Szatjakáma a Brahmanról tanul

Mestere tanítvánnyá fogadta Szatjakámát, ám az ifjú tanítvány nem mestere mellett élt: Háridrumat rábízott négyszáz vézna és csenevész tehenet, s elküldte, hogy terelgesse a jószágot. Szatjakáma megfogadta, hogy addig vissza sem tér, míg a jószágok ezren nem lesznek. Évek múltán, mikor a jószágok száma kitelt, Szatjakáma a csordával mestere otthona felé indult.
Hűsége és szolgálata elégedetté tette a dévákat, s ők jöttek el hozzá, hogy a tanra, a Brahman ismeretére oktassák. Szatjakáma a tanítást, mint természetfölötti kinyilatkoztatást négy részletben, egy bikától, a tűztől, egy hattyútól és egy kormorántól kapta.
Miközben ballagtak hazafelé az egyik bika megszólította: hadd tanítsalak a Brahman negyedére – mondta Szatjakámának, majd így oktatta őt: „Kelet a tizenhatoda, nyugat a tizenhatoda, dél a tizenhatoda, észak a tizenhatoda. Ez, kedvesem Brahman négytizenhatodos negyedrésze, a Ragyogó (prakāśavat) nevezetű! Aki így, ennek tudatában Ragyogóként meditál Brahman eme négytizenhatodos negyedrészén, maga is ragyogó lesz e világon, majd elnyeri a ragyogó világokat, aki így, ennek tudatában Ragyogóként meditál Brahman eme négytizenhatodos negyedrészén!”
Majd a tűz szólalt meg, s tanította a Brahman következő, Végtelen (anantavat) nevezetű négytizenhatodáról; ezek a föld (pṛthivī), levegőég (antarikṣa), a menny (dyaus), és az óceán (samudra). Másnap egy hattyú szállt le a közelében, s tovább tanította Szatjakámát, a Brahman következő négytizenhatodáról, a Fényességesről (vagy égi, mennyei: jyotiṣmat), melynek részei: a tűz (agni), a Nap (sūrya) , a Hold (candra) és a villámlás (vidyut). Következő nap egy kormorán szállt le mellé, s tovább tanította, a Brahman negyedik, Otthonos (menedékre lelt, āyatanavat) nevű négytizenhatodáról, melynek összetevői az életerő (prāṇa), a szem (cakṣus) a fül (śrotram) és az elme, vagy tudat (manas).
Szatjakáma végül mestere házához ért, aki így köszöntötte:
– Kedvesem, úgy ragyogsz, mint aki ismeri Brahmant! Ki tanított téged?
Szatjakáma felelt:
– Nem emberek tanítottak, de szeretném uram, hogy te taníts engem! Hiszen hozzád hasonló bölcsektől hallottam, nagytiszteletű uram, hogy a mestertől tanult tudás segíti leginkább az embert céljai elérésében!

---------------------------------------

Az upanisad nem tankönyv, hanem beavató, s emlékeztető írás, ráadásul a Brahman (sem) tanulható könyvből, így nem várhatjuk, hogy pusztán a tanítás elolvasása révén magunk is a Brahman értőivé válunk. Mégis, megpróbálhatjuk átgondolni a tanítást.

Jelentőségteljes, hogy minden tanító a Brahman negyedeiről szól, melyeket további negyedekre oszt. Az óind tradíció gyakran gondolkozik háromságokban, gondoljunk csak az ÓM mantra három összetevőjére, a vjáhrtikre (bhūḥ, bhuvas, svaḥ), vagy a tudatállapotokra. S a három összetevő után a negyedik következik, ami nem más, mint a három teljessége. Az analízis részekre osztja a teljességet, ám az többet jelent a részek egyszerű összegzésénél... új dimenziót, más minőséget. Az ÓM mantrával kapcsolatban erre utal a Mándúkja-upanisad ("Felmérhetetlen a negyedik, a nem szokványos, a változatosság megszűnése, az áldásos, a páratlan.", 12.), s erre utal az is, hogy a tűzáldozat során a háromrészű mahāvyāhṛti áldozat mellett (mikor a pap egyenként áldoz a vjáhrtiknek) ott a vyasta-samasta-mahāvyāhṛti áldozat is, mikor az vjáhrtiknek szóló egyenkénti (vyasta – különválasztott) áldozás után a pap együtt (samasta – összeillesztett, teljes) áldoz mindnek, az oṁ bhūr bhuvaḥ svaḥ svāhā mantra kíséretében.

Az első tanító egy bika. A bika szokásosan a dharma képviselője, a tanítás is a fizikai létezésről szól. Az irányokat sorolja fel, ez is a durva fizikai dimenziókra utal. Sankara kommentárja a védai dévaták közül a Szélistennel azonosítja e tanítót: „a hit (śraddhā), a vezeklés (tapas) és a Szél istensége (vāyurdevatā) összekapcsolódva az irányokkal (dik) jelentek meg bikaként" – írja. A Brahman irányok alkotta negyede prakāśavat, ami ragyogót, de megnyilvánultat, nyíltat, nyilvánvalót is jelent.

A második tanító az áldozati tűz, azaz Agni. Első közelítésben a bika tanítása a horizontális irányokat mutatta meg, most erre merőlegesen, feltekintünk: föld, levegőég, menny. Ám többről van szó, mint vertikális dimenziók, e három tizenhatod a vjáhrtikre utal, melyek a mindenség léptékében a létszférák, az egyén világában pedig a tapasztalati világ (bhūḥ – föld), az elme világa (bhuvas – légkör), és az elfogadás-elutasítás zsigeri indulatain túli tudatos döntéseink, az intelligencia világa (svaḥ – menny). A hozzájuk társuló negyedik tizenhatod az óceán, a végtelen potencialitás (a tejóceán), s e négy tizenhatod együttes neve ananta, végtelen.

A harmadik tanító egy hattyú (haṁsa). A hattyú a Napisten (āditya), fehérsége, és a repülés miatt – azonosítja a tanítót kommentárjában Sankara. A tanítás az isteni fényességről szól, a neve ezért: Fényességes (jyotiṣmat, ami égit, mennyeit is jelent). Összetevői a tűz (agni), a Nap (sūrya), a Hold (candra) és villámlás (vidyut). E megjelölések evilági visszfényei csupán Brahman fényének (brahmajyoti).
A fényesség a dévajána útján járók (a nvrtti elveit követők) vezérlője, ahogyan erről a későbbiekben a Cshándógja-upanisad is szól: „A szembogáron látható lény az önvaló (Vāmana nevezetű). Halhatatlan, és rettenthetetlen, ő Brahman. Ha valaki vizet vagy olvasztott vajat cseppent ebbe (a szembe), szétfut az kétoldalt (mert a Brahmanhoz nem tapad semmi). Gyönyörűszépnek (Samyadvāma) is nevezik, mert minden kívánatos dolog beléje költözött. Minden kívánatos dolog abba költözik, aki így ismeri. A szépséghez hozzásegítőnek (Vāmanī) is nevezik, mert hozzásegít minden kívánatos dologhoz. Minden kívánatos dologhoz hozzásegíti azt, aki így ismeri. Ragyogónak (Bhāmanī) is mondják, mert ragyog a világok mindegyikében. Minden világban ragyog az, aki így ismeri. Ezért akár végeznek érte halotti ceremóniát, akár nem (halála után), a fénybe jut, a fényből a nappalba, a nappalból a telő hold fényes két hetébe, a telő hold fényes két hetéből az északi nappálya hat hónapjába, az északi nappálya hat hónapjából az esztendőbe, az esztendőből a Napra, a Napról a Holdba, a Holdból a villámlásba. Ott aztán egy emberfölötti lény elvezeti Brahmanhoz. Ez a félistenek ösvénye, a Brahmanhoz vezető ösvény. Akik ezt az ösvényt járják, nem térnek vissza az emberi körbe, bizony, nem térnek vissza.” (Cshánd. 4.15.1-5. a történet folytatása, melyben Szatjakáma immáron tanítványát oktatja)

A negyedik tanító egy kormorán (madgu). Sankara véleménye szerint ő az elsődleges életlevegő (prāṇa) az élet s a kozmosz fönntartója. A kormorán ellentétben más vízimadarakkal nem a vízen, hanem a szárazföldön pihen. Zsákmánya után mélyre merül a vízben, majd a vizet elhagyva magasabb sziklát keres, ott megrázza tollait, és szárnyait kinyitva szárítkozik. Az utolsó tanítást, mondhatnánk a tanítás kulcsát tehát a sötét tollú kormorán adja... aki mélyre merül, ám magasba emelkedve leráz magáról minden evilágit... lerázza, miként a Mundaka-upanisadban olvasható: „Aki a mindenség aranyló Urát, teremtőjét, Brahmá atyját megpillantja, magáról jót s rosszat bölcsen lerázva megtisztulván Őhozzá válik hasonlóvá." (Mund.3.1.3.)
A Brahman negyedik negyedének neve āyatanavat. Az āyatana jelentése hajlék, vagy támasz, menedék, āyatana-vat az, akinek otthona van (hazatalált), vagy menedékre lelt, elnyerte a Legfelsőbb oltalmát. Milyen részei vannak e negyednek? Prána, szem, fül, elme... párhuzamban a négy tudatállapotról szóló tanítással, ahol a negyedik tudatállapot a transzcendentális lélek helyzetét taglalja: A test múlandó, mégis otthona a halhatatlan testetlen léleknek. A testetöltött lelket a gyönyör és szenvedés kettőssége tartja rabságban, ám ezek nem érintik a testetlen lelket. Mikor az üdvösségre jutott lélek kiszáll a testből a legfőbb fénybe jut, eredeti helyzetét nyeri el, s ott játszadozik nők, járművek, és más rokonlelkek társaságában. (Cshánd. 8.12.1-3. alapján)

Szatjakáma így hát a déváktól megtanulta a tattvát. Ám amikor alkalma nyílott rá, mesterét faggatta... nem csupán a tattva, hanem az a sajátos íz, rasza is érdekelte, ahogy mestere megélte a Brahmant.
 
képek forrásai: bika, hattyú, kormorán