú távon nem jó megoldás. Használja inkább a kutatás erőforrásaként: a megismerés, a tudás, ám az elmélyülő érzelmi elkötelezettség, és a más lelki gyakorlatai során megerősödő hite segítségével is megszabadulhat a kételytől. Azonban az intellektuális kérdésekre sem a hit, sem az érzelmi biztonság nem jelent választ – Krsna is tételesen megválaszolta Ardzsuna kérdéseit.

S mit tehet a közösség, ha egy kételkedő gyakorlóra lel tagjai közt? Hibás, ám gyakori reakció, hogy a közösség ilyenkor elutasítással reagál: akiben kétely ébred, másokat is „megfertőzhet”, ezért karanténba zárás, kiközösítés a válasz. Ám ez nem segít az egyénnek, csak a biztosnak vélt talajt is kihúzza a lába alól, így elmélyíti válságát, de a közösségnek sem, csupán rámutat annak erőtlenségére. A helyes megoldás felkarolni, segíteni azt, akiben kétely ébredt: érzelmi biztonságot adni, vagy a megértéshez szükséges együttgondolkodásban segíteni – ez ilyenkor a társak feladata.