a meghódolás, mint hajtóerő

A Bhagavad-gítá végső instrukciója az anyagi vallásosság föladására, és Isten fenntartás nélküli követésére buzdít. A Bhagavad-gítá elején Krsna kijelenti, a vallástalanság túlsúlyba kerülésekor alászáll a Földre, hogy megoltalmazza híveit, eltörölje a gonoszokat, s visszaállítsa a vallási elveket.
Krsna két állítása ellentmondásosnak tűnik. Az Istenség Személyisége a vallás megoltalmazására száll alá a Földre, mégis arra buzdítja Ardzsunát, adja föl a vallási elveket. Ennek ellenére egyértelmű a magyarázat. A vallásosság igazi alapelve a feltétel nélküli, teljes meghódolás Isten akarata előtt. Ha másképp cselekszik az ember, szolgálja bár felebarátait, az mégsem számít vallásosságnak, mert tettei a világi kéjsóvárságnak a vallás köntösében pompázó változatai csupán.
A Bhagavad-gítá tanácsait akkor követi igazán az ember, ha lelki meggyőződéssel Isten örök szolgájának érzi magát, és ennek szellemében cselekszik. Ám ha saját magát hiszi tettei élvezőjének, az a világi kéjsóvárság jele.
Aki teljesen átadja magát Srí Krsna édes akaratának, nem válik erőtlen, élettelen géppé. Ha az ember Srí Krsna örök szolgálatába szegődik, az új lelki hajtóerőt szabadít föl benne az Úr akaratának megvalósítására a lelki tanítómester isteni médiumán keresztül, aki szándékában egy Ővele. Mindez csak abban az esetben lehetséges, ha az embert a tiszta istenszeretet motiválja, ami nem más, mint a lelki élet sikerét garantáló természetfölötti értelem (vjavaszájátmiká-buddhi).

(Sríla Prabhupád: Az élet végső célja, részlet)