Upadésámrta 1. - a késztetéseknek ellenálló bölcs

vāco vegaṁ manasaḥ krodha-vegaṁ jihvā-vegam udaropastha-vegam |
etān vegān yo viṣaheta dhīraḥ sarvām-apīmāṁ pṛthivīṁ sa śiṣyāt ||1||

vācaḥ – beszédé; vegaṁ – ösztönzést; manasaḥ – elméé; krodha-vegaṁ – düh ösztönzését; jihvā-vegam – nyelv ösztönzését; udara-upastha-vegam – gyomor és nemi szervek ösztönzését; etān – mindezeket; vegān – ösztönzéseket; yaḥ – aki; viṣaheta – ellenállna; dhīraḥ – józan, higgadt, fegyelmezett, bölcs; sarvām – egészet; api – mind, bizony; imāṁ – ezt; pṛthivīṁ – Földet; saḥ – ő; śiṣyāt – oktathat;

Az a józan személy, aki képes uralkodni szavain és gondolatain; legyőzte a nyelv, a gyomor, a nemi vágyak ösztönző erejét, valamint a haragnak is ellenáll, méltó arra, hogy szerte a világon tanítványai legyenek.

Rúpa gószvámí tizenegy szakaszból álló költeménye a Śrī Upadeśāmṛta (A tanítások nektárja) az odaadás jógájának útját beszéli el az alapoktól kezdve egészen a távlatokig. Az első vers tanítása kettős: egyfelől meghatározza az irányt a gyakorló számára: a bhakti útján járva váljon képessé az anyagi késztetések megfékezésére, másfelől arra utasítja, kutassa fel mesterét. Miképpen ismerheti fel a leendő tanítvány guruját? Azt nem tudja megvizsgálni, hogy mennyire előrehaladott a lelki életben, ám józan szempont lehet az, hogy mennyire áll leendő mestere az anyagvilág fölött: ellenáll-e a fenti késztetéseknek. Ha emellett tanítása és személye is inspiráló, a tanítvány meglelte mesterét, szegődjön el mellé. Az ösztönzések megfékezése ugyanakkor még nem a bhakti közvetlen része – kezdőként feladatot jelent, a megvalósult istenszeretetnek pedig természetes kísérőjelensége.

A lelki fejlődés ellenségeinek az alábbi hat tényezőt tartják: kéj [kāma], düh [krodha], kapzsiság [lobha], illúzió [moha], mámor [mada]és irigység [mātsarya]. (Egyes források további két tényezővel egészítik ki a listát: ragaszkodás [rāga] és gyűlölet [dveṣa] vagy a büszkeség [dambha] és mások megvetése [asūyā]). Ezek nyilvánulnak meg a beszéd, a gondolatok, az elme, az ízlelőbimbók, a gyomor és a nemi vágyak késztetéseinek formájában.
A késztetések megfékezéséről így ír a Bhagavad-gítá: Aki e világon, még a teste elhagyása előtt képes eltűrni a vágy és düh keltette késztetést [kāma-krodhodbhavaṁ vegaṁ], ő jógí, s boldog ember. (Bg. 5.23.)

A késztetések megfékezéséről természetesen sokhelyütt olvashatunk.
A Mahábháratában a csata után Judhisthir király az üdvösség elérésének módjairól kérdezi a halálos ágyán fekvő Bhísmát, aki többek közt ezt mondja a királynak:
vāco vegaṁ manasaḥ krodhavegaṁ vivitsā vegam udaropastha vegam |
etān vegān vinayed vai tapasvī nindā cāsya hṛdayaṁ nopahanyāt ||12.269.15||
„Ha a vezeklő megfékezi a beszéd késztetését, az elme és a düh késztetését, a tudásvágy késztetését, a gyomor és nemi szervek késztetését, akkor (mások) megvetés(e) nem zúzza szét szívét.”
Rúpa gószvámí verse két ponton tér el Bhísmáétól: az egyik eltérést a késztetések felsorolásában találjuk, negyedikként Bhísma a felfokozott tudásvágyat [vivitsā] említi, míg Rúpa gószvámí a nyelvet [jihvā]. Miért változtatta meg a verset Rúpa gószvámí? Az alászálló tudással szemben felfelé törekvő, a gondolatokat felkorbácsoló tudásvágy voltkaképpen besorolható az elme késztetései közé is. A versmérték is helyreáll az egy szótaggal rövidebb szóval: a triṣṭubh versmérték négyszer 11 szógatú lábakból áll, ám a Mahábhárata verse egy szótaggal több. Továbbá Bhísma arról az életszakaszról tanít, amikor az ember elhagyja otthonát, remeteéletet él, és így szakad el az anyagvilágtól; Rúpa gószvámí pedig a lelki ösvényen elinduló ember számára ad tanácsot.
A két vers közötti másik különbségnek is ez az oka: Bhísma a hiteles vezeklőről beszél, Rúpa gószvámí pedig kijelenti: a késztetéseknek ellenálló bölcs az egész világot oktathatja.

A Hansza-gítában Brahmát és a kumárákat is hasonlóan tanítja az isteni hattyúként megjelenő Legfelsőbb Úr:
vāco vegaṁ manasaḥ krodhavegaṁ vivitsā vegam udaropastha vegam |
etān vegān yo viṣahatyudīrṇāṁs taṁ manye’haṁ brāhmaṇaṁ vai muniṁ ca || 14||
„A beszéd késztetése, elme és a düh késztetése, a tudásvágy késztetése, a gyomor és nemi szervek késztetése – ki ellenáll e hatalmas késztetéseknek őt tartom bráhmanának és bölcsnek.”

Mi módon lehetünk úrrá a késztetéseken? 1.) lemondással, fegyelmezéssel vezekléssel [tapas], illetve 2.) a bhakti gyakorlásával, az Istenbe való szerető belefeledkezés következtében.

Krsna a Bhagavad-gítá 17. fejezetében beszél a beszéd az elme és a test fegyelmezéséről:
„A test fegyelmezése a Legfelsőbb Úr, a bráhmanák, a lelki tanítómester, valamint az olyan feljebbvalók, mint a szülők imádatából áll. A tisztaság, egyszerűség, cölibátus és erőszak nélküliség is ide sorolható. A beszéd fegyelmezése abból áll, hogy az ember igazmondó, jót akaróan, kedvesen, másokat nem sértve szól, és a Védákat rendszeresen idézi (azaz a védatanulmányozás). Az elme fegyelmezését pedig a lelki nyugalom, egyszerűség, higgadtság és a gondolatok tisztasága alkotja.” (Bg. 17.14-16.)

Hasonlóképpen tanítja Uddhavát, a Bhágavata-puránában:

„16. Aki ma még reszket, látván hogyan kurtítja életét a nappalok és éjszakák múlása, de az Úr kedvéért képes föladni ragaszkodásait, a Legfelsőbbet fölismerve hamarosan az örök békesség részese lesz.
17. Saját lelkének gyilkosa (önnön degradálódásának oka) az, aki nem képes átkelni a világi lét óceánján, noha (az Úr kegyéből) különösebb erőfeszítés nélkül emberként született, ami minden áldás forrása, a legritkább adomány és (erre a célra) különösképp alkalmas csónak, (mert) kitűnő kormányosa a guru, s a kedvező szelek képében pedig Én hajtom előre.
18. Ha a jógí idegenkedik, mi több undorodik a cselekvéstől (látván annak káros következményeit, a ragaszkodást és szenvedést), teljességgel uralt érzékekkel igyekezzék (ismételt erőfeszítéssel) az önvaló felé fordítani figyelmét és szilárdan fegyelmezni elméjét.
19. (Megrögzött csapongó természete miatt) még az önvalóra összpontosított elme is elkóborol, ezért (a jógí) legyen éber s vonja (ismét) ellenőrzése alá a békéltetés módszerével (vagyis adjon elméjének egy kis szabadságot).
20. (Ha újra uralma alá vonta elméjét) mindig legyen tudatos gondolatai mozgásáról, s légzését valamint érzékeit fegyelmezve a jósággal telt értelemmel korlátozza elméjét.
21. A zabolátlan lovat gazdája előbb hagyja szabadon nyargalászni, majd visszafogja a gyeplőt, így töri be a jószágot. Az elme ilyesfajta fegyelmezését hívják jógának.
22. Amíg az ember nem uralja tökéletesen elméjét, (a szánkhja filozófia) végső elveit jól ismerve (a mahat-tattvától kezdve egészen saját testéig) meditáljon a teremtés és megsemmisülés sorrendjén.
23. A világi aktivitástól megcsömörlött, ragaszkodástól mentes ember mestere utasításai szellemében képes mindig a lélekre gondolni, így megszabadul a rosszlelkűségtől (az érzéki ragaszkodástól), s (újfent mestere szavain s a lelken) elmélkedik.
24. Az önfegyelem [yama] s más jóga-módszerek gyakorlásával, a (lelki) tudakozódás és ismeretek művelésével, illetve múrtim imádatával, s ne másképp szögezze reám (a Legfelsőbb Lélekre) elméjét az ember!
25. Ha a jógí valamely hiba folytán szégyenletes tettre vetemedik (ami fölöttébb valószínűtlen), bűnét kizárólag a jóga gyakorlásával (az önmegvalósítás ismételt gyakorlásával, a tudás művelésével s a szent név zengésével) semlegesítse, s ne folyamodjon másfajta bűnbánathoz (vezeklés gyanánt).
26. Erény az, ha az ember következetesen ragaszkodik személyes feladatköréhez (a bűn pedig annak elhanyagolása). Az erény és bűn ilyetén megkülönböztetése korlátozza a természetüknél fogva tisztátalan tetteket s így az ember képes lesz föladni (anyagi) ragaszkodását.” (Bhág. 11.20. fejezetéből)

Az önfegyelmezésben tehát fontos a helyes szemlélet, a világ természetének megértése. A gyakorló legyen figyelmes, hiszen a kezdetben finom hullámfodrokként jelentkező késztetések később ellenállhatatlan áradatként zúdúlnak rá, ezért igyekezzék a kezdeti szakaszban ellenható áramlatokkal elcsitítani őket.

Krsna az istenszeretetről is tanítja Uddhavát: a Krsna-meditáció következtében a késztetések természetes mód lecsillapodnak:

„17. Örökké boldog természetemet csak azok a nagy lelkek érthetik meg, akik nem birtokolnak semmit, legyőzték szenvedélyeiket, könyörületesek minden élőlényhez, értelmüket nem fedik be vágyak s elméjükben mindig hűségesek hozzám.
18. Amennyiben bhaktám még nem ura érzékeinek s vonzódik az érzéktárgyakhoz, (irántam való) odaadásának köszönhetően mégsem lesz azok rabja.
19. Ahogy a tűz lángja elhamvasztja a halom tűzifát, úgy égeti föl az irántam érzett odaadás is az ember bűneit!
20. Kedves Uddhavám, sem a jóga vagy a szánkhja, sem a dharma vagy a védatanulmányok, de a vezeklés vagy lemondás sem nyűgöz le engem olyannyira, mint a nagyfokú odadás.
21. Tisztelettel párosuló különleges odaadásuk folytán a jámborok elérhetnek engem. Híveim természetes mód vonzódnak hozzám s egyedül engem tekintenek legfőbb céljunak. Ez az odaadás még a (kasztonkívüli) kutyaevőket is fölmenti alantas születésük stigmájától.
22. Odaadás nélkül még az igazmondással párosuló vallásosság és együttérzés, vagy az aszkézissel párosuló tudás sem tisztítja meg az elmét teljesen és végérvényesen.
23. Mi egyébről volna fölismerhető az odaadás, mint (a boldogságtól) égnek álló hajról, a szív ellágyulásáról, (az ember orcáján végigpergő) örömkönnyekről? Odaadás nélkül miként szabadulhatna (az ember) az elme tisztátalanságaitól?
24. Aki az irántam érzett nagyfokú odaadása miatt érzelmektől elcsukló hangon szól, szíve meglágyul (a szeretettől), vígasztalhatatlanul zokog (elválásunk gondolatától is) vagy felkacag (ha kedvteléseimre emlékszik), s a külvilággal mit sem törődve fennhangon énekelni kezd vagy (örömében) táncra perdül - nos az ilyen hívem megtisztítja az egész világot.
25. Az arany tűzzel hevítve kiveti salakját s visszanyeri eredeti tisztaságát. Hasonlóképpen a tiszta odaadás gyakorlásával a lélek is megszabadulhat karmája minden korábbi szennyétől s eljut hozzám, eredeti helyzete szerint szolgálva engem.
26. Minél jobban megtisztul az elme áldásos történeteim hallása és fölidézése által, annál élénkebben észleli az ember (az Abszolút) finom valóságát, ahogyan a szem is visszanyeri látóképességét, ha gyógyírral kezelik.
27. Kinek elméje az érzéktárgyakon jár, ragaszkodni kezd azokhoz, ám aki mindig reám gondol, egyedül énbennem mélyed el.
28. Ezért ne gondolj többé a valótlan s értéktelen világi dolgokra - mint ahogy az álomképpel vagy a fantázia szüleményével sem foglalkozik az ember -, s az odaadás révén megtisztult elmével gondolj mindig reám.” (Bhág. 11.14. fejezetéből)

Sríla Prabhupád kommentárjában gyakorlatias tanácsokat ad a késztetések megfékezéséhez. A beszéd fegyelmezésére a Krsna-kathát, a Krsnáról szóló történeteket, beszélgetést ajánlja, az elme megfékezésére a Krsna-meditációt. Ha a harag önző érdektől mentes és Krsnát szolgálja, akkor lehet helyénvaló is, példa rá a Rávana palotáját felgyújtó Hanumán, ám a düh oka általában a csalódásból fakadó frusztráció: „Az emberben ragaszkodás ébred az érzékek tárgyai iránt, miközben rajtuk elmélkedik. Az ilyen vonzódás vágyat, a vágy pedig dühöt szül.” (Bg. 2.62.) Ezért a harag megfékezésének módja az ok, az anyagi vonzódás megszüntetése. A test fegyelmezésének jó módja az Istennek szentelt étel fogyasztása, a nemi vágy megfékezésére pedig a cölibátus, vagy a szabályozott házasélet szolgál.

Ajánlott irodalom: http://kagylokurt.hu/orientacio/a-tanitasok-nektarja.html

PDF

Srí Upadésámrta: 1., 2.,